Mint a homok a felső üvegrészből, úgy pergett alá percről percre a bizalom.
Tárgyilagos, okokat kereső, másik felet hibáztató, metszően cinikus. Ő ilyen volt, én pedig erősen kapaszkodtam a székbe és igyekeztem nem sírni, és tartani, tartani magam a közös pályánk első részének emlékéhez. Hogy az akkor jó volt. Hogy az akkor biztos hatott.
De te, de te, de te… hangzott, bennem pedig csak az motoszkált, hogy szinte veszekszünk.
De te nem voltál őszinte – nem, nem voltam. Előtted engedtem meg a legkevésbé magamnak azt, hogy rosszul legyek, hisz olyannyira jól kellett volna már lennem.
De te nem csináltad – de, csak lehet, hogy nem úgy, ahogy elvártad. A legjobb tudásom szerint tettem.
De te nem mondtad – de, mondtam. Összekeverted, nem figyeltél eléggé, fürdőztél a színházban, hogy mennyire megjavítottál, de közben tudtad, hogy nem igaz. Hogy egy kurva szó sem igaz. Mindegy, könnyebb volt elsiklani felette.
Nagyon nagy árat fizettem.
Majdnem belepusztultam és nem, nem átvitt értelemben.
Majd mindketten sírtunk, mert rossz elválni, mert egy év sok idő, de végre ki merem mondani, hogy nem vigyáztál rám, hogy csak maszatoltunk, hogy elcsúsztunk. Ki mered mondani, hogy egyszerűbb volt megkajálnod, hogy jól vagyok. Nem lustaságból, hanem mert megszerettél. Mert talán fájt volna látni, hogy mennyire nem működöm.
Megtörik a jég, összeölelkezünk, ízzé-porrá törjük a lehetőségét is annak, hogy valaha még egyszer együtt dolgozzunk…
Sírunk.
Elengedlek.
Elengedsz.
Megmutattad, hogy ember vagy.
———————
… és én ugyanezt teszem délután máshol, mással. Megmutatom magam. Hogy nem születtem úgy, hogy magabiztosan ki tudtam állni sok ember elé. Hogy nehéz volt megtanulni. Hogy hibázni is tudok, sőt, szoktam is. Hogy lássa, hogy meg lehet csinálni. Hogy meg tudja majd csinálni.
Látom magam benne, és nem, nem is sejti, hogy én még nála is sokkal elveszettebb voltam. Nem tudja, nem érzi – és nem is kell tudnia, hogy hogyan és miért csiszolgatom.
Csiszolom vele újra a saját lelkemet is. Csinálom, amit tanítok: új pályákat, új hangokat, új dallamokat tanulunk. Ő szóban, én lélekben.
Nagyon hálás vagyok érte.
———————–
2013 július 16-án, azaz pont egy éve műtötték ki belőlem a daganatot.
Egy éve.
Egy éve rákmentes vagyok.
Nagyon boldog szülinap.
