Kategóriák
Egyéb

Ilyen unokatesóm van:

Csodás, tehetséges, érdekes, érzékeny… és ilyen lelke van.

Azért jó nekem, ugye?

—————————————————–
Tulajdonképpen ez a kép hozott vissza az elmúlt napok után úgy-ahogy a jelenbe. Olyanok voltak ezek a napok, mint valami lázálom, valami távoli, messzi, megfoghatatlan és életből-tudatból kilépett létezés. Ugyanakkor a nagyon kreatív, sok munkám szempontjából rendkívül termékeny órák, percek, jegyzetfüzetbe firkantott félmondatok be-be villantak a teljes talajvesztések után.
Totál érdektelenség és csontik hatoló hidegrázás után elég Gergőnek egy nyekkenése, és máris én vagyok a daloló anya, aztán elalszanak, és újra csak fekszem, még lezuhanyozni sincs erőm.
Hihetetlen ez az egész folyamat. Furcsa, rettenetes, fájdalmas, intenzív, nagyon-nagyon szélsőséges: a fekete sosem volt ennyire sötét és a fény sosem volt ennyire világos.
Ezúton üzenem az összes idegsejtnek, hormonnak, lelkiállapotnak és társaiknak, hogy: az apátok kócbatekert pélóját!!!! elég volt!!! 
Kategóriák
Egyéb

Azt nem mondom, hogy összeomlottam, de…

DE.
Az utolsó vékonyka kis cérnaszál egy semmiségen pattant el: Barnabás valamit ütemesen és felettébb hangosan püfölt. Hagyd abba, kérlek. Kérlek hagyd abba. Fejezd be, Kisfiam. Ne zörögj. Ne zörögj. hagyd abba. Nagyon zavar, szívem, hagyd már abba. Hagyd már abba!!!!!
Elég volt.
Elég volt.
ELÉG VOLT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 
és az utolsónál azt vettem észre, hogy hangosan üvöltök. Nem kiabálok, nem, az kevés ide. Nem ordibálok, ahogy a szar anyák teszik az amcsi filmekben, majd ájlávjúdárlingszvítivel bocsánatot kérnek a lelki sérült gyerektől.
Nem. Ez horrorfilmes, mindent beleadós, velőtrázó sikítás volt.
Ádám gyorsan bejött, elvitte a gyerekeket, de azt már csak a szemem sarkából láttam, mégis az volt a zöld lámpa: toporzékoltam, üvöltöttem és sikítoztam a nappali közepén.
Összetéptem a kibaszott ruhámat.
Hol letérdeltem, hol fetrengtem, hol csak dobáltam, ami a kezem ügyébe akadt: elég volt, elég volt, elég volt.
Ember vagyok. Anya vagyok. És a kurva kibaszott életbe, még csak 32 vagyok. Szétcsúsztam, tönkrementem, mindenhol fáj, szétszabva-hasítva a testem, a lelkem, az életem.
Elfáradtam, és baromi jellemző, hogy amíg kellett, tartottam magam, és csak most omlottam össze. 
————
Medve zokogott, és csak annyit mondott, hogy igen, Nyuszkó, elég volt. Majd kiíratta magát táppénzre. Nem sok szükség volt köntörfalazásra: a saját jogon birtokolt tripla gerincsérve elég volt hozzá, nem kellett az én gondom.
Most itthon van.
Ha tudnám, próbálnám kihúzni magam a bajból. De nem tudom, és egyre mélyebbre merülök. Nem tudom, hogy meddig tart, nem tudom, hogy meddig normális/érthető, de most nagyon sötét az ég.
Csúszok szét, csúszok szét, és a terapeutám rak össze, kőkemény munkával, de ez van.
Wondewoman máshol blogol. 
Itt csak egy végtelenül egyszerű lányt találtok.
Aki most nagy bajban van.
Kategóriák
Egyéb

Igazi Máris szomszéd feje volt

a sebésznek, aki nem cáfolt rá a hírére: egy szociopata vadbaromnak írták le, és az is.

Remekül szórakoztam.

Magas, megfáradt, de rendkívül biztos kezű, nyugodt embert képzeljetek el, meg engem, aki kicsi vagyok, dundi,és viháncoltam, mint fing a gatyában.
Az egész nem tartott tovább 10 percnél, és ebben már benne volt az a 2 perces hahotázás is, amit akkor ejtettünk meg, miután rezignált fejjel közölte, HOGY SAJNOS NYOMA MARAD AZ ANYAJEGYNEK A MELLEMEN.
Erre én felhívtam kedves figyelmét a mellemen az anyajegytől 9mm-ra húzódó vastag, 15 centis piros csíkra, ami ugye a rákműtét helye, és mondtam, hogy ez igazán kár, nagyon rossz hír, MÉG A VÉGÉN ELCSÚFÍTJA A GALAMB-KEBLEMET.
Majd kirobbant belőlem a nevetés.
Belőle is.
Onnantól végig csipkelődtünk, én mondtam, hogy csak lassan, mert lassan hat az érzéstelenítő, ő pedig mondta, hogy az jó, mert ő meg nagyon lassú, ügyetlen és bizonytalan, és már kész is voltunk.
A „szuperbunkó” még felszólított rá, hogy ha lehet gyógyuljak már meg, én mondtam elérzékenyülve, hogy oké, majd álltam ott zavarban,mire rámripakodott, hogy most akkor kimegyek, vagy mást is leműtsön rólam?
Ja, és holnap fél 7-kor vár kontrollra. Reggel.
———————-
Atomharcos vagyok, úgyhogy jött egy Müller-kör: kaja Gergőnek, ajándék a mi drága gyerekorvosunknak és az asszisztenseknek, az óvó néniknek és a régi bölcsis gondozóknak, az én terapeutámnak – aztán itt elfogytam, mint a gyertyaláng. Hazajöttem, azóta babázom és dolgozom, most Medve elvitte a kölyköket az orvoshoz, én pedig végeztem a munkával és most a Pinteresten lógok (hímezni szeretnék):

Pipa, pipa, pipa

Pipa #1:

Megvan anyukámék ajándéka (és egyben a miénk): mázas cserépedényt kaptunk/kaptak, olyan rég vágytam rá, s gondolatban már komplett menüket főztem le benne:

– töltött káposzta
– sólet
– mustáros lencse füstöltpulykacombbal
– egybesült csirke citromos krumplival
– zöldséggel göngyölt hús
– kenyerek, kalácsok

és ez még csak a bevezető.

Pipa #2:

Összekészítettem holnapra a papírjaimat. Tök jó, hogy a bőrklinika a hobbybolt mellett van, így be tudok ugrani rózsaszín strasszokért, mert ez a karácsony nekem így teljes:

Pipa #3:

Össze-vissza-szanaszét vateráztam magam ma délután. Szuper vízhatlan, hóhatlan, kutyanyálhatlan „hatlanhatlan”:) orkánnadrágot a gyereknek, magamnak bundát (műszőr, csini, fillérbe’), porcelán asztali lámpát, toronyórát lánccal.

Kategóriák
Egyéb

Oké, már jobb.

Még van némi émelygés, de az már mindegy: holnap jönnek haza a gyerekek, én pedig kimondhatatlanul boldog vagyok – és egy kicsit félek is.
Őszinte leszek: olyan rég nem voltam velük egyedül, hogy most van bennem némi feszkó, hogy elég jó leszek-e, vagy megszokták azt a világszínvonalú luxustörődést, amit anyu ad nekik.
Elég jó lesz-e, ha nem palacsintával kezdjük a napot:)

———————-
Egyébként az elmúlt napok remekül teltek: kifestettem a körmömet (miért nem mondta senki, hogy a Rimmel space dust lakkja ennyire szép?? Miért??? Miért hittem azt, hogy a homoklakkok csak beauty bloggereknek valók?)
Megnéztem rengeteg kosztümös filmet (örök kedvenc lett a Klastrom titka!), most épp a Rózsa nevét töltöm be, Umberto Ecot nem feltétlen könnyű olvasni, de végülis a filmhez csak a szememet kell nyitva tartani….
Megünnepeltük az eljegyzésünk 6. évfordulóját, csodaszép ZEMA nyakláncot és fülbevalót kaptam Ádámtól (fekete alapon páros bazsarózsa, ami fogalmam nincs mit jelent, de számomra leginkább azt, hogy „szeretlek Nyuszkó haj nélkül is).
Aztán ennyi. 
Megyek gombás pizzát enni. Újra elkezdünk élni.

Köszönöm Nektek!

A drukkokat, a léleksimiket, a közös basszamegezéseket és a hajrákat. Rendesen pirulok,minden komment olyan, mint egy kis bonbon, és mindegyikre rácsodálkozom.

Nem leszek álszent,sőt: rohadt büszke vagyok magamra, hogy nem rohantam el a búsba, hanem hatodszorra is odatartottam a kezem,de hogy „olyan akarok lenni, mint Te” meg „iszonyúan felnézek rád”…. na de hölgyek, ez azért… khömm… úgy értem, 20 perce hánytam le a papucsomat, na. És befolyt a lábujjaim közé. Felnézek rád, mi?

Ezzel együtt tele a szívem szeretettel és hálával irántatok, és minden kis törődésmorzsa eteti a lelkemet. Nos, D. nem aprózta el, nem törődésmorzsa volt, hanem egy falura való lelki táplálék. Beszarok. Komolyan. Újra és újra elolvasom, mint valami szerelmes levelet.

Kedves Ági!
Napok óta itt vagy a fejemben, piszkál a gondolat, hogy ezt neked is elmondjam. Nem ismerlek és nem szoktam ismeretlenül mások életébe belepiszkálni, hozzászólni. Én valahogy úgy gondolom, hogy mindenki tudja, hogy mit miért csinál.
És téged nem ismerlek. Olvaslak, azóta a bizonyos októberi postod óta, amiben megkértél, hogy menjek el szűrésre. Befaltam atörténetedet, kutattam a részletek után, atyaég mi történt, mi volt, hogy volt, hogy vagy, hogy vagytok, bírod, csodás ez a nő, szeretnék én is ilyen fantasztikus lenni, mint ahogy te éled az életedet és megéled ezt a kegyetlenül fos, de átmeneti helyzetet. Cikáztak a gondolatok. És most is itt vagy a fejemben.
Amikor megírtad, hogy kimerültél, kész, elfogyott a testedből az erő és megkértél minket, hogy drukkoljunk, rájöttem, hogy te nem tudod, hogy én nagyon drukkolok neked. És nincsen ebben rutinom, nem tudom hogyan kell egy ismeretlennek bemászni az életébe, kéretlenül, úgyhogy nem volt bátorságom írni. Szerencsére rájöttem, hogy nem rólam szól, a nyusziságom  itt most kevés indok, úgyhogy becsuktam a szemem és elképzeltem, hogyan lehetne mégis elmondani neked, mennyire sokan drukkolunk érted, akik lehet, hogy hozzám hasonlóan nem merik jelezni.
Én valahogy így képzelem el:
Csukd be a szemed (ne, ne most, mert akkor nem tudod tovább olvasni, hanem majd utána :)) és képzeld el, ahogy valaki megérinti a válladat és kedvesen, halkan a füledbe súgja: Többezer nő veled van! Ott állunk mind mögötted. Egy háló, egy biztonságos, erős, erőt adó, bátorító, megértő és bíztató tömeg. És drukkolunk. Mind nagyon drukkolunk. Ezt a képet bármikor előhívhatod, ha szükséged van ránk.
Ölellek,
D

Kategóriák
Egyéb

5 perc a semmiből – utolsó

Utolsó kemó, utolsó fagyos reggel, utolsó sorszámtépés, vérvétel – minden utolsó. Augusztus közepe óra egy élet fordult meg, egy világ hullott szét és épült/épül valami nagyon szép a romokból.

Még megtörten, még tele kérdéssel, még egy nagy fejezettel előttem, de egy gyötrelmessel már a hátam mögött – ÉLEK. Remélek.

Fájt, nagyon fájt. Féltem nagyon, féltem, hogy elveszítem őket, féltem, hogy nem maradhatunk együtt. Aztán megtanultam sok dolgot – részint, hogy tőlem függ, rajtam áll, bízhatok, küzdhetek. Megtanultam, hogy mi az igazi szeretet, barátság, önzetlenség.

Most tanulok élni.

Megcsináltam.

Sosem sírtam a kezelések alatt – durranhatott véna, körbejárhatott a halál, mardoshatott a fájdalom- és a nővérkék látták. Azt hiszem,becsülték – mindig volt egy drukk, egy mosoly, egy jó szó.

Hát, Drágáim, Isten veletek!:)

Nagyon sírtam, amikor kijöttem. Oké,ez így nem igaz: hangosan zokogtam apa vállára borulva.

Kifújtam az orrom, visszanéztem a terembe, ők integettek és nem csak az én szemem volt könnyes.

—————-

Még hányok (innen üzenem mindenkinek, hogy a paradicsomos tészta iszonyú szar kihányva, a hurka és a mézeskalács egész jó, a tejes cuccok viszont rettenetesek), de ez már a vége.

A vége, a legeslegvége.

Jöhet a sugár.

Kategóriák
Egyéb

Na

úgy lesz, hogy holnap megkapom az utolsó kemót, aztán pénteken telefonálok a sebésznek, hogy adjon időpontot, és jövő héten leveszik azt az anyajegyet.
Életem eddigi legkeményebb 5 napja áll előttem: sugárba hányok (gyomorsavat) a kemó gondolatára is. 
Nagyon-nagyon szeretnék túlesni rajta.
———————————
És holnap este jönnek a gyerekek!! Iszonyú sokat aludtam az elmúlt napokban, és mégis fájdalmasan csendes a ház nélkülük…
Legyek jobban. Legyek jobban, és megsütöm Via zabcsókját, készítünk ajándékot a gyerekekkel Medvének, narancshéjból és fahéjból forralok illatosítót…
csak legyek jobban. Legyek már jobban.
Legyek már jól.
Kategóriák
Egyéb

… és azért volt vidámkodás is a héten

Mikor már a 41234. csokoládét akarta mindent elnyelő mocskos kis pofájába betolni a kölköm, mikor már láttam, ahogy rohadnak ki a kis tejfehér rizsszemek a szájából és ő lesz az első kisfiú az univerzumban, akinek már ki se nőnek a vasfogai a tejfogak rohadása miatt… na akkor szólt az apja, hogy Barnabás, az a zacskó már csukva van.
Mire a fiam sátánka hangon közölte, hogy „MUUUUUHHHAAAAHHHHAAA-HOOOOHOOOOOHÓÓ, az én nagy és éles fogaimnak semmi sem akadály” és kiharapta a zacskót.
Kategóriák
Egyéb

Jó rég nem írtam, mi…?

pedig volt ám történés rendesen…

  • például kiderült, hogy most hétfőn kiműtenek majd a mellemről, a heg mellől anyajegyet. Nem egyértelmű, hogy mi van vele, és nem akarják, hogy elrákosodjon a sugárkezelés alatt. Elsőként Ivett doktornőjéhez mentem el, ő vetette fel, hogy az ott nem igazán fasza, legyek kedves konzíliumot kérni, úgyhogy voltam kedves konzíliumot kérni, hétfő reggel onkoteam, ha úgy döntenek, le is kapják, varratszedés még Karácsony előtt. 
  • kedden megcsípett egy mérges pók – tenyérnyi ödéma és gennyes marásnyom maradt utána (ne mondj semmit. igen. egy ki-ba-szott mérges pók.WTF????)
  • Gergőke hurutos, köhécsel, ezt is, mint minden egyebet Barnesz hozta haza rá. Sebaj, legalább papírunk van róla, hogy imádják egymást: állandóan összebújva kacarásznak, puszilkodnak, játszanak. 
  • Pénteken felment a lázam, a doki írt is fel Augmentint, a lázcsillapító mellé – jobb ilyenkor atommal lőni, hisz pont 5 nappal vagyunk az utolsó kemó előtt. Kriszta barátnőm el is hozta, be is vettem, majd…
  • 40,1-nél hívtam Ádámot, hogy azonnal induljon haza. A következő hívást már az okos nagyfiamtól kapta, aki (tudom, szar anya vagyok, mert a facebook „oszd meg” képek szerint buddhista kisfiúként egy kismadarat kellene simogatnia, nem okostelefont) remekül ért a telómhoz, naszóval felhívta, hogy gyere, mert ANYA ELDŐLT. Ott voltunk hárman a szobában, Gergő a falnál vigyorogva (éreztem, hogy nagyon tré a helyzet és biztosabb, ha a fal mellett van), Barnesz az ágy szélén, hogy ne essen le Gergő (beszarás, nem?) én pedig keresztben, ájultan.
  • Éjjel teljes elkülönítésben, Barnesz szobájában, Ádám pedig a gyerekekkel, és időnként bejött lázat mérni, meg sírni, hogy „maradjak vele, ne adjam fel”. 
Szinte éreztem, ahogy vége az összeszedettségnek, a fegyelemnek, a figyelemnek, és mintegy forradalom, lázadás söpör végig a testemen a kimerültség. Mindössze 9 nappal a gyerekszülés után rák, műtét, komoly vizsgálatok megterhelő kontrasztanyaggal, kemoterápia, fájdalom, kétségbeesés, harc.
Ott és akkor nem voltam ura a testemnek, tette, amit minden test tenni akar ilyenkor —- katapultálni. Csak el innen, messze-messze. Már nem beszéltem, nem tudtam felkelni, nem nyitottam ki a szemem, távolodtam, nem hallottam a szavakat…
Ádám pedig bedobta a nagyágyút: behozta a síró Gergőt, és sírva hazudta, hogy figyelj ide, térj észhez, maradj itt, itt a kisfiad, nem tudom mit kell vele csinálni, nagyon kellesz neki, nagyon kellesz nekünk. Nagyon szeretünk Nyuszkó, csak ne add fel. És akkor én kinyitottam a szemem és észrevettem, hogy nem a jó cumit tette be az üvegbe, hanem azt, amelyiken nagy a lyuk, és hogy tényleg-tényleg valahonnan, akárhonnan ,bárhonnan még össze kell szednem némi erőt, mert mindjárt vége, mindjárt kisüt a nap, és egyébként is rossz cumi van az üvegben és ezt csak én tudom.
És anyuék elvitték tegnap a gyerekeket ott lesznek szerdáig, én meg fekszem, és gyűjtöm az erőt a hétfői bőrklinikához, a szerdai kemóhoz, mert ez a vége, ez a célegyenes ebben a szakaszban, és meg kell csinálni.
Most előre dolgozom, hogy a jövő hét simán menjen a munkahelyeken, alszom, készülök.
Drukkoljatok.
Nagy szükségem van rá.