Browsing Tag:

everness

Diéta, mindennapok

Hippi-e vagy?

2016-03-05

5 hozzászólás

A nemezelős tanfolyamon sok dologról esik szó. Hidd el, ha egyszer 8 nő össze van zárva 6 óra hosszára, akkor ott előbb-utóbb minden, de m-i-n-d-e-n szóba kerül.

Ma, úgy dél körül hangzott el az, hogy “ez az Áginak biztos tetszene, ez olyan hippis”.

Felcsúszott a szemöldököm a meghökkenéstől, aztán gyorsan végigpörgettem, és kitört belőlem a nevetés.

Észre sem vettem, de igen, most hogy mondják, valóban. Beszarok, baszki, hippi lettem.

A fogmosás nálam a legtöbb esetben oil pulling.
Ha nem oil pulling, akkor faszenes-agyagos,dentin-kímélő mindenmentes fogkrémmel mosunk fogat.
Ayurvédikus és biodinamikus testápolási szereket használok.
Rendszeresen veszünk citromos lábfürdőt.
Shea vajat, kókuszolajat használok szinte mindenre: kicserepesedett száj, durva könyök, piros gyerekpopsi.
Waldorf óvodába és Waldorf szemléletű családi napközibe járnak a gyerekeim -és nagyon szeretjük!
Nem festem a hajam és nem is tervezem.
Anionos betétet használok, tampont szinte alig (és azóta nincs cisztám).
100%-os, biodinamikus olajakat használok illatosításra, és belsőleg is (belsőleg a gyerekeknek nem).És pont nem érdekel, hogy Magyarországon ez tilos.
Réz kenőcsöt, homeopátiás olajokat és színtiszta magnéziumot tartok a gyógyszeresben.
Fülgyertyázunk, testgyertyázunk.
Gluténmentes
tejmentes
majdnem húsmentes
hisztaminszegény
savdiétázunk. Erre nem is lehet mit mondani, komolyan. Nekem pl. azonnal egy dupla bigmac ugrott be.
Közösségi zöldségrendelős dobozunk van. Biodinamikus-organikus gazdálkodásból. Ha ezt megszegem, megfizetünk,mint múltkor az aldis paprikánál.
Hiszek a lokális élelmiszerben. A szezonálisban is.
Nekifogtunk a fermentálásnak…
… és szépen hízik a kombucha is az üvegben.
Kimchi, gyömbéres kurkuma, fokhagymás pagoda az eheti műsor, most már megjöttek a zöldésg leszorítóim is, úgyhogy dupla üveggel indul az újabb adag. Eszméletlen finom lett a múlt heti sárgarépa: savanykás, fokhagymás, fűszeres, roppanós. Rizs mellé tökéletes volt.
Kidobtam a reklámjelzéssel ellátott poharakat. Nem szeretném,ha a Coca-colás pohár lenne a gyerekeimnek az otthoni-terített-asztal.
Értelemszerűen nincs semmiféle szénsavas cucc itthon. A kóla mondjuk néha lecsúszna (nekem), de nem lehet: olyan reflux jön utána, hogy azt az ellenségemnek sem kívánom. Szörp kábé évente kétszer van műsoron, 100%-os szűretlen almalé és narancslé is nagyon hébe-hóba,úgy havonta egyszer-kétszer veszek. A frissen turmixolt reggeli italokat most vezetem be újra, egy időben ittuk, és fel sem tűnt a gyerekeknek, hogy az alma mellé hol bébispenótot, hol kelkáposzta levelet tettem. Megitták.
Nincs mikrónk.
Van viszont zapperünk.
Meg bioptron lámpánk, sólámpánk, házi rizstejfőzőnk.
Magamnak őrlöm a rizslisztet,mert vettünk egy házi malmot is,és a kezdeti rögös útszakasz után jóra fordult a kapcsolatunk, mára pedig elválaszthatatlanok lettünk.
Már nem fagyasztok ész nélkül.
Hiszek abban,hogy bőven kell sót fogyasztani, de nem mindegy, hogy milyet.Mi a parajdit szeretjük a legjobban.
… meg azt, hogy akár reggel 9-re is eshet a reggeli időpontja,ugyanis a waldorf után az otthonoktatásfelé vesszük az irányt.
annak is az unschooling ágazata áll nagyon közel hozzám. Ja, igen, tudom.
…ugyanakkor nekem is kötetlen a munkaidőm,itthonról dolgozom, mégis egész jól elvagyok. Sokat vagyok gép előtt.
A számítógépem egyik letörölhetetlen eleme lett az f.lux, sőt, Medve gépén is van mostmár – jobban is alszunk, mert helyre került a melatonin szintünk.
A faszergányos melatonin szintünkkel mostmár bombasztikusan jól alszunk abban az ágyban, ami úgy lett elhelyezve, hogy ne lógjon sehol vízérbe.
És ezt én mértem ki. Rendesen, pálcával. Merthogy megtanultam, hogyan kell. Az ingát is. És ami a legszebb, hogy műszerrel bemérettük: tökéletesen mértem.
Most épp nemezelni tanulok, és imádom: ennyi szín, lehetőség, réteg utoljára a sminkben volt.
Úgyhogy készült nemezpárna a fázós fenekem alá a kocsiba, nemezsál, táska, gyerekjáték, sapka…
és hordjuk is. Én például a legislegszínesebb sálakat mindig monokróm szettekhez veszem fel, azokkal nagyszerűen mutatnak (nem, a színérzékem a régi. Fejből nyomom a színkört még mindig).
Nincs munkahelyi dress code: nem köt semmilyen korlát, hogy mit vehetek fel és mit nem. Piros rúzst bevásárláshoz? Simán! Az egyik főnököm ráadásul az egyik legjobban öltözött ember a világon: bombabiztosak a szettjei, egyszerűen jó ránézni. És nem fél ő sem a színektől…
A cipő viszont szinte biztos, hogy kényelmi cipő nálam: Birkenstock, Jana, Scholl, Berkemann. Jaj, öregszem.
… és pont ezért fontos, hogy sose fázzon a derekam. Ha a vese erős, akkor van életerő is- így lettem én a derékmelegítők, a hosszú trikók és a mellények papnője.
A gyerekeknek is vettem magas passzés nacókat. Színeseket, vidámakat, a Wampon.
Ahol rendszeresen ott vannak a kedvenceim: nagyon szeretem a Camout, az Art on Me-t, és a legújabb rácsodálkozásom egy szoknyákat és kiegészítőket áruló hölgy, majd jól meg is nézem magamnak a tavaszi nyitón. Szeretem a kortárs magyar tervezőket.
… és az igényes, kis létszámú gyerekrendezvényeket. A kicsiket is megilleti, hogy szép képi világ vegye őket körbe.
És nyugalom. Bármilyen meglepő,Barnabás jógázik. Akkor szokott rá,amikor itthon állandóan jógáztam,hogy mozogjon a műtött oldalon a karom, és ne szűküljön be a mozgási tartomány (asszem így mondják).
Nemcsak jógázik, meditál is. Ha olyanja van, éjjel is. Én meg vagy hagyom, vagy beszállok. Főleg ha telihold van.
Olyankor elmondom a kívánságaimat, holdfürdőzöm egy sort (ezt mondjuk inkább nyáron, de nagyon klassz:kifekszem egy pohár fehérborral és beszélgetek a Holddal).
… meg a nyakörv nélküli, szabad, gyönyörű kutyáimmal, akik életünk részei.
és akik szintén d-vitamint kapnak, ahogy a gyerekeim is. Magas dózisban. Meg halolajat, rügyelixírt és macskakarom kapszulát…
… de semmi nincs olyan jó hatással az immunrendszerükre, mint amikor bebújnak a takarónk alá, összegömbölyödnek és elalszanak.

… és tudnék még 50 dolgot írni.

Fuck.

Tényleg hippi lettem. Jesszusom.

Hé, ráadásul ez is tetszik.

Egyéb

Insta bővebben

2015-06-30

Ági

3 hozzászólás

megölelgettem a Medvémet, megdögönyöztem a gyerekeket, körbemutogattam a csinos kis nadrágomat és vagy negyed órán keresztül csak feküdtem a kutyákon.

Ma turbó sebességgel állok neki a munkának. Az elmúlt egy hétben is dolgoztam ugyan, de épp csak arra volt elég, hogy ne ússzak el teljesen.
Apropó elúszni teljesen: még az Everness előtt csináltam egy kis összeállítást, hogy mit viszek magammal:

1., Val McDermid – A klastrom titka (zseniális, tök sokáig eljutottam benne még esténként, pedig nagyon fáradtan értem minden nap a panzióba).
2., Ipad – talán egyszer vettem elő. Ha már úgyis dolgozni kellett azt én kényelmesen szeretem a laptopról.
3., Bioderma naptej – a kedvencem ez a fajta, jelenleg 4 flakon van itthon nyitva egyszerre.
4., A gyönyörű új tollam amit a gyerekem keresztszüleitől kaptam a boldogszülinapomra.
5., A kedvenc tusfürdőm (nem tudom megunni).
6., Gumicsizma. Betettem egy színes magasszárút, aztán odafelé vettem a Decathlonban egy rövidszárú feketét. Medve szerint tiszta Coco Chanel – a fekete mindenhez megy. Szerintem durván élcelődik a gumicsizmámon.
7., Rajzolós könyv – és igen, rengeteget rajzoltam!!

Csizma az utolsó napra – egész nap családállításon voltam. Hamarabb el szerettem volna jönni, de zseniális volt a csoportvezető, a kineziológiát ötvözte a családállítással, óriási hatással volt rám. Szerencsé vagyok, hogy valami tök véletlen folytán elmaradt az a program, amire eredetileg mentem volna, így kezdésre beestem a családállításra. Nem is mentem máshova egész nap 🙂

Hogy mit ettem? Hát, nem volt könnyű. Nehéz, mert én még a gluténmentes gabonákból sem ehetem az összeset (na jó, semelyiket), csak rizst, meg nagyon-nagyon ritkán kölest. A nagyon ritkán az kéthetente egyszer.
Talán egy vagy két olyan étel volt, amiben csak olyan dolog volt, amit nekem szabad, ezek közül az egyik a zöldségragu (zeller, krumpli, brokkoli, sárgarépa, fokhagyma) saját anyagával sűrítve rizzsel.
Mindegy, tök boldog voltam, hogy legalább valamit ehetek.

Annyira szép volt esténként ez a sok színes lampion, hogy elhatároztam, hogy ha találok ilyet, akkor feldíszítem a teraszt most nyárra.
Ez egyébként a Magnet falu volt, ide Himalája jógára jöttem (és milyen jó volt!)

Krumplipüré rizstejszínnel és paradicsomsalátával. A panzióban megcsinálták úgy, ahogy kértem, nem volt belőle gond. Aztán a szépen kitálalt ételt egy bocsánatkérő mosoly kíséretében összeborítottam egy tányérra és kiültem vele a stégre. Szerintem érthető 🙂

Mongol-ujgur-hun gyógyászati előadást hallgatok. Nagyon jó volt, rengeteg praktikus tanács hangzott el, szóval megérte, tökéletesen megérte minden pillanat.

Művészetterápiás workshopra várva a Női Szentély előtt. Voltatok már jurtában? Nem? Én sem. Azt hittem dögmeleg lesz, sötét és fullasztóan levegőtlen, de nem, tökéletesen az ellentéte volt annak, amit hittem. Azt sajnáltam, hogy Barnus nem volt ott (be sem jöhetett volna mondjuk), sikongatott volna a gyönyörűségtől. Elmeséltem neki, és most azt nézegetjük, hogy hova mehetnénk el pár napra jurtában aludni.

Lenyűgöző.

Egyéb

A csiricsáré nadrág

2015-06-28

Ági

No Comments

Talán a harmadik napon kapott el a minden mindegy hangulat: itt vagyok, nincs kézfertőtlenítő, az emberek beleisznak a másik ember vizébe és simán felverik az ökobudi melletti placcra a sátrukat. Mindenki bő nadrágban van, virággal a hajában.

És a legtöbb ember mosolyog.

Ivett barátnőmmel vihogtunk az egészen, többször javasolta, hogy amikor a legfeszültebb a pillanat (vagy valaki kimondja, hogy a bennem élő belső gyermek) akkor röhögjek, pattanjak fel, és kezdjek el ordibálni, hogy „Nevetve TÖL-CSÉRT-CSINÁLOKA-KEZEMBŐ, SKIÁLTOK-VIDÁ-Á-MAN TÜRÜRÜRÜRÜRÜRÜRÜ” de aztán nem tettem meg, mert papírkutya vagyok.

Vettem azonban egy szemkiverős nadrágot, kompenzációképp, hogy beszari módon nem ordítottam el magam 45 fős csakrameditációk alatt, hogy KI FINGOTT? HAHAHAHHA (hm. a bennem élő belső gyermek, ugye.)

Nnna, nadrág. Utoljára ilyen ballépésem akkor volt, amikor megnéztem az Anne a Zöld oromból összest és utána hosszú szoknyát vettem fel csipkezoknival (Éva, emlékszel??:D), de ott szerencsére előbb-utóbb szembetaláltam magam egy kirakattal, itt a fesztiválon azonban teljes és totális tükör-stop volt. Ami azt is jelenti, hogy se fék, se kontroll, se pásztor, se gazda. Nekilódulhattam a veteményesnek és meg is tettem: elindultam megkeresni az A NADRÁG-ot.

A követelményrendszer (merthogy ilyen is volt) a fesztivál szellemében fogant:

1., legyen buggyos

2., legyen színes

3., legyen valahova ráírva a címkére, hogy organic/pure/bio

4., legyen valamiféle pszichedelikus mintázata. Mint valami őrült hányás

5., félelmetesen, lehetetlenül, abszurd módon legyen színes.

Sokáig kutattam, de jelentem, sikerült:

Suhantam, susogtam, selymeskedtem benne. Nagyon sajnálom, hogy nem vettem többet, mert nagyon kényelmes. És kezdem megtalálni a szépséget is benne, olyan nagyon…. színes voltam.

Egyéb

Nia

2015-06-27

Ági

No Comments

Kezdem megfejteni, hogy mi lehet a célja ennek az egész ötnapos „koszos a lábam”, „legszívesebben Domestost innék”, „addig tartom a pisit, amíg ki nem izzadom, mert ocsmány a nyilvános vécé – bár a szervezők becsületére legyen mondva, takarítják!” dolognak.

A félelem már nem központi kérdés, azt láthattátok Ti is, ha épp nem fosatnak be, hogy hol van áttétem, akkor már vannak időszakok, amikor egész jól elvagyok félelem nélkül (értsd: hosszabb távra tervezek, nem okádok bele éjjel a hajamba, stb.).

——————————
Ó, jaj. Egy kiegészítés. TÉNYLEG azt hiszed, hogy azok a rákbetegségen átesett nők, akik örök életet terveznek és csak a po-zi-tív hozzáállás és „HÁT PERSZE, HOGY 98 ÉVES KOROMIG ÉLEK!!!”, szóval tényleg azt hiszed, hogy ők úgy gondolják és nem remegnek legbelül, nem félnek, nem kishitűek és nem töri össze őket a szellő is? Tényleg azt gondolod, hogy valóban elhiszi, tudja, hogy felülkerekedett ezen a fostaliga betegségen?

Muhaha.
Valószínűleg 100-ból 3 tényleg nem fél. A többi 50 csak mondja, hogy nem, a maradék 47 pedig elmondja, hogy be van fosva. Hol jobban, hol kevésbé.

Na. Mi vagyunk azok, akiket az ismeretlenek megtalálnak a „de nem szabad félni”, „gondolj a gyerekekre”, aztán a „ha félsz, bevonzod” és persze a jó öreg „a gondolatodnak teremtő ereje van” dolgokkal.
Ilyenkor kívül mosolygok, belül pedig üvöltök, hogy tudom, bazdmeg, azért próbálok úrrá lenni a félelmen, nem pedig maszk mögé dugni.
Zárójel bezárva.
————————————

Szóval ha már (vagy most épp) nem a félelem a fő központ, akkor mi? Nem tűnődtem rajta, gondoltam majdcsak kialakul, majdcsak rájövök, ha másból nem, akkor a jó érzésből…

… és így lett.

Méghozzá egy Nia óra alatt.

Csodálatosan sütött a nap, az oktató tündéri volt és rendkívül erős, szuggesztív személyiség, én pedig eleinte elég hülyén toporogtam, gondolkodtam rajta, hogy lelépek a francba, aztán mégiscsak maradtam, és elkezdtem figyelni. Szemmel. Aztán füllel. Aztán értelemmel. Aztán meg csak úgy, ahogy vagyok. És akkor hirtelen megértettem a mozdulatokat és ahogy csináltam, éreztem, hogy már nem számít, hogy úgy nézek ki, mint egy dervistáncot járó telefosott búvárruha, én bizony beleadok apait-anyait. Nő. Föld. Tánc. Ég. A méhem. A bennem növekvő gyermek. A testem. A kerek egész. A múltam. A bőröm. A hibáim. A botlásaim. Újrakezdem. A fejem. A hajam.

Én.

Nőként.

Én, terhességi csíkokkal. Császármetszés után. Megereszkedett mellel. Megcsonkított mellel. A nyirokcsomó miatt felvágott hónaljammal.
Lehorzsolt térddel sárga kis kantáros nadrágban, homokozó lapáttal. A nagyi ékszeresdobozában bizsuzva. Szemüvegben, anélkül, minden hajszínnel, első csókban, első iskolai napban, első gyermekben. Feleségként, szeretőként, folyton vihogó öregasszonyként. A kezdetektől felnőtten, mindig gyerekként.

Teljesen széthullva, tíz körömmel összekaparva, büszkén újraindítva. Zokogva.

Én.

Nőként.

Egyéb

Az agyag

2015-06-26

Ági

No Comments

“Ne haragudj, de nem, nagyon élvezem, hogy egyedül vagyok.” Talán ez az a mondat, amit a legtöbbször elmondtam az elmúlt pár napban workshopok, előadások utáni beszélgetések és közös jógázás után.

Jó kapcsolódni mindenkihez és még annál is jobb, hogy nem kell senkihez: egyedül mentem be és jöttem ki a Női Szentély sátorból. Művészetterápiás workshop volt, egy csodálatos agyagművész tartotta, aki sokat mesélt a prekolumbián kultúráról és persze azt is megbeszéltük, hogy én arcokkal dolgoztam életem nagy részében, most pedig szavakat öntök egy kerek egésszé és gyúrom, formálom míg olyan nem lesz, míg jó nem lesz. Csodálatos és sírós utazás volt, az agyagformám egy fészek lett, egy fészek, amit nem tudtam megteremteni, de most már megvan, már képes vagyok megtartani és fenntartani.

A fészek legislegközepén a két kis fehér gombóc a két kisfiam, az összefonódó szürke és piros papír pedig Medve és én.

Sosem tudtam ezt így elmondani, megfogalmazni, kidolgozni magamból azt a hálát, amit a (néha borzasztóan idegesítő/morgós/kekec/akaratos/fafejű/hirtelen/lassú/kapkodó) házastársam iránt érzek: tényleg olyanná váltunk, mint két összefonódó inda, akik védik a fészküket, óvják a két pulykatojást és támogatják – ó, de még mennyire!- egymást.

Nem olvadtunk össze, két külön szál maradtunk, nem lettünk Apa és Anya, hanem Ági és Ádám maradtunk és maradunk monstmár, míg világ a világ. Én piros vagyok, szeretelen, szenvedélyes, izzó és formálódó, ő pedig szürke, mint a kő, a cement vagy épp a bulldózeren a golyó. Ne szépítsük, na. Mi pedig nem lettünk szürkéspirosak. Szürkék és pirosak maradtunk, de soha szét nem választhatóan, örökké egy egységet alkotóan a fészek őrei.

Na megyek, iszom valami töményet, és nem nézek annyi Trónok Harcát. Egyébként is a „for the watch” óta leginkább csak kajpirnnyát vagy kubalibrét innék.

Az “élvezem, hogy egyedül vagyok, mert otthon soha nem lehetek egyedül”-t pedig felváltotta a kiélvezem ezt a furcsa állapotot, hogy egyedül vagyok, mert otthon szerencsére sosem kell egyedül lennem” váltotta fel.

Egyéb

A Sámán

2015-06-25

Ági

3 hozzászólás

Shaman Hawk előadása mellett majdnem elmentem. Tulajdonképpen a szabad ég alatt volt, nem volt már ülőhely, én pedig nem vagyok az az üljünk-le-a-fűbe-tépjünk-egy-kurva-pitypangot-és-fonjunk-koszorút kislány, szóval Shaman Hawk előadása majdnem áldozatául esett az én kényelmemnek.

Nem volt rajta törzsi jelmez, nem volt a fejét tollas bizbasz, egy egyszerű, szemmel láthatóan indián gyökerekkel is rendelkező farmerkabátos/farmernadrágos/ fehér pólós tetovált, hosszú ősz hajú pasas ült a fa alatt.

Az előadás nem volt túl lehengerlő: lassan fordított a tolmács, pontosan, de a pasi stílusát a legkevésbé sem visszaadva, úgyhogy roppant szerencsésnek éreztem magam, hogy nem vagyok a tolmácsra bízva és minden szónak értem a tartalmát, a jelentését, az árnyalatait és a mögöttes színeket is.

Figyeltem, mint valami olyan jelenséget, ami szép-szép, de nem feltétlen hozzám szól (izzasztókunyhók, medúzás vízben úszás, kagylónyakék készítés, matriarchális társadalom…), amikor egyszercsak a semmiből azt mondta:

The biggest question for me is when we can choose from a wide range of emotions, why do we always choose fear?

A legnagyobb kérdés számomra az, hogy ha annyi érzelem közül választhatunk, miért mindig a félelmet választjuk?

És igen. Amikor annyira örülhetnék a gyerekem mosolyának, az első telefonálásnak (haó anya, haó, itt Edő beszé!), annak, hogy klassz koncertet hallgattam (Somának tényleg van hangja) és kisütött a nap is (dacára annak, hogy felvásároltam a trundrafelszerelést a Decathlonban)… szóval ha kék az ég, tiszta a Balcsi, szeret a férjem, én 2 éve lassan tünetmentes vagyok és nem látszik, hogy mennyire le van nőve a géllakk a kezemen – AKKOR MIÉRT IS VÁLASSZAM KI A SZÉLES NAGY PALETTÁRÓL PONT A FÉLELEMET?

Ez ilyen egyszerű?