– Nem kaptad meg a kemót?

– Nem, drágám, de ezt ne itt beszéljük meg, menjünk ki, ne zavarjuk a szobatársaidat.
– Jól van Nyuszkó, csak hozd ide a járókeretemet.

És itt hangosan felröhögtünk. Erre Ádám ágyszomszédja:

– Úgy is van! Csak vidámság legyen! Hallom, már van két szép gyerek… És ez a harmadik, aki most jön? Kislány lesz vagy kisfiú? Mi lesz a neve?
– SZTEROID.

————————————

… és 6 éve még virágot hozott. Virágot hozott, boldog éveket ígért, és szerelmet. Étterembe mentünk és színházba, órákig fogtuk egymás kezét. Szőke voltam, karcsú és csinos. És azt mondta, hogy én vagyok a legszebb a világon. Igaz szerelem.

… most csak nézünk egymás szemébe, és reménykedünk. Én járókeretet viszek, ő hánytálat hoz. Ha jobban vagyok, elmegyünk az auchanba vásárolni és órákon keresztül zokoghatok a karjaiban, hogy félek.Most kopasz vagyok, és rettenetesen nagydarab. És azt mondja, hogy én vagyok a legszebb a világon. Igaz szerelem.

Kategóriák
Egyéb

Tovább is van, mondjam még?:)

Nem kaptam meg az 5. kemót – nem lehetett. Rossz vérkép, veszélyes, halasztottunk.
Hazamentem a köhögő Gergőhöz.
Majd este, mikor elkezdett ugatni, mint egy kis kutya, majd fulladni, akkor felkaptam, és bevittem a kórházba.
Az úton végig sírtam és fohászkodtam, hogy ne legyen nagy baj, ne legyen nagy baj.
Azért imádkoztam, hogy ne legyen aszthmás. Bejött. Nem az.
Most már tudjuk.
Gergőke kruppos.
Kategóriák
Egyéb

Ha nem velem történik, nem hiszem el…

Szóval akkor reggel munka-megbeszélés. Apósom vigyáz a gyerekekre, szuper új fejlemény, hogy Gergőke ugatva köhög, úgyhogy 11-re oda kell vinni a doktor nénihez. Én hazaérek 11-re, elkezdem összepakolni a gyerekeket, Apósom beáll a ház elé a felesége kocsijával – pici, 3 ajtós kis Corsa, úgyhogy a babakocsi marad ott, a 3 nagy táska, a két gyerek mellé már nem fér be. És nincs Barnabásnak gyerekülés, az a mi kocsinkban maradt.

… abban a kocsiban, amivel Ádám épp beköltözik a kórházba, úgy 10 napra. Három darab gerincsérv az elég beutaló a Reumatológia- szigeteteki nyaralásra. Még nem tudjuk, hogy lesz-e műtét, de a poklok poklát járja meg…

No mindegy, Apósom már itt van, én pedig összepakolom a gyerekeket, búcsúzóul elvégzem a kemó előtti rituális májméregtelenítő szertartás első fázisát: egy kis gyümölcslé, bele keserűsó. Nincs miért aggódni, az orvosnál sosincs sor, a pályán hamar hazaérünk, mire hatna a keverék (lefosnám a csempét) már rég itthon leszünk…

… a kicsit kihűlt házunkban. Nem nagyon,úgy 19 fok azért maradt, az plusz egy pulcsi, a kicsinek meg plusz egy kezeslábas. Este 5-ig kibírjuk., akkor bebikázzák az új kazánt, és remek meleg lesz eme helyen. eeeeeeeeeeeee.

És akkor felkerekedtünk. A tökömről is folyt volna a víz a cipekedéstől, ha lenne tököm, de nincs, így a sors megoldotta másképp: esett az eső. Mi baktattunk a két gyerekkel a körúton, a kocsi felé. Becuccoltunk (nem volt egyszerű, kicsit olyan giniszrekordos origami volt a dolog), aztán slusszkulcs, és…

… és kiderült, hogy Apósom rajta hagyta a világítást a kocsin, így nem indul. Lemerült az aksi. Egy darabig tanakodunk, de nem jutottunk semmire. Még fél óra volt a rendelési időből, így az akkor már ugatva köhögő Gergőt megfogtam, és ölben elindultam vele a rendelő fel – Barnesz maradt a kocsiban.

És ekkor -talán Gegő súlyától, talán a helyzettől, talán attól a kurva keserűsótól – rámjött a fosás.

Nem, ez így nem igaz. A FOSÁS.

Azt hittem, hogy kibírom a rendelőig, de nem.

Ez hirtelen halál volt.

Befordultam a kocsmába, az pultos csaj kezébe nyomtam a gyereket, és berúgtam a vécéajtót. Majd az akció után, az udvarias énem ráült a vállamra, hogy ezt így talán mégse, és megigazítottam a kendőmet, majd bájos, csicsrgő hangon kértem a gyerekemet és egy jaffát. JAFFÁT, bazdmeg, JAFFÁT!

Átértem a rendelőbe, ott megállapították, hogy Gergőke beteg, kapott orrcseppet meg mittudoménmit, én pedig vissza a kölyökkel a körútra, aki időközben megéhezett. Esélytelen volt felmenni a lakásba, hisz ha bebikázzák (igen, ma ez a kedvenc szavam:)) az autót, akkor azonnal el kell indulni vele, különben újra lemerül. Irány a rossmann, babavíz, minden harci helyzetre felkészülve Barnusnak is víz, keksz, kéztörlő.

Gondos anya díj, vidámság, autó beindul.

Anya, kakilni kell. MOST.

És akkor olyat mondtam, amit nem hittem volna, hogy valaha mondani fogok: kicsim, ha kiveszem a kekszikét a szatyorból, mit gondolsz, ki tudod bele nyomni a kaksát???

Nem tudta.

Egész úton óbégatott, én pedig ügyintéztem, felügyeletet szerveztem, riadóláncot állítottam fel. A kazánosok dolgoznak, a két gyerek beteg, Ádám a kórházban, nekem holnap kemó. (de tényleg bekaksázok, de kinna a vége, de nagyon kell, áááááá).

Aztán meghívó, megbeszélés (de anya, belecsavarodik a kaka, a akakakakakakaka)

Aztán még egy utolsó tollvonás a Swarovski kristályos tollammal, befordultunk az utcánkba, ki tettem a jobb lábam a kocsiból, és befostam.

Kérdés?

Kategóriák
Egyéb

Lassan legurul a cérna a spulniról

Egy nagy, kenyértörésig fajuló vita a családban, egy lázas, a tüdőgyulladás határán egyensúlyozó Barnabás.A mai reggel így indult, és akkor még nem lehetett tudni, hogy

  • Ádám bekerül a kórházba a csípőjével (kimozdult az egyik valami a valahonnan, ezt nem értettem pontosan, de a lényeg, hogy nem tud felállni sem)
  • hogy vissza kell mennie valahogy egy MR vizsgálatra még délután, mert felmerült a gyanú, hogy porckorongsérv, és műteni kell(het)
  • hogy Barnus pillanatok alatt átragasztja Gergőre a betegséget, és már  a kicsi is köhög
  • hogy az apósomékhoz nem lehet vinni a gyereket, mert apósom feleségének övsömöre van
  • de legalább haza se mehetünk, mert nincs fűtés, most szerelik a kazánt.
És szerdán (remélhetően) jön az 5. kemó:)
De nem baj. Minden a legnagyobb rendben lesz, most kiderül, hogy valójában mennyire vagyunk erősek.

Szerintem nagyon!

Bréking: 3 db gerincsérve van. Kettő kicsi és egy nagy. 

47

Pontosan 47 e-mailt kaptam azzal a kérdéssel,hogy milyen parfümtesztek jönnek még.
Muhahaha, hát nektek semmi se szent? Itt állok full kopaszon az 5. kemó előtt, és Titeket a parfüm érdekel??
HÁLA AZ ÉGNEK!!!:D

———————-

Két listám van a mostaniakról, ez az első. Az bevezetőt már elmondtam, ezek nem általános érvényű, mindenen felül álló szuperokosságok, csupán az adott parfüm és az ÉN bőröm találkozása. Ha profi parfümblogot keresel… na ez nem az.

Fagyasztott ételek

Egy ideje már úgy főzök, hogy egy nagy, 3 napos sütés-főzés kavarás keretében mindent elkészítek egy hónapra előre (például itt és itt), úgyhogy mostanra összegyűlt az első adag tapasztalat (a tapasztalatot adagokban mérik?:)), úgyhogy…

  1. A kész lecsót is le lehet fagyasztani. Ínyencek nyilván ölre mennek egyébként is, hogy hogy jó a lecsó: hagymával vagy hagyma nélkül – Ádám nagynénje például teljesen kivolt, hogy n hagymával teszem el, mert az úgy a jó, ha csak a paprika és a paradicsom kerül bele, a hagymát meg frissen vágom alá. Igen. Lehet, hogy úgy valóban zamatosabb. De nekünk akkor, amikor konkrétan kapaszkodtam a csempébe, hogy ne essek el, de tudtam, hogy valamit adni kell a gyereknek enni jó volt így is. A fagyott lecsóról éles késsel levágtam a zacskót, beletettem a tömböt a wokba (az volt kéznél), öntöttem alá egy deci vizet, és vártam (elmentem hányni). Tádááááám, mire végeztem (fogmosással) ki is olvadt, ráütöttem két tojást, majd szórtam a tetejére sajtot, és újra elmentem hányni (de csak mert szeretem a keretes szerkezetet). Kurvára mindegy volt, hogy friss íze van-e a hagymának, vagy hogy hogy zamatosabb: jó volt, finom volt és garantáltan tartósítószer mentes. Paradicsom, paprika, hagyma, olaj (meg némi kacsazsír), só, bors, gondolatnyi kömény. Megvártam még kihűl, bezacskóztam, lefagyasztottam. Mind a 22 litert.
  2. Isteniek a tésztára kerülő szószok is így: ugyanúgy készülnek, mintha frissen tenném rá – mindig az kerül bele, ami épp van otthon. A fetás-fokhagymás-spenótos például állandó szereplő, mert remek. Egy pár gerezd fokhagymát (4-5) kis olajban megpirítok és hozzáteszem a kiengedett tejszínes spenótot (egy kiló), majd a végén a tetejére morzsolom a fetát (vagy a Lidl-ben/Aldiban kapható krémfehér sajtot 250g). A sajt elolvad, én pedig adagokra osztom, és megy a fagyasztóba. Még jobb, ha van otthon fekete olajbogyó is, akkor abból is teszek bele. Én nagy adagokban fagyasztom, nem csöppölök, de természetesen lehet emberi adagokban is.
  3. Tamara csirke: megpirítom egy kis olajon/vajon/libazsíron/kacsazsíron/mikormin a felcsíkozott csirkecomb filét (nem nagyon, csak hogy kifehéredjen), majd belekanalazom egy tepsibe (a zsiradékkal együtt). Mehet rá a fagyasztott kukorica és a mazsola, egy-két ducibb gerezd fokhagyma, egy főzőtejszín és némi víz (úgy 2 deci), só, bors – aztán betolom a 160 fokos sütőbe. Én egy kiló combot, egy kiló kukoricát és egy 200-250g-s mazsolát számolok. Nem, a mazsolának itt nincs mazsola íze, nem marad rágós, mint a birkacsöcs, hanem olyan lesz, mintha szőlő lenne… isteni. A tejszín egy fél literes. Ebből a mennyiségből 3 adag lesz (ezért szoktam 3 kiló csirkemellből készíteni, és úgy általában mindent háromszorosával számolni – úgy „egy kosszal” 9 adag étel lesz). Mikor kiengedem, úgy melegítem fel, hogy adok hozzá egy deci vizet. Isteni finom rizzsel, salátával, hidegen, melegen…
Összességében nagyon-nagyon bevált ez a rendszer, az ilyen napokon ugyanis kinek van kedve órákon át a konyhában állni?

5 perc a semmiből – még mindig nem elég

Úgy néz ki, még mindig nem volt elég.
Hasznos tanács, hogy időről időre masszírozzuk végig a lelkünket, és találjuk meg a gombóckát. 
Betartottam.
Aztán ugyanúgy, ahogy például a mellráknál is, több dolgot tehetsz: úgy teszel, mintha nem vennéd észre, vagy reménykedsz, hogy magától elmúlik (magától megváltozik a helyzet, fanfárok szólnak az égből és hirtelen HUSS, ottsevót-sosenem), vagy teszel valamit, hogy ne legyen ott. 
Amit szerettem azt nem csinálhatom többé, de azzal, hogy azt kényszerűségből abbahagytam, a kis gombóc a lelkemben még nem múlt el.
Tartogattam.
Hátha megváltozik minden – de nem, és persze ez nem is meglepő.
Hátha jön helyette valami – de a törvény már csak ez: amíg nincs hely, nem jön semmi.
Hátha még húzhatom egy darabig – és itt elakadtam. Meddig? Meddig van még időm? Nem tudom.
Úgyhogy vettem egy nagy levegőt, és ugrottam.
… és megírtam az e-mailt.
Úgy fest, mindennek meg kell szűnnie, amit ismerek, és nem kapaszkodhatok tovább az ismerősbe, a biztonságosba, a kényelmesbe.

Be vagyok tojva? Be. Tudom, mi lesz? Nem. Van választásom? Nos, van,de élni szeretnék.

El kell engednem.
A gombócnak mennie kell.
Most kifájom magamból, aztán meg bátran, lobogó hajjal nézek a napfelkeltébe, mint Pocahontas.
Nem, területet nem szeretnék váltani: az online kommunikáció az én műfajom. De hogy hol és hogyan, azt majd hozza a jövő.
Kategóriák
alma meg a fája

Megnyugodhattok. Felelősségteljes.

😀

Hoppá, hoppá,

még tartunk egy remek Márton napi libavacsorát, és máris azon kell gondolkodni, hogy mi legyen a karácsonyi vacsora. Igazi „guilty pleasure”, afféle titkos-ciki élvezet ez: esténként menüt tervezni úgy, hogy a kemó előtti méregtelenítés jegyében PÁROLT KARFIOLT ettem, egy kis tökmagolajon átpirítva. Nagyon átpirítva, úgyhogy tulajdonképpen nem is volt annyira rossz. Ha már a guilt pleasure a téma, megemlíteném, hogy SZULEJMÁNT nézek (röhögj csak, gaz gyaur!), aztán ebayen olyan full kínai bizsukat nézegetek, amiket „seray jewellry” és egyéb hasonló neveken találok meg… tovább is van,mondjam még? Oké! Egyes egyedül a hajékszereknél érzem, hogy túlzás lenne (merthogy kopasz vagyok), de pl. eljátszottam a gondolattal, hogy megrendelek valami SZERÁJ ÉKKÖVE vagy FATIMA YÜZÜL ÁLMA nevű fröccsöntött ékszerszettet, és lecsattogok vele kicsiny falunk CBA üzletébe – abba az üzletbe,  ahol nyerítve felröhögtek,amikor mandulatejet akartam venni, illetve ahol a tollasütőtől az önindítóig, a kis csemegepulttól a virághagymáig minden van.

Királynőként vonulnék selyemben-bársonyban, és ilyeneket mondhatnék, hogy „szóljon kedves Béla bég Ibolya asszonynak, hogy fizetném a damaszkuszi rózsaolajat (vénusz napraforgót) és a marsalai nemes bort (pöttyös túrórudit, amivel korrumpálni akarom a gyerekem).”

Mondanom sem kell, hogy kinyúlt melegítőben vagyok most, ugye?

Na koncentráljunk, koncentráljunk:

két menüt kell megálmodnom: egyet Szentestére, egyet pedig másnapra, amikor jön az egész famili. A 25-i ebéd nem lehet bonyolult, és el kell készüljön előző nap, mert aznap még egy keresztelőre is megyünk. Meghívni még ugyan nem hívtak meg minket, de megyünk:D
Oké, az alap biztos: szenteste nálunk Ádám mindig fenyegetőzik a halászlével (de nem lesz belőle semmi, úgyhogy borleves lesz), utána mindig kacsa van, utána meg nézzük a zserbót, amit hoz a Nagyi, és nem eszünk belőle (öt szeletnél többet fejenként:D), merthogy másnap családi jelenés van, és vigyázunk a vonalainkra (nem akarom, hogy idén is megkérdezzék, hogy megint terhes vagyok-e).
Másnapra én húspástétommal, lazackrémes fánkkal, karácsonyi sós kaláccsal és pikáns gombasalátával készülök. Meg még nem tudom, hogy mivel, úgyhogy irány a Pinterest, lássuk, mit találtak ki a nálam sokkal kreatívabb emberek….
Na egyelőre eddig jutottam (ugye, hogy mennyire mérhetetlenül diétás??):
tojáslikőrös pite. nem kell többet mondanom, ugye?

kolibri torta – évek óta szerettem volna, ha rajta van a listán. no majd most.

füstölt lazac (orbitálisan nehéz receptet választottam, mi?:D) saját készítésű diós rozschipsszel, krémsajttal (ne keresd a képen, azt már én álmodtam hozzá).

39,9

Ennyi volt a legmagasabb ma éjszaka. Bevetésre került a kúp is, kemény 38,5-re le is tudta tornázni a gyerek lázát.
Szuper.
Most a kicsi a Maminál, Ádám dolgozik, én itthon Barnabással, és próbálom megoldani, hogy az a gyerekem, aki egy helyben 5 másodpercig képtelen megmaradni, valahogy mégis nyugton legyen…
Fáj a fejem, nyűgös vagyok én is, és egy kemény szelektáláson/pakoláson vagyok túl: átválogattam a sminkbőröndöm tartalmát, és nagyon szigorúan kettéválasztottam, hogy mi az
  1. amit megtartok saját magamnak, mert szeretem, mert a színem, mert imádtam vele dolgozni
  2. amit elajándékozok, mert olyan szín, ami egy fotózáshoz jól jöhet, de én az életben nem használom majd
  3. amit pedig úgy adok tovább, hogy „nekem nem jött be, nem volt tartós, de hátha Neked igen. ha kell.”
Fura volt. Nagyon fura. A bőröndöt felteszem a gardróbszekrény tetejére.
Tegnap megint elájultam (a kemó mellékhatása) és most a „rendes” fejfájás mellett van egy „beütöttem és azért fáj” fejfájásom: Ádám párna helyett hirtelen egy ananászt tett a fejem alá, amiről nulla másodperc alatt bukott tovább a fejem a konyhakőre. Tudom. Kussoljak. Lehetett volna sün vagy körfűrész is a keze ügyében, adjak hálát, hogy csak egy ananász volt.
… és a mai szerelem: Chopard Casmir. Édes, de nem ragacsos, fűszeres, de nem fejfájós. Meleg, aranyló, puha és nagyon nem modern. Menthetetlenül romantikus és menthetetlenül álmodozó illat. Már ha van ilyen:)