Csodás, hogy megcseréltük

a hálót meg a dolgozót. Áramlik a csi, mint az a kurvaélet, a seprűvég is kizöldül, jók az energiák. A fengshui szerint a szerelem-sarokba került végre az ágyunk, szóval MINDEN adott a nyugodt alváshoz és a remek szerelmi kapcsolathoz. (Utóbbira majd egyszer biztos sor kerül. Pl. ha a férjem nem lesz félroki, én meg nem leszek kopasz.)
Minden klappol, egy gáz van, hogy az ágyunk mögötti fal pont a 
1., legészakibb fal
2., leghidegebb fal
3., hőhíddal (ezt nem feltétlen értem, de a lényeg, hogy brutál hideg van)
Fázik a nyakam, a hátam, a fejem, a mindenem, és ennek nem restelltem hangot adni (értsd: nonstop nyafogni), ráadásul Ádám is érzi a cúgot, így a f-a-l-v-é-d-ő merült fel, mint megoldás.
Ő mondta ki. 
Falvédőből ami most a fejemben van, az a vonatos/kisvakondos/pelenkatartós, illetve a konyhai, úgyhogy elég bután néztem,és csak annyit kérdeztem, hogy: Milye’?
Enyhe iróniával a hangjában kifektette, hogy hímzettet gondolna, olyat, amire minimum az vagyon kézimunkázva, hogy
„Csili-csalamádé,
szaros csokoládé,
itt az ágyunk, 
itt a szeretet.”
de én nem vettem komolyan. Aztán eszembe jutott, hogy létezik a faliszőnyeg, mint cucc, és hogy abból kellene néznünk valami szépet, ami illik az új ágyhoz (!!!törünk föl, mint a talajvíz!!!ágyunk is van!!!) meg a régies bútorainkhoz. Ha már itt tartunk: megkaptam a kariajit: egy csodás fésülködőasztalt. Pontosan 97 éves. És ami külön jó ezekben a bútorokban: fillérekbe kerülnek, szupereket lehet kifogni Vaterán, tényleg fából vannak, és lelkük-életük-történetük van.
Ugyanígy álltunk neki faliszőnyeget keresni, és találtunk is egyet: csodaszép, bézs-homok-terrakotta-rozsda, indás-virágos, gyapjú, úgyhogy reményeim szerint akol-meleg lesz a szobában.
Csili csalamádé versike nélkül.
Kategóriák
alma meg a fája

Olyan keveset jár óvodába,

hogy szinte idegen, amikor mégis sikerül bevinni. 
„Nincsenek barátaim, Anya, senki nem engedte, hogy beálljak a játékba”-mondta, és az sem vigasztal, hogy mindig arra toppanok be, hogy látszólag teljesen jól eljátszik, amikor megyek érte.
Rossz neki. Fáj neki. 
És tudom, hogy ez a fránya helyzet az oka. 
Nos, nem egészen.
Igen, az asztma… meg a kemó… és tény, hogy sosem tartottam itthon indokolatlanul. SOSEM. Ezzel együtt talán könnyebben döntöttem úgy, hogy maradjon egy-egy napot még a közelemben, mint kellett volna/lehetett volna.
Ölelni, szeretni, dédelgetni akarom, nevelni, okosítani, megélni – szinte harapni, mintha már nem lenne idő. Pont úgy, mintha már nem lenne idő.
Akarom Őt, akarom a közelségét, és elég egy dupla puffos – köhögős reggel, egy 37,4 – és már ölelem, bújunk, marad.
Nem jó.
Nem jó.
Nem állhat be a játékba.
Mert idegen.
Egy köcsög vagyok, basszus.
————-
Egyébként a mai napnak amúgy is vége lehetne már: hasmenés a két gyereknek, egy rémes paleo süti (bbbrrrrrrrrrrrrrr…rettenetes volt!), egy hiábavaló ácsorgás a doki rendelője előtt (azzal a bónusszal, hogy kiderült, hogy csak elkerültük egymást…).
————-
Nem tudok elszakadni: basszus, szegény gyerekem. Mit élhet át… 🙁
Kategóriák
Egyéb

összefüggéstelenül

Holnap indul a nagy méregtelenítés (remélem nem olyan eredménnyel, mint múltkor), és megpróbálom átlépni az árnyékomat és tartani a májdetox diétát az utolsó kezelésig. Issssssssssssssteni lesz…

aztán mi van még…

Gergőke barackot evett almával, úgyhogy mindkét mellemen barackos almabüfi maradék van – még szerencse, hogy ma nem kell jól kinézni.

Hétfőn jön az új ágyunk, Apukám hozza el, szereli össze, úgyhogy nekünk semmi dolgunk vele, csak belefeküdni, oszt kész.

Várom a Hart of Dixie következő részét.

Gubancka megevett egy tál spagettit. Nem értette,hogy milyen állat ez pontosan, de tetszett neki. Na jó, úgy nagyjából.

Isteni képeslapokat láttam.

Barnussal most haragban vagyunk, megrúgott a HÁTSÓ LÁBával. Nem beszélünk.Nem, ez így nem pontos: én nem beszélek vele.

Ádámmal még nem tudom, hányadán állok.

Feltettem a gyerekek ablakaira a karácsonyi matricákat.

Olvasom az új Tom Harper könyvet.

Vettem Bertók-féle akácmézet: jó lesz teába, sütibe.

A tesóm hongkongban van.

Iszonyú álmos vagyok és nagyon fázom, nincs ma kedvem semmihez, gyakorlatilag a lábamat sem tettem ki az ajtón.

Tegnap még belefért egy last minute fagyi: mák, fahéj, karamell, mogyorós csoki. Hmmm.

Tök jó fekete nadrágot vettem pénteken – vagány, cipzáros, szuper anyagból.

L’Instant – Guerlain az új kiszemelt, de nem sok esélye van: Évám, a Gucci Rush-ban fürdök. Imádom. Eggyé olvadok vele.

Csilliárdnyi építőkockát kaptunk (illetve kapott B.), most
1., csűdig járunk a kockában
2., éjjel beleáll a talpamba

Barnus épített kamerát, rombolót, puskát, repülőt, várat, óriási lépcsőt is. Nagy zajjal jár.

Megsütöttem Gergőke névnapi tortáját, Ádám szerint tengeri sügér íze lett, úgyhogy még tiszta mázli, hogy ez így most eszembe jutott,  így egyértelmű lett a helyzet: vele se beszélek.

Kategóriák
Egyéb

Még a holnapot kell túlélni,

aztán már édes a pihenés – nagyjából. Ez praktikusan annyit jelent, hogy nem leszek hulla a nap végére, szépen haladok a munkáimmal és van időm pihenni is. 
Csodás meglepit kaptam, amit most azért nem mutatok meg, mert megint bőgnék, és nem akarom, hogy Ádám ezt lássa, ugyanis Ádám ma hazajött.
Itthon van.
Ez szanaszét dobált ágyat, morzsás ebédlőt, nagyhangú telefonbeszélgetéseket és teli mosógépet jelent:) 
—-
Itthon vagyunk, együtt vagyunk, úgyhogy az ünnep nekünk hivatalosan is elkezdődött. Előszedem a karácsonyi világítást.
————-
Ha már lúd, legyen kövér: előveszem a többi karácsonyi cuccost is, és a hétvégén paleo marcipánt készítek majd. Királyság vagy királyság?
Kategóriák
Egyéb

Valszeg én vagyok az egyetlen,

akinek nem esett le, hogy miért kapom azt a kutyát.

Hát ezért.

Facepalm.

Arcpálma:D

Nem volt benne levél.

Semmi olyan, hogy „Gyógyulj meg”, vagy „Sokat gondolok rád”, szóval semmi ilyesmi.

Ez volt a csomagban:

Egy bögre, két matrica (az egyiket már felragasztottam a mappámra), egy parfüm (ó, Te!!) és egy cuki kiskutya (ami totálisan érthetetlen, ugyanis akitől a pakkot kaptam, Mirandább a Szex és NY Mirandájánál. Ha már itt tartunk: I expected more from you…)
Mondanom sem kell, instant sírás (tudom, Évám, Te is többet vártál tőlem). 
A rák nem veheti el az emlékeimet. Nem, nem és nem. Mindig eszembe jutnak azok az esték, amikor a biztonság kedvéért két üveg pezsgőt tettem be a fagyasztóba munka előtt, mert tudtam, hogy bulizni/lánybúcsúra/válást ünnepelni mennek a lányok. Emlékszem a bérház gangján a hóemberre, amit együtt építettünk. Emlékszem minden késő estébe nyúló beszélgetésre, csendre, ölelésre.
A rák nem veheti el az önbizalmamat. Na jó, egy kicsit. Úgy értem, ki az a hülye, aki szívesen mutogatja a felpüffedt, kopasz fejét a nagyvilágnak? Senki. Én sem. De nem bújok el, nem zárkózom be, és nem tagadom meg önmagam – most ez vagyok én. És bízom magamban, hogy majd minden faszagányos leszés kimászok ebből az egészből. 
Nem veheti el a reményt. Tényleg nem. A reményt egyébként amúgy sem lehet elvenni senkitől – az vagy van, vagy nincs. Olyan, mintha  mindig keresnéd a pislákoló fényt az alagút végén. Van, aki szerint mindig ott van. Szerintem is. Az alagútnak ugyanis mindig két vége van. Barlangba meg nem megyünk be. (Primitív hozzáállás? Lehet. De ha alagútnak képzelem, akkor NEM OPCIÓ, hogy zsákutca. Mindig van vége. Mindig van másik oldal. MINDIG.)
Nem veheti el a szerelmet. Medve csupán annyit kért valamelyik nap, hogy feküdjek mellé. Elegánsan helyet adott maga mellett (pondróhernyómódjára félreavászkodott) én pedig melléfeküdtem kiskifliben. Átölelt. Sóhajtott. De jó így. Szeretlek. Tudom. Én is. 
Körülöttünk pedig megszűnt a világ.
Nem veheti el a barátságot. Nem is tudom, honnan közelítsem meg a dolgot. Vagytok.Vagyunk. Jöttök. Megyek. Jó szó. Puszi. Hiányzol. Te is. Szólj. Szólok.
Van olyan, amikor szavak sem kellenek. 
Egy ilyen csomagba sem. 
És -talán- a válaszban sem.
Évám, 
.
Kategóriák
alma meg a fája

5 perc a semmiből – Ő

Belesimul a keze a kezembe, nem hiszi, hogy bármi baj lehet. Én vagyok a világa, a szabály, a szeretet. Én vagyok a döntés, az akarat és a biztonság.
Én vagyok az édesanyja.
Ő nekem a levegő, a napsugár, az erő. A karamell illatú puhaság. A süni. A napi harc. Az összefonódós alvás.
Apa szeret, apa majd hazajön. Semmi baj nem lesz.
……

…és ezt ő mondja nekem.

Mondom, mint egy kanál méz. Mint egy falat kalács. Mint egy kis meleg takaró.
Szerencsés vagyok, hogy van ő nekem.
Barnabás.
Kategóriák
Egyéb

Back on track – válasz a kérdésekre

Hogy telik egy napod?
De most komolyan? 
Hát, ma például… Befizettem a gyerek ebédjét, elvittem Gergőkét és Barneszt a pulmonológushoz (féléves felülvizsgálatra), megejtettem a nagybevásárlást a hentesnél, úgyhogy most nagyon elégedett vagyok a kis teljesítményemmel.
Itt van Apa, fokhagymás flekkenparty lesz ma este, soook csalamádéval, egy jó kis rajzfilmmel és talán egy pohár borral. 
Szóval az idő nagy részében nem fekszem az ágyban, nagybetegen, amikor csak lehet, próbálok élni.
—-
Hogy vagytok?
R-E-M-E-K-Ü-L.
Gyerekek betegek, Ádám kórházban, én még mindig köhögök (naná, miért maradjak ki a jóból… ehh…), és semmi de semmi nem segít, pedig épp csak porított dalmataszarral nem próbálkoztam.
—-
Mellrákom van, mit tegyek?

Helló!
Mellrákod van? Így találtál ide? Remek. 
Igen, az is, hogy idetaláltál – én az elején leginkább attól voltam beparázva, hogy úgy éreztem magam, mintha tök egyedül lennék, és az is kifejezetten REMEK, hogy rákod van.
Jobban is megszívhattad volna. 
Szenvedhettél volna pl. halálos autóbalesetet. Vagy lehetett volna későn orvoshoz kerülő epegyulladásod, vagy perforált vakbeled – akkor elgondolkodni se kellene azon, hogy vegyél-e télikabátot.
Úgyhogy első számú szabály: hurrá, mi picsoghatunk.
Második számú szabály: felvonulhatunk minden októberben pink pólóban, pink tollas boában!!! Úgy értem, nem tudom milyen volt a fiatalságod (húszas éveid), de ha a pink tollboa kimaradt (nekem nem höhöhöhö), akkor itt a remek alkalom.
Mindenki becsülni és tisztelni fog, nem pedig kiröhögni.
Utána pedig Te választod meg a stílust: küzdhetsz méltósággal (na ez nekem nem mindig jön össze), küzdhetsz agresszíven (legyőzöm azt a rohadt dögöt, seggberúgom, szétkaszabolom, elverem amocskos pofáját a szemétládának – ettől egyenesen rosszul vagyok) és küzdhetsz akárbárhogy (ez az én utam, tolom előre a bringát úgy, ahogy épp sikerül).
Bármi kérdés van, írj, de nagy szakértelmet ne várj: ez az első melldagim, nem is tervezek többet, szóval…:D
—-
Van szabad kapacitásod munkára?
Igen, egy nagy és egy kis projektre még igen.
—-
Hogy van ennyi parfümöd?

Nagyon kevés teljes méretű, üveges parfümöm van. Van jó néhány olyan fórum, szuper közösségek, ahol 
1., a lányok eladják a megunt parümjeiket
2., lehet „kisfújósban” (5-10ml) parfümöt vásárolni (én is fújtam már ki kis üvegbe saját parfümből)
3., elcserélik a megunt,nem tetsző parfümöket.
Most nálam épp Miss Boucheron, Choopard Casmír kisfújóst lehet kérni, eladásra is meg cserére is – 100ml-es parfümöm van és ennyit az életben nem használok el.
Hát, így.
Van még kérdés?

Sírni legjobban a hiper parkolóban lehet.

Tegnap éjjel telítődött a rendszer: még hajnal 3-kor is álmatlanul forgolódtam, a szívem szaporán vert, és csak dobáltam magam balról jobbra – jobbról balra. Aztán kifakadt a lufi, én pedig könnyes párnán aludtam el.
Reggel ugyanúgy gombóc volt a torkomban, úgyhogy mivel anyu itt van a gyerekekkel, beültem a kocsiba, és elmentem, hogy kiszellőztessem a fejem. Csak vezettem, le a térképről, ki a világból, el a saját gondolataim elől egy sziklás-friss tengerpartra/a pembörli birtokra/a váratlan utazásos evonliba, de ehelyett elmentem a legszemélytelenebb hipermarketbe evör, mert ott volt nyitva ügyeletes gyógyszertár. 
És akkor megláttam Őt. Kicsi,kifliforma kutya volt, gazdira várva, valami örökbefogadós nap keretében. Nem volt szép. Fázott. Soványka volt,de nagyon barátságos. 
Odamentem, odajött. Kezemet nyújtottam, ő odahajtotta a fejét. Kicsi, cakkos füleivel hallgatta, amit mondtam neki – hogy sok sikert kívánok az élethez, és nagyon sajnálom, de nem vihetem haza. Elbúcsúztunk. 
Bementem. 
Már a gyógyszertárban rázott a sírás.
Felhívtam Medvét, hogy van egy kiskutya, akinek nagyon úgy tűnik, hogy nincs helye a világban… és hogy átküldöm a képét, és gondolkozzunk el, amíg vásárolok. Visszamentem.
– Miben segíthetünk?
– Hát, nem tudom. Gondolkodom, hogy mi legyen vele. Hogy lenne-e helye nálunk.
– És átgondolta?
– Nem, még nem született döntés. Van már két kutyánk, és…
… és innentől valami olyan furcsa volt.
– És el tudja tartani? És mit csinál, ha BETEG? Mert az alaphangon húszezer! És kinn lenne az udvaron? Mert ezt nem lehet csak úgy, egy kutya nem JÁTÉKSZER…
– Mondom, már van két kutyánk. Jól tatjuk őket. Szeretjük őket. Finomat esznek. Van szép házuk, kosaruk, játékaik. És azt is mondtam, hogy gondolkodom.
Innentől már egyenesen éles volt a levegő. Mert látott már ő ugyanilyen jól öltözött asszonyt, akit elhagyott a férje, és utána enni nem volt mit. És ha így lesz velem is, mi lesz a kiskutyával? Belegondoltam???
És mi lesz, ha beteg lesz? Le tudok majd mondani a saját igényeimről, hogy neki orvost biztosítsak?
És már meg ne haragudjak, de csak akkor kezdjek el egyáltalán gondolkodni, ha hosszútávon el tudom látni a kiskutyát. Mert ha nem, ha valami nem úgy alakul, akkor ki fog gondoskodni a kutyáról? -(igen, egyértelmű a betegségem, látta rajtam. A kemó azon stádiumában vagyok, hogy látszik).
————————————————————————————————
… és tényleg. Mibe ne kezdjek bele? Mennyi időre tervezzek? Mit vállalhatok még be? … és egyáltalán – ki akarna akárcsak egy kutyát is rám bízni? Ki az, aki hisz benne, hogy itt leszek még jövőre is??
Bementem vásárolni. A túlsó ajtón kullogtam ki. Gyáván. Mert nem akartam szembesülni azzal, hogy sok ember szemében nekem már végem. Hisz egy kiskutyának még a menhelyen is jobb, mint velem.
Nincs mit szépíteni. Megfutamodtam.
Kategóriák
Egyéb

Sok nem, aztán egy új szerelem

Prada -Candy
Ó, éreztem én, hogy ezt nem kellene… de máson olyan finom volt. Candy. Cukorka. Cukimuki. Cukkermukker. Nyamnyam. (… és persze mikor még úgy volt, hogy lesz parókám, megfogadtam, hogy csak olyan nevűt veszek meg, ami y-ra végződik. Mint valami rossz pornós név: Mandy, Brandy, Sandy, Candy…:D)
Hát, nem. Nagyon nem. Rajtam citrusos, olcsó és jellegtelen illat, semmi köze ahhoz a nyamnyam illathoz, ami az üvegből jön, amit vártam, amit másokon érzek. 
Chopard -Wish
Az Angel tesója – éééédes, füstös, kicsi citrussal. Azt hittem, hogy igen. Az elején nem, akkor nekem nagyon citrusos, aztán nagyon igen, amikor összeáll az illat, és aztán egy óra múlva már megint nem – már csak a nehéz tömjénesség marad. Kár.
Arden – Beauty
Jó, hogy van, de minek? Ez minden, amit eltudok mondani róla.
————————————–
És akkor a nagy szerelem. Nagyon nagy szerelem. Nagyon-nagyon-nagyon nagy szerelem. Na erről meg ezért nem tudok többet mondani.
Ebben szeretnék most ébredni. Fürdeni. Aludni. Moziba, színházba, shoppingolni, barátnőzni, játszótérre,kiállításra  kemóra, lidl-be, Ádámhoz a kórházba, gégészetre, pulmonológushoz járni.  
Gyönyörű, édes, krémes, nem könnyen megfejthető illat. Nem tudom, miért tetszik. De nagyon esélyes a „signature scent” posztra.
Elegáns, felnőtt, nőies, időtlen, telt. Bízhatsz bennem, hidd el, már a megjelenésemmel is ezeket sugallom, illik hozzám az illat. Pláne, hogy most így nézek ki. Tudom, tudom, majd kinő a hajam, lefogyok, örök tavasz köszönt be és fasza lesz minden, tudom. De most nagyon rossz, én meg picsogok és dagonyázok az önsajnálatban.