Annyira nagyon büszke vagyok magunkra, hogy megcsináltunk!
… úgyhogy habzsidőzsi volt: báránybordát ettünk habkönnyű krumplipürével…
és aszalt paradicsomos vörösbor redukcióval. Nem szósszal, vazze, mi szószt meg szaftot nem eszünk. Re-duk-ci-ó. Ó, Medve….!
Egyébként az Ünnep csendesen telt. Nem jöttek locsolók és a fiúk se mentek locsolni, ez most így sikerült.
Díszítettünk aranyeső ágat. Feltettem a horgolt terítőket, előszedtem az ünnepi gyertyatartókat. Ettünk. Beszélgettünk. Célokat tűztünk ki, összebújtunk a kanapén. Mindenki elmondta, mire vágyik, kivéve Gergőt, aki a verbális képességeit még nem csillogtatja egy nagy családi megbeszéléshez szükséges fokon, de legalább minden mondat után el tud kezdeni üvölteni, hogy Hurrrááááááááááááááááá!, úgyhogy nagyon vicces volt.
Aludtunk, olvastunk, betegeskedtünk. Gergő rottyon van, vele most megy Medve az orvoshoz, én pedig dolgozom, takarítok és Barnabást készítem a holnapi óvodára. Azt mondta, hogy “ki van éhezve egy jó kis harsogó harsonás zöldségre”.úgyhogy spenótos gnocchi lesz holnapra sült fokhagymával. Sok-sok fokhagymával.
———-
Most, hogy vége a hivatalos böjtnek, egy újabb 3 napos léböjtöt tartok majd (sajna kell, nincs mese), jövő héttől pedig elkezdem a jóga kihívást.
Pont itt az ideje annak, hogy valamit jó érzéssel, jó ütemben és rendszeresen mozogjak, erre pedig a jóga az adu ász, úgyhogy bele is vágok, remélem nem úgy fogom érezni magam, mint egy teleszart elefánt, hanem könnyed leszek, kecses, erős, ugyanakkor légies. Hm.
Nagyon mást nem is terveztünk a következő időszakra: írok, írok, írok és írok, mert az álmaim mostmár tényleg csak karnyújtásnyira vannak.
