Csatakosra futotta/mászta/küzdötte/rohangálta magát. Tetszettek neki az óvónénik, tetszettek a gyerekek. Tetszett a szabad játék, tetszett a közös asztal -Gergő kábé két kiló szőlőt evett meg – és persze tetszett neki, hogy felmászhat, lecsúszhat, rohanhat…

A szülők, akikkel eddig beszédbe elegyedtünk állati jó fejek. Kedvesek, segítőkészek, mosolygósak, normálisak. Már van meghívásunk házi pizzázásra (majd én viszem a pizzánkat) és bográcsozásra is (beszarás, ott majd úgy főzünk, hogy nekünk is lehessen!!).

Barnusból éjszaka tört elő a sírás, hogy nagyon nehéz beilleszkedni az új óvodába.

De tetszenek neki a szokások, a gyerekek, a felnőttek, az udvar, a minden, csak… honnan tudja, hogy melyik lesz az ő matraca? Meg hogy hol lesz a váltóruhája? Meg hogy hova teheti a csizmáját????

Mondtam, hogy csak semmi pánik, mindennek megtaláljuk a helyét, sőt, lesz egy klassz,új, strapabíró, sokrekeszes óvodás zsákja, amibe majd mindennek meg lesz a helye, és akkor úgy könnyebb lesz. Meg hogy ott leszek a legelején a közelben, csak semmi pánik.
És akkor megnyugodott.
És hogy mindenki tudja-e, hogy ő mit ehet, mert nem akar olyat enni, amitől fáj a hasa.

És hogy mi lesz a jele.

Mondtam, hogy semmi.

Semmi nem lesz a jele.

Majd kitalálunk valami jó kis családi jelt, amit mindenbe bele fogok hímezni, varrni, rajzolni, így azt megörökli majd Gergő is.

Barnus – dacára a kullancsnak, amit itt most teljesen fumigálva kullancsnak titulálok, pedig a jelentősége kb. K!U!L!L!A!N!C!S!, mert az egész esténk erről szólt, hogy kiszedtem-e/él-e/fertőzött-e – mosolyogva aludt el.

Egy Zente nevű kisfiút emlegetett, hogy milyen jó lesz, ha legközelebb találkoznak.

(Évi, ha hazajöttök, segítesz beüzemelni az ezeréves varrógépemet? Azt sem tudom, hogy mit hova kell fűzni :D)