Nevetségesen sokat főzök, ráadásul eléggé (na jó, kész vicc, hogy mennyire) szigorú diéta szerint. Naponta 3x biztos, van, hogy 5x. Nincs „beugrom a pékségbe”, nincs készétel (majdnem mindenben van liszt, amiben nincs, abban tej, amiben egyik sem, abban szója, és ha az sem, akkor pedig fűszer, ecet, térfogatnövelő, tartósító tuti). Ha mindez oké, akkor pedig ott van Barnabás, aki ugye inzulinos cukorbeteg, szóval a menütervezés, bevásárlás, étrend összeállítása komoly kihívás.
Ha ehhez hozzáveszem, hogy nekünk nagyon fontos a gasztronómia, a finom és változatos ételek, akkor szerintem tök könnyen belátható, hogy minden apró kütyü, gép, eszköz, ami bekerül a konyhámba, az nagyon komoly feladat elé néz, és rövid időn belül kiderül, hogy megállja-e a helyét. Szempont, hogy könnyű legyen használni, masszív/robusztus kialakítású legyen, legyen könnyen tisztítható, egyszerűen tárolható, gyors és… hát, azt nem mondom, hogy olcsó, de megfizethető. Fontos, hogy amit csak lehet, kiterjesztett garanciával vásárolunk, és amiből lehet, abból iparit.
Na vissza a főzéshez: szeretek főzni. Sokszor főzök bonyolultat, de valójában a legnagyobb kihívás nem a karácsonyi rozé kacsa, vagy a szülinapi torta, hanem -nem meglepő módon- a mindennapi verkli. Legyen leves, mert telít, és jól összeállítva minimális CH van benne. Legyen főétel – 99%-ban hús nélkül, mert szinte egyáltalán nem tudjuk bontani. Legyen desszert, trükkös, alacsony CH-val, és persze a kisétkezések is megoldatlanok: nálunk nincs mini pogi a pékségből, dörmi mackó, joghurt és bolti fagyi sem.
Na szóval tegnap megérkezett, kicsomagoltuk, elmostuk, és azonnal ment bele fél kiló fagyasztott gomba, úgy 30 deka jól megmosott rizs, pár gerezd fokhagyma, 4-5 megpucolt és felkarikázott sárgarépa, kókuszzsír, egy egész póréhagyma, só, majoranna, és egy kanál édes pirospaprika. Mindössze 40 perc alatt csodálatos, krémes, nem szétfőtt, nem nyúlós-csuszpájzos egytálételt kaptunk, nagyon ízlett mindenkinek. Én pedig olyan elégedetten nyújtóztam-doromboltam, mint egy anyamacska: összesen ha 10 perc munkám volt vele, akkor sokat mondok…
Valahogy a vacsora folyamán Barnabás részéről felmerült, hogy nevezzek be valami tehetségkutatóra, mire én lelkesen kezdtem mesélni, hogy az iskolai kimittudon az ABBA Waterloo számára, talán még néhány showtánc elem is előkerült, meg egy ábrándos sóhaj, hogy tollboa, de ekkor a férjem mindent elrontott, mondván boa neki is volt, igen, boa és Vuk, de az a füredi borhéthez kötődik, és itt úgy éreztem magam, mint akiről leveszik a reflektort és zárlatos lesz a diszkógömbje.
