remélem holnap megyünk haza. Tüdőgyuszi kezdődött, középfülgyuszi kezdődött, fulladás masszívan, arcürege tele. Nem, Kolos nem beteges, ez nem már megint beteg, hanem még mindig. Ehhez képest viszont elég jól bírta a kis szervezete, 6 hét után dőlt be, de akkor 39,6-tal indított.

Először négyágyasban, aztán -hogy kilábaljon- egyágyasba kerültünk, majd mikor felszabadult az alapítványi szoba, ahol fürdőszoba is van, átkértem magunkat oda. Épp jókor, azóta ott fosokhányok – kaját rendeltem (GM, tejmentes) és hát valami diétahiba becsúszott.

Apokalipszis, na. Mucika lassan mintha jobban lenne, holnap kontroll, hogy van-e még tüdő- és fülgond, eldöntik kell-e hörgőtükrözés, aztán remélem lassangyorsan mi is hazamehetünk végre.

Ezt a Karácsonyt itt el is engedtem: minden úgy lesz, ahogy lesz, ha kupiba megyünk haza, akkor a romok tetején megy majd a dínomdánom. Akinek eddig nem vettem ajándékot, annak nem is fogok, ami még postán van és nem érkezik meg, az majd megjön két ünnep között. Eszünk kacsát, díszítünk fát, nézzük az új szárítógépet és legrosszabb esetben csak szárítunk, szárítunk egész este.

Elmondhatatlanul erős ez a kislegény, engem nem kell félteni, Medve zseniálisan helyt áll: inzulinpumpa, szerelékcsere, főzés – nem gond, még koncertre is elvitte a fiúkat!

Összebújunk, nézzük az ablakból ezt a decemberinek egyáltalán nem nevezhető időt, aztán tegnap engedélyt kértem egy nagy sétára: bebújtunk a közös kabátunkba és éreztem, ahogy a kis teste rajtam piheg és ahogy simogat a parányi kezecskéjével. Csodálatos érzés, hogy vele lehetek, hogy támasza lehetek a bajban, hogy magamhoz ölelhetem egy-egy vizsgálat után, hogy megnyugtathatom. Tulajdonképpen semmi más nem számít, csak ez, csak ő, csak ők, nekem ez a karácsonyi csoda, minden nap, épp ezért fáj, ha nem tudok olyan anyukájuk lenni, amilyen legbelül szeretnék. Ha van karácsonyi kívánság, akkor egységet kérek a családunknak: lehessünk öten, lehessünk sokáig, lehessünk összebújva, lehessünk szeretetben.

Egyébként nemcsak emiatt a “csak szeretet legyen” dolog miatt érzem, hogy vén vagyok. Az orvosok nagy része 30 év alatti, és bizony csak ámulok és bámulok, hogy valaki 25-30 évesen életeket ment meg ügyeletet tart. Én ennyi idősen műszempillákat ragasztottam 😀

Na megyek, kihasználom a privát vécét- és viszek egy lavórt is. Brrrrrrrrrrr.

abba az irányba mutat, hogy ideje befejezni ezt az évet. Volt itt rendszerleállás, láz, bokaficam, áramszünet, rossz telefon… minden, mi szemnek-szájnak ingere.

Úgyhogy most nyugi van. Teázás, olvasás, lassú mozdulatok, hosszan sült húsok és órákig rotyogó ételek.

Kolosnak antibiotikum van. Nem akar átbillenni ezen a szörnyetegen, és most van annak a határán, hogy kb. egy bár nap és begyullad a tüdeje. Itt az ideje az antibiotikumnak, itt az ideje a gyógyulásnak.

Mosókonyha kialakítás van. Mégis lent lesz a mosó-szárító részleg. Ma megérkezett a gép, még nem bontottam ki, igyekszem szép helyet csinálni neki, de rengeteg nehéz dolog áll az útjában, úgyhogy ehhez Medve kell majd. Lent lesz a tisztítószeres szekrény is, és ha már nekivágunk, akkor egy füsttel puccba-parádéba vágjuk a lépcső alatti részt is.

Rendezkedés, takarítás van. Itt fenn már egész jó a helyzet, ideje megbolygatni a lenti részt is. Jövő nyáron kövezni szeretnénk, de egyelőre örülök, ha eljutunk a lomtalanításig.

Jóga van (zsinórban 3. nap – kezdem érezni, hogy van testem!), nagyon jó érzés, szinte hallom pl. a hónaljamat, ahogy megköszöni az oxigént, amit az elmacskásodott sejtjeimbe juttatok.

Hétvégén koncertre viszem a fiúkat és talán-talán hozzám is beköszönt végre a meghitt várakozás. Jó lenne, mert egyelőre egy túlpörgött kontrollmániás idióta vagyok, szóval én tuti xanaxot hoznék magamnak az angyal helyében…

Semmise. Tavaly teljesen magával ragadott a varázslat: ilyenkor már javában sütöttem a sütiket, már duruzsolt a kályhában a tűz, girlandok lógtak mindenhonnan és köbeölelt a várakozás.

Na, idén lófasz nincs.

Megrendeltem az ajándékokat, készülünk Barnabás januári vizsgájára, dolgozom, próbálom összerendezni a mindennapjainkat, de valahogy elkopik most ebben a rohanásban a Karácsony és mindaz, amit számomra jelent.

Nem szeretem, hogy nem tudok lassítani. Nem szeretem, hogy nincs nyugalom, békesség. Nem szeretem, hogy folyton óbégat a fülembe az a kis idegesítő, sürgető hang. Nem szeretem, hogy a megvett Mikulás napi fürdőbombát egy hét alatt sem sikerült felhasználni, magyarul nem volt fél órám, amit eltölthettem volna magammal.

Nem szeretem a félbehagyott könyveket, a folyamatos bűntudatot, az állva evést és a nem mozgást. És mivel ezeket nagyon nem szeretem, tenni fogok ellenük.

Első lépésben visszaköltöztetjük a mosógépet a szuterénbe, a mosókonyhába. Jön a héten egy csodás szárítógép is, így a házat nem borítják majd szárítók mindenhol.

Barnus végérvényesen elfoglalta az új szobáját: még egy szőnyeg hiányzik a boldogsághoz és egy asztali lámpa, mindkettőt az ikeából néztük ki (mármint ő!!):

Nem egy bonyolult lélek a legnagyobb fiam, na. Visszatérve az új szobára: én IMÁDOM, hogy vége a közös szobás időszaknak. Utáltam a minden este veszekedést, az egymás piszkálását, a sírásokat, a verekedéseket: most sokkal nagyobb a béke, jobban eljátszanak, egyébként pedig 8-kor alhat az óvodás és 9-ig olvashat az iskolás.

Barnus rengeteg könyvet kap Karácsonyra: Ruminit, nyomozós könyveket és ismeretterjesztőt is – ebből a Rumini azért különösen érdekes, mert megnyílt az első kifejezetten gyerekeknek szánt kalandszoba/szabadulószoba, ahova majd a születésnapján megyünk.

Kolosnak vettünk egy járókát a Vaterán, mert igen, elérkeztünk az kúszós – ágy rácsába kapaszkodós időszakhoz. Gyönyörű fa egyébként és nem négyszögletes, hanem kerek és jó tágas. Állítható a magassága és van hozzá pihepuha betét is elvileg. Este kiderül, már Medve kocsijában van.

Kilószám eszem a mandarint, sütöttem mézeskalácsot (agavés kalácsot), megy a karácsonyi zene, égnek a gyertyák, nekem pedig kukksötét van a lelkemben.

Jaj.

Tippek?

ha csak nyígnék, hogy ez is rossz meg az is rossz, miközben igenis bőven történnek csodák is a mindennapjaimban:

Kezdjük egy negatív hasi ultrahanggal, ami már önmagában hatalmas megkönnyebbülés. Az UH szerint minden rendben a vesémmel, remélem ezt a vérvételem eredménye is megerősíti, és normál tartományban lesz a vesefunkció, mert csak akkor mehetek a CT-re.

Mindenesetre az negatív.

Rengeteg folyadékot iszom és főleg teát: a Clipper még mindig nagy kedvenc a Sonnentor teák mellett, ilyen bogyós pedig rég volt itthon, úgyhogy most vettem egy dobozzal. A másik Rossmannos bio, hibiszkusz és citrom.

Klassz volt múlt héten a Pálmaházban a gyerekekkel, és nagyon tetszett! Megfizethető volt, találtam szép dolgokat, a srácoknak is nagy élmény volt, igaz nem csináltunk koszorút, mert az egyik kész annyira megtetszett, hogy megvettük. Teák, szappanok, olajak, fűszerek, krémek-kencék és igazi karácsonyi pompa. Mindenképp menjetek el. Nem ez nem a karácsonyház, ez a Pálmaház Gödöllőn.

Aztán… szintén a héten bukkantam rá ezekre a kékes tálkákra, azonnal vettem is négyet, ugyanis én mindent ilyenből szeretek enni sajnos, nem hagyományos tányérokból. Ciki, nem ciki, ez van.

Akkora meglepetésem volt, hogy… hívott a futár, hogy csomagom jött. Átvettem, és Ivett, a Zenda tulajdonosa küldött nekem egy kardigánt, illetve volt benne mégegy kis tasak, ami egy igazi Christibeads nyakláncot rejtett! meseszép, nagyon örülök neki, és csak úgy kaptam, magától a tervezőtől, mert csak. Mert régóta olvas (ezen én még mindig meglepődöm) és szeretett volna örömöt szerezni.

Jaj, nagy a boldogság!

Klaudiának van egy szuper kifejezése erre az állapotra: olyan az életem, mint a Himnuszból a balsors.

De tényleg. Pénteken Kolos kórházban, ahonnan megoldással nemigen, de fosással hazajöttek.

Ma mentem Barnussal és Kolossal a Bethesdába, de reggel jött Gergő is, mert köhög. Apám nélkül nem ment volna: pulmonológiai ambulancia, gyógyszertár, gasztro, diabetológia, mindez másfél óra alatt. Majd háziorvos, oda már egyedül.

Új szenzor, pumpa finomhangolás, Kolos jobban van, szakorvosi ajánlók. Az egészben a legjobb az orvosunk,Bihari doktornő, aki valószínűleg a világ legkedvesebb embere. Nem mondom biztosra,mert sok embert nem ismerek még mondjuk Lappföldön és Kongóban, de azok közül, akiket ismerek, biztosan mondhatom, hogy ő a legkedvesebb. Mint egy falat kenyér, olyan. Nem ítél,nem követel, segít.

Holnap megbeszélés, mammográfia, hasi uh, Kékgolyó, majd egy maratoni jótékonysági sütés, aztán kérem szépen itthon akaroklenni, csendben sütögetni, dolgozni, nem kórházba járni fuldokló gyerekkel, nem oxigént latolgatni, nem azon tanakodni, hogy elájul/megfullad/görcsöt kap/kómába esik, hanem csak simán lenni és kész.

Már csak állok, mosolygok és kicsit úgy vagyok, mint az utolsó kemó idején. Mikor annyira próbálod, hogy a szar jó legyen, hogy már a mézeskalácsot is azért eszed, mert az jó kihányva 😀

Ülve alszom. Ébren álmodom. Álmomban cukrot mérek, lélegeztetek.