Kategóriák
Egyéb

Folytassuk könnyű kis témák fergeteges sorozatával – 3. gyerek

Pontosan egy hétig rágtam a kefét, végiggondolva azt a fel-fog-ha-tat-lan helyzetet, hogy újra terhes legyek akkor, amikor (és ez nem fontossági sorrend, mégcsak a bizarrság-faktorhoz sincs köze)

– másfél éve még folyt belém a kemó
– egy éve ilyenkor még koszlott szösz volt a fejemen, nem haj
– a kisebb kölyök még nincs kettő és olyan rettenetes, mint a Pun háborúk

És mégis, egy hétig vártam, hogy mi lesz. Tudom, tudom. Manapság az ember rápisil egy pálcikára és tudja, de… most annyira sokkot kaptam, hogy egyszerűen csak kikerekedett szemmel lestem a tükörben magamat és próbáltam csitítani a reggeli hányingert.

Bele se mertem gondolni, hogy mi lesz, ha ebben a helyzetben döntenünk kellett volna. Illetve tudom, hogy igazán nem is voltunk soha döntési helyzetben – ha jön, jön.

Aztán elborított a vér, és nem kellett tovább gondolkodni.

– Tudod, Nyuszkó, ha lett volna, kislány lett volna szerintem. És természetesen szeretettel vártuk volna. És megoldottuk volna.

Semmit nem tudtam mondani.

Győzelem.

Ez a szó villant meg a fejemben. Győzelem. Győzelem, mert mintha újra elkezdett volna élni a testem. Mert a félelemnél ezerszer erősebb az életbe, az életembe vetett hit. Mert nemcsak túlélek, hanem virágba borulhatok, ragyoghatok, tündökölhetek még. Mert ezernyi élmény vár még rám.

– Látod, Nyuszkó, az Égiek a gondunkat viselik. Tudják, min mentünk keresztül, és MÉG nem küldik a babát.

Elborította a könny az arcomat. Hálás voltam a férjemért, az emberségéért, a kedvességéért, a kérdőjelmentességéért.

Győzelem, basszus.

Viktória.

Kategóriák
Egyéb

Nehéz a szívem

Tulajdonképpen én rontottam el. 
Akkor, amikor több, mint egy évvel ezelőtt elkezdtem a diétát, örültem, hogy van egy szalmaszál, amibe kapaszkodhatok.
Betartottam, sőt, szigorítottam rajta, kivettem még azokat az ételeket is a listából, amit valami miatt nem tartottam jónak.
A szalmaszálból egy elég erős köteg, mára pedig egyenesen védőháló lett: egy év alatt mintha kicserélődött volna a testem. Nem fogyókúra, de rengeteget fogytam. Nem hízókúra, de a fiaim kikerekedtek, pirospozsgásak és a gyógyszerek jelentős részét elhagyhattuk.
Javult a májértékem (mit javult? csodálatos!), beálltak a hormon értékeim, a cukrom, a pajzsmirigyem és még hosszasan sorolhatnám.
Aztán felmerült a lehetősége, hogy könyv lesz belőle, én pedig ostoba módon megosztottam ezt az örömhírt itt a blogon. Óriási munka egy ilyet összehozni, és nem volt még elég anyagom hozzá, úgyhogy az elmúlt hónapokban szorgosan főztem, mértünk, dolgoztunk.
——————–
Az, amit nem vártam, az igazán csak ezután jött.
– Te, lesz ebből a könyvből valami?
– Még mindig írod?
– Hány példányban lesz?
– Hogy szereztél kiadót?
——————–
Nem szereztem kiadót. Nem árulom a rákos sztorimat (ez sarkalatos pont volt). Nem kovácsolok megélhetést és nem építek brandet . Nem azért élem az életem és az élményeim sem azért vannak, hogy pénzzé tegyem mindenáron.
Nem örülök, hogy megtörtént velem a rák. 
A rák nem ad karriert, megélhetést és kurvára nem definiálja azt, aki vagyok.
Formált, alakított és nyilván ért egy csomó impulzus, de nem, nem, nem lettem túlélőkönyv író, élet értelmét megértő gyógyító és bizony az ezzel kapcsolatos tevékenységem jelentős része a háttérben zajlik.
Nem írom ki minden alkalommal, amikor egy ismerős ismerőséről kiderül, hogy mellrákot diagnosztizáltak nála, és zokogva hív fel, hogy ettől és ettől kapta a számomat és mi lesz…?
És akkor orvost keresünk, mert megvannak a kiskapuk, a közvetlen számok. Elirányítom a megfelelő fórumba, ahol felteheti a kérdéseit és valós, gyakorlati választ kap rá. Beszélek a családtagokkal, és bizony a puszta jelenlétem a példa, hogy ezt meg lehet ugrani. A diónyi tripla negatív mellrákot is.
Kicsit olyan ez, mint valami kappa-kappa-gamma lánykollégium:) Hálót tartunk egymás alá, és igen, eszméletlen jó érzés önzetlenül, feltétel nélkül segíteni, irányba állítani valakit akkor, amikor a legnagyobb a káosz és legsötétebb a vihar. 
Teljes értetlenséggel fogadom távoli ismerősök sokszor nyílt, de legtöbbször burkolt faggatását a könyvről. Hogy mennyit fogok keresni vele? Hogy hogy érdemes bemarketingelni. Hogy mi a titok, illetve hogy jó nekem, mert -figyelj, ez a legkeményebb- a rák könnyen. eladható. sztori.
Ezúton szeretnék értesíteni mindenkit, akit törölni fogok facebookon, hogy 
  • nekem nem volt célom könyvet írni, de örülök, hogy lesz, mert szerintem sok embernek segíthet.
  • lesz, de hogy mikor lesz, abban pont a Kiadó a legérzékenyebb, legbarátságosabb: akkor, ha kész leszek vele. Megvárnak. Ha szeptemberben, akkor akkor, ha a jövő Könyvfesztiválra jön ki, akkor meg akkor.
  • pont akkor, amikor a munkám ( a valós, fizető munkám, amit egy pillanatra sem hagytam abba, még akkor sem, amikor a kezeléseket kaptam) engedi.
Nincs miért sietnem, nincs kivel versenyeznem és nem, nem leszek írónő, aki a hamptoni házában fehér kavicsokat gyűjt. 
Egy csodálatos, megkockáztatom, hogy életmentő szakácskönyvet írok majd annak a két embernek a segítségével, akik visszaadták a tudományba és az orvoslásba vetett hitem a legsötétebb időkben is, továbbá hagyom, hogy minden olyan nyugalomban és természetesen fejlődjön, ahogy meg van írva.
Mert megtehetem. Kivívtam magamnak, hogy MEGTEHETEM.

Kategóriák
Egyéb

Indul a reggel

8:03 Barnus beteg, bekucorodott a paplan alá, nagyon köhög, most mesét néz.
Ananász szeletek, kávé (juj, ebből baj lesz :D) laptop, ipad, telefon bekapcsolva, felhangosítva. Emailek, megválaszol, új kutyatápot találtam, jónak tűnik.
Ma anyák napja, feladom, már nem is sminkelek előtte, úgyis lefolyik majd.
Citromos-petrezselymes bableves lesz, sütök hozzá sós muffint, finom lesz és jól is fog esni: ha nincs napfény én fázom, márpedig most ez a május egyelőre nagyon kora tavaszi időt hozott, borult az ég.
Pénteken eredmény, jövő hétfőn irány az onkológus, de fel kell hívnom még a nőgyógyászomat is, úgyhogy határidőnapló elő, bevésni, mert az agyam, mint a szita – egyszerűen túl sok a dolog.
—————————————————-
13:50 Túl egy nagy halom munkán, egy kiadós porszívózáson és egy vezetett meditáción (ami szuper volt!) készülök az anyák napi ünnepségre.

A karom igazságot oszt…

Káposztás tészta, shea vajas talpmasszázs, kamrarendezés és egy jó kis film: lassan de biztosan térek vissza az életbe.
A sort internetezgetéssel (argánolajos sampon? Longchamp hátizsák? új tanfolyam? ) és egy kis digitális scrapbookkal folytattam: Gergő aludt, Barnus és Medve Atlantiszt néztek, én pedig kedvemre szerkesztettem, méreteztem, díszítettem, nagyon jót játszottam két ingyenes kit ötvözésével.
Kenyér, tonhalkrém, avokádókrém és valami vajas fehérbor az est további résztvevői…
Nem mondom, hogy jól vagyok, Kriszta. Azt mondom, hogy nem vagyok már olyan nagyon rosszul, hogy zokogjak /hányjak /zokogva hányjak bármelyik pillanatban. 
(a derekam szar, de az egyhamar nem lesz jobb).

Kimenők

Vannak (vagyis voltak) dolgok, amiket nem lehetett lépésről lépésre megváltoztatni az életünkben. Ilyen volt az étkezés: annyira egymásra épülnek a „rétegek”, hogy az mindent vagy semmit kérdés volt, ott elvágólag, azonnal és végérvényesen váltottunk. Kábé soha többet nem néztünk vissza.
Minden más azonban csak lépésről lépésre jön, jött.
Nagyon sok „zöld” takarítószert használtam eddig is, de ugyanúgy vettem olyan termékeket, aminek semmi köze semmiféle egészségtudatossághoz. Egyszerűen csak tetszett / kipróbáltam volna / egyszerűbb volt megvenni mint elkészíteni.
Jelentem, ürül a szerény, az eddig használatban lévő dolgaink lassan elfogynak, és érdekes módon soktól szinte el is búcsúztam egy mosollyal, hogy viszlát, pá, azt hiszem soha többé nem találkozunk.
Nyilván van egy csomó dolog, ami marad. Képtelen lennék parfüm nélkül élni, és értem én, hogy ylang-ylang meg rózsaví, de a Dioromat az nem üti, az kurvaélet. Maradt a papírtörlő (tudom… de gyors), képtelen vagyok mosható pelenkát használni, géllakk van a körmeimen és még sorolhatnám.
Mégis, rengeteg csodás, egyszerű, új dolgot fedeztem fel, és azok bizony leváltják a régieket.
Na lássuk, kik a mostani kimenők (és nyilván majd megmutatom, kik az új fiúk:))
1., Vichy Dercos Aminexil (hö!) sampon. Korpásodást hivatott megszüntetni, szulfátmentesen, parabénmentesen, színezékmentesen, érzékeny fejbőrre valóan, Medvének mégis lángvörös lett tőle a feje. Komplettem az arca is. Sebaj, elhasználtam én, de nem lett a kedvencem, szóval megy, és még nem tudom, hogy mi jön helyette: most az ayurvédikus hajápolással szemezek, de nem bírnám, ha olyan füstölőszagú lenne a hajam, szóval ha van jó tippetek, ne tartsátok magatokban.
2., DM Denk Mit textilfrissítő spray. Mire kell? Hát Felhőke ellen. Felhőke MINDEN reggelre áthatolhatatlan, szemet csípő fingfelhőbe borítja az előszobát (kislány, értem én, de mégiscsak egy rohadt nagy komondor), és én bizony minden reggel hosszas szellőztetés után végigpermetezem a kabátokat (a tollkabát minden szagot megőriz, de tényleg). A függönyöket és a kanapét is át szoktam frissíteni vele, szóval tök jó meg minden, de… 
És ez egy nagy, visszatérő DE. Egy éve SEMMILYEN aromát, színezőanyagot, kémiai szennyanyagot nem ettem. Ez nem dicsőség, nem bibibíí, hanem tény. Ennek következtében öklendezek a vécéillatosítótól, az öblítők jelentős részétől, nagyjából minden tusfürdőtől és még sorolhatnám.
3., Balea mindenmentes. Jó, de Medve szemét csípi az SLS (igen, nálunk ő a fő indikátor meg Barnus: pöttyösödnek, viszketnek, hisztisek, nyávognak), úgyhogy ez az utolsó flakon. Még várok pár napot és bemutatom az utódot. Egyelőre fantasztikusnak tűnik, de nem merem elkiabálni…
4., Borzalom. Tényleg. Ennek ellenére borzasztó cuki a gyerek kék kalózként, úgyhogy összesen 2 flakon erejéig engedtem, hogy páváskodjon a tükör előtt. Kész-passz, elég volt, nem kell, pláne hogy azért minden kékfestős-fürdős móka után picit pöttyös lett az a pocak…
Nálatok mik a mindenmentes kedvencek? Hennázik valaki? Van valami tuti zöld tippetek? Van még kérdésem? Elvisz a kérdőjelrendőrség?

Határozottan volt mit ünnepelni tegnap

A méhemben van egy csökkenő méretű myoma (a nőgyógyászom meglehetősen holisztikus szemléletű, szerinte el kellene engednem ezt a harmadik gyerek témát és nem myomákat növesztgetni), illetve a méhem összenőtt a hasfalammal (ezzel sincs különösebb gond, jó másfél éve így van).
————————————————-
Azért még megvárjuk a jövő pénteket, azokkal az eredményekkel megyek vissza az onkológushoz, most pedig egy nagyon intenzív méregtelenítő hétvége jön: elképesztően megviselte a testemet a két kontrasztanyag.
Dolgozom (vészesen közeleg a határidő, tegnap egy csomó kaját bemértünk a laborban), iszom a méregtelenítő turmixokat, és olvasok.
Holnap szülinapra megyünk, szombaton kutyakiállításra (bár én lehet, hogy kihagyom), vasárnap pedig megígértem a gyereknek, hogy kimegyünk a bringaparkba gyakorolni.
Ránk fér a töltekezés.

Érdekes ez, mert egyre edzettebb, sebezhetőbb, bizakodó, fáradt, boldog, nyugodt, kimerült és útkereső vagyok.

Egyre jobban.

Egyre inkább.

Muhaha.

Tök sokan végigcsináltátok az Oil Pulling kihívást (a legtöbb olvasóm emailben jelzett vissza, ezúton is köszi:)), kérdésem, hogy szeretnétek-e még ilyesmi eseményt (természetesen más témával), ugyanis jó pár klassz dolog beépült a mindennapjaimba a gyógyulási folyamat alatt.

Legyen újabb kihívás?

Felemás érzések kavarognak bennem

ezzel az egésszel kapcsolatban.
Talán akkor, amikor elindult ez a lavina, akkor kellett volna a fülemet befogva sikítanom.
Elmondani, hogy hé, én tartom a diétát, tökéletesen betartom, így a májértékeim a megengedett szint egyharmadán vannak, és majdhogynem minden értékemről elmondható ugyanez.
Jól működik a testem. Erős vagyok. Tiszta a tekintetem, tiszta a bőröm, nem vagyok olyan fáradékony, amilyennek a papírforma szerint kellene lennem.
———————————————
A férjem szerint pedig:
– Te egy Nyuszkó vagy, Nyuszkó. A Nyuszkók nem Medvék és nem farkasok vagy oroszlánok. Nem bömbölnek, nem harcolnak, nem ordítanak, hogy NEM, ez NEM LEHET, hanem csendben (és az orrukat mozgatva) meglapulnak és várják az elkerülhetetlent. 
———————————————
Pedig éreztem. Persze, amúgy nyúl módjára nem ÉREZTEM, hanem csak úgy csendben é-rez-tem, hogy ott pislákol az a fény. 
Nem hallgattam rá az első szülésemnél, nem hallgattam rá sorsdöntő pillanatokban és igazán nem hallgattam rá most sem.
Igaz, hangosabb volt, mint eddig. Már nem könyörgött, hogy nyugodjak meg, egyszerűen a fülembe cincogta, hogy „ez nem így van” meg hogy „hülye vagy, hogy itt idegeled magad a józan ész és a belső hang ellenére?”
———————————————-
Nem vagyok egy nagy holisztik-fantasztik Manci, de valószínűleg nem tanultam meg eléggé, 
1., hogy érdemes bátran élni, mert másképp nem lehet.

2., hogy a testem tényleg varázslatot munkát végez, ha jól bánok vele: gyógyul, épül, dolgozik

3., hogy nem szabad újra és újra megkérdőjelezni magam azért, mert egyszer elbuktam. 

4.,  ennyi, az a titok, hogy nincs több titok. Teljesen mindegy ebből a szempontból, hogy mit mond ma a csontizotóp.

Egészségmegőrző szeánszot tartottam.

1., kitettem a hintaágyba a párnát
2., megkerestem a jutyubon az angyali érintés egészségmeditációt
3., felvettem egy ujjatlan pólót (odatűzött a nap) és egy rövidnadrágot
4., beültem törökülésbe
5., bementem legyantázni a lábamat
6., ittam citromos vizet
7., kezdődhet. elindítottam a programot.
8., leállítottam, mert az a nyomorult citromos víz átment rajtam és nagyon kellett pisilni
9., na akkor…
Medve, hagyj, mert meditálok, nem megyek megnézni a kisfát
10., elnehezedik a kezem, a lábam, a köldökömön beáramlanak a jótékony energiák
11., lehalkítom az Ipadet, nehogy Bandi bácsi meghallja, mert kijött az udvarra bütykölni. Mégiscsak falu ez.
12., elképzelem, hogy „tökéletesen egészségesen működik a májam”, „tökéletesen egészségesen működik a tobozmirigyem”
13., ráguglizok, hogy hol a resvedt retekben van a tobozmirigy
14., elképzelem, hogy tökéletesen egészségesen működik
Nem Ádám, leszarom, hogy hasmenése van a kutyának a Royal Canin Puppí táptól. 
(nagyfiú lett, fosik a táptól, hallod, Nyuszkó, fosik a puppy táptól)
15., TÖKÉLETESEN EGÉSZSÉGESEN MŰKÖDIK A …
16., Bandi bácsi nekiáll flexelni
17.,” a segítő fény átsimítja a méhszájadat”
18., valami furcsát érzek
19., engedd, hogy átjárje lelkedet és a torokcsakrádat a…
20., penetráns fingszag??? az??? honnan jön???
Ádám, mi ez a rohadt fingszag, ami átjárja a torokcsakrámat???
Lenézek és megvan a válasz: búvárszemüvegben permetezi a nemtudommit.
—————
Aztán éjszaka felkeltem. Felkeltem, és megbeszéltem magammal, hogy minden rendben van. A tüdőm egészséges, 177-es, csökkenő értékeket mutató alp-vel nem szokás csontáttétet kapni. A nagy, fekete felhő, ami a mellkasomon van, az az aggódás.
Le kell húznom, mintha egy fátylat, hártyát fejtenék le, hogy újra kapjak levegőt. Sírok és markolászom a mellkasom. Húzom a fátylat, a kezemben van. 
A sírást mintha elvágták volna,én pedig odamegyek a teraszajtóhoz, kinyitom, kimegyek a fenyőfáhotzés elengedem a kezemből azt a nagy nehézséget.
Spuri vissza az ágyba, mert hideg van.
Keresem Medvét a kezemmel, de valami egészen másba ütközöm: egy apró, nyikorgós, szélesen mosolygós Barnabásba 
– Anya, örülsz, hogy vigyázom az álmodat?
– Nagyon. Nagyon örülök neki.
– Elénekeljük?
– El.
„fenn az ég olyan szép koszoskék
a réten nyílnak a büdöskék
és mosdatlan mocsoktalanul
legyen szép ragacsos minden
a Maszat-hegyen innen és 
túl.”
Óriási sóhaj szakad fel.
Kategóriák
Egyéb

Ez inkább csontáttétnek néz ki, mint tüdőnek.

Ha csontáttét, akkor jó pár évig elél még gyógyszeres kezelés mellett, fel a fejjel. Ha tüdő, akkor… nem tudom.
Így állunk most.
Láttak egy foltot a tüdőmön, vissza kellett mennem a vizsgálatra, ahol a foltot nem látták, de láttak helyette egy másfél centis valamit a bordámon.
Hétfőn-kedden csontizotóp és CT. 
Az összes markerem jó, a vérképem zseniális (minden értékem közelít az aranymetszéshez, nagyjából egyharmadnál mozog, ami az emberi szervezet legharmonikusabb működése, csak mondom…)
Nyilván most, hogy ezt tudom, már fulladok, nehezen veszem a levegőt, fáj mindenem, szenvedek.
Hát, így vagyunk most.
Kategóriák
Egyéb

Jé, pedig azt hittem, hogy hétvégén napozni fogok.

Leradírozni az arcomat, bekenni kókuszolajjal, kiülni a nyugágyba, nézni, ahogy a gyerekek játszanak, de nem, nem lehet, egyszerűen borzalmas az idő.
Teszek-veszek, pakolászok, rendezgetem a dolgozószobámban a rajzeszközöket, rendet tettem a konyhai polcon és… nem, napfény nélkül még kevésbé tudok elmenekülni a gondolataim elől.
Nem jó. Nem tudom megmagyarázni, hogy mitől, de valahogy nehéz a szívem. Sírásra görbül a szám, nagyon mélyről szakadnak fel a sóhajok, a szokottnál sokkal többször bújok el Medve karjaiban egy ölelésre.
Csak remélem, nagyon remélem, hogy a testem gyógyult, megvagyok, most épp nagyon intenzív méregtelenítő kúrában, de egyensúlyban.
A lelkemnek kellene nagyon megpihenni, elcsitulni, ez pedig sokkal nehezebb feladat, mint a negyven napos böjt vagy épp a lomtalanítás, aminek lassan a végére jutok.
Egy ideje lelki védőháló nélkül vagyok. Véget ért a pszichoterápiám, rengeteget tanultam magamról, gazdagabb lettem, talán bölcsebb is, mostantól pedig az a feladatom, hogy saját magamat, magunkat egyensúlyban tudjam tartani. Könnyű azt mondani…!
Egyszer a legnagyobb zűrzavar kellős közepén a kisfiam azt mondta, hogy őt nem is halljuk, mert elveszett a hangja. „Énfiúnak elveszett a hangja.”
Csak lestünk, mint a vett malac. Iszonyatos csönd volt a mondat után.
Sokat beszélgettünk utána arról az időszakról. Akkor és ott a legtöbbet hoztuk ki a helyzetből. Nem tudom és nem is érdekel, hogy lehetett volna jobban csinálni. Tettük, ahogy tudtuk – végülis egy fuldoklónak sem tartasz előadást, hogy milyen a tökéletes kartempó, hanem örülsz, hogy még mozog, hogy küzd, hogy él. 
Nagy utat jártunk be. Azt hiszem, talán pár hete kérdeztem meg Medvétől, hogy amikor a szemembe néz, látja-e azt a lányt, akit annak idején elvett? Érre ő nagyon fáradtan elmosolyodott, és megkérdezte, hogy én látom-e azt a szép szemű, vidám fickót, akihez hozzámentem…
Nos, néha igen. Néha nem. Sőt, többször nem. Legtöbbször a „fektesd Gergőt, fürdetem Barnabást” váltótársam, a számlák befizetője, a nagy vásárlások után a hordár, a 3xl-es mercerizált biopamut atlétatrikóhoz tartozó ember, a legnagyobb zokni a szárítóról és a pasas, aki benne hagyja a zsepiket a kocsiban. 
Azt hiszem, nem szeretnék igazán belegondolni, hogy ő hogy lát engem.
Énfiúnak, énanyának, őapának, micsaládnak elveszett a hangunk. 
Én vagyok az egyetlen csaj a bandában, ha úgy tetszik a női erő, az ősanya (na itt vagyunk nagy szarban – ha már én ősanyai mivoltom kell a boldogsághoz) így enyém a feladat, nekem kell a család lelkét összefogni.
A baj az, hogy fogalmam sincs, mivel lehet a lelket egyensúlyban tartani. Próbáltam nagyon erősen arra gondolni, hogy vajon mi az amire vágyom, amitől kiegyensúlyozott, jó érzés jár át, de a testem, a lelkem és az eszem mind-mind mást mondanak.
Van, amelyik a csokit és a sorozatokat kiabálja, van, amelyik a kamillateát és a pedikűrt. Van, amelyik a játszótéri gyerekzsivajt, van, ami a csendben összebújós mesélést. Egy nagy pohár rosét a teraszon vagy egy csendes órát egy jó könyvvel. Munkát, pezsgést, boldog elfáradást, egy új papucsot, egy régi levelet. 
Mozit. Beszélgetést. Nem tudom. Összegzést. Felejtést. Szívből sírást. Nevetést. Sírvanevetést.
Nem hiszem, hogy az életünk egyszerű lesz, nem is várom. Mindnyájunknak megvan, amit ránk mértek, amit végig kell csinálni. Abban vagyok kifejezetten rossz, ne pakoljak rá még két-három zsákkal arra, ami amúgy is nyomja a vállamat. 
Meg kell tanulnom óvatosan figyelni magamra, magunkra, csak magunkra. Egyensúlyozni, óvatosan lépkedni, semmibe ész nélkül nem belemenni, a nagy lendületből visszavenni. 
Mindnyájan fontosak vagyunk. Barnabás szeptemberben az utolsó óvodás évét kezdi meg, utána iskolába megy, neki nagyon stabil alapok kellenek. Gergő most van a leválás nagyon törékeny időszakában, és semmit nem szeretnék siettetni. Medve pedig… nos, 38 évesen megérdemli, hogy ha ősz hajjal is, de gondtalan srác legyen néha.
Nagy falat lesz megérteni, hogy mikor mire van szükségünk családként. Nemet mondani. Igent mondani. Elnézni a hibáinkat. Gyengéden viseltetni a saját, rendkívül törékeny egyensúlyunk iránt.
Legyen a következő három hónap jelszava a kötéltánc. Ha fentről jön egy kis segítség – és nagyon fohászkodom, hogy jöjjön – akkor átjutunk a napsütéses oldalra.
Nicole Gervacio munkája.