hogy az István kórház/László kórház BÁRMELYIK nővérkéje miért tudja úgy megbökni a karomat, hogy semmi bajom, és miért van az, hogy BÁRHOVA máshova megyek, úgy szúrnak meg, hogy szétdurran a vénám?
Miért?
————-
Már csak két nap és kiderül, hogy akkor most mi is a helyzet a bordáimmal.
Jaj.
Nyiforgok össze-vissza, de nyilván nem jobb tőle.
Jaj.
Na.
Inkább akkor Pinterest:
Pedig próbáltuk hipnózissal is, és a létező legmegdöbbentőbb dolog felé irányított a tudatalattim? én magam? a hipnózismanó? mittudomén.
Mi a megoldás? Mi az, ami lehetővé teszi, hogy itt maradjak, felneveljem a gyerekeimet és utána még boldogan éljen nagyon sokáig?
Gimnáziumi tesióra villant be. Zöld póló. A régi Puma edzőcipőm. A gimi udvara, 100 m-es síkfutás.
Elhessegettem.
Majd általános iskola. Parkkör. Nyüzsgő gyerekek, köztük én. Futunk. Süti az arcunkat a nap, zöld minden.
Megint blokk.
Majd otthon, a coop felé vezető úton találom magam, a nagy réten, és egy kurva ronda kerti törpe közeledik. Nem ellenséges, csak leszarja, hogy mi van velem. Kérdezem, hogy mit tegyek, de hátat fordít. Távolodik. Kiabálok, hogy várjon, nagyon fontos.
Fuss. Ennyit mond.
—————
Lehet, hogy indirekt módon arra utal ez az egész, hogy fussak?
Utálok futni. A gondolatától is rosszul vagyok. Csoportosan még jobban utálok futni, utálom, hogy nem bírom, hogy nyígok, hogy nyöszörgök, mint egy hülyegyerek kábé az utca végénél.
Nem akarok futni.
Fusson a f@szom.
és mégis, mégis… megkérdeztem. Választ kaptam. Hülye lennék nem megpróbálni.
Jaj.
Hogy kezdjem???
Na jó, ez olyan nagyívű bevezető volt, de az indulás számomra tényleg mérföldkő: bejegyeztettem az új domain nevet!! Tárááááátáráttátátátátááááá, indul az alkotói része a dolognak, gyakorlatilag magamon kívül vagyok a boldogságtól, tervezgetek és… jaj, nagyon jó!
És akkor a sokkal prózaibb, egyszerűbb véget érős rész: elfogytak ezek a cuccok is. Ugyanúgy, ahogy a fagyasztót, a takarítószereket és a ruhákat, fogyasztom a kozmetikai szereket is.
Hely kell mindennek, ami új, és mindenből csak azok a régiek maradhatnak, amik bizonyítottak, szeretem őket és bármikor újra megvenném.
Jaj, olyan nehéz megállni, hogy csak akkor vegyek új dolgokat, amikor a régieket már elhasználtam, de azért mindig repes egy kicsit a szívem, amikor látom, hogy milyen szép, átlátható és rendezett a fürdőszoba.
A drukkokat, a léleksimiket, a közös basszamegezéseket és a hajrákat. Rendesen pirulok,minden komment olyan, mint egy kis bonbon, és mindegyikre rácsodálkozom.
Nem leszek álszent,sőt: rohadt büszke vagyok magamra, hogy nem rohantam el a búsba, hanem hatodszorra is odatartottam a kezem,de hogy „olyan akarok lenni, mint Te” meg „iszonyúan felnézek rád”…. na de hölgyek, ez azért… khömm… úgy értem, 20 perce hánytam le a papucsomat, na. És befolyt a lábujjaim közé. Felnézek rád, mi?
Ezzel együtt tele a szívem szeretettel és hálával irántatok, és minden kis törődésmorzsa eteti a lelkemet. Nos, D. nem aprózta el, nem törődésmorzsa volt, hanem egy falura való lelki táplálék. Beszarok. Komolyan. Újra és újra elolvasom, mint valami szerelmes levelet.
Kedves Ági!
Napok óta itt vagy a fejemben, piszkál a gondolat, hogy ezt neked is elmondjam. Nem ismerlek és nem szoktam ismeretlenül mások életébe belepiszkálni, hozzászólni. Én valahogy úgy gondolom, hogy mindenki tudja, hogy mit miért csinál.
És téged nem ismerlek. Olvaslak, azóta a bizonyos októberi postod óta, amiben megkértél, hogy menjek el szűrésre. Befaltam atörténetedet, kutattam a részletek után, atyaég mi történt, mi volt, hogy volt, hogy vagy, hogy vagytok, bírod, csodás ez a nő, szeretnék én is ilyen fantasztikus lenni, mint ahogy te éled az életedet és megéled ezt a kegyetlenül fos, de átmeneti helyzetet. Cikáztak a gondolatok. És most is itt vagy a fejemben.
Amikor megírtad, hogy kimerültél, kész, elfogyott a testedből az erő és megkértél minket, hogy drukkoljunk, rájöttem, hogy te nem tudod, hogy én nagyon drukkolok neked. És nincsen ebben rutinom, nem tudom hogyan kell egy ismeretlennek bemászni az életébe, kéretlenül, úgyhogy nem volt bátorságom írni. Szerencsére rájöttem, hogy nem rólam szól, a nyusziságom itt most kevés indok, úgyhogy becsuktam a szemem és elképzeltem, hogyan lehetne mégis elmondani neked, mennyire sokan drukkolunk érted, akik lehet, hogy hozzám hasonlóan nem merik jelezni.
Én valahogy így képzelem el:
Csukd be a szemed (ne, ne most, mert akkor nem tudod tovább olvasni, hanem majd utána :)) és képzeld el, ahogy valaki megérinti a válladat és kedvesen, halkan a füledbe súgja: Többezer nő veled van! Ott állunk mind mögötted. Egy háló, egy biztonságos, erős, erőt adó, bátorító, megértő és bíztató tömeg. És drukkolunk. Mind nagyon drukkolunk. Ezt a képet bármikor előhívhatod, ha szükséged van ránk.
Ölellek,
D
Semmi olyan, hogy „Gyógyulj meg”, vagy „Sokat gondolok rád”, szóval semmi ilyesmi.
Ez volt a csomagban:
– Nem, drágám, de ezt ne itt beszéljük meg, menjünk ki, ne zavarjuk a szobatársaidat.
– Jól van Nyuszkó, csak hozd ide a járókeretemet.
És itt hangosan felröhögtünk. Erre Ádám ágyszomszédja:
– Úgy is van! Csak vidámság legyen! Hallom, már van két szép gyerek… És ez a harmadik, aki most jön? Kislány lesz vagy kisfiú? Mi lesz a neve?
– SZTEROID.
————————————
… és 6 éve még virágot hozott. Virágot hozott, boldog éveket ígért, és szerelmet. Étterembe mentünk és színházba, órákig fogtuk egymás kezét. Szőke voltam, karcsú és csinos. És azt mondta, hogy én vagyok a legszebb a világon. Igaz szerelem.
… most csak nézünk egymás szemébe, és reménykedünk. Én járókeretet viszek, ő hánytálat hoz. Ha jobban vagyok, elmegyünk az auchanba vásárolni és órákon keresztül zokoghatok a karjaiban, hogy félek.Most kopasz vagyok, és rettenetesen nagydarab. És azt mondja, hogy én vagyok a legszebb a világon. Igaz szerelem.