Nem tudom, hogy a közelgő telihold hatása miatt viselkednek úgy a gyerekeim, mint egy zsák üvöltő sakál, vagy csak szimplán hülyék a gyerekeim, de ma nálam is elszakadt a cérna.

Egész hétvégén ment a sikítva veszekedés, verekedés, üvöltözés, egymás cséplése, de mindez olyan hangfrekvencián, hogy a holtak is feltámadnának tőle. Borzalmas.

Egyébként is nehéz napok vannak mögöttünk, de ez… de ez, EZ túlment minden határon.

Nincs rá jobb kifejezés: téboly.

Teljes csőd. Azt “azt is megbántam, hogy valaha férfira néztem” tipikus esete. A “miért nem tettem aszpirint a térdem közé” esete. A “kár, hogy megszüntettük a fenti kamrát, mert most bezárkóznék és megennék egy tábla narancsos csokit” esete.

Csőd, sírás, teljes kétségbeesés, veszekedés, elkeseredés, mindez egyszerre és külön-külön is, folyamatosan, némi hisztérikus sírással kiegészítve.

Nyilván nem vagyunk egyedül ezzel a helyzettel és a testvérek közötti viszálykodás nem egy újkeletű dolog, így körbenéztem a neten, milyen irodalma van a témának, és jó pár olyan könyvet találtam, amit szívesen elolvasnék ártani nem használ alapon.

Első körben ezeket:

 Jövő héten be is vetem magam a könyvtárba és szívből remélem, hogy jó pár kötetet ki tudok kölcsönözni, már csak azért is, hogy valamiféle megnyugvást adjon a tudat, hogy nem vagyok egyedül, nem vagyunk egyedül.

Borzalmas.

Ha van jó ötletetek a témában, ne kíméljetek. Jack, Johnny, CubaLibre és Irsai Olivér nem játszanak most, a 28. hétbe léptünk (ez azért vicces, mert december 3. hetében mérték ennyinek, sőt, majdnem 29 hetesnek, de mindegy, ragaszkodjunk a céldátumhoz- 28. hét az UM alapján.)

Tudom, hogy már délután van, de csak jobb így beszélgetni, nem?

Majd’ három éve ugyanígy mondtam el, hogy bizony mellrákom van. Aztán ott voltatok, amikor levettem a kötést és megnéztem, mi maradt a mellemből. Ott voltatok minden kemoterápiánál, minden nevetésnél, tudtatok a torokszorító rémálmokról, a két icipici gyerekkel végigharcolt mindennapokról.

Féltem és fájtam, nagyon megtörtem és erősebb is lettem, és mindvégig hittem a csodában és abban, hogy valahogy újra lehet kezdeni, hogy ki lehet javítani.

Kértem a Jóistent, hogy maradhassak. Megtanultam, hogy nem én irányítok, hogy csak igyekezhetek, de a döntések egy teljesen más dimenzióban születnek, és… hát, szóval érted, megtanultam, hogy sokszor nem tudunk “megdolgozni”, hanem csak kérhetünk, és arra is rájöttem, hogy a legjobb nem konkrét dolgot kérni, hanem azt, hogy minden úgy legyen, ahogy a legjobb. 

Nos, azt nem tudjuk, hogy ez a baba marad-e, és mélyen megköszönném, ha nem hívnátok fel a figyelmemet, hogy még bááááááármi lehet, de igen, az első hónapban sikerült.

Kisbabát várok.

Na mostanra értem be magam munkafronton. Óriási volt a tegnapi meg a mai hajtás, volt egy durva határidős feladatom is, ami meglepően hamar és flottul összeállt, szóval most lazítok egy kicsit, és amint befejezem ezt a posztot, nekiállok fahéjas kekszet sütni Gergővel.

Felhőke változatlanul tüzel, mi pedig szakadatlanul drukkolunk, hogy sikerüljön az akció, és legyenek gyönyörű kiskutyák. Ha így lesz, akkor természetesen nem itthon szül majd, hanem visszakerül szakértő kezekbe a tenyésztőhöz, ott hozza le az almot, és az elválasztásig ott is marad, majd hazajön… de nem egyedül 🙂 Igen, ha megfogan és lesz alom, egy kislányt megtartunk. Köszönjük, az “idióták vagytok, mit kezdtek 3 komondorral” hozzászólásokat nem kérjük. Elférnek. Közel 2000 négyzetméteren valahogy majdcsak elférnek.

Tegnap megvolt a fogadó óra is, megbeszéltünk minden lényegeset, nagyon sok jó tippet kaptunk és volt olyan felvetés is, amire határozottan nemet mondtam. Holnap délután indul a barkács szakkör Barnusnak, nagyon várja, és mi is nagyon kíváncsiak vagyunk.

Érdekes dolog, hogy nagyon sok helyről hallom, hogy nem szabad engedni, hogy abbahagyjon a gyerek sportot/szakkört/zenét, mert meg kell tanulnia, hogy következetesen, nagy akaraterővel, stb.

Én ezt teljesen másképp gondolom. Annyira színes a világ, annyira sokféle lehetőség van, hogy én kifejezetten 6 hetes – 3 hónapos (jé!) periódusokban gondolkodom,ennyi idő alatt lemegy egy rajztanfolyam, egy szobrász szakkör, egy sakkfelkészítés, egy színházi bérlet és így tovább. Kísérletezzen. Próbálgassa magát. Ha valami nagyon tetszik majd neki, az úgyis beszippantja, magával ragadja majd annyira, hogy újra és újra menni akar majd. Nekem egy kikötésem van mindig: a vállalást teljesíteni kell,tehát a bérlet végéig járunk, a hónap végéig járunk, a kurzus végéig befejezzük az adott szakaszt.

Egyedül a magamnak tett ígéretemhez akarok hű maradni és annak megfelelni: csak és kizárólag önmagához mérem a kisfiam, és megpróbálom a legjobb tudásom szerint az érdekeit szolgálni. Vigyázat! Nem azt mondtam, hogy boldoggá tenni, nem, nem. A fejlődését, a személyiségét, a sokszínűségét szeretném táplálni – és ha egyből megtalálja a számára helyes utat, akkor azzal, hogy rajta hagyom, ha pedig sokáig keresgéli, akkor azzal, hogy engedem.

Most tavaszra a lovaglást javasolták, a gyógytornát és a barkács szakkört, mindegyikhez remek, waldorf-szemlélettel bíró szakembert is javasoltak, mindegyiket ismerem is, úgyhogy most hajrá nekünk, az igazi tavasszal (március 21.) megérkezünk a lovardába.

Most pedig fahéjas keksz, mosás-mosás-mosás és úgy általában egy kis háztartás: online bevásárlás pipa, a nagyon téli ruhákat átválogatom már, a gyerekek gardróbjában is elsárkányosodott a helyzet, aztán pedig vissza kell vinni a könyvtárba a könyveket és a cd-ket, szóval van mit tenni, van mit tenni…