Browsing Tag:

talán azért…

Egyéb

… vagy elmondom, vagy kipukkadok

2015-11-15

1 Comments

olyan nagyon szomorú vagyok az utóbbi időben. Nem, semmi extra, nincs nagyobb káosz itthon, mint általában, nincs munkahelyi csőd, nincs semmilyen óriás tragédia…

Azt hiszem, azóta nem vonultak el teljesen a felhők, amióta Budapesten állomásoztak a menekültek. Menekültek, migránsok, számomra egyik szónak sincs különösebb jelentősége, pedig pontosan tudom, hogy a menekültek balra, a migránsok jobbra használatos. Az emberek. Az emberek az utcán.

tovább

Egyéb

Felemás érzések kavarognak bennem

2015-04-28

Ági

2 hozzászólás

ezzel az egésszel kapcsolatban.

Talán akkor, amikor elindult ez a lavina, akkor kellett volna a fülemet befogva sikítanom.

Elmondani, hogy hé, én tartom a diétát, tökéletesen betartom, így a májértékeim a megengedett szint egyharmadán vannak, és majdhogynem minden értékemről elmondható ugyanez.

Jól működik a testem. Erős vagyok. Tiszta a tekintetem, tiszta a bőröm, nem vagyok olyan fáradékony, amilyennek a papírforma szerint kellene lennem.

———————————————

A férjem szerint pedig:

– Te egy Nyuszkó vagy, Nyuszkó. A Nyuszkók nem Medvék és nem farkasok vagy oroszlánok. Nem bömbölnek, nem harcolnak, nem ordítanak, hogy NEM, ez NEM LEHET, hanem csendben (és az orrukat mozgatva) meglapulnak és várják az elkerülhetetlent.

———————————————

Pedig éreztem. Persze, amúgy nyúl módjára nem ÉREZTEM, hanem csak úgy csendben é-rez-tem, hogy ott pislákol az a fény.

Nem hallgattam rá az első szülésemnél, nem hallgattam rá sorsdöntő pillanatokban és igazán nem hallgattam rá most sem.

Igaz, hangosabb volt, mint eddig. Már nem könyörgött, hogy nyugodjak meg, egyszerűen a fülembe cincogta, hogy “ez nem így van” meg hogy “hülye vagy, hogy itt idegeled magad a józan ész és a belső hang ellenére?”

———————————————-

Nem vagyok egy nagy holisztik-fantasztik Manci, de valószínűleg nem tanultam meg eléggé,

1., hogy érdemes bátran élni, mert másképp nem lehet.

2., hogy a testem tényleg varázslatot munkát végez, ha jól bánok vele: gyógyul, épül, dolgozik

3., hogy nem szabad újra és újra megkérdőjelezni magam azért, mert egyszer elbuktam.

4., ennyi, az a titok, hogy nincs több titok. Teljesen mindegy ebből a szempontból, hogy mit mond ma a csontizotóp.

Egyéb

Nem jobb.

2014-05-14

Ági

12 hozzászólás

Pedig próbáltuk hipnózissal is, és a létező legmegdöbbentőbb dolog felé irányított a tudatalattim? én magam? a hipnózismanó? mittudomén.

Mi a megoldás? Mi az, ami lehetővé teszi, hogy itt maradjak, felneveljem a gyerekeimet és utána még boldogan éljen nagyon sokáig?

Gimnáziumi tesióra villant be. Zöld póló. A régi Puma edzőcipőm. A gimi udvara, 100 m-es síkfutás.

Elhessegettem.

Majd általános iskola. Parkkör. Nyüzsgő gyerekek, köztük én. Futunk. Süti az arcunkat a nap, zöld minden.

Megint blokk.

Majd otthon, a coop felé vezető úton találom magam, a nagy réten, és egy kurva ronda kerti törpe közeledik. Nem ellenséges, csak leszarja, hogy mi van velem. Kérdezem, hogy mit tegyek, de hátat fordít. Távolodik. Kiabálok, hogy várjon, nagyon fontos.

Fuss. Ennyit mond.

—————

Lehet, hogy indirekt módon arra utal ez az egész, hogy fussak?

Utálok futni. A gondolatától is rosszul vagyok. Csoportosan még jobban utálok futni, utálom, hogy nem bírom, hogy nyígok, hogy nyöszörgök, mint egy hülyegyerek kábé az utca végénél.

Nem akarok futni.

Fusson a f@szom.

és mégis, mégis… megkérdeztem. Választ kaptam. Hülye lennék nem megpróbálni.

Jaj.

Hogy kezdjem???

Egyéb

Hullámokban tör rám a rettegés.

2014-05-12

Ági

2 hozzászólás

Egyszerűen nem tudok tenni ellene – pedig pontosan tudom, hogy mit kellene. Milyen gyakorlatokat, gondolatokat és feladatokat kellene végigfuttatni, de nem megy.

Pánik. Félelem.

Most talán jobb, hogy kiírtam.

Butaság, tudom, nem kéne, tudom, de ebben igazán senki nem lehet okos.

Megakadtam, eltévedtem és nagyon jó lenne megint visszatalálni az útra: amit most csinálok az veszélyes, félelmetes és nagyon nem vezet sehova – és a legszomorúbb benne, hogy nagyon is tipikus így a rák után.

Újra és újra elolvasom a leleteimet, és nem is tudom, hogy igazából miért. Hogy talán észreveszek valamit, amit eddig nem?

Hogy hirtelen kiderül, hogy áááá, hülyeség, tévedés és nem is volt baj?

Nem tudom, hogy hol akadtam el, de nem jó így.

Megbénít a félelem.

Egyéb

A kényelmetlen kérdés, ami túlmutat azon, hogy kemó vagy nem kemó

2014-04-09

Ági

15 hozzászólás

Na ha valami, akkor ez igazán nagy indulatokat tud szülni dagis körökben.

Számomra egyetlen percig sem volt kérdéses, hogy vállalom a kemót és a sugárkezelést. Bennem nem lett volna elég erő, eltökéltség és kellő önbizalom ahhoz, hogy másképp tegyek, plusz amikor kiderült, hogy mi a pálya, olyannyira lefagytam, hogy képtelen lettem volna a saját kezembe venni az irányítást.

Minden egyes idegszálammal könyörögtem és sóvárogtam a kemó után, minden egyes alkalommal hatalmas sóhajtás volt, mikor bekötötték.

A harcosom. A csapatom. A seregem.

Megy és küzd.

Helyettem.

————-

Helyettem.

Egyébként fura egy dolog a rák. Jelenleg az OOI (Kékgolyó) egyik főorvosa egy tájékoztató előadáson, benn az Intézetben mondta, hogy hát, a rák sok dologtól lehet.

Lehet öröklött, lehet hormonális, lehet “nemtudjukmitőlvan (- ez a triple neg.) és persze a legfőbb tényező mindig a stressz.

Stressz az, ha nagyon sokáig őrlődöm egy rossz házasságban. Stressz az, ha minden nap, éveken keresztül sírva megyek a munkahelyemre. Stressz az, ha valami olyan mély fájdalmat, hosszan tartó és megoldhatatlan zsákutcát tapasztalok minden nap, hogy összefacsarodik a szívem. Ha nem jön a herceg. Ha nem jön a baba. Ha úgy dönt, hogy ne jöjjön a baba, aztán megbánja.

Ha játszmák zajlanak, évek múlva is játszmák zajlanak.

Ha nem jó nekem, hogy én vagyok.

Ha hajszolt vagyok, vagy végletekig kimerült. Ha úgy érzem, mindig az utolsó helyen vagyok. Ha mindig én kullogok a sor végén. Ha feláldozom magam.

Nem tudhatod.

Egy dolog tuti: a mellrákos csajok (most olyan 200 körüli taglétszámmal megy a csoport) egyöntetűen azt mondták, hogy senki nem tudta róluk, hogy belül mi bántja őket. Sokszor még ők maguk sem.

Sokszor még én magam sem.

És hogy mi lehet a sejtbiológiai háttér? Hát az, hogy a stressz nagyon kemény hormonbomba, az pedig nagyon erőteljesen meg tudja változtatni a sejtek működését.

Szóval az OOI szerint így.

Nem elég a kemó, nekem is hozzá kell tennem a részem.

——————-

Vissza a kemóhoz: az egyik legkedvesebb barátnőm-sorstársam (sorstárs: kurvára meggyógyult ő is) köszöni szépen, nem kérte a kemót. Eszünkbe sem jut egymást hibáztatni, egymás helyett okoskodni, érvelni: sziklaszilárdan hitte, hogy neki az nem kell. A sugárkezelést vállalta, a kemót előtte nem. Más utat keresett.

Nem félelemből, nem maszatolásból, nem döntésképtelenség miatt – ó, nem. Nagyon is tudta, hogy mit akar. Alternatív terápiát.

Én nem tettem volna.

Beadattam a kemót.

Ő nem tette volna.

Mindketten azt tettük, amit a legjobbnak gondoltunk.

Mindketten azt tettük, ami szerintünk a mi szervezetünknek, lelki alkatunknak és habitusunknak a legjobb.

És nem, ezt az idő sem dönti el. Nincs átlag, nincs ki-hal-meg-előbb verseny. Emberek vannak.

——————

Nem kell egyformának lennünk, nem szabad egyformának lennünk.

Az én utam az, hogy hiszem és tudom, hogy a kemó időt adott, hogy rendezzem a soraimat. Hogy feldolgozzam a borzalmas első szülésemet.

Hogy végre felfogjam és megértsem, hogy biztonságban vagyok. Hogy soha többé egyetlen férfi sem fog a torkomon térdelni, kést rántani féltékenységből és kizárni egy szál hálóingben a közös otthonunkból – januárban, mert ő részeg.

Hogy újra egymás mellett lássam a szüleimet.

Hogy kidobjam a 36-os nadrágjaimat.

Hogy ne féljek a jövőtől.

Megtanuljam, hogy van védőháló.

Szeretnek.

Nem kell 3 helyett teljesítenem, egyedül is elég vagyok.

Hát, így. Talán furcsa, amit mondok, de… bármennyi is legyen hátra, azt sokkal boldogabban élhetem meg, mint amilyen a rák előtt voltam.

Szóval köszi, rák, elmehetsz. Tudom, hogy nem akartál rosszat, te csak teszed a dolgod, Én hívtalak. Elmehetsz. Nem hívlak többet.

ezt a képet is a renitens nemkemós oldaláról loptam <3

Egyéb

Nagyon figyelek.

2014-03-17

Ági

5 hozzászólás

Nem jó, nem jó, nem lesz ez így jó.

Még mindig hajlamos vagyok sokkal nagyobb ügyként kezelni olyan dolgokat, amiket nem kellene.

Visszadobnak egy terméket. Nem azt a szemüvegkeretet választják a gyereknek, amit én választottam volna. Nincs akkora időpont a bárakárhova, amikorra én kitaláltam.

Feltűnik a minta, ugye?

ha nem, akkor kiemelem:

ÉN….. ÚGY/AKKOR/OLYAT/VELE/AZT….. AKARTAM.

Nem azért, mert az volt a lehetséges, az egyetlen, az üdvözítő, hanem azért, mert

– én akartam
– mert csak
– mert úgy a legjobb
– mert akkor tökéletes
– mert ÚGY KELL LENNIE.

Hát idefigyelj! Jöjjön egy elejtett félmondat valakitől, akinek (többek között) emiatt az elmúlt fél évben nem volt haja, és minden este úgy feküdt le, hogy jaj-jaj,csak felnevelhesse a gyerekeit.

LÓFASZT kell úgy lennie.

Valakinek az élete múlik rajta? Nem? Akkor nem kell úgy lennie.

Amikor elönti a düh az agyad és tehetetlenségedben toporzékolnál, kérdezd meg magadtól, hogy megér-e ez egy betegséget.

Ne légy hülye.

Tanulj az én szar példámból.

Vagy ne.

Azt is lehet.