Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

február 2015

    Egyéb

    Juj. Három napos léböjt on.

    Reggeltől.

    Már most utálom.

    A májamnak viszont egyértelműen szüksége van rá, úgyhogy nincs kecmec, holnap reggeltől indul a horror, mert kell, mert pont most nem lehet feladni.

    (ez egy horror, bazdmeg. én nem ez vagyok. én tésztát dagasztok, bőven megszórom cukrozott kakaóval és feltekerem, és lucsog-csucsog a közepe a kakaós-folyós masszától, és ráküldök egy pohár hideg tejet. én nem, nem, NEM az a lány vagyok, aki léböjtöl.)

    Nem is tudom, hogy fogom kibírni.

    És a bónusz / a szarnak a saller /a cucc, amivel megrázom a pofonfát az ez:

    Teljesen kivagyok.

    ————-

    Mondjuk a fiam megfogta a praktikus oldalát: anya, így nem kell majd kakilnod, csak pisilned.
    A férjem pedig miután kivihogta magát, közölte a gyerekkel, hogy

    1., ilyet nem mondunk (és röhögött tovább, amíg Halálosan Szigorú Tekintettel nem néztem rá)
    2., és a kislányok nem is kakilnak, pláne nem finganak.

    Most MINDEN nőnemű ismerősünket megkérdezi Barnesz. Vidám lesz hétfőn az óvoda (ne felejtsem el, hogy Ádám vigye, égjen ő :D)

    Megosztás:
    Egyéb

    Visszamentem azokhoz a leanderekhez

    Igaz, most szürkeség volt, eső, hideg és sár, de a régi téglaépület ugyanúgy ott állt, és ugyanúgy a szívembe facsart az a szó, hogy patológia.

    Minden rendben van.

    Minden rendben van, Ági.

    Ma egy éve, hogy megkaptam az utolsó sugarat, hát persze, hát hogy is lehetne másképp, mint befejezni a kört és visszatérni oda, ahonnan indultam.

    Minden rendben van, Ági.

    Hát hogyne. Hisz Barnabás csodásan beilleszkedett az új óvodába, ahol nagyon szeretik, rengeteget fejlődik, szinte kivirult.
    Rendben van, mert Gergő tündéri, mosolygós, értelmes kis ördög (már ha a tündéri jelzővel ez összefér), aki nagyon kedves, nagyon szeretetteljes és nyíltszívű.

    Minden rendben van, Ági.

    Medve fáradt, de jól van, jól vagyunk.

    Én pedig… azt megpróbálom most hétvégén összefoglalni. Most pedig már csak várni kell a tavaszt. Egy újabb, gyönyörű, meleg, napos tavaszt, ami jön, úgyis jön, eljön. Csak ki kell várni.

    Megosztás:
    5 perc a semmiből

    5 perc a semmiből – Képtelen vagyok felkelni.

    Roppant felnőtt módon most úgy oldanám meg ezt a helyzetet, hogy befognám a fülem és hangosan dúdolnék, amíg el nem múlik a nap. Bebújnék a takaró alá, összedugnám a szívószálak végét, hogy még a fejemet se kelljen elfordítani, ha teát szeretnék inni.
    Vagy pizsamában rugóznék az ágyon a Like a Prayert üvöltve, egy hajlakk aljára bacont erősítve, hogy akármerre mozgok, a kutya kövessen a szemével, mint valami hatalmas sztárt a rajongói. Pont úgy, mint 25 5 éve.
    Vagy youtube-on megnézném a flashdance toporgós táncát, és röhögve toporognék én is Medve valamelyik 47-es zoknijában, mert nincs lábszárvédőm.
    Vagy kifolyatnék egy csomó festéket, elkenném a kezemmel és megnézném, hogy milyen alakot ölt a mázolmány a vásznon.
    Vagy (és ez lett a befutó), bekuckózom Barnabás 100 éves ágya mögé, becibálom a matracot, a hátamat a radiátornak vetem, kisöpröm magam alól a legót és blogbejegyzést írok. Pizsamában. 
    ——————
    Anita azonban fél 2-re itt lesz, az tuti, bepakol a kocsiba és megyünk kontrollra.
    És megyünk, és annyira megultrahangoznak, hogy estére kristálytisztán beszélek majd delfinül.
    ——————
    Minden páros szervetek legyen csuriban, de ezt már tudjátok magatoktól is.
    Megosztás:
    alma meg a fája

    Ó, jaj, fiúk

    – Anya, én már mindent megszerveztem, elgondoltam, kitaláltam, és arra jutottam, hogy a szádban kell hazavinni, mert ott van biztonságban, melegben. Az én számban is jó lenne, csak én folyton beszélek és félek, hogy megrágnám, és akkor baj lenne.

    – Ühüm, de vedd a cipőd, öltözz, siess, aham… – egyáltalán nem éreztem a felém robogó vonatot.
    – És nagyon szép kis élete lesz, én nagyon el kell nevezni, legyen mondjuk Guszti, de ha lány, akkor akkor Guszta.
    – Oks.
    – Akkor le is szedem a csúszda tetejéről, de lehet, hogy terhes és akkor többen lesznek. Anya, hát nem csodálatos, hogy lesz egy CSAPAT GILISZTÁNK??
    Az utána következő 15 perc elhomályosult. 
    Mert akkora mákunk van, hogy talált még ötöt, igaz, egyre rálépett, és a többi négy is halott volt. Fagyott.
    És nem, nem tettük be őket a számba. 
    De, betettük a kocsiba, a bőr kárpit nagyon hálás volt érte.
    Igen, a ráléptem-demégél-ugyeanya gilisztát is.
    Frankón nem tudok annyit inni, hogy elfelejtsem.
    … és biztos vagyok benne, hogy ez nem az utolsó: B lovag minden állatnak nagy barátja, megmentője, védelmezője és semmitől nem fél. 
    Igen, a kismadár igazi, de engem nem a madár aggaszt igazán, hanem a megcsillanó fény és a kihívás Barnabás szemében.
    Megosztás:
    Egyéb

    Fiú felemás zokniban

    – … és mától hivatalosan is szeretném megerősíteni, hogy valószínűleg a gyerek soha többet nem lesz egyforma zokniban. – mondtam tegnap az óvodában a fogadóórán.
    —-
    Vagy ha igen, az a véletlen műve. Az csak azért lehet, mert reggel, mikor álmosan és kócosan kiveszem a szekrényből a dobozt, véletlenül pont egyforma zokni akad a kezembe – méretben és színben is.
    Annak a fatális véletlennek köszönhető, hogy az arcocska simogatása, a reggeli dédelgetés, a csendes szavak és a gyors arcmosás közepette valami manó pont EGY. PÁR. ZOKNIt. nyomott a kezembe.
    Ugyanis ezen a ponton én ezt befejeztem. Két fiam van, az 4 kis láb, rengeteg színes zokni, amiknek sosem kerül elő a párja… és igen, lehettem volna gondosabb, vehettem volna egyforma sötétkéket, feketét vagy hófehéret (na jó, azt nem), és akkor nem lenne gondom, de…
    … de nekem egyszerűbb volt a Lidlben és az Aldiban bedobni egy ötös csomag zoknit. Egyszerűbb volt a Tescoban a saláta mellé tenni, mert kell, mert fogyóeszköz, mert sosincs két egyforma, és azt gondoltam, hogy így kiválthatom a minden egyes reggel érzett keserűséget.
    Azt a keserűséget, hogy megint nem sikerült. Hogy megint egy ostoba kis citrom sír a gyomrom helyén, hogy nincs a gyereknek egy pár zoknija, hogy jojózik a szemem a kazalnyi kis színes ellenség láttán, és mikor megörülnék, akkor kiderül, hogy csak hasonló, de ez nem a párja. Múlnak a percek, keressük a szekrényben, a mosásban, a lemez újra pörög és hangzik a “ezt nem hiszem el!!! hogy nincs egy árva, resveteg nyomorult pár zokni”, meg a “hova tetted, nem igaz, hogy nem tudod párban levenni” és persze emelkedik a hangerő, majd jön a  “világ pénze nem elég arra, hogy neked zoknid legyen”.
    Záróakkordként mindig csend, dohogás, “elkésünk”, “mármegint”, “mint a talált gyerek”.
    Minden. Áldott. Reggel.
    Én ezt nem szeretném csinálni.
    Ó, a jó büdös francba, én ezt soha többé nem szeretném csinálni.
    Vannak kisgyerekek, akiknek az anyukájuk összeszedettség és zokni ügyben sokkal jobban van huzalozva. Zoknipárosító génnel születtek, mindig van a táskájukban zsepi, nem felejtik el pontosan befizetni a zeneóvodát és persze tiszta a kocsijuk. Olyanok a szememben, mint a szuperhősök. Mintha az Oscar gálát nézném, és ámulnék a sok 34-es ruha láttán – gyönyörködve, elismerve, minden rosszindulatú irigység nélkül, de tudva, hogy ez nem az én kávézóm.
    Én -ez már tisztán kiderült – nem vagyok ilyen. Másképp, máshogy, másban vagyok jó, és a maximum ezen a téren, amit el tudok érni, az az, hogy tiszta, esetenként vasalt ruha legyen a gyereken. Nekem nem megy csuklóból a tökéletes, nekem nem alapértelmezett a rendezett, nekem nem egyszerű ez a pontosság, pedig nagyon, nagyon, nagyon igyekszem, és azt hiszem, javulok is.

    Ha ilyen vagy, nem vagy egyedül. 
    Itt vagyok én, és valószínűleg még nagyon sokan. Látlak, érezlek, tudom, az én reggelem is ilyen. És maszatos, tökéletlen, álmos, kócos. Könnyeket nyelős.
    Felemás zoknis, szégyenkezős. Szemlesütős.

    Pedig tudom, tudnám én ezt jobban is.
    Nem, persze, hogy nem lesz meg az a rohadt zokni, de a mizériát /vulkánt /hurrikánt ki tudnám kerülni. Lehetne felemás zoknis, arcsimogatós. Nyugodtan mindigkésős. Történethallgatós, macskát megnézős, tornacucc elfelejtős. Telhetnének úgy a reggelek, hogy nem utálom és ostorozom már kora hajnalban magam valamiért, ami nem vagyok.
    “Látod, milyen vidám a lábam ma reggel, Anya? Olyan, mintha beszélgetne egymással a narancssárga és a kék. Látod, milyen szép?”
    Látom, Kisfiam, látom. Csak azt sajnálom, hogy eddig nem láttam.
    Megosztás:
    Egyéb

    Holisztikus kinezi-akupunktúr-fito-terapeuta (1. rész) – HOLISZTIKUS

    Egy ideje már rágom ezeket a gondolatokat, de mikor Orsi megkérdezte, hogy az említett doktornő milyen technikával (holisztikus, kineziológia?) dolgozik, akkor elhatároztam, hogy mindenképp írok erről.
    Tudod, rákosnak lenni nem annyira jó. Az ember szenved, keresi a megoldást és az élete a tét, szóval a himihumi félmegoldások most annyira nem játszanak: mindenki keresi a számára. megfelelő. gyógymódot. Azt gyorsan tegyük is félre,hogy “a kemoterápia megöli az embereket”, mert most nem ez a témánk, most a kiegészítő gyógymódokba nézünk bele, abból ugyanis rengeteg van, szaporodnak, mint a gomba…
    Miért? Mert jó üzlet, azért.
    Természetesen ami ilyenkor elkerülhetetlen, az az ismerősök bombázása a tutibbnál tutibb alternatív módszerekkel. Nem, nem te bombázod őket. Ők téged. (Uram, segíts elbánni a barátaimmal, az ellenségeimmel én is el tudok.)
     … holisztikus módszerrel gyógyít … 
    Remek, de ez igaz minden rendesebb, normális orvosra. A holisztikus ugyanis azt jelenti, hogy az embert teljes egészében nézi. Test, lélek, szellem. 
    “Jó reggelt, Ági, hogy van ma? / Minden rendben, nyugodt, nem izgul? / Hogy van a család?”
    Figyeled? Test – szellem – lélek.
    Talán szerencsém van (vagy esetenként jó helyre ment a tömött boríték), de nekem ilyen volt a szülészem, a sebészem, az onkológusom is. 
    Minden orvos, aki holisztikus szemlélettel dolgozik (és gyakoribb, mint gondolnánk!) elfogadja az összefüggést, hogy test-lélek-szellem teljesen és megbonthatatlanul összetartoznak. Több mint valószínű, hogy nem kezd el olyan szavakat használni, hogy spirituális/energiaáramlás/szakrális egység, de hidd el, ugyanaz van mögötte. Ha elgondolkodsz egy picit…:
    “Az ember hozzáállása nagyon fontos, az adja meg a pluszt. Ha valaki meg akar gyógyulni, az félsiker.”
    “Nem szabad elhagynia magát, Ilonka néni, erősnek kell maradni, ki kell tartani.”
    “Most fogja meg apuka az anyuka kezét, és biztassa, hogy nyomjon.”
    “Nagyon fontos, hogy a család támogassa, kíméljék, érezze, hogy mellette vannak.”
    “Azért van annyit kórházban az a gyerek, mert akkor az anyja vele van.”
    Ilyeneket azért gyakran lehet hallani orvosoktól, és legtöbbször a szokásos lelkesítő, borítékváró blablaként értelmezzük, pedig nem az.
    Holisztikus szemléletre vall, ha valaki nem pusztán a tünetet gyógyítja, hanem mindig az embert nézi teljes egészében. Ha nem vérnyomáscsökkentőt ír fel, hanem vérnyomáscsökkentőt ÉS diétát.
    Ha fáj a nyakad, fájdalomcsillapítót és masszázst, úszást. Ha fáj a fejed, fejfájás csillapítót ír, de elküld szemészetre is, sőt, megnézi, mennyire vannak beállva a nyaki izmaid. Ha látja, hogy mint a beton, akkor megkérdezi, hogy sok-e a stressz mostanában, és hogy van-e valami, amit teszel ellene.
    A holisztikus szemléletmód lényege számomra az, hogy ne csak a betegség múljon el/csillapodjon, hanem az EMBER LEGYEN JÓL. 
    A holisztikus nem egy technika, egy módszer, hanem egy szemléletmód. Egy olyan szemléletmód, amit mindannyian megérdemelnénk. Hisz anno én sem a daganatom voltam, hanem Ági. Ági, akit gyógyítani kellett, mert nem működött jól sem a teste, sem a lelke, sem a gondolatai.

    Megosztás:
    alma meg a fája

    Újabb tételek a listámon:)

    A 101-1001-es listán  újabb tételeket pipálhatok ki!
    Barnabással Bábszínházba mentünk, ez volt az egyik szülinapi ajándéka…
    A Bábszínházban néztük meg a Túl a Maszat-hegyen Presser-Varró darabot, és elképesztően jó volt. Annyira, hogy meg is ihletett, úgyhogy újabb művésznapló készült egy onnan vett idézettel, csak egyszerűen még nem volt időm befejezni, mert hol az egyik gyerek nyíg, hol a másik.
    Barneszka itt jön kifelé a betegségből, azért olyan kis karikás a szeme, és mivel a színházteremben természetesen tilos fotózni, így csak a bábkiállítást fényképezhettük le, és naná, hogy azon belül is megtalálta az egyetlen komondort. 
    Ez volt a második Bábszínházas élményünk most a télen, de tuti, hogy tavasszal is megyünk, ugyanis megvettük Húsvét vasárnapra a jegyeket, akkor Misi Mókust nézünk hármasban, Gergő ehhez azért még nagyon pici.
    …………
    A másik szuperség egy kicsit régebbi: megfogadtam, hogy az idei tél nem múlhat el szánkózás nélkül, úgyhogy…

    Megosztás: