Jobb, na.

Valami végleg lezárult: az onkológusom a jövő héttől már nem dolgozik ott, ahol eddig. Elmegy, elköltözik, nem igazán lesz elérhető.
A jó hír, hogy találtam valakit, aki nagyon-nagyon-nagyon szimpatikus, úgyhogy az összes papírommal átcuccolok hozzá.

Új terápiát kezdek hamarosan, sajnos ami eddig kiváló volt, és örök hála érte, az ide már érzésem szerint kevés lesz. Csodás, frankó, jól beazonosítható pánikrohamaim vannak, amiket kezelni kell.

————————-

Egyébként a nagy hurrálkodás elmaradt, helyette vettünk 25 fej karalábét (töltött, rántott, pirított, tojásos, leves, főzelék – mindenhogy szeretem, úgyhogy fagyasztom), aztán olyan 10kg cukkinit (akciós az auchanban) és egy raklapnyi póréhagymát (holnap azt kell ennem, “sajtos”rizsgolyókkal.

————————-

33 hétfőn. Gergő meg 1.

Addig elmúlhatna ez a fostaliga kaka szarság.

már-már menterendszerűen.

Völgy, de akkora, hogy nem is látom a tetejét, a fényt, és az eszemmel tudom, hogy ez csak a hormonok játéka, a testem és a lelkem megadja magát és pánikol.

Jaj.

Nagyon.

Jaj.

De annyira, hogy valamit tennem kell, mert sajnos már hátráltat abban (jó, nem folyamatosan, de időről időre igen), hogy normális életet éljek.

A félelem egy furcsa és nagyon alattomos féreg. Sokszor észre sem veszed, hogy rág. Sokszor annyira erős vagy, hogy megteheted, hogy ne foglalkozz vele. Aztán amikor valami miatt rés lesz a pajzson, kiderül, hogy szép csendben, a felszín alatt óriási károkat okozott.
Nem először fordul ez elő. Nagyon nem.

De most egyszer s mindenkorra véget szeretnék vetni neki.

A Fecske csoport kirándulni indul. Egyensapiban. Mi, szülők meg úgy integettünk, mintha az olimpiára indulna a csapat.

Gubancka minden körülmények között az Operában van, és Gergő legjobb barátja. Ha akarja Gergő, ha nem.

Szerinted koszos így nap végére a gyerek?:D

… ettől. Fel kell mászni arra a fára, na. Amit meg kell tenni, azt meg kell tenni, nincs mese.

 Liliomok…

Felkerült a nagyobbik meggyfára az ikeás hinta.

Vasárnap, boldogan.

Ideje visszatérnem az életbe.

megvolt a fotózás és minden percét élveztem.

Nagyon.

—-

Mindent összevetve nagyon szuper hétvége volt: gyerekek anyunál, én pedig  rengeteget pihentettem a lábam, de tök jól haladtam a minden más dolgommal is.
Sok dolgom volt ugyanis – pihennem kellett, sokat pihennem. Bicegni-lődörögni a Könyvhéten. Inni egy kávét, meccset nézni, aludni.
Jéghideg fehérbort inni, barackdarabkákkal.
Olvasni és álmodozni.

Beszélgetni, odabújni.

Egy kicsit Nyuszkónak, Áginak, barátnőnek lenni, nem pedig anyának, kajaellátónak és munkatársnak.

És újra előkerültek az ecseteim is…

Kell azért ahhoz egy jó adag roséfröccs bátorság, hogy egy ilyen mell-ügy után az ember új melltartót vegyen magának.

Munka, majd Premier Outlet, séta. Hosszas séta. Nadrág Medvének. Séta. Ing Medvének. Séta.

Medve el valami harapnivalóért, én be az első fehérneműs üzletbe, de nem jó, csupa csipke, merevítő, habos álom, párnás csoda, tiszta stílus, szex, érzékiség.
Ennek a közepén állok én – és az elmúlt egy évem.

A csonka mellem. A megtépázott, cafrangosra szakított életem. A testem, a lelkem, a világom. Nőiességem, női mivoltom. Kopaszon. Kinyúlt pólóban. Fájdalmak közepette.

Potyogtak a könnyeim.

Kerestem egyet, egy olyat, ami jónak tűnt, és elkullogtam a kasszához.

—-

Aztán magam előtt láttam a férjem szemét.
Hogy szeret. Hogy büszke. Hogy ölel, hogy szépnek lát, hogy mosolyog.
A gyerekeimet. Hogy itt vagyok, hogy odabújnak, hogy a mellemre tudják hajtani a fejüket.

—-

Kasszától el, látni akarom.

—-

Próbafülke. Szar fények. Megtörlöm a szemem, hogy lássak.

No igen. Be van horpadva. Nem vészes. Rózsaszínes a heg. Még furcsán kemény az egész, de ez nem csoda, meggyötörte a sugár.
Felveszem az új melltartót.
Nem szorít, nem nyom, odasimul. Érzi, érzi, hogy most szeretnie kell engem. Összekapcsolom, igazgatom. Hát itt vagyunk.

Megvagyunk. Höhö, szó szerint.

Kibírtam.

Ki a kemót, a műtétet, a félelmet, a sugarat, a… mindent.

Diadal ez, diadal a javából.

Triumph – esik le.

És valóban az. Diadal.