Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

május 2018

    mindennapok

    Közösség

    Mivel széles látókörű, számunkra kedves emberek teszik fel folyamatosan a kérdést, hogy milyen jó lenne, ha B iskolába járna, mert a közösség… ezúton szeretném elmondani, hogy a gyerekem gyakorlatilag csak közösségbe jár, mást sem csinál.

    Fogalmam sincs, hogyan és miért alakult ki az a kép a magántanuló gyerekekről, hogy szegények egész nap a házban vannak és a napjuk csúcspontja, ha jön a postás, egyébként vágyakozva tekintenek mindenki után, aki a kapun kívül megy…

    Sőt! Rengeteg olyan kisgyereket ismerek, akik hiába járnak 25-30 fős osztályokba, a szülők panaszolják, hogy a klikkesedés, a kirekesztés, az erőszak és a közösség hiánya miatt nagyon de nagyon szenvednek a gyerekek.

    Tapasztalom, hogy attól, hogy valaki iskolába jár, még nem szocializált. Attól, hogy valaki nem jár iskolába, még nem feltétlen szocializálatlan.

    Mi Barnusnál mindig azt az utat választjuk, ahol megélheti a közösséghez tartozás élményét (ez korántsem biztos, adott egy osztályközösségben!), ahol nagyon hangsúlyos az, hogy együtt és egymásért dolgoznak a gyerekek. Ilyen a zene és a néptánc, de bármilyen csapatsport vagy rendszeres társas tevékenység ugyanúgy tökéletes arra, hogy a gyerek megtanuljon

    • alkalmazkodni
    • csapatban működni
    • a legjobbat nyújtani a közösségért
    • szabályokat követni, tisztelni, elfogadni
    • érvelni, érveket megvitatni, kompromisszumra jutni

    Barnusnak ez az ütőkártyája, az aduász, pont ezért fogadják nagyon szívesen minden csoportban: mert ő tudja, megtapasztalta és gyakorlata van abban, hogy milyen közösségben lenni, közösséget építeni. Élő, valódi kapcsolódással, működő kommunikációval.

    Köszi, Barnus szocializációja kapcsán mindenki fellélegezhet és megnyugodhat. És (Eszter, ez nem neked szól!!!) körbenézhet a saját, köszönni nem tudó, másokat fellökdöső, egy bármilyen rendezvényen viselkedni nem tudó, iskolában a többi gyereket fenyegető és kiközösítő gyereke háza táján.

    Megosztás:
    mindennapok

    Nem is gondoltam volna rólad, hogy…

    … én pedig meglepődtem. Pedig

    • szeretem Reese Witherspoont. Szeretem a filmjeit, szeretem a könyvklubját, szeretem a szókimondását, szeretem a humorát.
    • nem tudom meginni az Aperolt. Hat kör EC kemó után lehetetlen meginni az Aperolt. A Campari-narancsot viszont imádom!
    • hiszem és vallom, hogy működik az akupunktúra, a családállítás és a kineziológia. A biorezonanciás gépek hatékonyságáról azonban nem győződtem meg.
    • ha iskolába járna Barnus, akkor is tanítanám itthon. Nem a tananyagot, inkább a kiegészítő klasszságokat, de nagyon megszoktuk így.
    • nem tudok szövött kendővel hordozni.
    • nem tudom életben tartani a növényeket. Nem locsolom, túllocsolom, nem megy.
    • nem szeretem a kék színű öblítőket. Ez a fresh ocean, fresh akármi, ocean breeze nem az én világom.
    • nagyon szeretek vezetni és imádom az Espace-t. Ha van olyan, hogy “életem autója”, akkor ez az.
    • elképesztő mennyiségű epret meg tudok enni. Meg fekete olajbogyót.
    • a legjobban a len és a pamut ruhákat szeretem. Mintából a virágos és a csíkos a nyerő.
    • halomra mentegetem Pinteresten a letisztult belső enteriőrökről készült képeket. Az otthonom azonban színes, meleg, rendetlen és csodálatos.
    • tegnap vettem egy menta nadrágot. Nem vagyok hajlandó csak és kizárólag sötét színekben járni csak azért, mert 42-es nadrág kell.

     

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Bátorság, Kislány!

    Évek óta saját magam legnagyobb drukkere lettem. Kész, másképp nem megy, nem lehetséges, nem bírnám, nem várhatok másra.

    Mostanában ezekkel tartom magam jól a víz fölött.

    1., Arany cipellőt vettem és csodás a lábamon: a tegnapi pedikűr eredménye a bársonyos babatalp, a mandarin körmök és az a fényes magabiztosság, amivel peckesen kisétáltam hónom alatt a filigrán dobozzal.

    2., Magnézium. Felváltva Magnézium citrát és taurát, most épp ez van soron: hihetetlenül sokat számít, sokkal jobban bírom a terhelést.

    3., Akvarell. Rákaptam nagyon az anyák napi workshop meglepi után. Szuper a közösség (több is van, helyi is van), az alkotást élvezem, a színekbe meg szerelmes vagyok.

    4., Panarom Demeter olaj, Akkor segít, amikor az összes kölykömet kibasznám az erkélyről a pillanat hevében. Nem tudom hogyan, de olyan ősi, anyai minőséget hív elő, hogy néha én is meglepődöm, milyen könnyedén csúszik egy újabb mese, egy újabb matekpélda, egy újabb óra ringatás.

    5., Hatalmas, fekete nyári kalap. A meleget és a napfény illatát egyszerűen nem tudom megunni – nyári lány vagyok. A bőrömet viszont nem érheti közvetlen napfény. Szinte egyáltalán. Kicsit sem. Csúnya és ijesztő dolog a melanoma.

    Itt szakad az eső, fő a bableves, Kolos alszik, Barnus olvas, Gergő játszik, én pedig dolgozom, aztán várom a barátnőmet, hogy nyakig merülhessünk a kineziológiában és ne, egyáltalán ne gondoljak arra, hogy a meggylekvárról dédelgetett álmaimat most veri el az eső.

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Már csak egy kérdésem maradt.

    Eljött a Nagy És Fontos Nap – ma találkoztunk először az új orvossal. A doktorral, aki emberségével, szaktudásával kivívta a mi angyaldoktornőnk tiszteletét és akire szeretettel és féltéssel hagyományozott bennünket – mint helyes, kedves, aranyos családot.

    Aha.

    Megérkeztünk egy egyórás út után, és mindössze 36 perc bónusz macskaköveken és szűk, lezárt utcákban tekergés után, parkolóhely keresés után. Kolos rajtam, Gergő jön, Barnus izgul. Az orvos meglepődik – hogyhogy most? Hát úgy, hogy kérte, írjunk időpontot, mi írtunk, és… de ha nem jó, szívesen visszajövünk, de, jó.

    Bő fél óra a folyosón: érzem, hogy kevés a levegő, Barnus kekec, Gergő pökhendi, szétültetem őket, a gyerek cukra indul felfelé. Mindegy, fél 12, kibírjuk, inzulint nem adok, mert ha leesik,még haza kell érni, mindegy, jó lesz. Jön az orvos, mosolygós, kedves, közvetlen, invitál, menjünk fel a szobájába, átbeszéljük Barnus dolgait, az üvegliftnél kitör a ki nyomja meg a gombot duzzogás.

    Megérkezünk, lepakolok, elnézést, de állok, Kolost ringatni kell, adok neki inni, nem szomjas ez, inkább álmos, csak dobálja a cumisüveget. Barnusnak elszállta cukra, látom a szemén, leültetem őket a kanapéra, nem jó egymás mellett, egymás mellett piszkálódás lesz, csipkedés meg csikizés, szigorúan nézek. Kb annyit ér, mint szülésnél a pesszárium.

    Barnus bemutatkozik, Gergő közbevág, anamnézis felvéve, fiúk összevesznek a plüssön. Fogy a levegő, Gergő duzzog, ő akkor hazamegy, de most. Kimegy az előtérbe, leül, de mivel nem kap figyelmet, kopogtat az ajtón, kocogtat, sóhajtozik, hanyakodik. Barnabás rászól, olaj a tűzre, hangos veszekedés, alattam nyílik a föld. Magyarázkodom, mondom, mi a helyzet Gergővel, az orvos megértően bólogat, igyekszik fókuszálni, Gergő viszont teljesen ledobja a láncot. Elindul a tarkómon az izzadtság, Kolosnak is melege van, TSH-ról és bázis lépésközökről beszél, de semmit nem értek belőle, Gergő ugyanis kiment, mert  pisilnie kellett. Barnust utána küldöm, 3 nyugodt mondat és egy visítás után rájövök, hogy szar ötlet volt, kirohanok. A helyzet egyre abszurdabb, nagyon-nagyon szégyellem magam, igyekszem a mosdóban megmosni Gergő arcát, szépen megkérem őket, hogy viselkedjenek rendesen és csendesen.

    Igen, jól gondolod, egyre rosszabb lesz.

    Kolos nyíg, leteszem a földre, bemászik a doki lába közé az asztal alá, Barnus ijedten be utána, szerencsétlen -de roppant derűs- főorvos épp a papírokat nézi és még nem adja fel, hogy velem kommunikáljon. Benyúlok a lába mellett az asztal alá, mielőtt Kolos a nyálas kezével belenyúl a konnektorba, itt végleg eltörik a mécses. Gergő berobban, -anya, gyere már, nem mostam kezet pisilés után, mert nem tudom, melyik SZARBAN VAN AZ A NYOMORULT SZAPPAN ÉS PISIS A PÖCSÖM- csak remélni tudom, hogy a nyomtató hangja elnyomta, de nem sokáig, mert Barnus gyorsan a segítségemre siet, hogy Gergő, nem mondunk ilyet, hogy PÖCS, mondd, hogy KUKI, FÜTYI vagy PÉNISZ, de a PÖCS nagyon illetlen, nem úriemberhez méltó.

    Gergő bemászik Kolos után a bútor mögé, Kolos pakol, Barnus közli, hogy magas a cukra, az orvos még mindig csodálatos, de egyáltalán nem bír gondolkodni. Nekem sem jutott eszembe semmi: hiába akart tendenciákról, korrekciókról, bólusról és átmeneti bázisról velem gondolkodni, egyszerűen esélytelen volt, Kolos beverte a fejét, Barnus rángatja a nyomtató mellől Gergőt, én pedig csendben és magamban traumatizálódom épp. Az agyam forgácsokban, a lelkem nemkülönben, teljesen fékevesztett és kontrollvesztett mindenki, az egész történet kicsúszott a kezemből. A fiúk a 4-8 éves korosztályban örökzöld “fogjuk-rá-egymásra-hogy-ki-fingott” játékot játsszák, lökdösik egymást a lépcsőn, visszhangzik minden, én búcsúzom, az orvostól még kapok egy bátorító pillantást, aztán csak botorkálok. Botorkálok és lavírozok a magamra kötött Kolossal, bukdácsolok csámpásan és bénán, döcögve… pont mint a mindennapokban.

    Valahogy kikerülünk az utcára, a gyerekek elhallgatnak, megfogják a kezem, csendben baktatunk az autóig, beül mindenki, én pedig hányni kezdek. Hányni, sírni, néha köpök egyet, néha csak öklendezem és indexelek, keresem a sávomat, keresem a helyemet, keresem önmagam ebben a rikácsolós, kifordult, felfordult, groteszk, klinikákba, kórházba, mr-re járós, szúrásokkal, gyötrődéssel, fehér köpenyekkel teli mindennapokban, ahol én vagyok a tanítónéni, ahol a gyerekemnek normális, hogy onkológiára jár, ahol az életünk, a lelkünk, a testünk annyira szabdalt és csonka, hogy muszáj összekapaszkodnunk, hogy egész legyen belőle.

    Nagyon csúnyán viselkedtetek, fiúk. És nagyon sajnálom, hogy ide kellett jönnünk, de ez akkor is elfogadhatatlan. Meg is lesz érte a büntetés.

    Hazajövünk, fogok egy hatalmas övet és összekötöm őket. Verekednek, kiabálnak, sírnak. Aztán rájönnek, hogy csak akkor haladnak, ha beszélnek egymással. Ha megbeszélik, ki mit szeretne. Ha összedolgoznak. Fél óra, és nevet mindkettő, majd bocsánatot kérnek, hogy olyan műsort adtak le, hogy nemcsak az orvosunk leváltását fontolgatom, hanem tervezem, hogy a kontinensről is elköltözöm, illetve egy arcátváltoztató plasztikai műtét is megváltásként lebegett a szemem előtt.

    Ja, és a kérdés.

    Egy fehér, bőr tornacipőt vegyek magamnak, aminek bőr, virágos betét van az oldalán vagy egy piros balerinát trófeaképp, hogy túléltem a mai napot?

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Hát, ez nem a vidámabbik vége

    Lymphangioma. Nem ciszta, hanem jóindulatú nyirokér daganat, igazából műthetetlen, illetve jelen pillanatban a műtét nagyobb kockázat lenne: teljesen nem lehet kivenni úgysem, és mivel nem nyom (szinte) semmit, ezért egy nagy mellkasi műtétet most nem lenne szerencsés megejteni.

    És ezzel a fejleménnyel, plusz jó pár tegnapi beszélgetéssel a hátam mögött át tudtam gondolni, hogy mit is tartok erről az egészről.

    • Alapvetően nem “már megint” van baj Barnussal, hanem ez olyan, mint a dominó: egymást borítják be a dolgok, és valahol ennek meg kell állnia.
    • Isten velünk van. Miért? Mert nekem egyszerűbb így és ebben hiszek. Mondhatnám, hogy utál bennünket és pikkel ránk, de ettől nem lennének könnyebbek a mindennapjaim. Inkább úgy élem meg, hogy a sok nehézség közepette eddig mindig utat mutatott és segített.
    • Nem célom, hogy tökéletes legyen a gyerek. Sem a diabétesz, sem a táplálék intolerancia, sem a pajzsmirigy probléma és most a lymphangioma során sem tépem a hajam, hogy miért van így. Megteszem mindazt, ami módomban áll. A legjobb szakemberekhez viszem, és megnyugszom, ha tudnak segíteni, elfogadom, ha nincs mindenre válaszuk. Nem tudják, mitől van, és azért nem tudják, mert emberek.
    • Ha lenne olyan kezelés, ami fájdalmas, hosszadalmas, de tuti sikerrel jár, akkor megbeszélném Barnussal. Én kemoterápiát és sugárkezelést választottam, és ha újra ott lennék, újra azt tenném. De nincs. És mire orvostól-orvosig cincálom, kísérletről-kísérletre viszem, addigra meghal a lelke és véget ér a gyerekkora. Ezt pedig nem engedem.
    • Nem tudjuk, hogy mi lesz, ha nőni kezd, mint ahogy azt sem tudjuk, mi lesz, ha bármelyikünk fejére esik egy repülő. Majd akkor megoldjuk. Műtét akkor jön szóba, ha elkerülhetetlen, de akkor is csak részleges lehetséges.
    • Abban bízunk, hogy Barnus kurva nagyra nő, de a képlet nem nő vele, az ugyanekkora marad. És akkor a hátralévő 80 évet így, egy lymphangiómával éli majd meg. Nem le. Meg.
    • El tudom fogadni, hogy nem lehet minden tökéletes. De attól még lehet teljes és csodálatos. Amíg a gyerekem viháncolva néptáncol és pumpával pancsol, pajzsmirigy gyógyszerrel szülinapozik és lymphangiómával falat mászik, addig jó. És egyre erősebb lesz.
    • Természetesen mennek az imák és a kiegészítő gyógymódok: akupunktúra, kineziológia, táplálékkiegészítők, cranio. És most egy új, a kinezt kiegészítő módszer is a látómezőmbe került, lehet belevágok.
    • Persze, jobb lenne, ha ez a dolog nem lenne ott. Jobb lenne, ha nem lenne diabéteszes. Ne a “ha-nagyanyámnak-pöcse-lenne-ő-lenne-a-nagyapám” gondolatokkal nem lehet mit kezdeni, továbbá nem vagyok hajlandó azt a képet sugározni a fiam felé, hogy “Jobb lennél, ha nem ilyen lennél.” Mert ezek a dolgok nem gyógyulnak meg. Vagy ha igen, azt csak Isten tudja.

    Akkor meg majd jól örülünk és összecsapjuk a kezünket.

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Hírek

    Holnap megyünk a sebészhez. Nyilván már senkit nem tudtam riasztani, hogy jöjjön, úgyhogy 3 gyerekkel megyek először az MR központba a leletért, utána meg Barnabással a sebészhez. Egész kialakult rutinom van: kinek mit kell csomagolni, Kolost magamra kötni, mesekönyvek, csörgő, zizegős könyv… 🙂

    Barnus hivatalosan is pajzsmirigybeteg lett. Már két hónapja látszott, hogy nem oké a helyzet, de a mostani vérkép teljes és viharos összeomlást mutat – édes Kicsim, nem bírta ezt a műtét-nem műtét stresszt.

    Ugyanakkor felvették iskolába. Egy hét próbaidő lesz valamikor, meg kell néznünk, valóban jó-e nekünk, ha iskolába jár: könnyebb-e, megoldható-e, bírja-e. Kiderül.

    Tegnap megvolt a NAGY NÉPTÁNC FELLÉPÉS, az egész család felvonult, nagyon sírtunk. Senki nem tudta… csak mi. Hogy ott áll, a kanászingén belül a pumpa, öklömnyi ciszta a mellkasában és friss pajzsmirigybeteg. Szívszorító volt.

    Másfél kilométert tudok futni egyhuzamban, utána még gyalogolni szoktam. Ez nekem -aki 5 métert is csak úgy futottam, ha megfogtam a cickómat és kb a sarkam a fenekemet csapdosta- óriási eredmény. Hatalmas.

    Ma viszont ki sem lépek a kapun. Készülünk a vizsgára, dolgozom ezerrel, főzni-mosni is kellene és szeretném, ha Barnus lélekben kiegyensúlyozottan jönne a holnapi konzultációra. Akármit hallunk, akármit mond a sebész… az biztosan úgy lesz jó, és ahhoz alkalmazkodunk.

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Konferencián jártam,

    a diabéteszes lélekről esett szó: pszichológus, gyászterapeuta, coach, szociális munkás, meseterapeuta és neveléskutató is volt az előadók között. Nagy élmény volt, rengeteg technikával, okos gondolattal gazdagodtam, a konzultációk hasznosak voltak, a szakemberek kompetensek és nagyon segítőkészek…

    Ebédelni a Vegan Love-ba mentem, attól viszont nem voltam elájulva. Ott kezdődik, hogy egy hamburgerért, egy dobozos limonádéért és egy adag sült édesburgonyáért 3500Ft-ot fizettem. A padló koszos volt, a szék nemkülönben, de az ételt már megrendeltem, leültem hát. Viszonylag hamar kész lett. Időközben épp árut hoztak, próbáltam eltekinteni az univeres műanyag vödröktől és az ARO-s szeletelt csemegeuborkától, és csak arra gondoltam, hogy tuti finom lesz, tuti finom lesz.

    Nem lett.

    Édesburgonyás hambit kértem, a GM buci plusz 500Ft volt, a szendvics viszont szottyadt, szétesős, tartás nélküli massza lett, nem is bírtam vele kézzel. A sült édesburgonyát nem lehet elrontani, a vegán sajtszósz viszont nem volt szósz, teljesen víz állagú volt, nem is lehetett bele mártogatni, mert lefolyt a krumpliról, szóval… Nem megyek többet, ez biztos.

    Ami jó volt, hogy újra kedvet kaptam több vegán dologhoz: szeretem a növényi ízeket, egy kis tisztítókúra is bőven elfér rajtam, ráadásul Medve szintén kicsit besokallt most a hústól és egyre több olyan ételt “rendel”, ami tisztán növényi.

    Megint rendelünk zöldségdobozt majd Zsámbokról, ma viszont az alkotásé lesz a főszerep: vizsgalapot készítünk Barnusnak az év végi furulya vizsgához, szeretnék egy kicsit festeni is, napozni, és vár az a kurva futópad.

     

    Megosztás: