Hosszú évek voltak, és ahogy göngyölítem-emlékszem-rendszerezem, egyre hosszabbnak tűnnek. Érdekes, hogy mindenféle fájdalom nélkül landol a konténerben minden, amit úgy ítélek meg, hogy már nem kell.

Minden egyes lépéssel közelebb kerülök ahhoz, hogy letisztuljon a kép – végre tudom, hogy mim van. Méltó helyre kerülnek a fontos emlékek, és igen, megtartok olyat is, ami a nehézségekre emlékeztet.

Egy régi lakáskulcs. Egy levél. Egy összetört telefon. A sugárterápiás alátét.
Nem felejtek.

Egy picit belehaltam.

Ideje újjászületni.