Hónap: 2016. augusztus

Egyrészt rengeteg munkám van, és szerencsére a Balcsin én remekül tudok dolgozni, másrészt a két gyerek egész napra megoldja, hogy ne legyenek üres perceim a munkán kívül sem.

Gergő ás, terepet rendez és megtanult felmászni a cseresznyefára, Barnus gyíkokra vadászik és a jellegzetes vörös homokkőből kis szalonnasütőt épített, én pedig laptoppal az ölemben és szalmakalappal a fejemen azon gondolkodom, hogy jövőre -ha minden igaz- hárman lesznek. Egyébként ezen a téren jól vagyok, az émelygés, a hányinger/hányás ugyan nagyon nem akar múlni, de szerencsére az a mindent elsöprő fáradtság nincs, mint az előző két terhességnél. Igen, szerintem kislány – nem azért, mert kislányt szeretnék, hisz ugyanúgy örülnék egy kisfiúnak is, de egyszerűen most kislányt érzek, és eddig még mind a két alkalommal igazam lett, jól éreztem. Minden valószínűség szerint szeptember végén megtudjuk a választ:)

A héten már mindenképp hazamegyünk: van két megbeszélésem, szombaton előadásra mennék (e-g-y-e-d-ü-l!!!) és persze jó lenne már Medvével lenni, ugyanis bármilyen out-of-the-box, még 8 év házasság után sem szeretünk ennyi ideig egymás nélkül lenni.

Édesapám (mert csinálta) és a felesége (mert szó nélkül bírta) volt a hét hőse, feltette a konyhacsempét és letette a padlóburkolatot a konyhában, úgyhogy el lehet kezdeni megrendelni, összeszerelni, kialakítani a konyhát is. Apa még a héten munka után csinálja majd a nappalit, úgyhogy ha minden igaz, mi már a készbe megyünk haza, és elkezdhetjük kialakítani a tanulós részt. Hjah, igen, kezdődik az iskola. Egyelőre megpróbálom nem túlgondolni, hogy mit is fogunk csinálni, egyelőre ugyanis nagyon élvezzük ezt a késő nyári – kora őszi Balatont. Több idő van mindenhol: ráér a zöldséges, beszélget a butikos és persze van hely a strandon is… Még zöld minden, de itt-ott már lágyabbak a fények, több a biciklis és már friss a szőlő, a zöldséges mondta, hogy egyenesen Badacsonyból hozták.

Kalandparkozni megyünk ma, meg átmegyünk Tihanyba strandolni egyet még a hidegfront előtt, aztán holnap már hosszú nadrágban leszünk a meteorológia szerint.

Meglátjuk.

 

Medve otthon, mi a Balatonon. Barnus és Apukám a Bodorkában csodálják a Balaton élővilágát, mi Gergővel döglünk az ágyban és délutáni szunyálunk.

Ő kalandparkba mennének, én pedig egy tihanyi butikot néznék meg szívem szerint, nem tudom, hogy lesz-e rá mód.

Itt valahogy nem akar befejeződni a nyár, otthon pedig ugyanígy nem akar véget érni a felújítás – azt hiszem, az idegösszeomlás előtti pillanatban léptem ki az ajtón. Még láttam a csikótűzhelyet félig, a cserépkályhát majdnem készen, viszont kimaradtam a „mégsem tud jönni a burkoló” és a „ja, a megrendelt csempét elvitte valaki raktárról,6 hét, mire beérkezik” szólamokból.

Nap süti a talpam, barackillatú minden, Apa isteni lecsót főzött,megjártuk Tihanyt és most játszótérre indulunk Gergővel…

Néhány nagy alvással (napi 5x kap inzulint Barnabást, ez most stabilan tartja) később már sokkal szebb a világ.

Dudaorrú. Dudaorrú, almaarcú, csupa báj. Rossz, mint a bűn. Édes, mint a méz. Imádom.

Barnus alkotott. A teljesen natúr, chipboard dolgokat először akvarell ceruzával beszínezte, majd ecsettel átmenetesre festette. Színes ragasztószalagot (washi tape) és ceruzát is használt, majd keretbe foglalta a kompozíciót. Betojtam rajta.

A konyhám fala, immáron teljesen a plafonig húzva. A másik oldalán gyerekszoba lesz.

Az utolsó reggeli még a szétbombázás előtt. Medvehagymás „sajt”, kápia paprika, uborka, zöldségkrém és persze GM kenyér.

Néha még számomra is csak fényképeken tűnik fel, hogy mennyire nagyon hasonlítanak a fiaim egymásra. Barnussal egyébként nagyon komoly, szívfacsaró beszélgetéseken vagyunk túl. Az”anya,nem érzem az ujjaimat” és a „leszek én még felnőtt?” no meg az „elromlott minden bennem és nem is kellene élnem?” összebújós éjszakákhoz, hajnalig tartó beszélgetésekhez vezetett. Őszinte, megnyugtató beszélgetésekhez. Talán most jobb. Ha kérdése lenne, mindig itt vagyok neki.

Még szerencse, hogy ilyen nyugalmas, békés, otthonos környezetben kell megküzdenünk ezekkel a kérdésekkel. Instant basszameg.

És nem tudom annyiszor felmosni a fürdőszobát, hogy ne így nézzen ki. Hiába, átlagosan napi 8-10 ember dolgozik a házban.

Úgyhogy el is menekültünk Barnabással. Gergőkére anyu vigyázott, mi pedig elmentünk az ultrahangra („minden negatív és eseménytelen, kivéve a méhe, Ágnes, abban van egy gyerek” :D), utána pedig benéztünk a Millenárisra a dínó kiállításra. Óriási élmény volt (neki) és rettenetes szenvedés (nekem).

A szemfülesek a háttérben cserépkályha részleteket láthatnak 🙂 Ráadásul fenn a díszcsík, kész a villanyszerelés és dolgoznak a festők is.

Nem is tudom mi lett volna, ha nincs a kertünkben játszótér. Rengeteg időt töltöttek el ott a gyerekek, egyébként nagyon klassz látni,ahogy összefésülődnek korban: Barnesz türelmes Gergővel, Gergő meg olyan nagyfiús lett…

Tessék, ez 30g Ch. Ennyi egy reggeli. Van, hogy a fülén jön ki… Erre még egy pohár tea,és úgy jóllakik, mint a duda. A melegszendvicsben zöldségkrém, vegán sajt, néha tonhalkrém van. Barnus szerint nem lehet megunni.

 

Az utóbbi napok már rettenetesek és sajnos a közeljövőben semmi de semmi esély rá, hogy jóra forduljon az egész és a finisbe érjünk. Persze, kifestettek a festők, de nem mindenhol. Persze, elmondta a kályhás, hogy a felső peremet hogy képzeli, de ezek szerint mégsem értettem, mert ahogy lett, úgy nem jó, és ha ő valóban úgy gondolta, hogy az úgy fasza lesz, akkor… nem is értem. Kikészült Medve is, a Nagyi is a végét járja, a gyerekek szófogadatlanok és sírósak, én meg hát csak kapkodom a fejem, próbálom a kezemben tartani a millió gyeplőt és hányok.

Olyannyira elég volt, hogy elhatároztam, hogy a jövő hét eleji ultrahang után én bizony elmegyek a gyerekekkel a Balcsira. Apukám jön velünk, ami egyrészt azért szuper, mert a kölykök imádják és kezesbárányként viselkednek a közelében, másrészt a legklasszabb programokat csakis Gabi papa szervezheti, és hát tervekből nincs hiány: éjszakai pecázás, tábortűz, fürdés és kalandpark.

Mire visszajövünk, már kész lesz a burkolás, a csikótűzhely, és talán a parketta is, akkor pedig már végre nem az étkezőasztal alatt alszunk majd, hanem rendesen. Ágyban. Mint az emberek.

Konyhám egész biztos, hogy nem lesz még, ugyanis akkora hely kell a szereléshez és annyi elemből áll majd, hogy azt nem lehet csak úgy összedobálni a pincében, csak akkor tudja apa és Medve szerelni, ha már rá lehet lépni a padlóra, mert a pincében összeszerelni, majd a frissen festett lépcsőházban felcincálni, az azért nem opció.

Remélem,hamarosan minden jóra fordul.

 

tartsd magadnál a Gergőt, mert az ellenség betört a kerti oldalra is. Most dúcolják alá az én kupis szobámat és a gardróbot, mert meg kell támasztani, ugyanis holnap jön a nemtudommilyen nemtudommi, ami felnyomja a betont a tetőre.

Hurrá, ott újabb 120 m2-t lehet kialakítani majd, még nem tudom, mire használnám. Lehet kozmetika lenne. Klubhelyiség. Nemezműhely. Fazekas szentély.

Anyu, nem bírom tovább.

Szívem szerint átmennék, és közölném, hogy HAGYJÁTOK ABBA, BASZKI, MINDEN JÓ ÍGY AHOGY VAN. Köszönöm, meggondoltam magam, nem kell festék a falra, csempe a konyhába és úgy egyáltalán… menjetek haza.

Álmos vagyok, éhes vagyok, összetört vagyok és kismama vagyok.

Anyu, a legjobb, amit tehetsz, hogy távol tartod a Gergőt.

 

Köszi.

 

akkor az az, hogy be kell tartanom az összes olyan szabályt, amit az orvosaimmal szamárvezetőnek megjegyeztünk. Tripla negatív mellrák után egy terhesség – ez bizony jó alapos körültekintést és figyelmet, fegyelmet igényel.

1.  Napi 160g CH, abból is zömében lassú felszívódású, kiváló minőségű kell.
2. Természetesen marad a glutén-, tejmentes, rendkívül kevés húst (de inkább halat) tartalmazó diéta. (heti 1 étkezés)
3. Kiemelten fontos, hogy nem hízhatok – figyelj- 5 kilónál többet. Minden plusz kiló oxigént von el, az oxigénhiány pedig a rák melegágya.
4. Könnyű, de rendszeres testmozgás: erre tökéletes egy séta, az úszás, a jóga, a szobabicikli.
5. Sokat, de nem extra sokat kell innom. napi 2-3 liter, kevesebb nem, több nem.
6. Jön az ősz, jönnek az alma-cékla turmixok, a rengeteg rakott mindenféle és a teák… hmm!
7. Fontos, hogy megtartsam az erőmet – ezzel múltkor sem volt gond, gyakorlatilag döccenő nélkül dolgoztam végig és a szülés után egyből, jót is tett, megmaradt az erőm,az energiám. Vicces volt, de a legaktívabb időszakom a szülés után volt mindig, akkor születtek meg a legjobb kampányok, képek, szövegek. Pihenni, semmit fel nem adni és nagyon boldognak lenni, mert egy kisbaba érkezik a családunkba – ezeket kötötte leginkább a lelkemre az én áldott nőgyógyászom.

 

Barnabás nagyon rosszul volt. Vasárnap kezdődött, hétfőről keddre drámaivá vált a helyzet: 27-es cukorral feküdt a gyerek és nem, nem, nem, semmiképp nem akart lemenni. Hatszoros inzulinnal próbáltuk áttörni az ideiglenes inzulinrezisztens állapotot, szinte percenkénti kapcsolatban a doktornéninkkel, és a harmadik nap már eljutottunk a ketonok és az aceton ellenőrzéséhez is, illetve összepakoltam a kórházi csomagot.

Nagyon kemény. Életemben nem sírtam még ennyit, életemben nem féltem még ennyire, nem ölelgettem ennyit az álmában is küzdő kis testet… jaj, szörnyű volt. Gergő Anyunál, mi készenlétben, a ház pedig…

így.

Mi a ház másik felében, földön, matracon vackoltunk, filmeket néztünk, neteztünk, és  csak figyeltük Barnabást, aki annyira rosszul volt, hogy csak aludt, aludt és aludt.

---

Megvettük a csempét, megvan a járólap, a tetőtér szigetelése is elindult, megépült a két kémény, nagyjából elkészült a villanyszerelés, már nincs fúrás-faragás, nem nyeljük a port: most jön az építős rész.

Hétfőtől épül a tűzhely és a cserépkályha, jön a burkoló a konyhába, jön a parkettás javítani, aztán pedig az utált tapéta lekerül és tükörglett, festés, ilyesmi következik.

Kedden az ultrahangon a várandósság korának megfelelő képet láttak, minden rendben van, két hét múlva megyek vissza, hogy van-e szívhang, nagyjából akkor már esélyes, hogy van.

Fáradt vagyok, sírós és rettenetes hét van a hátam mögött. Evvan, innen kell felállni.

Tele vagyok tervekkel:)

Hétfőn még akupunktúrára viszem Barnust, aztán leadom őket Anyunál, majd elmorzsolok egy könnycseppet. Szabad leszek, mint a madár 🙂

Munka munka hátán, kicsit előre is dolgozom majd, aztán kedden délelőtt egy megbeszélés, aztán irány a doki, megnézik a legislegkisebbet.

Kedd este lehet, hogy koncertre megyünk, aztán a szerda, az áldott szerda reményeim szerint a régi Szerdai Randik időszakát idézi majd: krémhabfürdő, egy pohár vörösbor, Emma szerelme és egy ó-r-i-á-s-i alvás (ha csütörtök reggel megyünk a gyerekekért), de ha Barnabás cukra miatt korábban kell mennünk, akkor sem lesz hiányérzetem.

---

Végül megtaláltuk álmaim csempéjét, meg is rendeltük, remélem minden simán megy majd, de elvileg raktáron van, lefoglaltuk, minden frankó. Színben visszafogottabb,mintában gazdagabb, ráadásul nem óvatoskodunk: telibe rakjuk vele a falat, nem csak egy dekorcsík lesz 🙂 Nem érdemes időtálló dizájnban gondolkodni, időtállóan bohém, eklektikus, színes az ízlésünk, szeretjük a színeket és az otthonos, kuckós tereket, a régies formákat és a csetreszeket. Kusza, rendetlen, fésületlen banda a miénk, na.

---

Mire hazajönnek a gyerekek, elkészül a kémény, burkolat kerül a konyhába, és teljesen befejezi a munkát a villanyszerelő is… de mindez eltörpül amellett, hogy azt ehetek, főzhetek, vehetek, amit csak akarok. És most indiai kaját szeretnék – bármi áron.

 

Kezdek belebolondulni a felújításba.

Na jó, ez így nem igaz, inkább úgy fogalmaznék, hogy már épp szakadt volna a cérna és dobtam volna a láncot, ha nem lennének kézzelfogható, látható eredmények, mint a konyha lealapozása, a falak elkészülte és a számtalan hirtelen felmerülő döntéshelyzet (dió? tölgy? osztott csempe? mozaik? cementlap?)

Hétfőn már burkolás, elvileg hétvégére megvan a konyha, én pedig bevetem magam az edények közé, ugyanis… háttööö… folyton éhes vagyok. Egyszerre ennék paprikakrémet, medvehagymás tofut, vegán sajtot és málnát, roppanós héjú guténmentes kenyeret, cukkinivadast, tonhalkrémet és indiai rizst, köleskrémest, almás rácsost, paradicsomszószt és palacsintát. A baj az, hogy semmi nem megy le, ami meg lemegy, az fel is jön, kivéve a paprikakrémet. A barátnőmtől kaptam: kápia, paradicsom, fokhagyma, fűszerek hmmm… csúszik kenyérre, zöldséggel, tortillába, magában, MINDENHOGY.

Legnagyobb megdöbbenésemre jók rám a 40-es kismamanadrágok és az M-es kismama felsők, azok, amiket Barnabással hordtam, úgyhogy ha eljutunk oda, igazából csak pár apróságra lesz szükségem, gyakorlatilag minden megmaradt az előző két körből. Kedden megyek ultrahangra, akkor kiderül, hogy van-e szívhang, aztán augusztus második felében aktuális egy emlő-, hónalj-, has ultrahang. Nagyon úgy fest, hogy indul a mandula.

… és azt kell mondjam, igazából félelem nincs bennem. Az előzőnél volt: őt mi hívtuk, vártuk, jött is, és végig azt kérdeztem magamtól, hogy nem megyünk-e teljesen szembe a sorssal, nem hívjuk-e ki magunk ellen. Ez a kisbaba bomba meglepetés, ép ésszel szinte érthetetlen, hogy hogy akadt be, és jelentős fejtörést okozott, hogy most akkor hogyan is tovább, de már itt van, benn van és jól van ez így.

Elfogadtuk, hogy jönni szeretne.

 

falak mindenhol. Kibontjuk, betesszük, kiütjük, lebomlanak, felépülnek, szétválasztanak és összekötnek.

Falak a gyerekszoba és a konyha között, a háló és a gyerekszoba között, és falak körülöttem. Erős falak.

Olyan erős falak, hogy ne férjen be a

• „nem fogod bírni”
• „én biztos elvetetném a helyedben”
• „akkor művi terhességmegszakításra keressek időpontot?”
• „ki neveli fel, ha meghalsz?”
• „majd megint szülsz egy beteg gyereket”
• „MEG FOGOD TE EZT MÉG BÁNNI”

és még sorolhatnám. Való igaz, nem tervezett gyerek. Való igaz, hogy minden emberi számítás ellenére jelentkezett be hozzánk. Való igaz, hogy sokkot kaptam, mikor megtudtam, és volt dilemma bőven, hogy mi lesz-hogy lesz.

De a döntés mindenképp a miénk: az enyém és a férjemé, és nagyon erős, sziklaszilárd falakat építek, hogy jelezzem, hol vannak a határok. Hol vannak az áthághatatlan, átléphetetlen határok, ahová aki megpróbál befurakodni, az paradox módon örökre kívül marad.

A legfurcsább, hogy nem rólam szól a történet. Őt (és itt most nem konkrétan egy személyre gondolok, sokan vannak, ó, de nagyon sokan!) hagyták el. Ő vetette el, ő nem tudta megszülni, neki nincs munkája, ő retteg a betegségtől, ő nem tud meghalni, ő vesztette el a gyerekét,ő nem tud magának megbocsájtani. De ha én is valami ordas, szarvashibát követek el és én sem leszek boldog, akkor könnyebb lesz elviselni, hogy neki sem sikerült.

Nem én kezdtem el rakni a téglát. De nem bánom, hogy nem látunk át majd egymáshoz a végén.