Hónap: 2020. február

Tegnap ezen gondolkodtam, miközben a gyerekeimet állítottam a szőnyeg szélére: gonoszkodnak egymással, veszekednek, verekednek, kibaszósdit játszanak egymással.

Én pedig elmondtam, hogy ebben a családban így nem viselkedünk.

Hogy nem jó érzés a társaságukban lenni, mikor ilyenek.

Hogy nem járja, hogy épp a vakszerencsén múlik, hogy milyen „hangulatban” találja őket a reggel, mert a hangulata ugyan olyan az embernek, amilyen, de soha semmi nem jogosítja fel arra, hogy a másik napját elrontsa.

Hogy addig terjed a szabadságuk és a szabad önkifejezésük, amíg más határait nem sértik ezzel.

Hogy (és itt éreztem, hogy generációs lépcsőt ugrottam) ha majd saját otthonok és családjuk lesz,azt változtathatják földi pokollá. Az az ő döntésük. De én így nagyon nehezen találom a helyem az otthonunkban. Nem szeretem és nem viselem az állandó, indokolatlan, egymás bántására irányuló hangzavart. Ez nem jókedvű gyerekricsaj, ez egy telibevert faszkodás (nyilván nem így fogalmaztam.)

---

Hogy megértették-e? Nem tudom.

Sírva mentünk aludni mind.

Ma reggel nyugodtabban keltek, kevesebb talán a súrlódás. Szó nélkül teszi be a mákos kalács és tea reggeli után a mosogatóba a tányért.

Leülnek társasozni a kicsivel.

Nem robban a bomba.

---

Örökség.

Örök-ség.

Amit visz tovább. Ami a mérték lesz.

Amit ő is tovább tud majd adni.

És nem, az nem lehet a kiabálás és az önzés.

---

Elég határozott vagyok ahhoz, hogy most ezt ne engedjem: igenis együtt élünk öten ezalatt a fedél alatt, ha fiúk, ha nem, nem lehetek mindenki rabszolgája. Ugyanúgy segíteni kell a háztartásban: be kell ágyazni maguk után, segíteni kell kipakolni a mosogatógépet, felporszívózni, fürdőt takarítani.

Sajnos nálunk ez a rendszer, sajnos ilyen gonosz és szigorú vagyok.

Sajnos ezt így nem szeretném tovább.

Sajnos embert nevelek, nem szörnyeteget.

Sajnos.

Sajnos?

Két nagy projeken dolgozom, az egyikre hamarosan fény derül, azzal elindulunk olyan 2 hét múlva, a másikra még egy picit várni kell, az még érlelődik, formálódik, de egész biztosan lesz az is.

Ennek megfelelően alakulnak a mindennapok: ötletelünk, csomó új dolgot tanulunk (helló,vágóprogram, helló, videók) és nagyon de nagyon be van osztva minden pillanat és minden erőmorzsa, hogy jusson, hogy maradjon.

Most talán több is a történés a csendes  kis vidéki életemben, mint az értelmezhető lenne: még kedden az iskolapadban ülök (szó szerint) Gergő tájékoztatóján, szerdán már Olaszországban bolyongok (ha minden igaz), és pénteken sietek vissza, hogy le ne maradjak a havonta esedékes csajos csevejről.

Szombaton aztán laza nap jön,vasárnapra pedig abszolút lazulást tervezünk, és mivel nem tudunk elmenni wellnesselni, úgy terveztem, elmegyünk valami fürdőbe, day spa-bavagy vmi ilyen szarságba ázni. És persze vacsorázni… KHAN és az új kedvenc a Pata Negra is esélyes, utóbbi gyerekek nélkül, borral lényegesen nagyobb élménynek ígérkezik…

Addig viszont családi őrület. Barnus le nem szakad az új Kindle-ről, Gergő izgatott a suli miatt, Kolos pedig rossz, mint az ördög. Mindig van valami, mindig alakítanak valamit: most épp a senki nem hajlandó a saját szobájába aludni műsor megy, és kezd egy kicsit kezd a pöcsöm tele lenni… A kicsi most van ágyváltásban, napok óta megint közénk fekszik, Barnus ismét nagyon fél, mióta elromlott a pumpája, és a nappaliban alszik a hálónk mellett. Gergő nem bírja az elszigeteltséget, így ő is kitántorog olyan 11-körül, így az a vége, hogy senki nem alszik, mindenki nyűgös és fáradt.

Megoldás kell.

Mihamarabb.

 

pedig annyi minden történt.

Azt sem tudom, hirtelen miről írjak, úgyhogy akkor megyek sorrend nélkül: fel nem foghatom és meg nem érhetem, hogy mi az oka annak, hogyha valakivel kedves vagyok, nem zsörtölődöm, nem követelőzöm, akkor egy idő után átlép egy bizonyos határt és elmérgesedik a viszony. Bizony, alkalmanként kedvem lett volna megkérdezni az illetőtől, hogy a többi fizetős megrendelőjével szemben is megengedi-e magának azt a stílust és hangnemet, vagy mi a csudát tettem, hogy velem meg igen…? Mindegy, túl vagyunk rajta, egy percig nem szomorkodom, sajnos és hála Istennek igaz, hogy mindenki pótolható és remélem, hogy a cserével egy békésebb és kevésbé hektikus együttműködés veszi kezdetét. Nem kell nekem azért fizetni, hogy valaki tiszteletlen legyen velem, megteszik azt ingyé is 😀

Rengeteget tanulok mostanában: többféle kurzust is végzek, ezek többsége nagyon jól segíti a napi munkavégzésem vagy épp beilleszthető a napi rutinomba, és az új tudással bazisok időt tudok megspórolni, ráadásul nagyon élvezem ezeket a tanfolyamokat, úgyhogy újabb és újabb tanulnivalót találok magamnak. Most elsősorban a dizájn érdekel, tartalomkészítés és a vágás, így ezekbe ásom bele magam.

Barnus 10 éves lesz. Minden szentimentális kitekintés nélkül (egyelőre!), csak annyit kérdeznék, hogy van-e, akinek a gyereke Kindle PW-t használ és lehet-e hozzá elég kiadványt találni? Nekem az a nagy parám, hogy megvesszük a kurva drága kütyüt

Nagy vágya lenne egy ebook reader, de ha nindent csak pdf-ben lehet rátölteni vagy nincsenek meg a most futó trendi nagy kedvencek, akkor semmi értelme. Ezt próbálom kideríteni, még van pár napom.

Elhiszitek, ha azt mondom, hogy Gergőke iskolába megy? Bizony, most megyünk majd a szülőire, aztán pedig szóbeli elbeszélgetésre, szeptembertől pedig iskolás lesz az én kis drágám… előtte azonban még vár egy hosszú, programokkal teli nyár. Muszáj valami vidám dologra gondolnom,muszáj a nyárra gondolnom, mert elönt az érzés, hogy amikor a kicsi, alig 3 kilós Gergőt fogtam és odaadtam Ádámnak, majd elindultam kemóra… És most itt vagyok. Itt vagyunk. Mindennel együtt egy csoda az élet.

Rengeteg helyre megyünk kitelepülni, úgyhogy a legjobbnak láttuk, ha mindjárt az elején feltöltjük a gyerekeket: egy hosszú nyaralással indulunk, aztán vár a munka és a Balaton, ami annyira hiányzik, hogy szinte már fáj.