Nos, volt néhány nem annyira remek nap…

Mint például a szombat. Az hagyján, hogy hajnalban keltünk, a két gyereket összepakoltuk, majd utaztunk 200 km-t azért, hogy Medve 150 emberre főzzön a rekkenő hőségben, miközben

– a gyerekeket egy sátor alá tudtam kipakolni, ahol csurgott rólunk a víz
– beálltam zöldséget szeletelni
– a Duna kb. 50 méterre volt tőlünk, így folyamatosan azon gondolkodtam, hogy egy bazi erős bicajlánccal magamhoz csatolom Barnabást
– de legalább Gergőnek újabb foga jött, így üvöltött végig.

De Medve főzött. Finomat. Barnesznak legalábbis nagyon ízlett…:)

Aztán hazafelé természetesen mindenki hullafáradt volt, nyűgös, hisztis, úgyhogy ultranagy veszekedésbe fulladt az egész, de annyira, hogy közöltem az én drága férjemmel, hogy
1., húzódjon félre az autópályán
2., én kiszállok
3., majd valahogy hazajutok
4., ha akarok
5., és egyébként is, hagyjanak békén, nekem ez nem szórakozás, a fasz kivan ezzel, így megy el a szombatom, bla-bla-bla.

Sírtam a fáradtságtól és a kialvatlanságtól.

——–

Vasárnap viszont olyan de olyan jó volt, alkotódélutánon jártam, ahol díszített naplót festettünk-ragasztottunk-pacsmagoltunk.
Az enyém ilyen lett:

Ráfestettem, stencileztem, nyomdáztam, patináztam a fényképekre is, a legnagyobb buksisimi Ádámtól jött, mikor megkérdezte, hogy ez képeslap-e.
Mindegy, nem békülök:P

Na jó, azért van mivel megvesztegetni, merthogy szerintem ez valami gyönyörű. Hiába, na, azért este mikor kiülök a teraszra, már lehet érezni, hogy ez nem az a nyár már…