életem legfosabb karácsonya volt, mert ebben nem lehetek egészen biztos, de az tuti, hogy benne van a top 3-ban.

Így ennyit tudok elmondani erről az időszakról.

Küzdöttem, mint a kövér malac a jégen, hogy beüssön a karácsonyi érzés, de nem jött össze: egy nyugvópont volt, az éjféli mise, azon túl az egész ünnep egy ilyen háttérben szorongós, válságos, beteges, veszekedős szarság volt, és sajnos minél inkább tenni akartunk ellene annál rosszabbul sült el.

A nehéz időszak nálunk mindig sorsfordítót szül: így volt ez most is, ráadásul egyik pillanatról a  másikra, kristálytisztán érkezett az ihlet és a sugallat. Most nem én, hanem Ádám van megtáltosodva, és ez baromi jó a lelkemnek. Most az anyósülésből, popcornt majszolgatva nézem, hogyan rendez, szervez, él, tervez.

Ünnepelünk, ma vacsorázni, célokat kitűzni megyünk, aztán átalszom magam az újévbe és lófaszt ennek az elmúlt két hétnek.

robogott el ez az év.

Vettem egy nagy levegőt, és huss, már itt sem volt.

Jó év volt.

Megkönnyebbülést, felszabadulást hozott a rengeteg munka ellenére.

Néha csak csodálkozva körbenézek, hogy ezt a sok jó, izgalom, utazás mind velem történik-e meg… És igen, ünnep majdnem minden nap, mert meglátom benne az ünnepet.

Ünneplem a gyerek ötös dolgozatát, mert sokat tanult érte.

Ünnepeltük azt is, mikor megette a környezetre bekért főtt tojást, és ezért hiányt kapott. Nevetett mindenki, de a hiány az hiány 🙂

Ünnep minden pillanat, amit kettesben tölthetünk Medvével, még akkor is, ha sokszor úgy homlokon tudnám baszarintani egy vállfával, hogy attól kódul.

Ünnep minden pillanat, amikor tele az ágyunk szőke és sötétszőke gyerekbuksikkal.

Ünnep az adventi koszorúnk, mert csodaszép, ünnep a fény a hálószobánkban, mert olyan, mint egy kis oltár.

Ünnep a hitünk és ünnep a közös ebéd, ünnep a lassú és csendes reggeli, ünnep az elvonulás.

Ünnep az együtt megélt első hó, az egy órakor már itthon zizegő óvodás, a mandulás guba, a habfürdő.

Ünnep a kiporszívózott nappali, a reggeli panettone, a grapefruit illat, a húsleves. A friss séták, az olasz pizza, a kisváros ismerős arcai, a kedvenc olasz csokiboltom. Ünnep a puha törölköző, ami mellett nincs legó és SENKI nem törölte bele  csokis száját. Ünnep az agyonáztatott kádilépő itthon, mert ügyesen és egyedül fürdik a gyerek.

Ünnep, hogy élnek a szeretteim, az is ünnep, hogy tehetem a dolgomat és az is, hogy néha fellázadhatok egy kis semmittevéssel és unhatom őket. Lehetek egyedül és nincs hiányérzetem.

Jóban vagyok önmagammal. Jól elvagyok magammal. Nem kell rádió a hosszú úton, mert ajándék a gondolataimmal töltött idő, de ordíthat a zene és abban is el tudok veszni.

Nem félek magamtól, nem jut eszembe olyan, amit ne tudnék megoldani, és az sem nyomaszt, ha épp üresek és felszínesek a gondolataim. Ahogy Bridget Darcyja mondaná, leszarom, hogy mi újság van Csecsenföldön.

Igen, a legnagyobb ajándék az, hogy nem baj, ha nem sikerül minden. Nem baj, ha nem szeret mindenki.

Megérkeztem magamhoz, és ez 2019 legnagyobb ajándéka.