Hónap: 2012. január

Van az úgy, hogy az ember feje szétrobban a sok gondolattól. Írok egy listát, hátha jobb lesz.

Ma egy egészen egyszerű zöldborsófőzit és rozmaringos-fokhagymás tejbe áztatott, sült csirkemellet ebédelünk. Az enyémbe szórtam egy kis diót is a végén.

Sajnos még nem saját zöldborsó, nem saját dió, de azon vagyunk, azon vagyunk…:)

Most láttam a tévében Giada DeLaurentiis szakácskönyvét: ne felejtsem el hozzáadni a szeretném-szeretném-szeretném listához.

Fantasztikus receptek vannak benne, szóval biztos nagyon sokat főznék belőle. Nagyon sokat. Ossobuco, tortellini, ravioli, puttanesca – régen kizárólag olasz konyhán éltem.

Képet kell keresni a fodrásznak, hogy mennyire lehet barna az a barna. Khmm… el kéne végre döntenem, mennyire lehet barna az a barna.
Hátrány: a Medvinek szőkén tetszem. Fenn áll a veszély, hogy öregíteni fog. Vagy nagyon szokatlan lesz és nem fogom szeretni.
Előny: olyan rúzsokat is használhatok majd, amiről eddig álmodni se mertem.

Kell egy kantáros nadrág a gyereknek. Amíg nem volt gyerekem, nem értettem, miért hatódnak meg az anyukák, ha mini kisvakond szerkóba öltözve látják a kölküket. Most már tudom. Egész egyszerűen cuki: látni, ahogy mint egy kis útépítő munkás dolgozik, húzza vonja a felmosót, a sminktáskámat, a kisasztalt, a kutya fülét… ehhh…

Be kell adni cipészhez a kedvenc fekete bőr magassarkúmat. Igen, a nagyon kényelmeset. És szeretnék egy fekete szövetkabátot is.

de legalább valamennyire. Most csütörtökön megyek a fodrászhoz, aki előbb levágja a kiskorú haját, majd kezelésbe vesz engem. Már csak azt kell kitalálnom, mennyire.

Lusta, ugyanakkor nagyon szorgos hetek vannak mögöttem: rengeteg munka volt, de a vasalással például nem nullán vagyok, hanem mínuszban. Le kellene olvasztani a mélyhűtőt, lemosni a csempét és szétszedni a mosogatógépet, ehelyett folyton házakat és telkeket nézek és csak telefonálunk, telefonálunk, és reménykedünk.

Kicsit olyan ez, int a gyöngyfűzés: ha házat vesz az ember, nemcsak azt nézi, hogy mekkora a nappali vagy hogy déli fekvésű-e a telek, hanem azt is, hogy az élete apró morzsáit (gyógyszertár, bolt, orvos, játszótér, egy cukrászda, egy kisvendéglő, egy pedikűr, egy könyvtár) hogyan tudja felfűzni arra a településre.

egy nappal a szerződéskötés előtt visszalépett a tulaj.

Megértettük, tudomásul vettük, megsirattuk.

Most újabb listával vágunk bele, immár sokadszor, sokadjára, és egyre távolabb kerülünk a Fővárostól. Az életünk minden nappal jobban hasonlít erre. Mármint az irány.

… és egyelőre nem tudom, ezt akarom-e.

A gyomrom görcsben, a kezem csak azért nem izzad, mert sosem izzad,  de minden hajszálam keresztben és nagyon-nagyon-nagyon izgulok.

Újabb körre indulunk ma is, meg még fotózásra is megyek, szóval éljen a szombat.

Isteni hortobágyi palacsintát készítettem. Először avokádós-húsos palacsintának indult,de mikor kész lett a friss pitakenyér,nem bírtuk ki a gyerekkel, és megettük az avokádókrémet. Így paprikásan készítettem a tölteléket, szuper lett!

Házakat néztünk, majd megint házakat néztünk,kezdek már belegárgyulni, annyira elegem van.

Láttunk már olyat, ami

• elmegyógyintézet-szerű rehabilitációs intézet
• gyár
• mezőgazdasági épület (körbe patkánycsapdázva)
• közvetlen vasúti sín
• staffordshire terrier tenyészet mellett (hiányos kerítéssel)
• magasfeszültségű vezeték
• temető
• bontandó, roskadozó, de 4 éve lakatlan vályogház 

hogy mikor ránézek erre, akkor pont úgy kapódik össze a gyomrom, mint anno a 3. randink előtt. Szerelem. Csak az képes ilyesmire.

kör után úgy érzem, sosem költözünk, nem lesz házunk és az ÉLETBEN nem költözünk.

Barlangszerű, ablaktalan, de legalább vizesedő házakban jártunk, függöny-ajtókkal, dohos, 40 éves fürdőszobákkal.

Nagyon-nagyon-nagyon elkeseredtünk.

Hiába mentünk moziba, hiába beszélgettünk sokat, hiába bújtunk össze hárman, hogy valahol, valahol majdcsak meglesz a mi házunk, elcsüggedtünk.

Ez van.