mostanában a blogolást.
Tudom,kapom is érte a megrovó sorokat, de most ez van,nincs mit tenni, majd jobb lesz.
Felkerült a konyhába az elszívó,bár még nem működik, nincs bekötve. A fedőtartók, a fűszertartók, a polcok a spájzba, úgyhogy el tudom kezdeni a nagy rendezkedést- nem tudom miért, de megnyugtat, ha egymás után állnak a tejesdobozok a spájzban.
Hétvégén Tamara-csirkét főztem, és rájöttünk, hogy ez a világ egyik legjobb kajája: csirkehusi kockázva vajon megpirít, kiszed, a csirkehusis vajban borsó, kukorica és egy zacskó mazsola átforgat. Az egész megy a tepsibe, rá még tejszín és megsüt. Rizzsel. Állat.
Olimpia-lázban égek, drukkolok, együtt élek a csapattal – ennek következtében hulla fáradt vagyok, de sebaj. Semmi sem ér annyit, mint leülni a gyerekemmel és meghallgatni, hogy ízi-apáznak a bácsik a medencében. Fuldokoltam a nevetéstől.
