akkor csak azokat a dolgokat vinnénk magunkkal, amik fontosak a számunkra. A sallangot nem.” -mondta Medve, én pedig bólogattam, majd lázas keresésbe kezdtünk, de hamar rájöttünk, mi az, amit igazán keresünk.

Búvóhelyet.

Nem családi nyaralót, nem lakhelyet, nem életteret.

Búvóhelyet.

Magunknak, kettőnknek, a lelkünknek, a céljainknak.

Kuckót, menedéket, erőhelyet, egy szusszanást.

Elvonulásit.

Festegetős, agyagozós, egyedüllevős helyet.

Gondolkodós, imába belefeledkezős, csillagos egeset. Már körvonalazódik, hogy mit szeretnénk pontosan, meglátjuk, mire lesz lehetőség.

Nehéz időszak volt, nem is írtam egyáltalán. Barnabás vérképe rettenetes volt, felmerült valami komolyabb baj (nagyon-nagyon komoly baj) is a csontvelővel, de aztán kiderült, hogy nem, vaklárma, minden rendben.

Senkinek nem kívánom az elmúlt heteket, borzasztóan sokat kivett belőlem, most rakom össze a romokat, nem könnyű.

Aztán közben csak úgy elfolytak a napok:

• elolvasta Orvos-Tóth Noémitől az Örökölt sorsot
• két fotózás volt ebben a hónapban
• megünnepeltük a gyerekem keresztanyjának az 50. születésnapját
• megjártuk Olaszországot és megünnepeltük Medve 42. szülinapját
• Kolos 2 éves lett – erről majd bővebben írok
• készültünk a Húsvétra
• lecseréltem a telefonom (ez nekem nagy dolog, a telefon gyakorlatilag az élettársam)
• elindult az új butik: immáson xs-5xl-ig vannak ruhák.

Nehéz, keserves hónap volt. Jó, hogy vége.

Ha elköltöznénk, csak a számunkra kedves dolgokat vinnénk tovább.

Nem költözünk. Itt az imádott könyves munkám, itt vannak a fotózások, a barátaim, az életem, de tényleg csak azok a dolgok maradnak, amiket szeretünk. Jövő héten egy 8 köbméteres konténer érkezik az udvarunkba. És kikerül a pincéből is minden, ami nem kell.

• hogy kiléptünk a biztosból
• hogy együtt dolgozunk
• hogy van kedvem felkelni
• hogy tele vagyok tervekkel
• hogy könnyebb az életem
• hogy a férjem főállásban a családi vállalkozásunkat igazgatja.

… és pontosan egy hete kérdezi meg mindenki, aki tudomást szerez róla, hogy

1., Hogy bírjuk?

Jól. Szeretjük egymást és nem idegesít bennünket az, hogy együtt kell lennünk, egyébként meg mindenki teszi a dolgát, teljesen eltérő munkakörben.

2., Nem öli ez meg a szerelmet?

De. Lassan 12 év után ugyanis minden pillanatban egymás után sóhajtoztunk, vad szadomazo akciókba bonyolódva, mikor végre összekerültünk és… Uggggyanmár basszus. Na de komolyan. Három gyerekünk van, a legjobb, amit a testemmel tehet, hogy enged egy kád fürdővizet.

És előtte kimossa a kádat.

Pontosan egy hete lassabb minden. Pontosan egy hete van mosolygós arc mustárból a kenyéren. Van reggeli lágy ébresztgetés és teraszon kávézás.

Pontosan egy hete mindketten megérkeztünk az életünkbe, és bár rengeteg a tennivaló, csak lebegünk ebben az eufóriában.

Minden jobb így. Jó együtt ebédelni, jó megbeszélni a célokat, jó véghez is vinni őket.

Jó bátorítani egymást és persze, vannak hangosabb viták, de egész más azon vitatkozni, hogy ki tette el a tűzőgépet, mint azon, hogy merre tart a családunk és van-e így ebben öröm, van-e ennek értelme.

Szélsebesen és kézenfogva robogunk előre, és ha olyan boldog vagyok, olyan jók a napjaim, hogy ha csak minden így marad, csak minden így marad, Istenem, csak minden maradjon így.

És akkor jó.