hogy elmondhassam, mennyire szeretlek még mindig? Hogy mennyire szeretem az összes ráncot a homlokodon, a fiatalon megőszült hajadat, a nagy, meleg kezedet és a fáradt mosolyodat?
Tudod, mennyire facsarja a szívem, hogy át kellett menned ezen? Hogy félned kellett meg erősnek, erősnek, erősnek lenni?
Tudod, mennyire sokszor jut eszembe, hogy ha akkor nem találkozunk, ha mást vettél volna el, ha nem tőlem lettek volna a gyerekeid, akkor talán… könnyebb? jobb?
Tudod, mennyire jó, hogy nem tudod, mit írok, és hisztiztel, hogy fejezzem be, menjek oda, bújjunk össze, kész a sült gomba, van-e még forralt bor…?
Nagyon szeretlek, Medve.
Egy hozzászólás a(z) “5 perc a semmiből – Tudod, mióta várom” című bejegyzéshez
<3