Kategóriák
Egyéb

Egy kényeztetős nap után

(ó helló, ívelt szemöldök, annyira hiányoztál!), mert szerdán valami egészen új dolog kezdődik.

Kezdésnek elviszem a kutyát a kötelező oltásra.

Előre bejelentkezek manikűröshöz, nem csak akkor, amikor már s.o.s. a helyzet.

Megtervezem a karácsonyi menüt és elkezdem megvenni az ajándékokat.

Ültetünk egy fát.

Elkészítem a téli/karácsonyi kopogtatókat.

Olvasok.

Most kell egy kis idő magamtól – magamnak, hogy újult erővel vessem bele magam a mindennapokba.

Kategóriák
Egyéb

Olyan cuki ágyneműt vettem Barnusnak,

hogy az csak csuda. Kék, kockás, és nagyon aranyos zsiráfok, tigrisek, krokodilok és pálmafák vannak rajta. Minden figura szürke és narancs, szóval semmi színorgia, letisztult, kedves és nagyon kisfiús az összhatás. 
Tegnap nagybevásároltam a hobby boltban, vettem karikát a kopogtatóhoz, szalvétákat, kütyüket, most pedi indulok, és levadászom a világ legszebb bordó körömlakkját, majd beugrom az anyagosokhoz. Filcet, kongrét és hímzőfonalat kell vennem.
Utána irány a Stúdió: átpakolom a galériát, engedélyezek magamnak egy infraszauna bulit, aztán pedig munka, munka és munka.
Kategóriák
Egyéb

Tök jól haladok a Mucha hímzéssel,

ezzel együtt lehet, hogy félre fogom tenni most majd, és november-decemberben valami karácsonyi témájút hímzek majd.
Egyébként elkezdtem tervezgetni a Karácsonyt, és a következőkre jutottam:

  • idén már jóval hamarabb, fel fogjuk állítani és díszíteni a fát. Nagyjából két héttel Szenteste előtt már áll majd a fa, december elején pedig kidekorálom a házat. Medve munkahelye és munkabeosztása megváltozott, valószínűleg 24-én úgy fog beesni a fa alá, én pedig imádom az egész karácsonyi hacacárét, úgyhogy most így lesz.
  • elkezdem eltenni a karácsonyi likőröket – egyik-másik ajándék lesz, a többit pedig szimplán megisszuk…
  • … egy részét egy puncspartin, amit majd decemberben hozunk össze a barátokkal. Semmi extra: puncs, likőrök, némi aprósüti, egy karácsonyi kuglóf, húspástétomos kosárkák és bor. Jó kis karácsonyi zene, és mindenkit kötelezően csiniben várunk – szerintem jó móka lesz. Medve még nem tud róla, de sebaj: 1., majd megtudja 2., nem nagyon van ráhatása
  • Barnus lehetséges ajándékaival már most elkezdett nyüstölni a család, úgyhogy nagyon ki kell találnom, mi legyen.
  • Medvének megvan a tökéletes ajándék, már csak be kell szereznem.

Kategóriák
Egyéb

A tegnapi és a mai létezésemnek

szinte semmi de semmi értelme nincs.
Úgy értem, értelme volt, de gyakorlatilag SEMMIT nem csinálok. Sorozatokat nézek, közben a gyerek rajzol, hintalovazik, vagy olvas. Én hímzek sorozatozás közben és maradékokat eszünk.
Délelőtt dolgoztam ugyan egy kicsit, elküldtem pár e-mailt és végre valahára kaptam időpontot a fodrászomhoz.
Ez nagyon cuki: valószínűleg ez lesz a mai délutánunk nagy feladata:
Kategóriák
Egyéb

Ahogy az lenni szokott,

természetesen minden másképp sikerült. Amit nem égettem el, azt elsóztam, ami nem maradt nyers, abból meg kihagytam a fűszert.

Mindegy, megették, összességében jól sikerült, és csodás volt a hangulat.

Hihetetlen mázlisták vagyunk, hogy ilyen barátaink vannak.

Medve már dolgozik (most őt kapta el jobban a macskajaj – tegnap beesett a karosszék mögé), én pedig romeltakarítok.

Jövő héten egy nagyon komoly üzleti megbeszélésem lesz, el kell kezdenem készülni rá, plusz szeretnék elmenni fodrászhoz is (tőfestéééés) egy esküvőre is hivatalosak vagyunk.

… továbbá újra és újra beleszeretek ebbe az üde, gyümölcsös csodába.

Kategóriák
Egyéb

tervezett szombati menü

  • kaviáros blini
  • kétféle leves lesz: fahéjas alma és orosz borscs leves
  • pelmenyi (húsos, gombás) mártogatósokkal
  • oroszos pirított krumpli laskagombával
  • vinyigret saláta
  • mézes-almás sült kacsa
  • párolt káposzta
  • pirog (gombás, káposztás, húsos)
  • aszpikos zöldség
  • heringsaláta
  • fekete kenyér, fehér kenyér
  • mézes madárkák (olyan, mint a kalács, isteni meleg vajjal)
  • csokis-ragacsos süti 
  • sütőtökös vagy linzer, vagy pohárkrém, nem döntöttem el
  • tejszínes zselé forró meggylekvárral
  • túrógombóc
hát így.
Kategóriák
Egyéb

Haladok a befőzéssel:

már túl vagyok 3 nagy üveg savanyúságon, elkészült 3 üveg zöld paradicsom mártás (hamburgerbe zseniális lesz), és lett 3 üveg (nem tudom, miért mindig 3) sütőtökös-mézeskalácsos baracklekvár is.
Egyébként elképesztő, hogy még mindig tartogat meglepetést ez a ház: egy öreg, csotrogány, kék kockás bőröndöt találtam. Kimosom, kifertőtlenítem és tökéletes lesz a gyerekszobába: könyvek és a nagy mackó költöznek majd bele…
Egyébként hihetetlenül gyönyörű ez az ősz: rengeteg napsütéses délutánt töltöttem a teraszon. Oké, az igazi úgy lenne, ha azt mondanám, hogy olvasgatással, de nem: munkával. Egyáltalán nem bánom…

Kategóriák
Egyéb

Bagel reggelire

Kategóriák
Egyéb

Féltelek

Nem is volt az olyan régen, emlékszel? Mentünk a hegyre. Gombát szedni. Mászókázni, fűben hemperegni. Te voltál a legerősebb és mindig mosolyogtál.
Én nagyapának hívtalak, sosem rövidítettem. Te egyszerűen csak kislányomnak, és Te sem rövidítetted.
Most fáradt vagy és nagyon apró; nagyon puha, vékony és selymes a bőröd. Nagyon tiszta a körmöd, rég nem dolgozol már. Fekszel és fekszel, nézed a plafont. Nehezen veszed a levegőt, én pedig alig merek az ágyad szélére ülni – nagy vagyok, darabos, esetlen melletted. Simogatom a kezed és nézlek: mindenki biztat, hogy majdcsak jól leszel, minden rendben lesz. És tényleg rendben lesz, de nem úgy, ahogy ők gondolják.

Mi tudjuk. Látom a szemeden. Menni akarsz.

Nem fáj sehol – nagyon nehezen formálod a szavakat, de azért megnyugtatsz, hogy tényleg nem fáj sehol. Kérdezed, hogy révbe értem-e, hogy jól vagyok-e. Igen, szeretnek és szeretek, csodálatosan szép a kisfiam is, elhoztam, hogy láthasd. Csak a szemeddel követed, már a fejeddel sem tudod, ő cikázik és csicsereg, annyira nagyon… napsugaras. Olyan üde, mint az a pipacsos-búzavirágos csokor, amit hazafelé szedtünk egyszer egy május elsején.
Fogom a kezed és mosolyogsz, tudod, hogy búcsúzni jöttem, és én is tudom – már igen.Már tudom, hogy nincs tovább. Már nem küzd a szemed, már nincs benne betegség és öregség, már könnyű a lelked és lebegsz, mert eldöntötted, eldőlt, elindulsz.
Kérdezed, hogy boldog vagyok-e, és tudom, hogy tudni akarod, jó kezekben hagysz-e. Tudom, hogy engem szerettél a legjobban, és tudom, hogy fáj Neked, hogy zokogni látsz. Le is törlöm a könnyeket és összeszedem magam: megkérdezem, hogy félsz-e. Mondod, hogy nem, már nagyon várod, már nagyon fáradt vagy és aludni akarsz.
Tudom. Tudom, hogy nem állíthatunk meg. Hogy nem jó Neked, ha nem mehetsz. Csak nagyon nehéz felállni az ágyad mellől és kilépni abból a szobából. Elvesztem a szemedben és tudom, hogy neked sem könnyű – mindketten csak szippantjuk magunkba a látványt és mosolygunk a könnyeken át, mert azt akarjuk, hogy így maradjon meg, hogy így maradjunk meg. Cinkosok vagyunk, mindig azok voltunk. Hiába sír mindenki, nekünk mosolyogni kell és pakolni, emlékeket, szeretetet, szúrós borosta érzését, a nyugágyban újságolvasást, a rántott csirke illatát, a napfényét és a fröccsöt. A kis piros, pettyes, pörgős szoknyámat, az aranyszőke hajamat, a kezemet a nagy kezedben – mind összepakoljuk. A gombóc fagyikat a Gyöngyből, a mezők illatát és az uraji kisbocit szintén. 
Nagy útra mész, drága-drága Nagyapám, és ezeket mind el kell, hogy vidd, de ne félj, nálam is itt maradnak. Egyszer majd újra együtt leszünk és összetesszük  két felét, de most…
készülj, menned kell. 
Én tudom. 
Megértem. 
Átölellek, beszívom a bőröd illatát és nagyon erős vagy: felemeled a karod és átölelsz. Elfáradsz a mozdulatban és lehanyatlik a kezed.
Szeretlek. Nagyon fogsz hiányozni. 
Már csak az a kérdés, mikor indulsz.
Kategóriák
Egyéb

Ez is, az is

Kezdem igazán, igazán, IGAZÁN megszeretni az e-könyv olvasómat. Szép is, praktikus is, jó is – teljes siker, pedig elég nehezen barátkoztam meg vele.
Gyönyörű, nőies őszi cipőt vettem – sportos, barna, magasszárú, mégsem ormótlan. Pihepuha bőr és teljesen vízálló.
Még mindig nem érzem ezt a falun élünk dolgot: néha sznobnak tűnhetek. Oké, gyakran. Nem szándékos, de mindenképp bántó lehet, mikor rizstejet keresek a helyi Coop-ban, vagy számomra teljesen természetes, hogy van Bioderma fürdető a gyógyszertárban. És ha az nincs, akkor van Babe. És ha az nincs, akkor van La-Roche. És ha az nincs, akkor legalább a tetves babaolajok között válogathatok, de nem. 
Kitaláltam, mi lesz a menüsor a NAGY HÁZAVATÓ BULIN, nem mondom, hogy nem főzök majd 2 napig, de szerintem totál megéri: isteni finom lesz.
Őszi koszorút készítek a gyerekszobába: barna kordbársony anyaggal vontam be a karikát, gombok és filc kerül még rá, mindezt narancssárga szalaggal rögzítem majd. 
Ma -elvileg- hazakerül a kis laptopom: rettenetesen hiányzott, dolgozni sem tudtam rendesen, szóval pont itt volt az ideje, hogy DELL hazatérjen. Olyan nekem, minta Lassie – családtag. Csak nincs hosszú nyelve és nem nyáladzik.
Díszpárnákat vettem, egész sokat, most az a legújabb ötletem, hogy mély, napsárga, már-már óaranyba hajló párnák lesznek MINDKÉT nappaliban – gyönyörűen kis színfoltjai lesznek a térnek és feldobják az igencsak régi kanapékat.

Rengeteget olvastam mostanában papír és e-könyveket is, most mindenképp ponyva kellett, elég sok nehezet olvastam mostanság. Tashmina Perry tökéletesnek tűnt, most az Apuci lányait olvasom, de nagyjából a 25. oldalnál már annyira ostoba, hogy gondolkodom rajta, hogy kaszálom az egészet.