Egy kis csendre 😀

Gyönyörű volt ez a nyár, rengeteg élmény fért bele, de be kell valljam, egy kicsit (kurvára!) szeretném, ha a gyerekeim már óvodában és iskolában lennének.

Egyáltalán nem járt oviba Gergő a nyáron, és… hát… június közepétől azért ez sok idő.

Holnap éjjel indulunk Olaszországba, hozom az őszi kollekciót és magamba szívom még az utolsó nyári napokat, behabzsoljuk az utolsó tintahalas salátát, lődörgünk és kiülünk a főtérre, meg persze hozzuk az újdonságokat, mert nyakunkon a nyárutó.

Aztán -persze- kezdődik a sulikezdés, a kire kicsi az őszi cipő?, a van-e elég füzet, toll, ceruza és vonalzó, de ami még ennél is fontosabb: Gergő az utolsó óvodás évét kezdi, Kolos pedig bölcsibe megy.

Most hétvégén fürdőszoba suvickolás következik, és mivel nincs elég bajunk, nekiállunk bútort festeni, fenti előszobát rendezni, pakolni és átalakítani… 😀

A bútorfestéshez mindent alaposan elolvastam, de technikailag csak neki fogok esni, mint bolond tehén a fiának és lesz ami lesz alapon, pusztán a festés öröméért vágok bele. Medve persze most is akadékoskodik, Barnus száll a boldogságtól és a felfordulás gondolatától is, tehát mindenki teszi a dolgát.

… és így minden rendben van.

Egy hatalmas, háromajtós, 100 éves szekrényt festünk le és tesszük a kicsi előszobába amolyan mindent elnyelő, iratrendező, nyári szalmakalap elszállásoló, tömérdek táskámnak otthont adó szekrénynek.

Fehér lesz, de nem törekszünk a tökéletességre, tulajdonképpen simán elronthatjuk, mert pont olyan ütött-kopott shabby hatást szeretnénk, amilyen a legjobb festőtudásunk után lesz 😀 Azt kell mondjam, akkora buli, hogy innentől nem lesz megállás: Barnus zöld bútorokat szeretne, én burgundi szekretert és a balatoni bútoraink, amik most sötétbarnák, nagyon, nagyon, nagyon szeretnének egy-két réteg fehér festéket – de ez már a jövő év projektje.

az első kis piacozásunkra.

Most szombaton kerül megrendezésre, de teljesen más a motivációnk: mindennek szupernek kell lenni (ez Medve szerint), csak éljük túl! (szerintem).

Hétfőn ugyanis ügyeleten voltam: akut hólyaggyulladás, némiképp vese érintettséggel.

Talán kezdenek az elemek lemerülni.

Talán kezdek kifáradni.

Talán csak sokat voltam mezítláb 😀

Egy biztos: az elemek töltésre szorulnak, így a vászolyi piacozás után egy pár nap pihenés jön.

Olyan igazi.

Napozós.

Kirándulós.

Lustán csobbanós.

Élettel teli napok.

Este tea és melegszendvics. Nappal fehér húsú barack és spirulinás matcha por.

Ciripelés és nagy séták. Még tart a nyár, még kell a nyár, még nem szívesen engedem…

Az időben utazásból egyébként – szokás szerint- lószar nincs. A konyhában áll a mosatlan edény, még ki akarom teregetni a tiszta ruhát, a nyuszi ketrecét teljesen ki kell takarítani, a hűtőtáskához még nem tettem be jégakkut.

Nem ártana porszívózni, és a kádra is ráférne, hogy megsikáljam… én azonban mani-pedibe és egy jó egyórás reflexológiára mentem, egyszerűen zseniális volt, teljesen felfrissültem. Ja, nem. Majd’ beszartam a fájdalomtól, és bizonyos szerveimhez, testrészeimhez köthető elakadás,lerakódás, fájdalom olyan kérdéseket vetett fel odabenn, jó mélyen, cérna hangon, hogy… önismereti utazás ez. Hogy a javából vagy a pokol bugyrából, az majd kiderül. Az éppen tetéző telihold csak rátett egy lapáttal, de legalább elindult valami, van min gondolkodni, van mit átbeszélni és van miből meríteni.

De – mint mondtam- piszkosul fáj.

Fukszia körömlakk ide, kakaóvajas talpkrém oda, kell egy jó hónap, hogy újra menjek.

megállíthattam volna az időt

… a kristálytiszta tengernél, mikor Gergő hangosan kacag a karjaimban

… az első sárgadinnyénél

… puha, szuszogós balatoni reggeleknél

… a baseballsapkás nagyfiúskodásnál

… a nyíló liliomoknál, amik a születésnapomat jelzik

… Velencében

… Tihanyban

… ebben a nyárban

De nem lehet megállítani.

Megélni lehet, abban pedig nem volt hiány.

Volt benne bőven rossz is, de valahogy kevésbé jut el hozzám: minden pillanattal erősebbek vagyunk együtt, immár 11 éve.

Ezért is újítottuk meg a fogadalmunk, és gravíroztattunk a gyűrűnkbe egy számunka nagy jelentéssel bíró szót.

Tavaly kaptuk a házassági évfordulónkon Kapolcson, mi húztuk: Együtt.

Azóta együtt dolgozunk, együtt haladunk, együtt tervezünk, már nemcsak a családi életünk, hanem a munkánk is egyfelé visz.

Együtt.

—————–

Velence csodás volt – nagyon ránk is fért a balatoni felemásság után.

Lelkileg nagyon nehezen viseljük ezt az aknamezőt, olyan, mintha tojáshéjon járnánk és azóta olyan energiahiányban vagyok, hogy alig győzök kijönni belőle.

Sírós, melankólikus ez a pár nap, és hiába jönnek sorra a jobbnál jobb hírek (úgy fest, szintet lép a Pomme Plus, kilátásban van egy kisbusz, új helyekre kalandozunk) valami meghatározhatatlan szomorúság van rajtam és nem tudom megfogni és megfejteni, hogy mitől.

Hagyom, valamiért így kell lennie.