„Tumoros betegek állapotát leíró rendszer, melyben a pontértékek jelentése a következő: 0 – tünetmentes…”
Nem is olvastam tovább.
Bőgök és vihogok (most épp bőgök), (nem, vihogok), (nem, bőgök).
———————
Köszönöm. Írok majd az okokról, a (számomra nagy) felismerésekről, a hogyantovábbról és a terveimről, de most csak az jut eszembe, hogy köszönöm.
Köszönöm.
Köszönöm a ráknak, hogy pofánvágott. A férjemnek, mert van, mert volt, mert kitartott. A gyerekeimnek, mert nélkülük nem ment volna. Anyukámnak az átvirrasztott éjszakákért. Édesapámnak a kemós fuvarokért. Apunak a türelemért. Apósomnak a gyerekfelvigyázásért. Az egész családnak az aggódásért, a segítségért, a kedvességért és a mézeskalácsért. Akkor nem mondtam, de egy hétig bőgtem miatta.
Köszönöm a barátaimnak, hogy ott voltak. Köszönöm a meglepetéseket. A telefonokat. A kézszorításokat, a nagy röhögéseket. Köszönöm a somlóit és a lufit.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm Krisztának, akinél megtanultam sírni. Bizakodni. Aki végig ott volt és remélem, sokáig ott lesz. Csodaszuper csaj, a legjobb táplálékkiegészítő evör.
Köszönöm mindenkinek, aki eltakarodott az életemből, mert rákos voltam (voltam, érted?? VOLTAM!!!:)). Nagyon szuper, hogy csak azok vannak, akik kopaszon is szerettek.
És köszönöm Nektek. Ugyan nem tudom, kik vagytok (bőgés, bőgés fortissimo), de döbbenetes, hogy vagytok. Hogy írtatok. Hogy egyáltalán gondoltatok rám. Hogy itt voltatok. Köszönöm a nagyon sok levelet, a virtuális öleléseket. Sosem tudjátok meg, hogy mennyit számított. (kontrollálhatatlan, taknyos bőgés).
———–
ECOG:0
Oké, még várnak az ellenőrző vizsgálatok, de nekem közben is volt, nem is egy, nem is kettő, és a papíromon pedig öles betűkkel virít, hogy
„tumor mentes, emlőben kóros nem tap. Bal emlő és régiók neg.”
és hát ECOG: 0 (idétlen vihogás; ostobán néző, tévéért ordító, zöld fikás gyerek ölelgetése; sírás)
———–
Megcsináltuk. Együtt. Ti is benne vagytok.
Köszönöm.
