Itt is megtalálsz:
Egyéb

Boldog

A mellrák után – és ezt nekem elhiheted – egy egészen új élet jön.
Minden új.
Minden más.

Másképp állok például a nyugdíj kérdéshez. Másképp gondolkodom a gyermekeim jövőjéről – megkockázatom, hogy sokkal átgondoltabban, mint azok, akiket nem legyintett meg a halandóság gondolata.

Sokkal nehezebben adok ki pénzt dolgokra: már nem 10 felső kell, hanem egy, de az olyan legyen, hogy minden pillanatban imádjam hordani. Nem veszek meg szinte semmit feleslegesen, sőt, inkább szabadulok a felesleges (de egyébként csodálatos) holmiktól.

Tízszer, százszor, ezerszer meggondolom, hogy mit eszem. Hogy kivel kötök barátságot. Hogy azok, akik az ismerőseim, azok a barátaim-e.
Már nem kötök egyoldalú üzleteket.

Nem ajánlkozom önként, dalolva, a saját energiáimat nem kímélve.

Már nem hívom, ha egyszer sem hív.

Már nem írok, ha nem ír.

—————————————

Boldog vagyok. Sallangok és sallang emberek nélkül.

—————————————

Már a legegyszerűbb dolgok is boldoggá tudnának tenni. Hihetetlen eufórikus örömöt okozott volna, ha tegnap nem avval jön haza a férjem, hogy csak úgy tudta becsalogatni a gyereket reggel 8-kor az óvodába, ha megígérte, hogy elviszik Felhőkét, és beviheti (!!!!) magával.
Nos, Felhőkéről mi tudjuk, hogy egy jámbor tündér bárány. De kisgyermekeikkel óvodába igyekvő /ott átöltözéshez készülő/ totyogós kistestvéreket pár lépésre bátran elengedő anyukák NEM tudják Felhőről, hogy ő tulajdonképpen bébiszitter.
Ők egy 60 kilós, talpig szőr komondort látnak, ami 1500 kilóval tud harapni és magasabb, mint a gyerek.

Most nem beszélek Ádámmal és fogom a fejem.

Nem normális, basszameg.
És ez erősem befolyásolja a boldogság-szintemet.

Megosztás:
Previous Post Next Post

5 hozzászólás

  • Reply Katka

    No mi lett Felhőkével és az ovival? Remélem boldogságszint fent maradt! Nálunk az a tapasztalat, hogy a gyerekek imádják ezt az óriást, a normálisabb anyukák pedig nem aggódnak, ha közlöm, hogy nem bánt, csak ismerkedik. 🙂 Persze mi oviban még nem próbáltuk. 🙂
    Egyébként annyira szép Felhő!

    2014-11-06 at 19:54
  • Reply Grafomano

    A férjek már csak ilyenek. Tegnap pár pillanat erejéig az én fejemen is átfutott, hogy ma balzsamecetet teszek a kávéjába… (baromira allergiás rá). 🙂 Felhőke egyébként ultracuki, és nem is látszik 60 kgnak :DDD max 58 (elvégre lány, nem? )

    2014-11-07 at 07:50
  • Reply Piffeny

    Szia, Ági!
    Nagyon régóta, kb. 6-7 éve olvaslak (még az első sminkes blogoddal kezdtem), de sosem kommenteltem. Eleinte félénkségből, majd később, mikor a betegségedről írtál, megint félénkségből. Mert mit is mondhatana egy idegen, aki ráadásul még egészséges is? Mit érthet meg abból, amin átmentél? Valószínűleg semmit. Pedig végig itt voltam, szorítottam, gondoltam rád. Talán jól esett volna neked, ha én is írok, egy a sokból, nem tudom. Úgy éreztem, semmitmondó szavakat tudnék csak.

    De most írok, mert Pinteresten követni kezdtél, és mert ezt a bejegyzésedet különösen szívmelengetőnek találtam. Sokszor olvasni-hallani, hogy a gyógyult rákbetegek teljesen máshogy kezdik élni az életüket: úgy, ahogy igazából mindenkinek kellene. Megválogatják a barátaikat, tennivalóikat, más a fontossági sorrend, stb. Ha valamit ki kellene emelnem abból, amit tőled tanultam, akkor ez lenne az: nem húzzuk ki alul fehérrel a szemünket. Öööö… nem, nem ezt akartam :-), szóval: minőségi élet. Nem elpazarolni-eltékozolni a napokat. Szörnyű, hogy ehhez neked ezt kellett megélned.

    Örülök, hogy jobban vagy, kérlek, maradj egészséges.
    Üdvözlettel:
    Piffeny

    2014-11-08 at 08:36
  • Reply GoldenApple

    Edit/Piffeny

    imádom a blogod. Hiánypótló.

    2014-11-08 at 10:46
  • Reply Piffeny

    Köszönöm szépen! Ez nagyon jól esik!

    2014-11-08 at 14:58
  • Leave a Reply