Browsing Tag:

Egyéb

Ilyen unokatesóm van:

2013-12-20

Ági

1 Comments

Csodás, tehetséges, érdekes, érzékeny… és ilyen lelke van.

Azért jó nekem, ugye?

—————————————————–

Tulajdonképpen ez a kép hozott vissza az elmúlt napok után úgy-ahogy a jelenbe. Olyanok voltak ezek a napok, mint valami lázálom, valami távoli, messzi, megfoghatatlan és életből-tudatból kilépett létezés. Ugyanakkor a nagyon kreatív, sok munkám szempontjából rendkívül termékeny órák, percek, jegyzetfüzetbe firkantott félmondatok be-be villantak a teljes talajvesztések után.

Totál érdektelenség és csontik hatoló hidegrázás után elég Gergőnek egy nyekkenése, és máris én vagyok a daloló anya, aztán elalszanak, és újra csak fekszem, még lezuhanyozni sincs erőm.

Hihetetlen ez az egész folyamat. Furcsa, rettenetes, fájdalmas, intenzív, nagyon-nagyon szélsőséges: a fekete sosem volt ennyire sötét és a fény sosem volt ennyire világos.

Ezúton üzenem az összes idegsejtnek, hormonnak, lelkiállapotnak és társaiknak, hogy: az apátok kócbatekert pélóját!!!! elég volt!!!

Egyéb

Azt nem mondom, hogy összeomlottam, de…

2013-12-18

Ági

8 hozzászólás

DE.

Az utolsó vékonyka kis cérnaszál egy semmiségen pattant el: Barnabás valamit ütemesen és felettébb hangosan püfölt. Hagyd abba, kérlek. Kérlek hagyd abba. Fejezd be, Kisfiam. Ne zörögj. Ne zörögj. hagyd abba. Nagyon zavar, szívem, hagyd már abba. Hagyd már abba!!!!!

Elég volt.

ELÉG VOLT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

és az utolsónál azt vettem észre, hogy hangosan üvöltök. Nem kiabálok, nem, az kevés ide. Nem ordibálok, ahogy a szar anyák teszik az amcsi filmekben, majd ájlávjúdárlingszvítivel bocsánatot kérnek a lelki sérült gyerektől.

Nem. Ez horrorfilmes, mindent beleadós, velőtrázó sikítás volt.

Ádám gyorsan bejött, elvitte a gyerekeket, de azt már csak a szemem sarkából láttam, mégis az volt a zöld lámpa: toporzékoltam, üvöltöttem és sikítoztam a nappali közepén.

Összetéptem a kibaszott ruhámat.

Hol letérdeltem, hol fetrengtem, hol csak dobáltam, ami a kezem ügyébe akadt: elég volt, elég volt, elég volt.

Ember vagyok. Anya vagyok. És a kurva kibaszott életbe, még csak 32 vagyok. Szétcsúsztam, tönkrementem, mindenhol fáj, szétszabva-hasítva a testem, a lelkem, az életem.

Elfáradtam, és baromi jellemző, hogy amíg kellett, tartottam magam, és csak most omlottam össze.

————

Medve zokogott, és csak annyit mondott, hogy igen, Nyuszkó, elég volt. Majd kiíratta magát táppénzre. Nem sok szükség volt köntörfalazásra: a saját jogon birtokolt tripla gerincsérve elég volt hozzá, nem kellett az én gondom.

Most itthon van.

Ha tudnám, próbálnám kihúzni magam a bajból. De nem tudom, és egyre mélyebbre merülök. Nem tudom, hogy meddig tart, nem tudom, hogy meddig normális/érthető, de most nagyon sötét az ég.

Csúszok szét, csúszok szét, és a terapeutám rak össze, kőkemény munkával, de ez van.

Wondewoman máshol blogol.

Itt csak egy végtelenül egyszerű lányt találtok.

Aki most nagy bajban van.

Egyéb

Igazi Máris szomszéd feje volt

2013-12-16

Ági

1 Comments

a sebésznek, aki nem cáfolt rá a hírére: egy szociopata vadbaromnak írták le, és az is.

Remekül szórakoztam.

Magas, megfáradt, de rendkívül biztos kezű, nyugodt embert képzeljetek el, meg engem, aki kicsi vagyok, dundi,és viháncoltam, mint fing a gatyában.

Az egész nem tartott tovább 10 percnél, és ebben már benne volt az a 2 perces hahotázás is, amit akkor ejtettünk meg, miután rezignált fejjel közölte, HOGY SAJNOS NYOMA MARAD AZ ANYAJEGYNEK A MELLEMEN.

Erre én felhívtam kedves figyelmét a mellemen az anyajegytől 9mm-ra húzódó vastag, 15 centis piros csíkra, ami ugye a rákműtét helye, és mondtam, hogy ez igazán kár, nagyon rossz hír, MÉG A VÉGÉN ELCSÚFÍTJA A GALAMB-KEBLEMET.

Majd kirobbant belőlem a nevetés.

Belőle is.

Onnantól végig csipkelődtünk, én mondtam, hogy csak lassan, mert lassan hat az érzéstelenítő, ő pedig mondta, hogy az jó, mert ő meg nagyon lassú, ügyetlen és bizonytalan, és már kész is voltunk.

A “szuperbunkó” még felszólított rá, hogy ha lehet gyógyuljak már meg, én mondtam elérzékenyülve, hogy oké, majd álltam ott zavarban,mire rámripakodott, hogy most akkor kimegyek, vagy mást is leműtsön rólam?

Ja, és holnap fél 7-kor vár kontrollra. Reggel.

———————-

Atomharcos vagyok, úgyhogy jött egy Müller-kör: kaja Gergőnek, ajándék a mi drága gyerekorvosunknak és az asszisztenseknek, az óvó néniknek és a régi bölcsis gondozóknak, az én terapeutámnak – aztán itt elfogytam, mint a gyertyaláng. Hazajöttem, azóta babázom és dolgozom, most Medve elvitte a kölyköket az orvoshoz, én pedig végeztem a munkával és most a Pinteresten lógok (hímezni szeretnék):

Egyéb

Oké, már jobb.

2013-12-14

Ági

No Comments

Még van némi émelygés, de az már mindegy: holnap jönnek haza a gyerekek, én pedig kimondhatatlanul boldog vagyok – és egy kicsit félek is.

Őszinte leszek: olyan rég nem voltam velük egyedül, hogy most van bennem némi feszkó, hogy elég jó leszek-e, vagy megszokták azt a világszínvonalú luxustörődést, amit anyu ad nekik.

Elég jó lesz-e, ha nem palacsintával kezdjük a napot:)

———————-

Egyébként az elmúlt napok remekül teltek: kifestettem a körmömet (miért nem mondta senki, hogy a Rimmel space dust lakkja ennyire szép?? Miért??? Miért hittem azt, hogy a homoklakkok csak beauty bloggereknek valók?)

Megnéztem rengeteg kosztümös filmet (örök kedvenc lett a Klastrom titka!), most épp a Rózsa nevét töltöm be, Umberto Ecot nem feltétlen könnyű olvasni, de végülis a filmhez csak a szememet kell nyitva tartani….

Megünnepeltük az eljegyzésünk 6. évfordulóját, csodaszép ZEMA nyakláncot és fülbevalót kaptam Ádámtól (fekete alapon páros bazsarózsa, ami fogalmam nincs mit jelent, de számomra leginkább azt, hogy “szeretlek Nyuszkó haj nélkül is).

Aztán ennyi.

Megyek gombás pizzát enni. Újra elkezdünk élni.

Egyéb

5 perc a semmiből – utolsó

2013-12-12

Ági

5 hozzászólás

Utolsó kemó, utolsó fagyos reggel, utolsó sorszámtépés, vérvétel – minden utolsó. Augusztus közepe óra egy élet fordult meg, egy világ hullott szét és épült/épül valami nagyon szép a romokból.

Még megtörten, még tele kérdéssel, még egy nagy fejezettel előttem, de egy gyötrelmessel már a hátam mögött – ÉLEK. Remélek.

Fájt, nagyon fájt. Féltem nagyon, féltem, hogy elveszítem őket, féltem, hogy nem maradhatunk együtt. Aztán megtanultam sok dolgot – részint, hogy tőlem függ, rajtam áll, bízhatok, küzdhetek. Megtanultam, hogy mi az igazi szeretet, barátság, önzetlenség.

Most tanulok élni.

Megcsináltam.

Sosem sírtam a kezelések alatt – durranhatott véna, körbejárhatott a halál, mardoshatott a fájdalom- és a nővérkék látták. Azt hiszem,becsülték – mindig volt egy drukk, egy mosoly, egy jó szó.

Hát, Drágáim, Isten veletek!:)

Nagyon sírtam, amikor kijöttem. Oké,ez így nem igaz: hangosan zokogtam apa vállára borulva.

Kifújtam az orrom, visszanéztem a terembe, ők integettek és nem csak az én szemem volt könnyes.

—————-

Még hányok (innen üzenem mindenkinek, hogy a paradicsomos tészta iszonyú szar kihányva, a hurka és a mézeskalács egész jó, a tejes cuccok viszont rettenetesek), de ez már a vége.

A vége, a legeslegvége.

Jöhet a sugár.

Egyéb

Na

2013-12-10

Ági

9 hozzászólás

úgy lesz, hogy holnap megkapom az utolsó kemót, aztán pénteken telefonálok a sebésznek, hogy adjon időpontot, és jövő héten leveszik azt az anyajegyet.

Életem eddigi legkeményebb 5 napja áll előttem: sugárba hányok (gyomorsavat) a kemó gondolatára is.

Nagyon-nagyon szeretnék túlesni rajta.

———————————

És holnap este jönnek a gyerekek!! Iszonyú sokat aludtam az elmúlt napokban, és mégis fájdalmasan csendes a ház nélkülük…

Legyek jobban. Legyek jobban, és megsütöm Via zabcsókját, készítünk ajándékot a gyerekekkel Medvének, narancshéjból és fahéjból forralok illatosítót…

csak legyek jobban. Legyek már jobban.

Legyek már jól.