Itt is megtalálsz:
Egyéb

Értem én, hogy lehetett volna

másképp is eltölteni a szombat estét, de ez most mindennél jobban esett. Komolyan mondom.
Elkezdtük a szuterént is kitakarítani.
Kilincs került a nagy kamrára, Ádám dolgozószobája letörölgetve-felporszívózva, most épp a mosókonyhába tervezgetem a pultot: jó lenne, ha lenne, lenne hol hajtogatni. 
Megtaláltam a gyümölcsaszalót, úgyhogy jövő nyáron aszalunk majd barackot, szilvát, meggyet, addig pedig megy fel a gép a kamra legfelső polcára – nem is értem, miért volt eddig a dolgozóban.
Apropó mosószoba.
Azt hiszem, a rengeteg ruha (és azok kezelése) okozza a legnagyobb káoszt nálunk. Valahogy mindig csak nő a mosatlan halom, újabb és újabb ruhák kerülnek elő, és merem állítani, hogy mi vagyunk a Fél Pár Zokni Köztársaság.
Mindenképp szeretném, ha lenne szárítógépünk, ez a vágy 2013-as kívánságlista előkelő helyén szerepel, illetve meg kell oldani a mosókonyhában a ruhaszárítást. Két óriási ruhaszárító van berakva, de semmire nem elég, ezt nyugodt szívvel mondhatom, úgyhogy most vadul bújom a lehetőségeket, hogy milyen falra szerelhető szárítórendszert kellene vennünk, hogy normálisan tudjunk ruhát szárítani. Valami ilyesmi megoldásra gondoltam először:
Ikea Algot rendszer
Ezzel mindössze az a baj, hogy rohadtul nem fér be a mosókonyhába, mert bár a helyiség szélessége, hosszúsága, magassága bőven engedné (olyan 14m2-ről beszélünk), az egyik falon a radiátor van, a másikon a csap, a harmadiknál pedig a zuhanyzó, úgyhogy valami “daraboltabbat” kell majd választanunk.
Nagyon tetszik a H.E.M. Kft. Gimi ruhaszárító családja,, a Telepack sorozatot néztem ki, tökéletes lehet alsóneműnek, gyerekruhának.
Nagy előnye, hogy teljesen becsukható.
Ikea Grundtal
Talán ez tetszik a legjobban: masszív sok ruha ráfér, szuper lenne ingeket, nagy férfi pólókat is akasztani rá, ráadásul is 3 szögben dönthető és teljesen le is lehet hajtani. Ebből egy mehetne a radiátor fölé, a másik kettő meg a szemközti falra a mosógép fölé. Összesen 3 db kellene, és remekül megoldaná az összes szárítási problémámat.
Megosztás:
Previous Post Next Post

1 Comment

  • Reply VKI és VMP

    Most a tchibonál is van szárító.

    2013-01-04 at 20:23
  • Hozzászólás a(z) VKI és VMP bejegyzéshez Cancel Reply