Az úgy volt, hogy Anyu azt mondta, eljön most hétvégén hozzánk. És nagyon, nagyon, gatyarohasztóan  meleg volt. És Barnabás -aki egy született úriember- nem hagyhatta, hogy az ő drága Mamija hévre pattanjon, úgyhogy kitalálta, hogy menjünk el érte. Nos, nagyjából az út harmadánál elkezdett pittyegni a kocsi, és nagy, piros betűkkel jelent meg a kijelzőn, hogy most-azonnal-kurva-gyorsan álljak meg, mert innen egy tapodtat sem tovább, baj-bajbaj-gondság-kakaság…

Én két gyerekkel, nulla cuccal félre, Medvét felhívtam, jöjjön gyorsan, felforrt a hűtővíz, Mamit felhívtam, jöjjön hévvel, szálljon le, várjuk.
A csúcstalálkozó ennél a kőkerítésnél volt, ami (haha) pont egy cukrászdához tartozik, úgyhogy felkészültem az ÜVÖLTÉSRE, hogy de fagyi kell, fagyi kell. Mondtam, hogy nem lehet, mert nekünk olyan fagyit nem lehet…. Oké – mindössze ennyi volt a válasz. Meg hogy otthon majd csináljak olyat, amit lehet. Oké – én is csak ennyit mondtam. Gergőkét meg nagyon nehéz meló volt tartani, így felültettük, ő meg örült és szép volt.

Rendet rakott. Anya, JEGGYEZZÜNK KI valamiben. Én rendet rakok a szobámban, és utána endlibölzözhetek egyet. És lőn.

Mert ő már nagyfiú. És szép fiú. Nyurga és kedves. Kajla és ügyes. Okos, ugyanakkor hatalmas bohóc. És ugyanez érvényes Barnabásra is:P

Jaj, ez iszonyú jó lett. A pite tésztája ropogós és omlós – nem pitetészta, érzésre tettem össze. Asszem 3 tojás, sütőpor (egy kicsi), olaj úgy egy szűk deci. Só. Rizsliszt és tejszín. Pici víz. Sűrű palacsintatészta állagúnak kell lennie. Kivajazott piteforma, sütő, 180 fok, légkeverés. Mikor feljött és megszilárdult a teteje, rásimítottam a pórés-barna-csiperkés-fokhagymás krémet. Tetejére pórékarika, vissza a sütőbe. Határozottam olyan íze volt, mintha csirkemájas krém lenne rajta. El is fogyott. Házi majonézzel, salátával, paradicsommal ettük…

Először Adamo hintát akartam, aztán dalient, később kiderült, hogy a dalien már nem elérhető. Egy jó kis függőágy viszont átmenetileg tökéletes lehet, és azt kell mondjam, zajos siker. Szó szerint, ugyanis hangosan hortyog.

Itt pedig Gubancka és az ő szuper póráza: Ádám ugyanis feltette a kocsi tetejére a méregdrága, külföldről rendelt, extra erős flexibilis pórázt a kocsi tetejére, majd elfelejtette, gázt adott és valahol elhagytuk. Redőnygurtni. Ne kérdezd.

Fűszervaj a javából: snidling, póré, friss petrezselyem, fokhagyma. A vámpírok a közelünkbe se jöttek:D

házassági évfordulónk van. Ez azért különösen praktikus, mert igazából egyiket sem tartjuk, mivel mi a megismerkedésünk időpontját ünnepeljük minden évben. Már amikor eszünkbe jut.

Lényeg a lényeg, tegnap volt a polgári esküvőnk hatodik (6. hat. H-A-T!!!! Medvével. Hat. Durva.) évfordulója, melynek kapcsán csodálatos élményekben volt részünk.

Először is csinálhattam reggelit mindenkinek, már fél 7-kor. Végigszenvedhettük, hogy Gergőnek semmi de semmi nem jó (helló, felső metszőfog, gyereki, gyereki a kurvaanyád, mer’ elég volt ebből a cicázásból), Barnabás meg unatkozik (tutul, tülköl, óbégat, fekszik, ugrik, vetődik – mikor mit kíván a helyzet).

Bevásároltunk, ebédet főztünk, majd délután úgy döntöttem, hogy sej, én királylány vagyok, sej, nekem jár az ünneplés. És nem bírtam tovább magamban tartani.

– Figyi, akarok valamit mondani.
– Mindjárt, csak letörlöm a szart Gergő pelenkázójáról és lefújom Sanitollal.
– Figyi, nekem kell a romantika.
– Majd akkor könnyes szemmel fújom le.
– De komolyan. Mondd, hogy szeretsz. Hogy életed legjobb döntése, hogy elvettél. Hogy egy napig sem bírod nélkülem. Hogy minden sejted beleborzong a boldogságba, hogy a feleséged vagyok.
– Borzongós legjobbdöntésem vagy, szerelem-szerelem-szerelem nagyon, add ide légyszi a Sanitolt.
– Ne már, basszus, de tényleg.
– Szép a hajad, szép a szemed, királylány vagy csak add már ide azt a tetves Sanitolt, mert le kell fújnom az ex-szaros pelenkázót.

– TESSÉK. TESSÉK! Ha neked ENNYI a mi HÁZASSÁGUNK,  a köztünk lévő szent kötelék, a Titanic-szerelem, a szenvedély, a románc, a rügyet hozó életfa, akkor baszd meg. Az egészet. Mert nekem romantika kell!!!
– Jóvanmá’, na. Jó a didkód. Most jó?- széles mosollyal, azokkal a gyönyörű fogaival.

Kifordultam, és sírva nekitámasztottam a hátam az előszoba falának. Jó a didkóm. Nem beteg, nem rákos, nem suta, nem kacska, nem nemtudoménmilyen, hanem jó.
Ez jut eszébe róla.
Ez jut eszébe rólam. Miközben épp apa. Nagyon jó apa.
A házunkban.
Az életünkben.
Együtt.

Boldog, boldog évforduló.

– Nem olyan rossz ez Nyuszkó. Egész szép.Medve
– Szép?? Hááát, a szép cipő nem itt kezdődik. Egy Jimmy Choo vagy hogy közelebbit mondjak, egy Cango and Rinaldi…
– Azt a Csimicsumit nem ismerem. A Rináldóról hallottam már. Olyan, mint a Ronáldó, csak táska.

Ez van. Disznó elé gyöngyöt vetni.