Kategóriák
Egyéb

Kávés beöntés – válaszok

Pár óra alatt 45 kérdés érkezett, ezekből szemezgetek most párat.

Milyen kávé kell hozzá? 
Bio kávé. Bármelyik bioboltban megkapod, az előző bejegyzésben tettem fel képet, hogy én milyet használok.
Milyen gyakran?
A legintenzívebb szakaszban reggel és este is csináltam, ez 7 napot jelent. Utána naponta 1x, aztán pedig hetente 3x. 
Ne felejtsd el, hogy nem vagyok orvos, így nem adhatok tanácsot hivatalosan.
Milyen érzés előtte / közben / utána?
Előtte: helyezkedős
Közben: internetezős. nem fájós, benntartós
Utána: egészséges, tiszta-has érzés, lapos hasnak örülős, teraszon sziklakert nézős.
Mikor célszerű elkezdeni?
Én hétvégén kezdtem, gondolván arra, hogy ha kifosom az agyamat, legalább ne kelljen úgy bemennem a munkahelyemre. Nem fostam ki az agyamat.
Hogyan távozik a cucc?
Sebesen 😀 Egyébként 2-3 körben és 5 percen belül kijön, utána már nincs semmi, nyugodtan elmehetek tárgyalni vagy nagybevásárlásra.
De attól még tudsz kakilni, vagy felborítja ott az egyensúlyt?
Mindenki nyugodjon le a …. tudok, és nem borul fel semmi.
Mi jön ki?
Az első kör még értelmezhető.
A második-harmadik kör már egyáltalán nem, sőt. Zavarba ejtő volt újra megérezni a kemoterápia szagát, jó másfél év távlatából például. Talán a legjobb szó arra, hogy mi jön ki, az az elkeserítő. Elkeserítő, hogy eddig bennem volt.
Laposabb lesz a has?
Instant 2 övcsatnyi behúzás.
Milyen beöntőd van? 
Ilyen:
Kategóriák
Egyéb

Hölgyeim és Uraim,

nyaralni megyek azzal az emberrel, akinek a leginkább szüksége van a társaságomra, akivel a legfontosabb beszélgetéseket kell megejtenem, akinek időt, teret, csendet kell adnom, hogy újra egymásra találhassunk.
Idén nyaralni megyek önmagammal.
A Balcsi partjára megyek fesztiválozni. Mozogni. Napozni. Elcsendesedni és felhangosodni. Erőt gyűjteni.
Nevetve magányosnak lenni egy tömeg közepén.
Megtervezni mindent, hogy aztán sodródhassak az árral: jóga, nia, workshopok, előadások. Öt napon át lézengek majd, paradicsomot eszem és rajzolok, ha akarok. Éneklek, ha akarok. 
Úszom a Balcsiban, ha akarok. Rozét kortyolok este és lógatom a lábam a vízbe. 
Öt szabad, féktelen, gyönyörű, tartalmas, bő gatyás, dőzsölve böjtölő, feltöltődős nap. (Fürdőkádas szobával egy panzióban, wifivel és saját stéggel, mert egy kibaszott papírkutya vagyok 😀  és persze éljen a SZÉP kártya).
——————————
Egyébként ez a nyár nagyon úgy fest, hogy zúdítva ömleszti ránk mindazt, amit korábban nem kaptunk meg: tervben van egy egyhetes tengerparti nyaralás Medvével, több hét Balcsi, koncertek, színház, kalandpark és persze Gergő 2, én 34 (a kis szülinap bitorló!!), házassági évforduló – már a hetedik.
Kategóriák
Egyéb

(Al)testi ügyek

Holnap nőgyógyász. Ideje a végére járni, hogy mi okozza az alhasi fájdalmat (na jó, annyira a végére nem kell járni, megmondta a CT – összenőtt a méhem a hasfalammal), plusz megnézi a doki a miómámat.
És megmondja, hogyan tovább.
Mire számítok?
Gyógyszeres kezelésre, maximum egy laparoszkópiás műtétre. A petefészek – női szervek tumormarkerem csodásan alacsony, és egyébként sem mutatott semmi „olyan” eltérést a képalkotó CT.
Na térjünk rá egy olyan kérdésre, ami… khmmm… nem kevésbé kényes. Fürdőruha. Igen, már csak 40-42-es méret (inkább 42-es), és mivel nálam a fürdőruha nem feltétlen a nyár fény-pont-ja, ezért próbálok büdzsén (realitásokon) belül maradni. 
Magyarul rám az első sor érvényes, a többi rohadtul felesleges pénzkidobás.
A felső sor ugyanis Tescos (teszkó láksöri, ahogy Ivett mondaná), és nagyon jó az anyaga, bélelt, vastag és azt hiszem olyan 6000Ft körül van. Magyarul pont jó lesz.
Alsó kettő közül a bal oldali Marks & Spencer, ez a nehezebben beszerezhető, egészen a Westendig kellene menni érte. Gyanítom jó lehet, vastag anyagú és klassz, telifosott búvárruha formára szabott, az angol nők – ugyanúgy mint én- híresek csodás hasfalukról, hasfaluk feszességéről. 
A jobb oldali egy triumph, mondanom sem kell, hogy gyönyörű, és ó, igen, az auchan üzletsorán van triumph márkabolt. Drága. Nem is csoda, ez már a fifszevenyú.

Kategóriák
Egyéb

Te csak rokkerkedj!

– Na figyelj, elértem a buszt, szerintem nagyjából most lehetünk Bicske magasságában.
– Jól van. Minden oké?
– Igen. Még felhívom az ortopéd dokit, hogy hol a retekben van a bolt, ahol a cipőt kell csináltatni a Kismukinak, meg még elintézek pár telefont a határig.
– Medve, AC/DC koncertre mész, most csinálj valami… valami rokkereset!
– Rokkereset. Csináljak valami rokkereset. Úgy érted, vegyem elő a benzinkútnál a kis ételhordót, amibe a fűszersó mentes sült krumplit és a karalábéfőzeléket raktad? Vagy a gluténmentes almás pitét az oroszlános szalvétából? Vagy a másfél literes bubis vízből készült ultralaza fröccsömet? Jut eszembe, Barnesz fosik még?
– Nem, már nem. Nem vírus, hála az Égnek. Viszont ez így tényleg gáz, basszus. Figyelj ez olyan, mint egygimis osztálykirándulás. Most te vagy a furcsa hülyegyerek, akinek ráhúzzák a kukát a fejére a többiek.
– Bazdmeg, Nyuszkó.
– Hihi, de komolyan. Ez azért szép sztori. AC/DC a temetési pénzemből, karalábéfőzivel és…
– Dupla bazdmeg.
– Na menj, csinálj valami rokkereset. Haaaahahahahaaa, egy lépésre vagyok attól, hogy azt mondjam, hogy azok a bítkorszakos gombafejű huligánok….! Na figyelj, tényleg vigyázz magadra és ne ordibálj, mint egy hülye, mert…
– Na szia. Szeretlek.
-… mert ha ágynak esel, agylobot kapok, hogy ki segít a gyerekekkel. Én is szeretlek.
– Van sterilizált cumi Gergőnek a hűtő tetején a dobozban. Na tényleg szia. 
És tényleg. A Decathlonos hátizsákba tettem neki zsepit, kéztörlőt, kézfertőtlenítőt. Almás pitét, karalábé főzeléket (2 adag) és krumplit (abból is). Ha egy év után glutént enne, valszeg a koncert és a tömeg közepén már annyira kellene fosnia, hogy nem az lenne a kérdés, hogy visszatartja-e vagy nem, hanem hogy letolja a gatyáját vagy nem.
Így nem fog. Így eszik a kis ételhordóból, amit a nyomi, zöld, családi kirándulós hátizsákból vesz elő. Meleg és vízhatlan cipőben ment, mert nem fázhat meg, mert akkor nem tud dolgozni, nem tud nekem segíteni. 
Nem ihat sört, mert a felesége nem tudja az éjszaka közepén berakni a kocsiba a két gyereket, hogy érte menjen, és egyébként is, holnap munkanap, verkli, folytatódik minden.
Minden. A rosszullétek, amiket végig kell néznie. Az esti gyengeség, a gerincsérv, a fájdalom. A ház, ami mindig fut és a gyerekek, aki evickélnek a romok tetején. 
Most azonban koncertre megy, nagy, komoly, rokkerkedős koncertre. Fekete pólóban van és még mindig gyönyörű a fogsora, de fáradt a tekintete, nagyon fáradt. 
Nem tudom, hogy tudják-e a többiek a buszon, hogy az ősz hajú, nagydarab, telefonálgatós, gyerekmintás szalvétából evős, karalábéfőzelék szagú csávó a legkeményebb fickó a világon. Minden hibájával együtt ő a legnagyobb hős a világon.
Kategóriák
Egyéb

Nagyon szerettem ma, hogy

1., szuperül sikerült a rántott hús. Készítettem sütőben is, serpenyőben is, mindenhogy isteni lett: a hús vajpuha, szaftos maradt, a panír meg ropogós, fűszeres… mámor volt, na.

2., nemcsak szimplán ágyat húztunk, de kivittük a matracokat a tűző napra, leszedtük a memóriaszivacsot, átfújtuk a kókuszréteget, kimostam az össze párnát és takarót, úgyhogy mindennek kicsattanóan tiszta illata van.

3., megfőztem úgy 50 kiló csirkefarhátat a kutyáknak. Szépen be van dobozolva, így most egy jó hónapig le van tudva ez is.

4., sütöttem almás pitét. Sosem lesz olyan, mint Apa feleségének, Évinak a gluténmentes almás pitéje, de… ő fekete öves lett. Elérhetetlen magasságokba emelte a témát.

5., az egyik legjobb barátnőmnek lett egy cuki kicsi kuvasza.

6., holnap kirándulni megyünk az óvodával…

7., … majd beviszem az orvosnak ezt:

Csontáttét nem igazolható.

Kategóriák
Egyéb

Folytassuk könnyű kis témák fergeteges sorozatával – 3. gyerek

Pontosan egy hétig rágtam a kefét, végiggondolva azt a fel-fog-ha-tat-lan helyzetet, hogy újra terhes legyek akkor, amikor (és ez nem fontossági sorrend, mégcsak a bizarrság-faktorhoz sincs köze)

– másfél éve még folyt belém a kemó
– egy éve ilyenkor még koszlott szösz volt a fejemen, nem haj
– a kisebb kölyök még nincs kettő és olyan rettenetes, mint a Pun háborúk

És mégis, egy hétig vártam, hogy mi lesz. Tudom, tudom. Manapság az ember rápisil egy pálcikára és tudja, de… most annyira sokkot kaptam, hogy egyszerűen csak kikerekedett szemmel lestem a tükörben magamat és próbáltam csitítani a reggeli hányingert.

Bele se mertem gondolni, hogy mi lesz, ha ebben a helyzetben döntenünk kellett volna. Illetve tudom, hogy igazán nem is voltunk soha döntési helyzetben – ha jön, jön.

Aztán elborított a vér, és nem kellett tovább gondolkodni.

– Tudod, Nyuszkó, ha lett volna, kislány lett volna szerintem. És természetesen szeretettel vártuk volna. És megoldottuk volna.

Semmit nem tudtam mondani.

Győzelem.

Ez a szó villant meg a fejemben. Győzelem. Győzelem, mert mintha újra elkezdett volna élni a testem. Mert a félelemnél ezerszer erősebb az életbe, az életembe vetett hit. Mert nemcsak túlélek, hanem virágba borulhatok, ragyoghatok, tündökölhetek még. Mert ezernyi élmény vár még rám.

– Látod, Nyuszkó, az Égiek a gondunkat viselik. Tudják, min mentünk keresztül, és MÉG nem küldik a babát.

Elborította a könny az arcomat. Hálás voltam a férjemért, az emberségéért, a kedvességéért, a kérdőjelmentességéért.

Győzelem, basszus.

Viktória.

Kategóriák
Egyéb

Nehéz a szívem

Tulajdonképpen én rontottam el. 
Akkor, amikor több, mint egy évvel ezelőtt elkezdtem a diétát, örültem, hogy van egy szalmaszál, amibe kapaszkodhatok.
Betartottam, sőt, szigorítottam rajta, kivettem még azokat az ételeket is a listából, amit valami miatt nem tartottam jónak.
A szalmaszálból egy elég erős köteg, mára pedig egyenesen védőháló lett: egy év alatt mintha kicserélődött volna a testem. Nem fogyókúra, de rengeteget fogytam. Nem hízókúra, de a fiaim kikerekedtek, pirospozsgásak és a gyógyszerek jelentős részét elhagyhattuk.
Javult a májértékem (mit javult? csodálatos!), beálltak a hormon értékeim, a cukrom, a pajzsmirigyem és még hosszasan sorolhatnám.
Aztán felmerült a lehetősége, hogy könyv lesz belőle, én pedig ostoba módon megosztottam ezt az örömhírt itt a blogon. Óriási munka egy ilyet összehozni, és nem volt még elég anyagom hozzá, úgyhogy az elmúlt hónapokban szorgosan főztem, mértünk, dolgoztunk.
——————–
Az, amit nem vártam, az igazán csak ezután jött.
– Te, lesz ebből a könyvből valami?
– Még mindig írod?
– Hány példányban lesz?
– Hogy szereztél kiadót?
——————–
Nem szereztem kiadót. Nem árulom a rákos sztorimat (ez sarkalatos pont volt). Nem kovácsolok megélhetést és nem építek brandet . Nem azért élem az életem és az élményeim sem azért vannak, hogy pénzzé tegyem mindenáron.
Nem örülök, hogy megtörtént velem a rák. 
A rák nem ad karriert, megélhetést és kurvára nem definiálja azt, aki vagyok.
Formált, alakított és nyilván ért egy csomó impulzus, de nem, nem, nem lettem túlélőkönyv író, élet értelmét megértő gyógyító és bizony az ezzel kapcsolatos tevékenységem jelentős része a háttérben zajlik.
Nem írom ki minden alkalommal, amikor egy ismerős ismerőséről kiderül, hogy mellrákot diagnosztizáltak nála, és zokogva hív fel, hogy ettől és ettől kapta a számomat és mi lesz…?
És akkor orvost keresünk, mert megvannak a kiskapuk, a közvetlen számok. Elirányítom a megfelelő fórumba, ahol felteheti a kérdéseit és valós, gyakorlati választ kap rá. Beszélek a családtagokkal, és bizony a puszta jelenlétem a példa, hogy ezt meg lehet ugrani. A diónyi tripla negatív mellrákot is.
Kicsit olyan ez, mint valami kappa-kappa-gamma lánykollégium:) Hálót tartunk egymás alá, és igen, eszméletlen jó érzés önzetlenül, feltétel nélkül segíteni, irányba állítani valakit akkor, amikor a legnagyobb a káosz és legsötétebb a vihar. 
Teljes értetlenséggel fogadom távoli ismerősök sokszor nyílt, de legtöbbször burkolt faggatását a könyvről. Hogy mennyit fogok keresni vele? Hogy hogy érdemes bemarketingelni. Hogy mi a titok, illetve hogy jó nekem, mert -figyelj, ez a legkeményebb- a rák könnyen. eladható. sztori.
Ezúton szeretnék értesíteni mindenkit, akit törölni fogok facebookon, hogy 
  • nekem nem volt célom könyvet írni, de örülök, hogy lesz, mert szerintem sok embernek segíthet.
  • lesz, de hogy mikor lesz, abban pont a Kiadó a legérzékenyebb, legbarátságosabb: akkor, ha kész leszek vele. Megvárnak. Ha szeptemberben, akkor akkor, ha a jövő Könyvfesztiválra jön ki, akkor meg akkor.
  • pont akkor, amikor a munkám ( a valós, fizető munkám, amit egy pillanatra sem hagytam abba, még akkor sem, amikor a kezeléseket kaptam) engedi.
Nincs miért sietnem, nincs kivel versenyeznem és nem, nem leszek írónő, aki a hamptoni házában fehér kavicsokat gyűjt. 
Egy csodálatos, megkockáztatom, hogy életmentő szakácskönyvet írok majd annak a két embernek a segítségével, akik visszaadták a tudományba és az orvoslásba vetett hitem a legsötétebb időkben is, továbbá hagyom, hogy minden olyan nyugalomban és természetesen fejlődjön, ahogy meg van írva.
Mert megtehetem. Kivívtam magamnak, hogy MEGTEHETEM.

Kategóriák
Egyéb

Indul a reggel

8:03 Barnus beteg, bekucorodott a paplan alá, nagyon köhög, most mesét néz.
Ananász szeletek, kávé (juj, ebből baj lesz :D) laptop, ipad, telefon bekapcsolva, felhangosítva. Emailek, megválaszol, új kutyatápot találtam, jónak tűnik.
Ma anyák napja, feladom, már nem is sminkelek előtte, úgyis lefolyik majd.
Citromos-petrezselymes bableves lesz, sütök hozzá sós muffint, finom lesz és jól is fog esni: ha nincs napfény én fázom, márpedig most ez a május egyelőre nagyon kora tavaszi időt hozott, borult az ég.
Pénteken eredmény, jövő hétfőn irány az onkológus, de fel kell hívnom még a nőgyógyászomat is, úgyhogy határidőnapló elő, bevésni, mert az agyam, mint a szita – egyszerűen túl sok a dolog.
—————————————————-
13:50 Túl egy nagy halom munkán, egy kiadós porszívózáson és egy vezetett meditáción (ami szuper volt!) készülök az anyák napi ünnepségre.

Kategóriák
Egyéb

Ez inkább csontáttétnek néz ki, mint tüdőnek.

Ha csontáttét, akkor jó pár évig elél még gyógyszeres kezelés mellett, fel a fejjel. Ha tüdő, akkor… nem tudom.
Így állunk most.
Láttak egy foltot a tüdőmön, vissza kellett mennem a vizsgálatra, ahol a foltot nem látták, de láttak helyette egy másfél centis valamit a bordámon.
Hétfőn-kedden csontizotóp és CT. 
Az összes markerem jó, a vérképem zseniális (minden értékem közelít az aranymetszéshez, nagyjából egyharmadnál mozog, ami az emberi szervezet legharmonikusabb működése, csak mondom…)
Nyilván most, hogy ezt tudom, már fulladok, nehezen veszem a levegőt, fáj mindenem, szenvedek.
Hát, így vagyunk most.
Kategóriák
Egyéb

Jé, pedig azt hittem, hogy hétvégén napozni fogok.

Leradírozni az arcomat, bekenni kókuszolajjal, kiülni a nyugágyba, nézni, ahogy a gyerekek játszanak, de nem, nem lehet, egyszerűen borzalmas az idő.
Teszek-veszek, pakolászok, rendezgetem a dolgozószobámban a rajzeszközöket, rendet tettem a konyhai polcon és… nem, napfény nélkül még kevésbé tudok elmenekülni a gondolataim elől.
Nem jó. Nem tudom megmagyarázni, hogy mitől, de valahogy nehéz a szívem. Sírásra görbül a szám, nagyon mélyről szakadnak fel a sóhajok, a szokottnál sokkal többször bújok el Medve karjaiban egy ölelésre.
Csak remélem, nagyon remélem, hogy a testem gyógyult, megvagyok, most épp nagyon intenzív méregtelenítő kúrában, de egyensúlyban.
A lelkemnek kellene nagyon megpihenni, elcsitulni, ez pedig sokkal nehezebb feladat, mint a negyven napos böjt vagy épp a lomtalanítás, aminek lassan a végére jutok.
Egy ideje lelki védőháló nélkül vagyok. Véget ért a pszichoterápiám, rengeteget tanultam magamról, gazdagabb lettem, talán bölcsebb is, mostantól pedig az a feladatom, hogy saját magamat, magunkat egyensúlyban tudjam tartani. Könnyű azt mondani…!
Egyszer a legnagyobb zűrzavar kellős közepén a kisfiam azt mondta, hogy őt nem is halljuk, mert elveszett a hangja. „Énfiúnak elveszett a hangja.”
Csak lestünk, mint a vett malac. Iszonyatos csönd volt a mondat után.
Sokat beszélgettünk utána arról az időszakról. Akkor és ott a legtöbbet hoztuk ki a helyzetből. Nem tudom és nem is érdekel, hogy lehetett volna jobban csinálni. Tettük, ahogy tudtuk – végülis egy fuldoklónak sem tartasz előadást, hogy milyen a tökéletes kartempó, hanem örülsz, hogy még mozog, hogy küzd, hogy él. 
Nagy utat jártunk be. Azt hiszem, talán pár hete kérdeztem meg Medvétől, hogy amikor a szemembe néz, látja-e azt a lányt, akit annak idején elvett? Érre ő nagyon fáradtan elmosolyodott, és megkérdezte, hogy én látom-e azt a szép szemű, vidám fickót, akihez hozzámentem…
Nos, néha igen. Néha nem. Sőt, többször nem. Legtöbbször a „fektesd Gergőt, fürdetem Barnabást” váltótársam, a számlák befizetője, a nagy vásárlások után a hordár, a 3xl-es mercerizált biopamut atlétatrikóhoz tartozó ember, a legnagyobb zokni a szárítóról és a pasas, aki benne hagyja a zsepiket a kocsiban. 
Azt hiszem, nem szeretnék igazán belegondolni, hogy ő hogy lát engem.
Énfiúnak, énanyának, őapának, micsaládnak elveszett a hangunk. 
Én vagyok az egyetlen csaj a bandában, ha úgy tetszik a női erő, az ősanya (na itt vagyunk nagy szarban – ha már én ősanyai mivoltom kell a boldogsághoz) így enyém a feladat, nekem kell a család lelkét összefogni.
A baj az, hogy fogalmam sincs, mivel lehet a lelket egyensúlyban tartani. Próbáltam nagyon erősen arra gondolni, hogy vajon mi az amire vágyom, amitől kiegyensúlyozott, jó érzés jár át, de a testem, a lelkem és az eszem mind-mind mást mondanak.
Van, amelyik a csokit és a sorozatokat kiabálja, van, amelyik a kamillateát és a pedikűrt. Van, amelyik a játszótéri gyerekzsivajt, van, ami a csendben összebújós mesélést. Egy nagy pohár rosét a teraszon vagy egy csendes órát egy jó könyvvel. Munkát, pezsgést, boldog elfáradást, egy új papucsot, egy régi levelet. 
Mozit. Beszélgetést. Nem tudom. Összegzést. Felejtést. Szívből sírást. Nevetést. Sírvanevetést.
Nem hiszem, hogy az életünk egyszerű lesz, nem is várom. Mindnyájunknak megvan, amit ránk mértek, amit végig kell csinálni. Abban vagyok kifejezetten rossz, ne pakoljak rá még két-három zsákkal arra, ami amúgy is nyomja a vállamat. 
Meg kell tanulnom óvatosan figyelni magamra, magunkra, csak magunkra. Egyensúlyozni, óvatosan lépkedni, semmibe ész nélkül nem belemenni, a nagy lendületből visszavenni. 
Mindnyájan fontosak vagyunk. Barnabás szeptemberben az utolsó óvodás évét kezdi meg, utána iskolába megy, neki nagyon stabil alapok kellenek. Gergő most van a leválás nagyon törékeny időszakában, és semmit nem szeretnék siettetni. Medve pedig… nos, 38 évesen megérdemli, hogy ha ősz hajjal is, de gondtalan srác legyen néha.
Nagy falat lesz megérteni, hogy mikor mire van szükségünk családként. Nemet mondani. Igent mondani. Elnézni a hibáinkat. Gyengéden viseltetni a saját, rendkívül törékeny egyensúlyunk iránt.
Legyen a következő három hónap jelszava a kötéltánc. Ha fentről jön egy kis segítség – és nagyon fohászkodom, hogy jöjjön – akkor átjutunk a napsütéses oldalra.
Nicole Gervacio munkája.