Tőlünk 3 házzal odébbról elvittek az éjjel egy kocsit. A miénket is feszegették, a szomszéd kamerája felvette, de végülis nem Imit vitték el, hanem egy másik autót.
még mindig tart, de a cukorral és a liszttel csúfos kudarcot vallottam: fagyizni voltunk ma.
Jelzem, hogy már nem az a srác készíti a fagyit, aki eddig. Biztos, hogy nem. Cukorszirup, művi elrendezés, ordító színek és harsogóan természetellenes íz – ezekből pedig elég volt egy fél gombóc, és a többi ment a kukába. Medve ugyanígy. Mármint nem ment a kukába, hanem kidobta ő is a fagyiját.
This is the end of an era.
Pénteken nagyon rossz napom volt, nagyon hajtós, nagyon stresszes: mire az esti találkozóra értem, már egy bő fél órás bömbölés mögöttem a kocsiban. Bután is éreztem magam, végig kaparta a torkomat a sírás, de találkoztam a többi melldagis csajjal – újakkal is, és olyanokkal is, akikkel intenzíven tartom a kapcsolatot egyébként is.
Szombaton zeneórára vittem Barneszt: pont annyi volt, ami jó volt még neki, és pont annyira fáradtunk el, hogy legszívesebben már délután lefeküdtem volna aludni.
Este szuper meglepit kaptam, külön posztot érdemel, annyira klassz, el sem hiszem, hogy milyen lehetőséget hozott a Sors (meg egy Fiat Seicento, ha jól láttam:))
Kérdeztétek a lelki okokat, az annyira összetett, hogy még nem is tudom, honnan kezdjem el írni, de ígérem, hogy megírom. Nyilván nem a teljes igazságot, hisz van olyan, amit megtartok belőle magamnak,de annyit mindenképp, hogy egy átfogó képet kapjatok arról, hogy milyen dolgok vezethetnek odáig, hogy az ember egy fasza karfiolt növesszen a mellébe.
Hangoskönyvet hallgattam délután: Bagdy Emöke Pszichofitness című könyvét, és… klassz. Érdekes. Ha megszokod a hangját (20 perc), utána már nem annyira fura, hogy beszél hozzád valaki (na jó, de), de amiket mesél, az nagyon érdekes, értelmes, PRAKTIKUS(!!).
Együk ki a fagyasztót projekt: megy, megy, még mindig megy, és még mindig majdnem fullon van. Holnap gombafejeket sütök (nyilván a gomba új szerzemény), illetve Gerusz mester kap némi sütőtököt egy kis túróval (basszus, hogy szalad az idő, már itt tartunk).
“Tumoros betegek állapotát leíró rendszer, melyben a pontértékek jelentése a következő: 0 – tünetmentes…”
félrevezettelek Benneteket: 7 munkanap.
Azaz még 2 van hátra.
Ma és holnap.
Undok vagyok, türelmetlen, fosok az idegtől és pótcselekvésekbe menekülök (vásárlás). Félek, hogy mi lesz most: kicsit úgy érzem magam, mintha kurva hosszú börtönbüntiből szabadulnék, és nem tudom, hogy kell a külvilágban élni. Jól élni. Hogy szipiszupi-klafamafa legyen minden.
Van klassz segítségem, aki azt mondja, hogy minden remek lesz és csak rajtam múlik, hogy hogyan alakul a jövő, de bennem folyamatosan az munkál, hogy egyszer már nagyon elrontottam, ergo nem tudom, hogy kell jól csinálni.
Úgyhogy nyígok, nyűgök, bántok, hisztizek, miközben lufikkal, fanfárokkal és madárcsicserrel kellene ünnepelnem az újjászületést.
Elbaltázott egy figura vagyok, na.
Még 2.
Hét nap van hátra a kezelésből, tegnap jó nagy leltárt készítettem a terapeutánál, most pedig úgy vagyok vele, mint amikor tudod, hogy indulsz Májámiba, és nem tudsz arra gondolni, hogy milyen klassz lesz, meg mennyien görkoriznak majd, meg mennyire süt majd a nap, hanem csak arra gondolsz, hogy raktál-e a bőröndbe naptejet.
Na jó, ez nem reális. Sosem voltam Májámiban. Életszerűbb, ha úgy kezdődik a mondat, hogy pakolod a csomagot mittudomén… Kazincbarcikára.
De ezen felül az érzés ugyanaz
———————
Ha már nagy utazás, vééégre megszültem, hogy milyen autósülést kap Barnesz: a Römer mellett döntöttünk, és egy kisebb afrikai ország éves GDP-jét felemésztő összegbe kerül majd, de azt hiszem, klassz lesz.
Geruszka stabilan áll, nagyon cukker, és úgy fest, hogy neki is turmixoljuk majd a hurkát: csak jön, jön, jön a foga – in a galaxy far-far-far away.
——-
Minden egyéb: szülinapról képek majd tömbösítve, le-hám-lott a mellbimbóm (!!!!!!!!!!!?????!!!!!), elaludtam a hajam, és végre-valahára eljutottam manikűröshöz, és… asszem ennyi.
7