óriási tér-idő kapu. A lehetőségek egész tárháza, és jókora önismeret kell ahhoz, hogy ki tudd választani, melyik az a trapéz, az az út, az kanapé, ahova le kell ülnöd, amin el kell indulnod, amire fel kell másznod. Az én esetemben erről van szó legalábbis, nagyon sok dolog van változóban, alakulóban, újratervezés alatt a kis életemben, de kíváncsian várom, hogy merre visz az út.

Biztos, hogy minden úgy van, ahogy lennie kell. Ebben egészen biztos vagyok.

Van, ami fáj, van, akit megsiratok, van, ahol csak megkönnyebbültem, és van, ahol tudom, hogy újrarendeződünk jobb feltételek mellett. Nagyon mély hittel vallom, hogy ez az időszak a nehézség mellett frissességet is hoz. Hidd el, hogy ha valaki, akkor én nagyon de nagyon nehezen tanulom, hogy az újdonság, a változás nemcsak szükséges rossz, hanem egyenesen jó is lehet. Kézzelfogható dolgokban is újdonságokat hoz ez az október vége…

1., Böjte Csaba – Ablak a végtelenre. Ma kezdtem, a rajongásig szeretem.

2., Nem tudom, mióta lett a Clipper Cupper, de ez a fahéjas változata nagyon a kedvemre való.

3., Elszakadt az imádott kék hátizsákom, és amióta az eszemet tudom, vágyom egy Mandarina Duck hátizsákra. Még gondolkodom rajta, mert fájdalmasan drága, és tudom, hogy nem engedhetem meg magamnak, de annyira szép…

4., Pacifica banános arcmaszk. Ezt dirr, bevágtam a kosárba a C-vitamin és a magnézium mellé, és ha minden igaz, két hét, és itt lesz.

5., A Bvlgari Omnia nem kompatibilis a bőrömmel többé. Ha kávés illat, akkor Trussardi Inside (órákat zengtem már róla), úgyhogy most gazdát keresek ennek a szépségnek. Kezdem felszámolni a készletet, de még így is rengeteg (mondom RENGETEG!) parfümöm van.

Na szavazzuk meg, mit hozzon nekem Medve Párizsból?

Megvolt az iskolai fellépés, apával, Medvével és a gyerekekkel szipogtunk a lelátón (apán könnyekkel sírt), Barnus pedig nagyon ügyes volt, nagyon talpraesett.

A hét végén kiélveztük az utolsó meleg napokat: Medve ültetett (már követni sem tudom, hogy mit, de somot, körtét, áfonyát, birseket biztosan), én pedig pedikűrösnél voltam, aludtam, táncoltam, megbeszéltem, barátnőztem, éttermeztem és sütöttem.

Most hétvégén csak lődörgünk majd, mozizunk és örülünk az őszi szünetnek, jövő héten ugyanis Medve elutazik,én pedig egyedül leszek a gyerekekkel, és addig ki kell találnom, hogy mit szeretnék, mit hozzon Párizsból? (ennél könnyebbet nem lehet kérdezni – parfümöt vagy valami sminket, mi mást és ha lehet, ne én mondjam meg, válasszon ő.

És persze jöjjön, siessen haza, vigyázzon magára, mert várjuk. Nagyon.

Nyakig vagyok a munkában, a tervezgetésben és már a karácsonyi dolgokban – már ami a munkát illeti. Én még őszölök. Élvezem, hogy ilyen az idő, szeretem az évszak mustáros, bronzos, mézes és borostyános árnyalatait, szívesen veszek fel olajzöldet, burgundit és bordót. Szeretem a nyers színeket, a barnákat, a kéket és a szürkéket, és nagyon boldoggá tesz, hogy a hajam már kilátszik a sapkák alól. (Ivett, kell hozz sapkákat Olaszországból, mindenfélét, amiben nem szopottgombóc a fejem. És kell hozzá sál is. Meg kesztyű. )

Szóval sapka. Színek. Munka. Olvasás. Kölykök. Bordó körmök. Hétvégére lassan főtt bableves.

Hát most mondd, hogy nem kényeztet el a sors!

Másfél hónap telt el az iskolakezdés óta, ezalatt mindhárom gyerek volt már beteg, pár kör antibiotikum el is fogyott. Reggel dobozolunk, délután különórák, tanulás, esti őrültek háza.

• Nem, nem jut idő arra, hogy minden gyerek minden nap fürödjön.
• Minden este, kivétel nélkül van esti mese.
• Nem ellenőrzöm le, hogy bepakolt-e mindent a táskájába.
• Én teszem be neki az ételt – nagyon gondosan, nagyon kiszámolva.
• Rágják a körmüket és nem feltétlen mondanám, hogy sosem voltak ilyen boldogok.
• Mégis, mikor kérdezem őket, azt mondják, élvezik a kihívást.

Van, hogy egész jól vagyok – látom, hogy erősödnek, hogy ügyesednek és nagyon élvezik az új kihívásokat: az úszást, a tesiórát, a feleltetést(!!).

Van, hogy tele vagyok kétséggel: nyúzottak, színtelenek, álmosak.

Aztán van, amikor lefőzöm a reggeli kávémat, és elmerengek, hogy milyen lehet nekik. Bemenni ügyetlenül, esetlenül egy új élethelyzetbe, ahol mélyvíz és teljesítendő feladatok, elvárások várják őket. Milyen lehet kialakult osztályba, csoportba berobbanni és ott megtalálni a helyet az asztal körül. Milyen lehet furcsa fiúnak lenni diabétesszel, diétával, pumpával, telefonálással, látszólag értelmetlen és felettébb mulatságos hibákat elkövetve.

Milyen nehéz lehet elmagyarázni, hogy nem buta, nem bohóc, nem félnótás, hanem ezek az első napok és az első hetek.

Micsoda bátorság kell ehhez, milyen hatalmas lelkierő…!

Volt, hogy elgondolkodtam, hogy inkább ne járjon zenére, ne táncoljon, foglalkozzon a tanulással, de nagyon egyet tudok érteni azzal a szemlélettel, hogy dehogyis, pont azt kell megtartani, ami megtartja a lelkét, amiben örömét leli, amiből meríteni és építkezni tud.

Ő még nem teheti meg azt, hogy megválogassa a kötelező köreit. Én már megfontoltabban választhatok ki szerelem projekteket, amikben dolgozom, amikkel azonosulok, amiket szeretek.

A mindennapok nehézségeihez ezekből ugyanúgy tudok erőt és bátorságot meríteni, mint egy jó sétából vagy egy baráti ölelésből. Oroszlánszív kell ehhez a világhoz – és mit ad Isten, nekem most pont az jött szembe, sétált be peckesen, rabolta el a maradék kapacitásomat.

Jó lesz, nagyon.

• Takács Feri bácsi ResTEArátor teakeveréke. Itt az ősz, teljesen rákaptam megint. Alapvetően utálom, rühellem a gyógyteákat, de ezt valamiért nagyon szeretem.
• Be akarom daueroltatni a hajam. Tegnap jött a mindent elsöprő felismerés, és most nem eresztem, mint foxi a lábtörlőt, úgy tartom.
• Sokat fáj a hasam. Fél éve nem volt semmise, nyáron is mindent rendben találtak, de most megint megyek, nézzenek rá, mi van ott a meggyötört húgyhólyaggal, meg egyébként is: egy hasi ultrahang mindig jó ötlet. Novemberre van időpont.
• Hétvégén majdhogynem nyári meleg volt, mi pedig egy egész napot töltöttünk a Balcsin, úgyhogy most fel vagyok töltve napfénnyel, erdővel, vízzel, vadasparkkal.
• Barnusnak találtunk telefont, ma telepítjük is az applikációt (ma érkezik meg a kábel), és akkor könnyebb lesz talán egy kicsit, mert itthonról is látom majd a cukrát.
• Jönnek a Zenda szépségeim, amit nagyon szeretek, mert Ivett mindig olyan szép holmikat válogat össze, hogy az csak csuda. Annyit mondtam neki, hogy finom rózsaszíneket szeretnék, púderes, nőies holmikat, most kislánynak akarok öltözni. Mármint nem pasinak a pasik között, hanem lánynak. Csajnak. Nőnek. És mivel ez sem szabásban, sem anyagban nem lenne elérhető igazán, így marad a szín – színben pedig nekem jók a fáradt rózsaszínek, a párás púderek.
• Tobzódom a pakolófelületekben, mióta felkerült a régi, nagy, háromajtós szekrény. Belefért az összes papírom, gyapjúm, kézműves holmim. Barnus összes szereléke, belövője, tartálya. A lábmasszírozó, az infralámpa, a minden. Sőt, a minden IS.
• Bokacsizma mániám van, és ez az idő nem segít abban, hogy kigyógyuljak belőle.
• Alma, füge, körte. Nem tudom megunni. Külön-külön sem, együtt sem, sehogysem.
• Vettünk facsemetéket a kertbe, szeretnénk egy előtetőt a fenti bejárathoz és fel szeretném számolni a ház oldalában található fa lerakatot. Gyanítom erre az utóbbira semmi esélyem, majd eltüzeljük a télen és akkor nem lesz. Kész.

A becsípődéseken túl is zajlik az élet: Gerusz kirándulni megy holnap, Barnabás készül a fellépésre és már nagyon jól megy neki a darab, amit furulyázni fog. Megkapta élete első csillagos ötösét, most nagyon büszke magára, mi meg rá, mert a j-ly helyesírásából írta és nagyon nem ment neki. Aztán nagyon megtanulta, és mi külön figyelmet fordítottunk rá, hogy az egekbe magasztaljuk, hogy egy ennyire vesztett helyzetbe így beleállt, ennyi munkát tett bele és ilyen kitartóan küzdött és tanult. A csillagos ötös nem a cél, az a következménye ennek a szuper munkának. <3 (És persze nyilván megvesztegettük előtte, hogy ha megtanulja, választhat egy új könyvet. Most épp a Hamish sorozat van terítéken, a második kötetet választotta.)

Képzeljétek, amióta Gergő óvodába jár, a híreket mindig hajnalban mondják be. Hajnalok hajnalán, pirkadat előtt, úgyhogy nem csoda, ha lemarad róla, de sebaj, minden reggel ébredés után elmondhatom neki, hogy

• mekkora mázlid van! Ma a Gergő nevű gyerekeknek könnyen megy majd minden
• ma van a “minden sikerül” nap
• ahh, leittad magad, várható volt, ma van az “egyvalami balul üt ki” nap, úgyhogy letudtad, a nap további része maga lesz a csoda
• ma van a jókedv nap
• ma van a csak reggel lehet zsörtölődni nap
• ma van a jó torna napja
• ma az ötéveseknek fagyi napot tartanak, úgyhogy nekünk is menni kell
• ma van a középső gyerekek világnapja, úgyhogy ma csodás nap vár rád
• ma van az anyának fáj a feje, de egy hős puszija meggyógyítja nap, és én rád gondoltam
• ma van az ügyes kezek napja, délután kíváncsi leszek, mit alkottál

… és így tovább.

Gergő pedig megszerette az óvodát, az udvart, a gyerekeket, az óvónénit. Megszerette az új kis helyét, a környezetet, a szokásokat, mosolyogva megy, szívesen, hiszti és cirkusz nélkül.

Elkezdtem a karácsonyi vásárlást. A fiúk már megrajzolták, megírták a kívánságaikat… íme:

Nos, a violinkulcsos nyakkendő és Gergőnek egy legó(utánzat) már úton (nyilván az aliexpressen rendeltem), Barnusnak egy flash deales távirányítós helikoptert gondoltam (azt is megrendeltem, sárga). Ezen kívül még rendeltem a kocsiba az első ülések hátát védő fóliát, egy fa csikicsuki kígyót (nem tudom, mi a rendes neve, talán Rubik kígyó), és szintén a kocsiba egy usb-s cumisüveg melegítőt, ami tökéletes lesz télen, amikor jéghideg az előre bekevert rizs- vagy kölestej.

… mi pedig… ehh.

Barnus antibiotikumot kap, Gergő köhög, Ádámnak kiújult a gerincsérve (fogalmam sincs, hogy üli majd végig az utat :(, de ez már szedi a fájdalomcsillapítót).

Szóval az esküvőnek nagyon de nagyon jól kell sikerülnie, mert ilyen felvezetéssel már csak jó lehet.

Odamegyünk, készítjük a Menyasszonyt, valahogy elleszünk a szertartás kezdetéig (pl elmegyünk ebédelni), és aztán vacsora tán jövünk is haza. Viszonylag korán, hogy ne kelljen túl későn indulni.

Két és fél óra az út oda, kettő és fél vissza, úgyhogy bőven lesz időm, hogy az elmúlt hónapot végigpörgessem, átgondoljam és fújjak egyet.

Barnus belerázódott a suliba. Csupa 4-es és 5-ös jegye van, egy hármasa sincs, nagyon büszke magára, és nagyon komolyan vezeti az átlagát (cukros gyereknél ez a statisztika mánia, ne kérdezd), úgyhogy 4,85 volt a szeptemberi átlaga. Én nagyon örültem, mikor kiderült, hogy büntit kapott meg felírták a nevét a táblára, mert ez mutatja, hogy rosszalkodik, és nem akar görcsösen megfelelni.

Gergő klassz kis óvodás lett, szereti ezt az óvodát, nagyon jót tett neki, hogy ötévesen került intézménybe, addig csak hamvába halt próbálkozások voltak, majd már az sem. Ügyesedik, vannak rossz napjai, de alapvetően szófogadó, érti és elfogadja a napirendet és a ritmust, és nagyon szereti megoldani a feladatokat – legyen szó terítésről vagy épp pakolásról. Az óvónénik csuda helyesek, jól megvagyunk, egyébként ez a Barnus két tanáráról is elmondható, szóval mákunk van.

Kolos beteg volt, de meggyógyult, és ez a szó önmagában reményteljes, mert az elmúlt télen csak a jobban van és a rosszabbul van váltakozott, most pedig határozottan meggyógyult a gyerek, és intenzív terápia nélkül van. Többször jött hozzá a bébiszitter-pótnagyi ebben a hónapban, és volt, hogy egy napot is eltöltöttek együtt sírás és nehéz percek nélkül. Kolos túl van a 18 hónapos státuszon: 89 cm (egy kicsit több, de azt már nem akartuk beírni), 11,5 kg, magas, erős, stramm csávó. Mosolygós, kiegyensúlyozott kölyök, nagyon szeretjük, boldogságunk, örömünk, kicsi virágunk. Sokszor csak állok és folyik a könnyem, hogy mennyire jó, hogy van nekünk (de van, amikor kettesével szedem a lépcsőfokokat itthonról is… :D).

És akkor a legek:

• A hónap filmje kétségkívül az újranézett Vikingek.
• Könyv több is volt, de most Böjte Csaba egyik könyve ad kapaszkodót napról napra.
• A szeptember életmentő cucca a napszemüvegem (rengeteg vezetés) és a Badger szájbalzsamom (tetoválás) volt. Édesburgonyát ettük, sütőtököt és almát.
• A legjobb vétel a ruhagőzölő és a lenti előszobába a ruhaállványok voltak
• A legnagyobb befürdés a gumicsizma vásárlás, vissza is küldtem
• A legnagyobb rettegést most Gergő keze-körme jelenti
• Az elmaradt, elcsúszott dolgok listáját pedig a novemberben esedékes mammográfia adja: már rég be kellett volna jelentkezni, de valahogy mindig elmaradt. Verjétek pofán helyettem, aki szerint veszélyes a mammográfia. Köszi.