Itt is megtalálsz:
All Posts By:

Ági

    mindennapok

    Falak

    falak mindenhol. Kibontjuk, betesszük, kiütjük, lebomlanak, felépülnek, szétválasztanak és összekötnek.

    Falak a gyerekszoba és a konyha között, a háló és a gyerekszoba között, és falak körülöttem. Erős falak.

    Olyan erős falak, hogy ne férjen be a

    • “nem fogod bírni”
    • “én biztos elvetetném a helyedben”
    • “akkor művi terhességmegszakításra keressek időpontot?”
    • “ki neveli fel, ha meghalsz?”
    • “majd megint szülsz egy beteg gyereket”
    • “MEG FOGOD TE EZT MÉG BÁNNI”

    és még sorolhatnám. Való igaz, nem tervezett gyerek. Való igaz, hogy minden emberi számítás ellenére jelentkezett be hozzánk. Való igaz, hogy sokkot kaptam, mikor megtudtam, és volt dilemma bőven, hogy mi lesz-hogy lesz.

    De a döntés mindenképp a miénk: az enyém és a férjemé, és nagyon erős, sziklaszilárd falakat építek, hogy jelezzem, hol vannak a határok. Hol vannak az áthághatatlan, átléphetetlen határok, ahová aki megpróbál befurakodni, az paradox módon örökre kívül marad.

    A legfurcsább, hogy nem rólam szól a történet. Őt (és itt most nem konkrétan egy személyre gondolok, sokan vannak, ó, de nagyon sokan!) hagyták el. Ő vetette el, ő nem tudta megszülni, neki nincs munkája, ő retteg a betegségtől, ő nem tud meghalni, ő vesztette el a gyerekét,ő nem tud magának megbocsájtani. De ha én is valami ordas, szarvashibát követek el és én sem leszek boldog, akkor könnyebb lesz elviselni, hogy neki sem sikerült.

    Nem én kezdtem el rakni a téglát. De nem bánom, hogy nem látunk át majd egymáshoz a végén.

     

    c721a62d-31d6-4332-8e68-a8d43ef14b40

    Megosztás:
    mindennapok

    Nem biztos, hogy rossz ez nekünk.

    Holnap jönnek és ízzé-porrá törik a falakat, a konyhámból nem marad semmi. Semmi. Se csempe a falon, se fal ott ahol eddig volt, se padló, se pult – minden eltűnik.

    A legnagyobb kihívás a következő időszakra az volt, hogy hogyan oldjuk meg, hogy legyen étel, ugyanis a spéci diétánk ÉS a gyerek cukorbetegsége miatt hozatni egyszerűen lehetetlen.

    Jelentem, megoldottuk: az egyik garázsban alakítottunk ki egy kis főzős pultot, aztán annyira megtetszett az, hogy ott van ilyen konyha-sziget, hogy úgy döntöttünk, minél inkább igyekszünk véglegesre alakítani, és akkor lesz egy nyárikonyhánk. A nyárikonyha mint olyan nem hülyeség, a nagymamáméknak is volt, tényleg az udvarra nyílt: ott mosta az uborkát, ott főzte be a lekvárt, ott volt a sparhelt, a nagy vödrök, a kézmosó lavór…

    Belegondoltam, mi mindent készíthetnék itt: állhatna cseréphordóban a dobálós savanyúság, senkit nem zavarna a penetráns fingszag, amíg a fermentjeim erjednek, nem a fehér (mégis fehér lesz, a barna élőben nem tetszett) konyhában kellene feldolgozni a meggyet, a barackot, a paradicsomot, a lecsónak valót. Kéznél lenne minden egy kerti grillezésnél (hiába egyszintes a házunk, a telek lejt, így a kert egy szinttel alattunk van), be lehetne szerezni fillérekért egy kültéri sparheltet is, na azon meg aztán a kutyák kajájától elkezdve tényleg mindent meg lehetne oldani…

    Nem biztos, hogy rossz ez nekünk.


    A következő hetekben így rengeteget leszek a “pincében”. Csalóka ez, mert a telek fekvéséből adódóan egyáltalán nem pince, nincs földbe süllyesztve, így szuterénnek se mondanám, de vékony ablakok vannak rajta és nem lakótér, úgyhogy mi pincének hívjuk. Zárójelben mondom, hogy az egyik helyiségre ajtót tetettünk, így ott nyertünk egy 20m2-es dolgozót Medvének. Egyelőre kupleráj van ott is.

    No de vissza: mivel rengeteget leszek ott, óhatatlanul elkezdem átnézni, szanálni, rendezgetni azokat a dobozokat, amikhez eddig nem nyúltunk vagy csak egy másik sarokba tettük át. Igazi kincseket találtam már most: könyveket, amiket elfelejtettem, de nagy örömmel találtam meg, aztán hímzett párnahuzatokat (istenien mutat majd a cserépkályha párkányán), régi szerelmes leveleket (ahh), és persze a rengeteg babaholmival teli ládát. Most még mindig úgy néz ki, hogy kelleni fog…


    Mindenesetre jól kitoltam az első vizit időpontját: augusztus 22-én megyek, addig eldől, hogy szeretne-e ez a baba velünk maradni (egyelőre nagyon úgy tűnik :)). A kemoterápia miatt mindenképpen összetett genetikai vizsgálatot kérünk majd, azt is intézgetni kellene a héten, hogy pontosan a nekünk vizsgálatra ideális időintervallumra jegyezzenek elő, szóval van tennivaló bőven.

    Neki is állok dolgozni álmodozni,

    Megosztás:
    mindennapok

    Nagyon nehéz

    Nagyi igazán nem akar sok vizet zavarni. Nem ugráltat, nem követelőzik, nem hisztizik. Ezzel együtt rengeteg tennivaló van körülötte: a párnája, a vize, a haja, a körme, a gyógyszerei, a reggeli, a kis sárgabarack, az ebéd, a vacsora, a zokni, a gyógytorna, a tévé, a szemüveg, a még egy takaró, a sok a takaró, a fásli, a véralvadásgátló, a fürödjünk, a töröld le a keretet, a segíts át a szobavécére, a Bioptron lámpa, a masszázsfotel… sorolhatnám.

    Tök sok jó dolgot is hozott az életünkbe: a gyerekek valamivel csendesebbek, nyugodtabbak lettek, Medve határozottan megkönnyebbült, az egész ház átalakítás felgyorsult és leegyszerűsödött, ráadásul a Nagyinak tök jó humora van.

    Nagyon igyekszik nem beleszólni semmibe: pénzügyek, gyereknevelés, diéta, életmód. Mondom nagyon igyekszik. Egyébként minden, amit eddig evett (a kenyerünk, a vegán töltöttpaprika, a cukkinifasirt,a vegán fagyi, citromos-vaníliás köleskrém,  a rántás nélküli zöldségleves, a thai curry) nagyon ízlett neki, szívesen ette. Nyilván ragaszkodik bizonyos dolgokhoz: neki kell a napi tejecskéje (Aldi, bio teljes tej), a saját kenyeréhez (bajor rozscipó) és persze a kolbász, amit még otthonról elhozatott, a krémsajt, amit még a kórházból mentett, a macisajt, amit szintén ott adtak… szóval érted.

    Teljesen elámult a szobája láttán: végül a legislegrégebbi hálószobánkat kapta meg, onnan kétszárnyú ajtó vezet a kert felőli nappaliba,ráadásul világos, jó messze van a kölyköktől és a dupla ajtón és az ablakon át is zöldre lát. Pár apróság még hiányzik,nagyon kell neki egy falvédő, a kézzel hímzett képei és egy olvasólámpa, de alapvetően kész vagyunk, megvagyunk,jó lesz így.

    Újraterveztük a konyhát, és végül nagyon modern módon a sima sötétbarna pác mellett döntöttünk 😀 Bátrak és innovatívak vagyunk, na, de

    1., napi 5 főzéshez-sütéshez nem praktikus a fehér (jólesett egy kicsit álmodozni, de nem reális)

    2., ez tetszik igazán, ezek vagyunk mi.

    Várom a leárazásokat, a hálószobánkhoz tartozó kicsi erkélyre szeretnék holland pázsitot és egy kis kávézó szettet (asztal, két szék), a nagy teraszra egy párnaládát (nagyot!) és mindenképp kell egy-egy garnitúra friss ágynemű a fiúknak is,immáron az új szobájukba, ami viszont költözik.

    Igen, a fiúk szobájához akartunk a legkevésbé hozzányúlni, de sajnos másképp nem jön össze a dolog. A hátunk első részében lesz így a hálónk, a gyerekszoba, a konyha, egy étkező és egy családi szoba. A hátsó részben van a nagy gardrób és a gyerek gardrób, az én műhelyem, a nagyi fürdője, a dolgozó szoba és a szép nappali (ami egyelőre lebombázott hely az ablakcsere miatt).

    A family room,  mint olyan, Amerikában teljesen bevett dolog, és lám, a szükség és  a lehetőség csavarta így-úgy, de nekünk is lesz.

    A family room, azaz családi szoba általában a konyha és az étkező megnagyobbítása, egy légtérben van vele. Egy kevésbé formális tér, mint a nappali, ott van a gyerekeknek kialakítva játszó-és tanuló sarok (pipa, pipa, pipa), ez utóbbi nálunk az OO (otthonoktatás) miatt különösen fontos.

    Hát, itt tartunk most. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bánom, hogy így alakult. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kibírhatatlan. De hazudnék akkor is, ha csillogó szemmel azt mondanám, hogy könnyű. Nem, nem az.

    De egy háromévesben annyi energia van, hogy bírja 😉

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Megjött…

    … a Nagyi.

    Tetszik neki minden, nagyon örül mindennek, hálás mindenért, tudott pihenni, az asztalhoz ki tudott jönni enni – minden az előzetes várakozáson felül alakul eddig.

    … a hidegfront

    26-os cukorral. Igen, ennyi, nincs mit tenni, rettenetes éjszakánk volt, talán ilyen nem is volt még, amióta Barnus cukorbeteg lett, azt hittem a mentő viszi a gyereket a kórházba. Ezen a héten 4 akupunktúra lesz, talán helyreáll minden.

    … Gergő kedve a pelenka elhagyásához. Pont most, pont ma. Egyelőre vegyes sikerrel, ami nagyon-nagyon nem hiányzott.

    … a gyerekeknek rendeltem poit, Barnus tök ügyes, Gergő meg hát… neki is van, na.

    … a kedvem az ázsiai konyhához. Lime, csili, gyömbér – asszem nekem most több nem is kell a boldogsághoz.

    … a fagyiszínű trikóim. Rájöttem, hogy csupa karakteres/maszkulin /tiszta színből áll a ruhatáram: szürke, navy, piros, fehér, fekete, chambray, farmer… szeretem, sőt, imádom, és ez vagyok én, de most rendeltem 3 fagyiszínű trikót a Tchibotól.

    És a végére egy kakukktojás: a mai nap fröccsért kiáltott zárásképp, de nem volt itthon bubis víz. Csak egy – egy repi. S. Pellegrino BVLGARI limitált szériás ultrapucc. Most azzal a vízzel iszom a fröccsikémet. Éljen a rozé.

    cb6f9ae0-12c9-49e1-91b9-caba7ca2706f

     

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Miért?

    Majdnem mindenkinek ez az első kérdése. Hogy miért. Miért nem veszünk mellé ápolónőt 0-24-es műszakba, miért nem keresünk egy nyugdíjas otthont, miért nem oldjuk meg másképp…

     

    Egy szép, augusztusi délután volt, még a CT előtt. Nem tudtuk, hogy mi lesz, csak azt, hogy hamarosan kezdődik a kemoterápia és az egész életünk megváltozik majd.

    – Ádám, mi lesz, ha egyszercsak vége lesz? Úgy értem… mi lesz, ha szétterjedt, ha szétrobban, ha belemegy a gerincvelőbe, ha nem tudok majd felállni, beszélni, ha…

    -Akkor nagyon fogok sírni.

    -Nem úgy, hanem hogy akkor kórházban lennék? Vagy hospice házban? Vagy hazavinnél Anyuhoz meghalni, hogy ne lássák a gyerekek?

    – Akkor felhúznánk a legvidámabb ágyneműdet. Énekelnénk neked, ölelgetnélek, és aztán a gyerekeket elvinném Anyukádhoz, én pedig hazajönnék és fognám a kezed. A végéig. Úgy aludnál el, hogy a saját ágyadban vagy, a saját fenyőfáidat nézed. Itthon. Végtelen szeretetben. De kérlek, még ne halj meg. Nagyon szeretlek, nagyon szeretünk, küzdj, és…

    -Ó, bazdmeg…


    Hát, ezért. Ezért vesszük ide a Dédit. Bárakárhányennyiannyi éve van még, azt itt töltse velünk, szeretetben és kurva nagy hangzavarban, zsibvásárban, nevetésben.

     

     

    Megosztás: