Itt is megtalálsz:
Egyéb

Azt hiszem, akkor lett tökéletesen elegem

ebből a  -saját magunk teremtette- helyzetből, amikor 3 tálca gombát dobtam a kukába, mert
1., annyi főtt kaja volt itthon, hogy nem kellett ebédre
2., megbújt a sok lom mögött a hűtőben
… és ez nem az első eset. Landolt már így virsli, madársaláta, jégsaláta, elfelejtett, 2 napja lejárt, bizonytalan színű, fóliával lehegesztett darált pulykahús is. Egy kiló.
Elég volt, basszus. 
Eleve brutál a lelkifurdi (a világ kevésbé szerencsés részein konkrétan sok ezer kisgyerek hal meg naponta, én meg baszkodom kifelé a kaját), másfelől meg súlyos tízezrek landolnak a kukában minden hónapban.
Úgyhogy ez a február egy nagyon kemény kihívás lesz – magunkkal szemben, elsősorban. 
Nem. Veszünk. Kaját.
Megesszük, ami itthon van. Így. Most. A hűtőben. Egy 10.000 Ft-os bevásárlást intézek még az elején, mert nyilván babavíz kell, ha már tápszert eszik csóró gyerek, illetve 

  • tojás
  • sajt
  • vaj
  • krumpli
  • zöldség
  • tejföl
  • natúr joghurt
  • olaj
még kerül a bevásárlólistára. 
Ja, és kávé.
Aztán slussz. Kinyitom a fagyasztót, és elindul ez a bűvös hónap. 
Kíváncsi vagyok, meddig jutunk, kíváncsi vagyok, hogy a hónap végén mustáros nyers hagymát eszünk-e pudingporral, de bevállalom. Ha másért nem, hát azért, hogy elfogyjanak a lekvárok, a befőttek, a fagyasztott mindenféle és tavaszra teljesen friss legyen az életünknek ez a területe is.
—————————————–
Nem hiszem, hogy olyan rossz lesz:)
Megosztás:
Previous Post Next Post

4 hozzászólás

  • Reply Ildikó

    Szerencsére nálunk kicsi a hűtő, így ilyen bajunk nincsen, de anyut már finoman rávezettem, hogy nem azért veszünk élelmiszert mert akciós, hanem mert kell.

    Átnézve a hűtőt talált öt éve lefagyasztott tököt. Tök jó 🙂

    2014-02-01 at 08:17
  • Reply borsócska

    Hétfőn vágtam ki a kukába egy kiló gyönyörű, friss csirkezúzát, mert nem jutottam el a megfőzéséig és már szagos volt, bónuszként utánahajítottam egy kisebb halom körtét, novemberben lejárt joghurtot, hétvégére (hetek óta) őrizgetett ananászt, túlérlelt avokádót. Most mi is a fagyasztóból élünk, oké, január végén menő (és finom) a cseresznyés clafoutis, de attól tartok, két hét múlva meggyet eszünk sk eltett leveles spenóttal. Mondjuk lesz hely tavasszal az új adag spenótnak (amit aztán megint kincsként őrizgetek tél végéig). :)))) Próbálom a csiilagjegyemre fogni, de harmincon túl már fejlődhetne a jellem…

    2014-02-01 at 16:24
  • Reply my

    Én 6, azaz hat darab pisztrángot vágtam kukába, túl sokáig várt a sódombra, amiben megsütöttem volna 🙁 Pedig amikor Buddy csinálta a tvben, olyan jól nézett ki, hogy rögtön vettem pisztrángot és 2kg sót. A só még megvan 😀

    2014-02-04 at 12:16
  • Reply lilamano

    Láttam egyszer a tv-ben egy fukarokról szóló filmet. Az egyik azzal spórolt, hogy időről időre 1 héten át nem vettek semmit, így azt kellett enniük, ami otthon volt. A többit nem mesélem el 😀

    2014-02-09 at 08:21
  • Hozzászólás a(z) Ildikó bejegyzéshez Cancel Reply