Nyilván EGYÉRTELMŰEN megmondta a Főorvos úr, hogy csütörtökön, de inkább pénteken telefonáljak a leletért az egyébként tündér aranyos asszisztensének.
Ha-ha.
Nyilván már tegnap este bekészítettem a telefonszámot mára. Nyilván Medve a fejét fogta, és megpróbált a józan eszemre hatni, de nekem
1. nem nagyon van olyan
2. nem igazán lehet rá hatni
3. minden férfi egy HÜLYESÉG, tehát amit mondanak, az HÜLYESÉG
És egyébként is kész terveim vannak. Haha, nem is akármilyenek.
Kezdhetem például azzal, hogy:
“halló, Szilvike, jó reggelt Önnek is, milyen csodás péntekünk van, ja, még nincs péntek?sebaj, azért megkérdezem, megvan az eredmény?”
Vagy vehetem bűnbánós könyörgősre, teljesen őszintére:
“tudom, tudom, TUDOM, hogy még nincs péntek, de legyen, legyen, LEGYEN olyan tündér, és nézze meg mi a szar van (oké, ezen még finomítok), mert itthon elviselhetetlenül hisztérikus vagyok és már háromszor tettem vissza a szekrénybe egy utánfutó méretű tábla milkát.
Aztán továbbgondoltam túlgondoltam a lehetséges megoldásokat, és az alábbiak merültek még fel:
- bemegyek és zokogva az asztalra borulok
- ugyanez meztelenül
- éjjel leereszkedünk Medvével egy hágcsón, kilopjuk a rendkívül fontos iratot (RFI)
- ugyanez helikopterrel, rózsaszín símaszkban. (Nekem. Neki fekete.)
- “az épületet körbevettük. adja ki az RFI-t, és senkinek nem esik bántódása)
- Jaj, Szilvike, gyorsan, a papírokat, már nem tudom visszatartani az ukránokat, meg akarják szerezni a mikrochipet (emelkedik a tét, naná:))
- … és a Zsigulis Sanyiék is úton vannak.
