Az életem fenekesül felfordult, amikor megtudtam, hogy az a csomó, ami miatt végigturnéztam 4 orvost és ultrahang specialistát mégsem tejcsomó, hanem egy dió méretű, rosszindulatú daganat.
A “nagyfiam” három és fél éves volt, a kicsi pedig 9 napos.
Én pedig írtam. Írtam a félelmeimről, a mindennapokról, a kezelésekről, a jó dolgokról, írtam életről, halálról és persze a nyári hőségről és a zöldborsó főzelékről is.
Nem tudtam, hogy mi lesz a történet vége, de egy dolgot biztos szerettem volna megörökíteni: akárhogy is alakul a jövő, akartam, hogy a fiaim majd felnőttként lássák, hogy nagyon küzdöttem. Magamért, értük, a családunkért.
Utólag derült ki, hogy több frissen diagnosztizált melldaganatos fiatal nő innen merített erőt és tapasztalatot a saját kezeléseihez.
Már nem volt hiába:)
Ezeket a bejegyzéseket a RÓZSASZÍN NAPLÓ címke alatt találod, és remélem, hogy bármit is keresel bennük, megtalálod.