Beszarsz.

Délután kettő körül érkezett két nagyon rokonszenves úriember a tigáztól,és közölték, hogy akkor ők most nemfizetés miatt elzárják a gázt.

Most. Valami plombát is leszednek, szóval ennyi, kész passz, se meleg víz, se főzés, se semmi.

Hívom Ádámot, hujuj, az nem lehet, illetve de, mintha lett volna ilyen, de nem gondolta, hogy kijönnek, azt hitte eljut előtte az ügyfélszolgálathoz. Illetve megpróbálta telefonon, de aztán beszart a Gergő, és mire tisztába tette, elfelejtette őket visszahívni.

———————
Megvolt a dühöngés, az ilyet-nem-lehet-csinálni, a szétszórt, a felelőtlen, a megáll-az-eszem, de igazán nem ez a dolog lényege,

Egy dolog aggaszt nagyon.

Nagyon nagy nyomás lehet a férjemen, ha ennyire szétszórt, ennyire összecsapnak a feje fölött a hullámok.

Sokkal jobb feleségnek kellene lennem és sokkal jobban oda kell majd figyelnem, hogy ne essen ennyire szét soha-soha többet.
Most meg megyek, sütős vacsora lesz.

Lepények és hamis sajtszósz, no meg grillezett zöldségek.

(wtf???? elzárták nálunk a gázt??? baaaaaaaaaaaaaaaaaaazzz:D:D Sírok. Néha komolyan.)

Pénteken eljegyzési buliban voltunk, és azt hittük, hogy hamar eljövünk, de nem, fél 1-re értünk haza. Elképesztően jó volt, rengeteget ettünk (csak olyan étel volt, amit ehetünk), úgyhogy nem fogtuk vissza magunkat 🙂

Az egyik óriási sikert a zöldségpástétomom aratta, én azt vittem egy szép tálban, nagyon örült neki mindenki és el is fogyott az utolsó kanálig.

Szombaton henyéltünk, napoztunk, élveztük a gyerektelenséget, aztán felmentünk a Borfesztiválra, és csak lődörögtünk… volna, ha Medve nem fut bele 3 méterenként valami kollégába, barátba, ismerősbe. Én voltam a sofőr, úgyhogy egy kortyot sem ittam.
Na jó ez kamu, ebbe bele kellett kóstolnom:

 … de hogy ne maradjak ki a borozásból, kiadtam Medvének, hogy az esti szőlős-rizstejszínes csirkemellhez válasszon nekem valami bort.

Úgy volt, hogy csak vasárnap megyünk a gyerekekért, de mikor hívtam Anyut, mondta, hogy Gergőke nincs túl jól, elkezdett köhögni, nekem pedig jött egy sugallat, hogy menjünk el értük.

Jól tettük.
Gyorsan bevásároltunk, aztán irány anyukámék, onnan haza. Éjjel Gergő más nagyon lázas volt és rettenetesen köhögött, úgyhogy csak remélni tudjuk, hogy nem csúszik rá az egész a tüdejére.
Egyébként lehet, hogy átgondoljuk ezt a családi napközi kérdést. Teljesen fölöslegesen fizetünk ki havonta egy csomó pénzt: Gergő ugyanis állandóan megbetegszik és úgyis itt van velem.
Valami más megoldásban kellene gondolkoduk, mert kell, hogy gyerekek között legyen, de még nem látjuk a végső formát.

Hát, be kell valljak valamit: itt azért akkora szelek nem fújnak. Nincsenek akkora hurrikánok, hogy éttermet nyissak és befőttes üvegben egy szál kutyapisis margarétával áruljam a bodzás limonádét. Nem leszek pék, nem nyitok levendulaszín bicajos logós french patisserye(!) shopot és nem gondolom, hogy jógatanárnak kellene lennem. Pláne, hogy még mindig nem megy a lótusz sem.

A nagy kitalálom-magam mindössze arról szól, hogy előre megyek, vagy visszatérek valamihez. Jó vagyok abban, amit csinálok,sőt, mérhetően nagyon jó. Nagyon jó voltam a másik területen is, és kiválóan ment a kettő együtt. Megosztottam az időmet és mindig más területen töltekeztem: hol fejben, hol kézben.

Maradnak ezek a vonalak. Marad a kommunikáció, az írás, a márkaépítés és az oktatás. Maradnak a könyvek és a könyvesboltok. Marad minden.

Az a kérdés, hogy mi jön mellé.

Valami klasszat szeretnék. Friss, modern, lendületes dolgot. Bátrat. Értékteremtőt. Színeset, merészet.

Olyat, amitől úgy érzem magam, mint az egyik barátnőm tegnap, amikor kiment a MigrationAid-nek segíteni. Nem otthonról, nem fotelből, hanem ott a helyszínen. Pelenkát és tápszert osztani. Levezényelni hétszáz szendvics megkenését. Popsikrémet és fogkrémet adagolni. Szervezni. A dögmelegben.

Szelfi nélkül.

Csendben.

Mert mindegy, mit gondolunk az egészről, anyák és gyerekek vannak ott is. Pisis, éhes, álmos gyerekek.

És boldog volt. Olyan boldog volt a hangja, hogy a szívem is belesajdult. Hasznos volt. Fontos.

És mondom:csendben.

Nem ment kambodzsai gyerekeket megmenteni. Nem ajánlott fel pénzt a cunami áldozatainak. Annál sokkal büdösebb, zajosabb, koszosabb, betegebb, és vakító melegben is dermesztőbb helyre ment: egy budapesti pályaudvarra.
Büszke vagyok, hogy ismerhetem.

Nagyon szerettem a narancssárgát ezen a nyáron. Változatlanul nagyon szeretem a farmert, a pakolós táskákat és a természetközeli színeket.

Ó, Barnus! Bolondos, nyurga nagyfiú lett, és nagyon-nagyon-nagyon szívesen töltök vele időt. Igazi kis társ a mindennapokban: okos, szórakoztató, bátor, bohókás…

 Krakkóba beleszerettünk. Élhető, színes, vidám város… és megfizethető. Itt épp a várban kávézunk és nézzük a csoki kínálatot (tejcsoki nálunk nem játszik, de a tiszta csokit megkóstoltuk. Mennyei!)

 Örök tanulság, hogy nem kell gluténmentes étterem. Tiszta serpenyő kell és egy értelmes séf.

 Krakkó főtere éjjel.

 És újra a vár – nappal. Grapefruitlé, jeges tea, sok pakk.

 Felöltözött. Ezt a szöszös sapkát már nyugdíjaztuk, vagy legalábbis én nyugdíjaztam, de úgy fest, Gergő nem szívesen válna meg tőle.