Itt is megtalálsz:
Browsing Tag:

szülés

    5 perc a semmiből, alma meg a fája

    5 perc a semmiből – Lassan két évesek vagyunk

    Bizonytalan lábakon járunk, vissza-visszanézünk. Mind a kettő nagyon lassú elszakadás: örömteli, félelmeket legyőző, életbe kimerészkedő, napfényes pillanatok ezek.
    Lassan két éves lesz. Egyre többször engedi el a kezem, egyre gyakrabban mászik magasra, eszik egyedül, formálja szavakká, mondatokká a gondolatait, valósítja meg, amit akar. Tűzön-vízen át. Mégiscsak Gergőről beszélünk 🙂
    Lassan két éves leszek. Egyre többször és egyre hosszabb ideig lélegzem fel. Leszek könnyelmű, bizakodó, teszek meg olyan dolgokat, amik egy éve elképzelhetetlenek lettek volna. “Majd ráadom jövőre.” “Majd ha már a felsős lesz és megyek érte…” Majd ha eljutunk Peruba.” “Majd ha lesz egy kislány unokánk.”
    Már csak a nagyon távoliaknál jut eszembe, hogy talán nem, talán mégsem, de elmúlik.
    Persze vannak nagyon rossz napok, nagyon keserves, rémülettel teli napok, de lassan több a nevetés. Figyelni kell, fegyelmezetten tartani mindent, amitől eddig jó volt, és bízni abban, hogy ha most még bizonytalan lábakon is járok, majd megjön az az egyensúly.
    Tudni és remélni, hogy bár még félünk a szörnyektől az ágy alatt és az ágy felett, még hátranézünk, elesünk, lehorzsoljuk, sírunk, segítségre szorulunk azért egymásba kapaszkodhatunk és együtt sikerül. 
    És minden jobb lesz, jobban megy majd, napról napra jobban megy majd. Nekünk, a mindjárt-kétéveseknek.

    Megosztás:
    alma meg a fája

    Gergő születése – nagy felismerések

    Gergő este 8-kor született meg. 
    Én pedig nagyjából délelőtt 10-ig hittem, hogy meg tudom őrizni a tartásomat, és méltósággal tudok szülni.
    Aham, persze.
    Mikor becsekkoltam, mg csak rémült voltam és hebehurgya, aztán ezt a “teljes, ostoba értetlenség” állapotával kombináltam, nyilván a nekem segíteni próbáló szakemberek nagy örömére.
    A hajnali halk sóhajtásokból és a mantraszerűen hajtogatott “engedem, hogy megnyíljak, mint egy lótusz” reggel fél 10-re “lótusz, ja, a rohadt életbe”, estére meg a “k…a anyját a lótusznak” lett.
    Azért még tudtam nevetni, mikor Zsuzsi kifejtette, hogy egy iszonyú nagy eperfa van az ablak előtt, óriási, ínycsiklandó eprekkel, és már többször próbáltak meg egy-egy ágat elérni (kézzel, kalákában, infúziós állvánnyal), de nem sikerült.
    A családom szupertámogató volt. Nos, többé-kevésbé. 
    Édesapám – a mai napig nem tudom, milyen megfontolásból- úgy döntött, hogy csatlakozik a bulihoz, és bejött a vajúdás elejére. Ilyenkor még semmi nem történik, én felöltözve fetrengek egy ágyon és néha nyögök, néha beszélgetek. Jelenléte nagyon hasznosnak bizonyult, megtudtam, hogy
    “csórikám, nagyon szarul nézel ki”, meg mondta többször, hogy “jaj, jaj, JAJ, látom, hogy nagyon fáj, ez szörnyű, ez kibírhatatlan” meg hogy “ez pokoli, ezt nem lehet kibírni, látni is rettenetes”, de aztán szerencsére hazament:) Másnap már boldog nagyapaként jöhetett vissza.
    Egyszer megjelent egy szülésznő, és határozott hangon közölte, hogy két nagyon jóképű, elszánt fiatalember mindenáron be akar jönni, és azt hajtogatják, hogy a rokonaim. Valószínűleg a kiesett 28 évnek köszönhetően egyértelműen és határozottan közöltem, hogy nekem NINCSENEK nagyon elszánt és jóképű fiatalember rokonaim (JFR). Nos, az említett JFR-ek nem szaroztak, megjelentek az ajtóban egy ó-ri-á-si plüss mackóval, és kiderült, hogy de, vannak, és az unokatestvéreim, akik reggel, mikor meghallották, hogy indulunk szülni kocsiba vágták magukat és elindultak Pestre. Nos, ők gyerekre számítottak, de csak engem kaptak, mégcsak nem is a legjobb formámban, ugyanis akkor már N.A.G.Y.O.N. fájt, és bőven átléptem a délelőtt 10-kor befejeződő “méltósággal szülni” projektet, úgyhogy Medve szerint egy igazi, bölcs “na így dugjatok meg bárkit, hogy ez lehet a vége” mondattal búcsúztattam őket. Én erre nem emlékszem.
    …………..
    Azt hiszem, itt döntöttek úgy a szakemberek, hogy kapok valami vidámító narkót, úgyhogy 2 és fél óra önfeledt szárnyalás következett, és nagyon szerettem mindenkit. Nagyon. hangot is adtam neki. Azt hiszem többször emlegettem a vodka szót is.
    Aztán elmúlt, és onnan már csak Zsuzsi volt meg én. Kapaszkodtam a hangjába, a kezébe, a szemébe, ő pedig mosolygott és ott volt, minden percben, minden pillanatban. Szavakkal, szavak nélkül, kedvesen de határozottan, és mindent elviselt, mindent eltűrt, pedig hisztis voltam és nyafogtam és… szóval értitek.  Az előző szülésem után hálát éreztem iránta, most pedig a hálán túl elöntött a szeretet is.
    ……………
    Medve szerint ott veszítettem el teljesen a kontrollt, amikor estefelé már majdnem egybefüggő fájásaim voltak, ők pedig (Orvos, Zsuzsi, Medve) már egy pillanatra sem hagytak ott, de mivel gyorsítani nem tudták a folyamatot (vártuk a tolófájásokat), ők kedélyesen elbeszélgettek a fejem felett borokról, savgerincről, tanninokról, én pedig hallgattam, fájtam, hallgattam, majd egyszercsak odacsattantam, hogy “úgy örülök, hogy ilyen KURVÁRA ráértek”. Hm. Öööö. Ezúton is bocsi.
    …………….
    Gyerek ki, öröm-bódottá, méhlepény, lemosás, én pedig csak egy dologra tudtam gondolni: hogy most van este 8 és én tegnap délután óta nem ettem, csak azt a szerencsétlen töltött lángost, amit egy falat után dobtam el, mert elfolyt a víz. Úgyhogy – írd és mondd- pizzát rendeltünk a szülőszobára (bbbaaaaaaaaaaaaaazzzzzzeeeeeeeee), meg Medve kis tiramisut meg palacsintát. Oké, ahhoz már nem volt pofánk, hogy ott együk meg, hanem levittek az osztályra, majd ott hármasban (Zsuzsi, Medvi, én) kiültünk a folyosóra, és én, mint egy kiéhezett farkas vetettem rá magam a kajára.
    Ja. Méltóság, méltóság.
    Megosztás:
    alma meg a fája

    Gergő születése – (sikeres VBAC)

    Úgy indultam el még hónapokkal ezelőtt az úton, hogy elfogadom, ha most is császár, mert életet ment, mert kell, mert nincs más út. A császármetszés csodálatos dolog, ha az egészség a tét.
    Amit viszont igazán szeretnék, az egy sikeres szülés: természetes úton.
    …………
    A víz természetesen éjjel folyik el: nyilván akkor, amikor egy utolsó töltött lángosért kimegyek a hűtőhöz. Egy pukkanás és elönt a meleg víz, én pedig három pislogás után rájövök, hogy Gergő eldöntötte a kérdést: a szülinapomon születik meg. Kórház, felvétel, “ebből nem lesz egyhamar gyerek”, úgyhogy én beköltözöm egy szülőszobába, felfekszem az ágyra és próbálok aludni – Medve hazamegy, alszik ő is, majd dél körül jön vissza.
    Dél körül befut az én csodálatos szülésznőm is, elrendez mindent, ekkor azért már nagyon fáj, hiába, a ballon, amit feltettek, megtette a hatását, úgyhogy nagyon hálás vagyok minden megigazított párnáért és derékmasszázsért. 
    Kora délután kis pihenő: az Orvosom és Zsuzsi úgy látták, hogy jobb, ha kapok egy adag fájdalomcsillapítót, hogy rá tudjak pihenni a végjátékra. Megkapom a löketet és alszom, alszom, majd hirtelen óriási fájdalomra ébredek, és onnan már nincs megállás: kapok oxitocint, a fájások erősödnek, Zsuzsi és az Orvos biztat, hogy tartsak ki, haladunk, haladunk.
    A nagy finálé egész gyorsan indul el: szerintem nem számítottunk arra, hogy a milliméterek játék után egyszer csak felgyorsulnak az események, de így lett “Ági, innentől csak rajtad múlik, hogy mi lesz. Megszülheted egy óra alatt és 5 nyomásból is, csak rajtad áll.” 
    És megszültem. Nyolc nyomással.
    Gergő gyönyörű, Medve szeme könnyes, szorítja a kezem.
    Zokogok és csak annyit tudok hajtogatni, hogy köszönöm, hogy hittek bennem, köszönöm, hogy segítettek, hogy támogattak: helyére került a világ, helyére került az életem, az életünk. Olyan kincset kaptunk vissza nőként, férfiként, apaként és anyaként, ami csak most vált értékessé, most, hogy már a miénk. Eddig nem is tudtuk, hogy hiányzik.
    Zsuzsival a VBAC+a gátvédelem gyerekjátéknak tűnik, ő ott az anyám, a dúlám, a barátnőm, az edzőm, a pszichológusom, a kősziklám egy személyben.
    Az Orvosomnak soha nem tudom majd eléggé megköszönni, hogy megmutatta, hogy mi az igazi nyugalom. Mi az orvosi odafigyelés, gondoskodás. Hogy mindig volt egy-két jó szava. Hogy összefércelte az önbizalmam és megmutatta, hogy mi a különbség a “nem megy biztonságosan” és a “nem hagyják neki” között. 
    Egy élet is kevés lesz, hogy feldolgozzam az élményt. Erősebb vagyok, mint valaha, szebbnek látom magam,mint bármikor az elmúlt 32 évben és boldog vagyok, olyan boldog, hogy el sem fér a szívemben. 
    Megosztás:
    Egyéb

    5 perc a semmiből – szülés

    Egy hatalmas fa levelein átszűrődő erős napfény. A homeopátiás bogyók cukros íze a számban. Villamos és autódudálás felett két emelettel, néha a kék égre nézve vártam Őt. Meleg volt és nagyon hosszasan fájt. Vasárnap volt, néha átfutott a gondolataimon, hogy mások hekket esznek, sziesztáznak vagy szitkozódnak, mert holnap dolgozni kell, én pedig fekszem és már nem uralom a testemet: iszonyú erővel húz magával egy örvény, én meg engedem, hagyom, teljesen elveszek benne.
    Itt már nincs szabály, nincs erő, nincs ésszel felfogható, kontrollált valóság: itt őserő van, a természet diktál én pedig nem főszereplője, hanem egy pici fogaskereke vagyok annak a folyamatnak, amit úgy hívnak, hogy élet.

    Megosztás: