Itt is megtalálsz:
All Posts By:

Ági

    mindennapok

    Hihetetlen sebességgel

    robogott el ez az év.

    Vettem egy nagy levegőt, és huss, már itt sem volt.

    Jó év volt.

    Megkönnyebbülést, felszabadulást hozott a rengeteg munka ellenére.

    Néha csak csodálkozva körbenézek, hogy ezt a sok jó, izgalom, utazás mind velem történik-e meg… És igen, ünnep majdnem minden nap, mert meglátom benne az ünnepet.

    Ünneplem a gyerek ötös dolgozatát, mert sokat tanult érte.

    Ünnepeltük azt is, mikor megette a környezetre bekért főtt tojást, és ezért hiányt kapott. Nevetett mindenki, de a hiány az hiány 🙂

    Ünnep minden pillanat, amit kettesben tölthetünk Medvével, még akkor is, ha sokszor úgy homlokon tudnám baszarintani egy vállfával, hogy attól kódul.

    Ünnep minden pillanat, amikor tele az ágyunk szőke és sötétszőke gyerekbuksikkal.

    Ünnep az adventi koszorúnk, mert csodaszép, ünnep a fény a hálószobánkban, mert olyan, mint egy kis oltár.

    Ünnep a hitünk és ünnep a közös ebéd, ünnep a lassú és csendes reggeli, ünnep az elvonulás.

    Ünnep az együtt megélt első hó, az egy órakor már itthon zizegő óvodás, a mandulás guba, a habfürdő.

    Ünnep a kiporszívózott nappali, a reggeli panettone, a grapefruit illat, a húsleves. A friss séták, az olasz pizza, a kisváros ismerős arcai, a kedvenc olasz csokiboltom. Ünnep a puha törölköző, ami mellett nincs legó és SENKI nem törölte bele  csokis száját. Ünnep az agyonáztatott kádilépő itthon, mert ügyesen és egyedül fürdik a gyerek.

    Ünnep, hogy élnek a szeretteim, az is ünnep, hogy tehetem a dolgomat és az is, hogy néha fellázadhatok egy kis semmittevéssel és unhatom őket. Lehetek egyedül és nincs hiányérzetem.

    Jóban vagyok önmagammal. Jól elvagyok magammal. Nem kell rádió a hosszú úton, mert ajándék a gondolataimmal töltött idő, de ordíthat a zene és abban is el tudok veszni.

    Nem félek magamtól, nem jut eszembe olyan, amit ne tudnék megoldani, és az sem nyomaszt, ha épp üresek és felszínesek a gondolataim. Ahogy Bridget Darcyja mondaná, leszarom, hogy mi újság van Csecsenföldön.

    Igen, a legnagyobb ajándék az, hogy nem baj, ha nem sikerül minden. Nem baj, ha nem szeret mindenki.

    Megérkeztem magamhoz, és ez 2019 legnagyobb ajándéka.

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Karácsonyi kívánságlista

     

    Semmire nem vágyom. Szívből, igazán mondom, hogy mindenem megvan, amit csak egy ember kívánhat: klassz munkám, szép családom, nyugodt életem.

    Mondom ezt úgy, hogy nálunk is van, hogy hangos a veszekedés, itt sem piros a kerítés, és – bár tányért törni nem szokásunk- volt, hogy kicsit nagyobb lendülettel ráztam meg az Erős Pistát, úgyhogy szegény Sztrong Sztív elvitte a balhét Medve helyett, és azóta is a plafonon díszeleg.

    Ha mégis, nagyon mégis ki kellene találnom, hogy mit szeretnék, és olyanokat gyűjthetnék, amire egyáltalán nincs szükségem, akkor azok ezek lennének.

    1., Luna Foreo 3. Tisztít, puhít, frissít, masszíroz… egyszerűen tökéletes kis készülék.

    2., Huawei okosóra. A leggyönyörűbb, amit valaha láttam, és amióta Huawei telefonom van, rajongok a márkáért, életre-halálra a Huawei mellett tettem le a voksom, sosem volt még ilyen jó telefonom.

    3., Cango&Rinaldi pénztárca. Egy ezeréves, de gyönyörű állapotban lévő Burberrym van, vigyázok is rá, de szükségem lenne egy szélesebbre, cipzáras zsebbel. Nagynak ez is nagy, de nem elég széles.

    4., Óriási érdeklődéssel olvastam erről az Inspiráló Bibliáról, a koncepció ugyanaz, mint bármelyik felnőtt színezőnél: a teljes kikapcsolódás és a tökéletes flow élmény.

    5., Erre már végképp semmi szükség, de úgy megtetszett a Tchiboban, ugyanakkor pontosan azt tudja,mint egy nagy lábas, némi kókuszzsír és fűszer: ízletes,ropogós pattogatott kukoricát készít a legjobb karácsonyi filmekhez (is).


    Nálunk ma már koszorú készítés, holnap lelki nap, vasárnap pedig Böjte Csaba előadásával nyitjuk a karácsonyi időszakot, aztán fotózás, készülődés, majd újra Olaszország.

    Megosztás:
    mindennapok

    Szabadság-féle

    … nos, úgy nagyjából.

    Most a megszokott 60 csomag helyett csak 15-20 megy ki ezen a héten. Az új kollekciót majd csak kedden fotózzuk, az előrendelt dolgok szépen lassan kimennek, úgyhogy…

    • most van idő például nemezelni. Semmi nagy dologra nem kell gondolni, valami kis kedves gondharapót nemezelünk majd annak a kisfiúnak, akit Barnus húzott karácsonyra, egy kis színes kulcskabátot az én kulcscsomómnak és Gergőnek is belengettem egy ülőpárnát, bár arra valószínűleg nem lesz idő.
    • ivartalaníttatjuk a kiskutyát. Hanga kutyus felelős gazdái vagyunk, tudjuk, hogy a szakértelmünk, a kapcsolatrendszerünk és a megfelelő háttér sem áll rendelkezésre ahhoz, hogy almot hozzunk le, így ez az egyetlen számunkra elfogadható döntés. A lábadozáshoz elő van készítve a helye, úgyhogy hajrá, essünk túl rajta mielőbb.
    • elkezdődött az évnek a “mit szeretnének a gyerekek karácsonyra” időszaka, én pedig teljesen tanácstalan vagyok. Nem szeretnék sokat, nem szeretnék lomot, nem szeretném, ha sírás lenne a vége (a hiperszuper távirányítós járgányok egy hétig bírják nálunk, utána csak a verekedés és a veszekedés, a sírás és a cirkusz megy). Fogalmam sincs, hogy mi legyen. Társast egész biztos, hogy kapnak, de hogy még mit…? Ötletem sincs.
    • annyira rákaptunk erre a randizzunk dologra, hogy most vasárnap szintén kettesben lődörgünk majd
    • adventi koszorút is készítünk a gyerekekkel, hisz vasárnap már advent első vasárnapja van. Barnuséknak lelki nap lesz a plébánián, addig mi simán meg tudjuk venni vagy el tudjuk készíteni az idei adventi koszorút. Vagy pompázatos lesz, vagy nagyon egyszerű, majd amelyikbe beleszeretünk.
    • ebben az évben már csak egy vásárunk lesz, előtte még megyek Olaszországba pótolni, ami addig elfogy, úgyhogy csendes, ugyanakkor nagyon tevékeny időszak előtt állunk

    Megvettem a hőn áhított bőrtáskát, nagyjából mindenki leszereti rólam, akivel találkozom, de annyira kis helyes, jó fogású, klassz zsebelosztású, hogy a világ minden kincséért sem adom. Pont belefér a kulacsom, a határidőnaplóm, a pénztárcám, a zsepi, a millió szirszar, a parfüm, a legóember, a pelenka, a popsitörlő, a…

    Jó nagyon, jót választottam 🙂

    Megosztás:
    mindennapok

    Már 12 éve

    is aromaterápiás kozmetikai rendszerrel dolgoztam. Akik régen jártak hozzám, emlékeznek, hogy millió tégely és sok keverés-kavarás volt, aromavizek, olajok…

    Egy ideje szemezünk egymással, én és a doTERRA: millió olyan helyzet adódik, ahol eddig is az olajokat használtam, és a tegnapi randevúnk után úgy tűnik, egyre több és több területen kúszik majd be az életünkbe.

    Semmi elvárásunk nem volt: sétáltunk egy nagyot , beültünk az egyik mostanában -teljesen jogosan- agyondicsért thai helyre.

    Hiába szeretjük a Wasabit, hiába az a törzshelyünk -és marad is- a mindenféle évfordulókon, az igazi ázsiai ízek helyett a hangsúly egyre inkább a fúziós konyhára kerül ott a hangsúly, ami nem baj, de nem feltétlen oda kell menni, ha TÉNYLEG eredeti ízekre vágysz. Mi pedig most nagyon arra vágytunk. Elsőre nem volt bizalomgerjesztő a hely, nem egy fenszi étterem, de özönlöttek az emberek, rengeteg ázsiai vendég volt, úgyhogy azért éreztük, hogy olyan nagy baj nem lehet.

    Hát, új kedvencünk lett. Siettünk, úgyhogy mindketten a pad thai mellett döntöttünk, és nem bántuk meg, mert brutális ízorgia volt. Én még tettem rá csilit, úgyhogy nem győztem vedelni a zöld teát hozzá, majd teljesen eltelve még egy nagyot sétáltunk, lődörögtünk Újlipóciában. Megnéztük az összes kirakatot, kinéztük, hogy legközelebb hova megyünk, aztán elérkezett a várva várt pillanat és megértettem, mire fel ez a nagy hype a doterrás olajok körül.

    Bevallom őszintén, én elsőre majdnem hazamentem. El nem tudtam képzelni

    Sok olaj most került a helyére.

    Volt, aminek most értettem meg az üzenetét.

    Volt, amivel most először találkoztam ennyire tiszta formában.

    Volt, amiről kiderült, hogy igazi mivoltában a legnagyobb szövetségesem lehet.

    Hatalmas élmény volt, és úgy örülök, hogy újra intenzíven illatozunk, és nem, nem véletlen és nem királyi a többes: Ádám éppúgy elmerült ebben a színes-illatos világban, mint én, és voltak esszenciák, amiket talán még jobban értett,mint én. Ez volt a legszebb az egészben: amit ő értett és amit én értettem, az hazafelé a kocsiban egy egésszé állt össze.

    Jó kis randi volt, jó kis élmény volt, alig várom a folytatást, olyan ez, mintha ajándékot adtunk volna saját magunknak.


    Ma főzés és takarítás, ágynemű húzás, leckeírás, szortírozás, mosás és egyéb ilyen nyalánkságok: holnap hajnalban indulunk Olaszországba, és -bár mindig nagyon feszes, nagyon húzós az út- remélem egy kis adventi varázslat belefér majd az időbe.

    Mindenképp szeretnék venni néhány palack frizzantét, kandírozott gyümölcsöket, panettonét és egy panettone formát, és nagyon szeretnék egy gyönyörű bőr hátizsákot is, ugyanis rájöttem, hogy nincs olyan táskám, amibe belefér egy a4-es lap. Korábban mindig óriási malaclopó táskákkal jártam, és az utóbbi időben annyira lecsökkentettem a táskáim számát, hogy már csak az igazán szép darabok maradtak meg: egy Fendi, egy Aigner, egy csodás mályvaszínű bőr, és az a kis fekete, amivel most járok, de egyikbe sem tudok beletenni egy mappát, ami elég rossz, mert általában salátaként kerülnek elő így a zárójelentések és a hivatalos papírok… Hirtelen ilyet találtam a neten, valami ilyesmi tetszene:

     

     

     

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Néha olyan dolgok jutnak eszembe,

    hogy magam is megijedek tőle.

    – Látszólag teljesen összefüggéstelen területekre mozgósítasz hatalmas erőt – mondta rólam valaki egy női körön.

    – Á, ha ismernéd, tudnád, hogy nem csinál semmit feleslegesen.

    Az egyik legnagyobb dicséret volt, amit valaha kaptam.

    Szeretném, ha fejlődne a Pomme Plus.

    Szeretném, ha sok évig ezzel foglalkozhatnék.

    És szeretném, ha közben új terveket szövögethetnék és megadatna, hogy lássam őket megvalósulni. Hogy életre kelthessem azt, ami most csak a fejemben, a lelkemben létezik.

    Óriási elefántnak tűnik, de nem ijedek meg tőle, lépésről lépésre teszem a dolgom, haladok, haladunk.

    Konferenciára, oktatásra, tanfolyamra járunk, új dolgokat tanulunk és bár sok dolog nem vagy nem úgy sikerül, kis lépésekkel azért minden nappal egyre közelebb kerülök a céljaimhoz 🙂

    Ahhoz, hogy a 24 órából álló nap élvezhető és tervezhető legyen, egy csomó újdonságot be kell vezessünk.

    ————————————————————–

    1., Első körben most bébiszittert keresünk, az szeretett pótmamánknak egyedül már nehéz a sok időpont, jó lenne, ha lenne váltótársa. A gyerekek óvodába, iskolába, bölcsibe járnak, a legtöbbször úgy jön, hogy mi itthon vagyunk és dolgozunk, összesen 2x volt olyan, hogy egyedül maradtak vele, egyszer elmentünk vacsorázni az évfordulónkon, egyszer meg már nem is emlékszem, de akkor szuper volt, hogy olyasvalakivel maradtak a gyerekek, akit ismernek, szeretnek.


     

    2., Komolyan el kell gondolkodnunk a menütervezésen: mivel a gyerekek nem a menzán étkeznek, hanem eü. okokból mi csomagolunk nekik, ez mindennapos dobozolást és csomagolást jelent, továbbá rossz gyakorlat az is, hogy sokszor csak 3 körül ülünk le mi magunk ebédelni. Most bújom a menütervezős appokat, van egy-két jó, de még nem találtam meg az igazit.


    3., A vérképem alapján rendeződni látszik a vasam, a D-vitamin is kezd a jó tartományba csúszni, de valahogy mégsincs rendben az energiaszintem, úgy érzem sokkal többet ki tudnék hozni magamból. Úgyhogy tanácsadó segítségét kértem: kért kortizol szintet, teljes pajzsmirigy panelt, nagy vérkép, vizelet, és minden meg is érkezett, úgyhogy alig várom, hogy végre megbeszéljük, milyen irányba induljunk.


    4., Nagyon izgalmas, új fejezet indul a webáruházzal, átalakítjuk az irodánkat is, kényelmesebb, szellősebb és praktikusabb lesz, továbbá lesz egy óriási whiteboard a falon és akkor nem felejtjük el, hogy furulyára kell vinni a gyereket. #legjobbszülők


    A legjobb hír mindig az, ha nincsen hír: tegnap negatív lett az összes kontrollom, a csontsűrűség vizsgálat is pöpec, szóval tényleg parádés lezárásra és -remélem- örömteli befejezésre készül 2019.

     

     

     

     

     

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Peregnek a napok

    és kúszik be a félelem: vérvétel jön, tumormarkerek, kontroll.

    Közben zajlik az élet: készül a paradicsomleves betűtésztával, úgy fest a decemberi workshop helyett pumpabeállításunk lesz, csütörtökön fogorvos, színházjegyünk is van.

    … meg mammográfia, mell ultrahang.

    Gergőt el kell hozni az óvodából ebéd után, és úgy fest, nem csak egyszeri alkalomról lesz itt szó: nem a legszerencsésebben választott barátot magának és egymást viszik a rosszba. Értelmetlen ellenkezés, sehova nem vezető ellenállás mindennel szemben, és hiába a kedves és segítőkész óvónénik, a faszkodással és szemétkedéssel szemben tehetetlenek.

    … Istenem, az a sor, az a kórház szag…

    Barnabás karácsonyi koncertje idén varázslatos lesz, nagyon készül rá, és mi is nagyon készülünk, meg szeretnénk adni a módját: utána vacsorázni megyünk, ünnepelni, koccintani.

    … csak minden legyen rendben, Istenem, csak minden legyen rendben…

    Elfogyott a hajvégápolóm, ami most így a dauer mellett különösen fontos, és még nem találtam meg a “nem zsírosít, de rendezi a loknikat” kedvencem, úgyhogy ajánljatok…

    … vagy csak a kontroll után? Ha már biztos, hogy lesz hajam? Vagy ez hülyeség?

    Medve, drága Medve, el sem merem neki mondani, mi jár a fejemben. Tudja, ilyenkor különösen türelmes, de nem beszélünk róla. Nincs új, amit mondana. Nincs új, amit mondanék. Minden nap elmondja, hogy nem akar nélkülem élni. Minden nap elmondom neki, hogy mennyire szeretem.

    … csak a jövő szerdán-csütörtökön essünk már túl. Bár Szabó Noémi azt mondta, minden rendben. De a vérvétel. Milyen lesz a vérvétel?

    Csak jó lehet. Boldogabb vagyok, mint az elmúlt sok évben bármikor. Több segítségem, kiegyensúlyozottabb napjaim vannak, mint valaha.

    Csak mégis, az a fura kis hang, ami megszólal, ami kérdez, és hiába teszem a szívemre a kezem kutatva bármiféle önámítás után…

    Ugye minden rendben lesz?

    Megosztás:
    mindennapok

    Azt hiszem, kifőztem-sütöttem magam a hétre

    Megint volt kedvem hozzá és volt is minden itthon, úgyhogy tegnap Oroszországba kirándultunk és borscs leves volt főtt tojásos lángossal, ma pedig libanoni szakácskönyvből főztem és zöldséges-gránátalmás csirke volt fokhagymás sütőtökkel.

    Közben elkészült a kókuszzsírban konfitált csirkemáj, a pizzás csavart rúd, a köménymagos kifli, a paprikás kifli és a pogácsa, utána alvás (öregszem, na),és most délután jön az édes szekció: gesztenyés valamit szeretnék sütni, kókuszkockát, vegán túrós batyut, és ha mindez sikerül, akkor ez a hét jóval könnyebb lesz, mint az előző volt.

    Dolgozom még egy kicsit, aztán remélem hamar lefekszenek a gyerekek és jöhet egy kis énidő: jógát és egy kis elcsendesedést kívánok. Egy jó ideje így telnek a vasárnap estéim, olvastam valahol, hogy hagyni kell a léleknek, hogy beérje a testet. Hát, velem most zajlik az élet rendesen…

    Csendesen,imával, nagy habfürdővel és végtelen hálával, mert a körbepisilt vécé azt jelenti, hogy még láthatom a fiaimat.

     

    Megosztás: