– Anya, én már mindent megszerveztem, elgondoltam, kitaláltam, és arra jutottam, hogy a szádban kell hazavinni, mert ott van biztonságban, melegben. Az én számban is jó lenne, csak én folyton beszélek és félek, hogy megrágnám, és akkor baj lenne.
– Ühüm, de vedd a cipőd, öltözz, siess, aham… – egyáltalán nem éreztem a felém robogó vonatot.
– És nagyon szép kis élete lesz, én nagyon el kell nevezni, legyen mondjuk Guszti, de ha lány, akkor akkor Guszta.
– Oks.
– Akkor le is szedem a csúszda tetejéről, de lehet, hogy terhes és akkor többen lesznek. Anya, hát nem csodálatos, hogy lesz egy CSAPAT GILISZTÁNK??
Az utána következő 15 perc elhomályosult.
Mert akkora mákunk van, hogy talált még ötöt, igaz, egyre rálépett, és a többi négy is halott volt. Fagyott.
És nem, nem tettük be őket a számba.
De, betettük a kocsiba, a bőr kárpit nagyon hálás volt érte.
Igen, a ráléptem-demégél-ugyeanya gilisztát is.
Frankón nem tudok annyit inni, hogy elfelejtsem.
… és biztos vagyok benne, hogy ez nem az utolsó: B lovag minden állatnak nagy barátja, megmentője, védelmezője és semmitől nem fél.
Igen, a kismadár igazi, de engem nem a madár aggaszt igazán, hanem a megcsillanó fény és a kihívás Barnabás szemében.
No Comments