Tulajdonképpen én rontottam el.
Akkor, amikor több, mint egy évvel ezelőtt elkezdtem a diétát, örültem, hogy van egy szalmaszál, amibe kapaszkodhatok.
Betartottam, sőt, szigorítottam rajta, kivettem még azokat az ételeket is a listából, amit valami miatt nem tartottam jónak.
A szalmaszálból egy elég erős köteg, mára pedig egyenesen védőháló lett: egy év alatt mintha kicserélődött volna a testem. Nem fogyókúra, de rengeteget fogytam. Nem hízókúra, de a fiaim kikerekedtek, pirospozsgásak és a gyógyszerek jelentős részét elhagyhattuk.
Javult a májértékem (mit javult? csodálatos!), beálltak a hormon értékeim, a cukrom, a pajzsmirigyem és még hosszasan sorolhatnám.
Aztán felmerült a lehetősége, hogy könyv lesz belőle, én pedig ostoba módon megosztottam ezt az örömhírt itt a blogon. Óriási munka egy ilyet összehozni, és nem volt még elég anyagom hozzá, úgyhogy az elmúlt hónapokban szorgosan főztem, mértünk, dolgoztunk.
——————–
Az, amit nem vártam, az igazán csak ezután jött.
– Te, lesz ebből a könyvből valami?
– Még mindig írod?
– Hány példányban lesz?
– Hogy szereztél kiadót?
——————–
Nem szereztem kiadót. Nem árulom a rákos sztorimat (ez sarkalatos pont volt). Nem kovácsolok megélhetést és nem építek brandet . Nem azért élem az életem és az élményeim sem azért vannak, hogy pénzzé tegyem mindenáron.
Nem örülök, hogy megtörtént velem a rák.
A rák nem ad karriert, megélhetést és kurvára nem definiálja azt, aki vagyok.
Formált, alakított és nyilván ért egy csomó impulzus, de nem, nem, nem lettem túlélőkönyv író, élet értelmét megértő gyógyító és bizony az ezzel kapcsolatos tevékenységem jelentős része a háttérben zajlik.
Nem írom ki minden alkalommal, amikor egy ismerős ismerőséről kiderül, hogy mellrákot diagnosztizáltak nála, és zokogva hív fel, hogy ettől és ettől kapta a számomat és mi lesz…?
És akkor orvost keresünk, mert megvannak a kiskapuk, a közvetlen számok. Elirányítom a megfelelő fórumba, ahol felteheti a kérdéseit és valós, gyakorlati választ kap rá. Beszélek a családtagokkal, és bizony a puszta jelenlétem a példa, hogy ezt meg lehet ugrani. A diónyi tripla negatív mellrákot is.
Kicsit olyan ez, mint valami kappa-kappa-gamma lánykollégium:) Hálót tartunk egymás alá, és igen, eszméletlen jó érzés önzetlenül, feltétel nélkül segíteni, irányba állítani valakit akkor, amikor a legnagyobb a káosz és legsötétebb a vihar.
Teljes értetlenséggel fogadom távoli ismerősök sokszor nyílt, de legtöbbször burkolt faggatását a könyvről. Hogy mennyit fogok keresni vele? Hogy hogy érdemes bemarketingelni. Hogy mi a titok, illetve hogy jó nekem, mert -figyelj, ez a legkeményebb- a rák könnyen. eladható. sztori.
Ezúton szeretnék értesíteni mindenkit, akit törölni fogok facebookon, hogy
- nekem nem volt célom könyvet írni, de örülök, hogy lesz, mert szerintem sok embernek segíthet.
- lesz, de hogy mikor lesz, abban pont a Kiadó a legérzékenyebb, legbarátságosabb: akkor, ha kész leszek vele. Megvárnak. Ha szeptemberben, akkor akkor, ha a jövő Könyvfesztiválra jön ki, akkor meg akkor.
- pont akkor, amikor a munkám ( a valós, fizető munkám, amit egy pillanatra sem hagytam abba, még akkor sem, amikor a kezeléseket kaptam) engedi.
Nincs miért sietnem, nincs kivel versenyeznem és nem, nem leszek írónő, aki a hamptoni házában fehér kavicsokat gyűjt.
Egy csodálatos, megkockáztatom, hogy életmentő szakácskönyvet írok majd annak a két embernek a segítségével, akik visszaadták a tudományba és az orvoslásba vetett hitem a legsötétebb időkben is, továbbá hagyom, hogy minden olyan nyugalomban és természetesen fejlődjön, ahogy meg van írva.
Mert megtehetem. Kivívtam magamnak, hogy MEGTEHETEM.
.png)
