péntek 17:30 – kiderült, hogy nincs kipakolva semmi de semmi a legalsó szintről, ahova mi épp berendezkednénk ezen a hétvégén. Semmi. Tele van. Raktár. Nekünk kell kipakolni.

péntek 21:35 – legyűrtem a kurva kutyakaját. Hat-van ki-ló. Azt hittem megbolondulok. Pláne, hogy Gergő és Barnus ott sertepertéltek.

hétfő 8:49 – borzalmas volt. Nagyon-nagyon fáradt vagyok, nem emlékszem rá, hogy mikor voltam ennyit talpon utoljára.
Kipakoltuk a lomokat, bepakoltuk a bútorokat. A fiúk szobája van a legrosszabb állapotban, ott padló sincs, csak le van betonozva.
A konyha viszonylag oké, bár dobtam ki 5 éve lejárt perecet, fekete penészes tormát, és amit összetakarítottam… hát, az nem egyszerű. De kész.
Hátra van (takarítás szempontjából) a vécé, ahhoz hozzá sem volt lelkierőm, egyszerűen nem, nem, nem. Így is egész nap súroltam. Nem lemostam, hanem sú-rol-tam.
Súroltam az ajtókat, súroltam a korlátot, súroltam az ablakpárkányt, súroltam a konyhapultot. Minden elvadult, elburjánzott a kertben is, a házban is, szóval…

Jó az, hogy rengeteg holmit lenn tudtam hagyni, szépen befért (ó, bőven!), minden a szekrénybe, úgyhogy más van lenn törölköző, ágynemű, ruhák, ilyesmi.

A legnagyobb fejtörést a fiúk szobája okozza, ami sajnos annyira kicsi, hogy a két felnőtt ágy franciaágyként fér el benne, és slussz, tele a szoba. Még egy egyméteres sáv van az ágyak előtt, ahogy belépünk, de kész, az egész szoba maga a dupla ágy.
Száraz, nem dohos, frissen van meszelve, de hát bizony több, mint rusztikus, na. A jó hír, hogy nem kell kímélni a falakat. Egyáltalán. Festhetünk, rajzolhatunk, szabadon alkothatunk az egész falfelüretre, és én ebben már látom a kihívást… nagyon is!