Szörnyű volt. Három kisgyerek maradt édesanya nélkül.
Törékeny, de nagyon csodálatos ez az egész mindenség, amit úgy hívunk, hogy élet.
—————
Volt két nap, amikor nagyot tudtunk fürdeni a Balcsiban. A fiúk visítva-kapálózva vetették bele magukat a vízbe, pancsoltak, lubickoltak és ölelték egymást, engem és az Édesapjukat. Felváltva mentünk úszni: először Medve, addig én vigyáztam a két gyerekre, aztán ő visszajött és én úsztam egy nagyot.
Távolodtam, aztán mikor visszafordultam integetni, akkor láttam, hogy teljesen összekapaszkodtak, mosolyognak, ölelkeznek és nagyokat kacagnak. Medve fehér fogai, erős válla, Barnabás kajla füle, Gergő hosszú szempillái, egy nagy szeretetgombócban.
Csodás egység volt.
Ha mennem kell, mert eljön az idő, nyugodtan megyek majd. Nagy fájdalommal és -valljuk be- borzasztó kelletlenül, mert nagyon szeretnék még maradni.
Visszafordultam és ahogy közeledtem a part felé, hirtelen abbahagyták a viháncolást. A hármas kör szétnyílt, befogadtak középre, körbefogtak és ott ölelkeztünk a Balatonban. Szeretetben, békében, megkérdőjelezhetetlen egységben.
Szerencsés vagyok: nekem megadatott ez a fajta boldogság. Nagyon szeretném, ha még sok időt tölthetnék velük.
Életem legszebb élménye.