Ez a legislegfontosabb hír a héten: bölcsi, bölcsike, házikó… Gergő így hívja.
És valóban: egy parasztház a dombtetőn, gyönyörű nyílászárókkal, cserépkályhával, kislócás konyhával és nagy udvarral. Tüneményes Nagymamapótlóval, aki főz rájuk (na jó, Gergőre nem, mert a mi diétánk így elsőre követhetetlen), játszik velük, ölelgeti őket.
Csúcsidőben hatan vagy heten vannak, de az nagyon ritka.
Jó érzés betérni oda, jó érzés ott lenni és jó érzéssel hagyom ott a gyereket, amíg intézem a dolgaimat.
Igen, csak addig.
Már délben megyek érte, onnan pedig Barnabásért megyünk, úgyhogy legkésőbb negyed 2-re itthon van a banda.
Nem gondoltam volna, hogy egyszer így fogok élni.
Reggel felkelek, összekészítem a két tornyot: háromrészes fém ételhordó, alulra a leveske, középre a második fogás, legfelső rekeszbe a sütemény vagy a kenyérféle.
Majd megterítek, gyertyát gyújtok, kiteszem a reggelit és ébresztem a családot.
Gyakorlatilag sosem járnak rendes ruhában a gyerekeim: minden nap technikai öltözéket vesznek fel, olyat, ami vízhatlan, szélálló, sportszerkó, én pedig minden nap végén két sármanót kapok vissza – átázott gumicsizmában.
Ha mogorva idő van odakinn és már sehova nem kell mennünk, akkor a gyerekek egyből a kádba mennek, ahol újabban olajat kérnek a vízbe (pár csepp Szent Lukács olaj) és hangoskönyvet a lejátszóba (sárkányos mesék), majd Gergő aludni megy, Barnabás pedig rajzol, mesét néz vagy szundít egyet ő is. Én pedig újra leülök a gép elé dolgozni.
Nekiállunk a vacsorának és a másnapi menünek: kenyeret sütünk, feltesszük a levest és kitaláljuk, hogy mi legyen a második fogás. Ha már be van kapcsolva a sütő, általában sütünk egy tálca kekszet, aztán egyszercsak előkerül/hazakeveredik Medve is.
Késő délután már a közös szobájukban játszanak ölik egymást, addig mi beszélgetünk egy pohár bor mellett a mosógépet töltjük, van-e inged, időpontokat egyeztetünk, dolgozunkdolgozunkdolgozunk, aztán pedig vacsora, mosogatás, és fektetjük a gyerekeket. Jó hír, hogy 8-körül már alszanak.
Semmi izgalmas nincs az életemben. Nem járok magassarkúban, mint régen. Nem veszek tonnaszám sminkszereket, mint régen. A ruháim bő 70%-át kiszanáltam. Nincsenek fényes kirakatok, nagy kávézások és a régi értelemben véve nincsenek kimenős esték sem.
Ez volt a legelső hét, hogy csak 3 megrendelőnek dolgoztam, ami másnak még így is elefánt méretű falat, de nekem ujjgyakorlat a korábbi 8-hoz képest.
Anya voltam, feleség, családösszetartó. Pihentem, hímeztem, meséltem és beburkoltam a gyerekeimet. Miután megszoktam, hogy ne siessek sehová, ne akarjak többet és felfogtam, hogy nem kell mindent egy nap alatt megcsinálni (Tesco, Aldi, piac, posta, otp, gyerekzokni, gyógyszertár, ajándék, számlák, váltócipő). Ráérősen sétálgattam teljesen feleslegesen h-ú-s-z egész percig az aldiban, és felfedeztem egy olyan konzervet, amit eddig sosem vettem, de tegnap meg igen. Isteni vacsorát kutyultam belőle, Medve állandó repertoárra kérte felvenni, úgyhogy leírom ide Nektek is:
Halkrém
Az aldiban lehet kapni szálkamentes és bőrmentes szardínia filét. Ez a drágábbik fajta, 399Ft-ba kerül, és semmi más nincs benne, csak a hal meg napraforgó olaj. Nehogy valami paradicsomos-majonézes akármilyen tyütyürüt vegyetek, abban már tuti van valami tiltólistás, ez viszont csak a hal és az olaj.
Na.
- első körben egy nagy pórét feldaraboltam és jó sok (olyan 1dl) kókuszzsíron megpirítottam
- rádobtam az olajos halat (olajjal) és tettem hozzá sót (parajdi) meg mustárt (olyan 2 evőkanálnyit, Univert)
- színtelennek ítéltem meg, ezért ment hozzá úgy egy deci paradicsompüré is
- és egy egész alma (én nem szórakoztam a pucolással, egy nagy jonagoldot daraboltam bele)
- majd főztem még egy kicsit, aztán elzártam a gázt és hagytam, hogy egy kicsit hűljön
- botmixerrel pürésítettem és betettem a hűtőbe. A kókuszzsír ugye betonkeményre tud dermedni, de lazítja a sok minden más, úgyhogy összefogja rendesen a krémet, tehát nem lesz csöpögős meg olyan plittypluttylófasz.
Krémes lesz, jól kenhető és elképesztően finom. Mi pirítóssal ettük és szeltünk hozzá pritaminpaprikát is.
Olyan 3 körre biztosan elég ez a mennyiség, pedig mi brutálisan sokat tudunk enni.
Este, miután a gyerekek elaludtak, Medve meg valami prezentáción dolgozott, beültem a Pinterest elé egy szelet halkrémes kenyérrel és egy pohár furminttal, és elkezdtem álmodozni a ház átépítéséről, újragondolásáról, amit már olyan nagyon régen tervezgetünk.
Van néhány nagy, közös, sosem-gondoltam-volna rácsodálkozásunk, az egyik például ez a kép:
Persze azért ez így nem kellene. Ilyen kis filigrán székekkel és egy ekkorka asztallal mi azért nem sokat tudnánk kezdeni, de az, hogy legyen egy nyitott polcos rész és egy mustársárga falbetét, az mindkettőnknek nagyon.nagyon.nagyon tetszett.
