Címke: kert

Minden aprózódó munka egyszer összeáll. Komolyan.

Amikor már napok óta csak ragasztok, egyszercsak összeáll az apák napi album.
Amikor azt érzem, hogy ennyiféle krém nincs a világon, egyszercsak összeáll a rétegezős süti.
Amikor már nekem fáj látni, hogy mennyit dolgozik Apa, egyszercsak játszótér lesz abból a rakás fából.
Minden összeér, kisimul, rendeződik és ezt most különösen nagy csodának élem meg.
Annyira el tud romlani, szét tud csúszni az életünkben szinte minden, hogy megnyugtató látni,- ó, de még mennyire!- hogy a folyamat fordítva is működik, és igenis tud a sok piciből egy nagy lenni, tud a káoszból rendszer kialakulni.
Épül a kertben a játszó rész, ez pedig felgyorsította a kertrendezési folyamatot, mert
  • kell köré kerítés
  • ha már, akkor ne csúfoskodjon ott az elszáradt kis tuja, kiszedtük, a bokrot megmetszettük, stb.
  • hova akarom a szalonnasütőt (basszus, nem is ehetünk szalonnát! mindegy. a bográcsozót.)
Pinterest ofkosz. Magamtól honnan is tudhatnám, mit hogyan akarok 😀
1., Ez a fajta lekerítés például tetszene: egyszerű, fa, UV álló lazúrral kezelve még praktikus is lehet, még valahogy ki is néz, szóval…
2., Na jó, ez kell. Nincs mese, mellébeszélés, ez KELL. Áprilistól úgyanis a teraszon fogok dolgozni
  • limonádéval
  • naptejjel
  • csendben (!!!) 
Csendben. Igen, csendben. Gergőke a jövő héten kezd beszokni a bölcsibe! Ritkán használok felkiáltójelet, de ez! azért! kiált! 🙂 Viccet félre: találtunk egy nagyon helyes, nagyon rugalmas családi napközit. Tiszta, rendezett, barátságos, hívogató és nagyon kevesen vannak, rengeteg játék vár a gyerekekre, akik mind 1,5 és 2,5 év közöttiek, egyébként hatan vannak, ha jól emlékszem. Hétfő, kedd, csütörtök jár majd Gergő, jó lesz neki is, mert itthon már nagyon unatkozik, mikor dolgoznom kell és nem tudok AZONNAL mesélni, hintázni, ott lenni. Szuper lesz nekem is, mert lesz időm rengeteg olyan dologra, amire korábban nem. Csupa luxusra, dekadens bohémságra kell itt gondolni… Első körben például
  • kipihenem az elmúlt két évet és végre hagyom regenerálódni a testem
  • megengedem magamnak azt a páratlan nagyzolást, hogy mikor dolgozom, nem kisvonatozom a másik kezemmel
Vissza ehhez a gyönyörűséghez: köszönöm, kérném. Az idegesítő, csombékos közepű párna nem kell, a provanszigagyi kis fonott bicaj sem, és az üveg gyertyatartók sem jók a komondorok mellé, de a kényelmes párnák, a kuckózós fotel jöhetnének.
3., Rengeteg helyünk van (igen, nagy mázlink van, tudom), mert van egy óriási, 40 négyzetméteres teraszunk, ahonnan rálátni a kertre, és van egy kis erkély, ami a ház oldalán van, onnan meg az utcára és az orgonabokrokra, fenyőfákra lehet látni. Ezt a pici erkélyt egész nap teljesen telibe kapja a napsütés, így ide tenném a fűszernövényeket. Logikus lenne a kertbe, de két komondor az két komondor. Egyébként igen, minden álom-kert elgondolás ilyen-olyan okokból ott végződik, hogy „a két komondor, az két komondor”. Ehh.
Egy ilyesmit kellene csináltatnom apukámmal, és tobzódhatnánk a friss zöldfűszerekben. Szívecske, szívecske, bizakodószmájli, kacsintás, sóhajszmájli, meg ilyenek.

Hát belevágtam!

Kedden volt húshagyó kedd, és én ezt ebben az évben egészen komolyan veszem. Tegnap sült karfiolt ettem sajttal (le-pi-rít-va. orbitálisan finom!!), ma rizses lecsó volt.

Hogy holnap mi lesz, arról még fogalmam sincs, de valamikor a hétvégén összedobok egy gombapaprikást, illetve klassz lenne egy vajbab főzelék sajtgombóccal is.

Azért ez annyira nem szörnyű, ugye?

————————————–
És akkor… március 1. a kertünkben. Kap egy piros pontot,aki felfedezi a képen a Villanó Villámot. A Suhanó Sólymot. A Száguldó Szvalamit. Kurva kutya:)

Kategóriák
alma meg a fája

Remekül értünk hozzá, hogy túlbonyolítsuk

az amúgy egyszerű életet.
Barnabásnak 39.5 a láza, így nem jön a nagyi. Éjjel közöttünk aludt, ölelgettem a kis forró testét és nem győztem lázat mérni és fájdalmat csillapítani. Ilyenkor csak úgy alszik el, ha simogatom a fejét. Órákon át. Én vagyok a világon a legszerencsésebb, hogy nekem jut ez a feladat. 
Még befőztem tegnap egy adag meggyet, úgy volt, hogy ma jön a következő, de nem: Medvének be kell mennie dolgozni, aztán megy a Nagyihoz Fehérvárra, utána meg a telekre valami málnát vagy mit kiásni – ezzel nagyjából el is megy a  mai napja, cserébe viszont holnap belefulladhatunk a meggybe, egész nap csak magozni és magozni és befőzni és csomagolni fogok.
Addig pedig jöjjenek az aktuális szívszerelmek
  • Tegnap, amíg Medvére vártam megnéztem a Hart of Dixie évadzáróját. Wade, ó, Wade!
  • Mindenképp vennem kell egy fekete maxiruhát. Farmerkabáttal, kendővel, nagy nyaklánccal, önmagában…
  • Ez a kis forgó az ágy fölé:
  • Sokszor eszembe jut, hogy kellene nekem Hermione időnyerője. Pinteresten megtaláltam a „mását”:)
  • Csodásan kipucolta medve a meggyfa körüli részt: ami átláthatatlan dzsungel volt, az most egy nagyobb, meredekebb, vadregényes sziklafal-szerűség, ahol végig-végig gyönyörű zöld talajtakaró futók laknak, csak nem látszottak a bozóttól. Nagyjából másfél méter a szintkülönbség, elég meredek a fal, úgyhogy oda robusztusabb növények kellenek, mint a kis sziklakertembe. Szívem szerint levendulát ültettem volna oda, de nincs elég fény ott neki, árnyékolja a meggyfa. 

Új szerelem, cukkini, virágok

… nem, nem az, amire gondolsz… Medve állandó bútordarab, nem léphet a helyébe senki. Az új szerelmem a gyöngyhorgolás. Egyelőre csak kísérletezem: színekkel, mintákkal, alakzatokkal, de nagyon úgy fest, hogy megunhatatlan a dolog: végtelen variációs lehetőséggel, különleges formákkal… ahh!!
…………..
cukkini ropogóst sütöttem reggelire, a fiúk most pusztítják a maradékot, miközben locsolnak a kertben (meg saraskodnak, de oda-se-nézek!), úgyhogy igazán jól sikerült. Csak úgy érzésre dobtam össze: lereszeltem 2 nagy cukkinit, ment hozzá 3 tojás, só, bors, sajt, liszt, pici olaj, ezekből lepénykének sütöttem az új teflon serpenyőben, és kicsi tejföllel és sok sajttal ettük/esszük/eszik.
……………
egyszerűen pazar a kert: virágzik az orgona, úgyhogy fehéres rózsaszín, halványlila és erős, mély lila az egész autóbeálló és a garázs előtti kis kertrész! Azon túl, hogy csodaszép, bódító az illata is, ahogy itt ülök a teraszon (hehe) egészen körbeleng az orgona illat. Nem rossz, nem rossz… bár néha beleúszik a tejeskévé (igen, most már szívből gyűlölhetsz) és belekavar a tiszta illatharmóniába. Emiatt úgy döntöttem, hogy akár be is kenhetem magam naptejjel, annak az illata már nem oszt nem szoroz (dartsozhatsz az arcképemre).

Kertészet, kertészkedés, sállálá

Hehe, olyan címe van ennek a posztnak, mintha bármit is csináltam volna a kertben, pedig nem.
Gyönyörű kertészet van itt nálunk, túlzás nélkül mondom, hogy rendezettebb, szebb, felszereltebb, csinosabb, mint a jóval nagyobb társai. Egy ideig még próbálkoztunk, ha valami különlegesebbet szerettünk volna venni (mert itt biztos nincs), és mindig rájöttünk, hogy ide kellett volna mennünk először (mert tuti van, és tuti, hogy jó áron).
Petúnia és muskátli jött velünk, meg egy törzses rozmaring, aztán mikor hazaértünk, én nekiálltam főzni (isteni ragut főztem. maxiriszpekt.), Medve pedig kiment a kertbe nemtudommitcsinálni (ásott vagy mi).
Barnus ébredés után csatlakozott a Medve+Drazsé csapathoz, és elültették a birsalma fácskát, meg még egy almát, meg a másik mandulát, szóval szuperhatékonyak voltak. Medve már Barnabástalanul küzd a kerítéssel (a szomszéd kutyák mindig felfeszegetik, és valahogy atombiztossá szeretné tenni, mielőtt elé ülteti a sövényt), én pedig az alábbi gondolatokkal segítem a munkáját:
  • micsinálsz?
  • mindjárt sötétedik
  • kinn van a derekad
  • akkor most biztos nem eszel? 
  • … mondjuk nem pont oda gondoltam, lehetett volna 30 centivel odébb, de mindegy, majd megszokom
szóval iszonyú idegesítő vagyok, de legalább hozom a formám. Ha van egy kis szerencsém, még a rózsáimat is el tudja ültetni: az egyiket a kukatároló mellé gondoltam (az futó), a másikat meg a gázórához (bokor, hogy takarja).
Át kellene ültetni a jukka pálmát (azt már nyilván idebenn, nem a trópusokon élünk), mert már baromi kicsi neki az a cserép, amiben jelenleg él és persze nem tettem le arról sem, hogy legyen a hálóban függöny – nos, valamikor majd a héten. Ma már tuti nem.

……………………………
Babaruhát pakoltam, csoportosítottam, rendszereztem egész délután. Rengeteg ruhája van/lesz Gergőnek, és őszintén mondom, hogy nagyon nehezen tudnék olyan babaholmit megemlíteni, ami még nincs nekünk.

Na jó, azért nagy nehezen sikerült – (Mami, figyelsz?):
Kategóriák
alma meg a fája

A tegnapi nagy munka

mellett még pont volt időm kitakarítani a padlásfeljárót. Függöny van előtte, így nem látszódott eddig, hogy mi is van ott. Miután kitakarítottam, csak azon lepődtem meg, hogy volt, ami nem volt a repertoárban.
A forrasztópisztolytól a kínai porcelánig, a kültéri lámpától a festékes vödörig, kötött mellény és csavarhúzó, tortaforma és 50 kiló gipsz…
De most szabad a pálya!
Kitaláltam, hogy felhozom a pincéből az egymásba tehető virágtornyot és a naaagy cserép aloémból sok kicsi aloét csinálok: bokrosodjanak csak, legyen belőle sok, hiszen imádom. Hidratálásra, égésre, csípésre, egyszóval mindenre jó.
Biztos, hogy nem leszek népszerű Medvénél (utálni fog érte), de ma ráveszem, hogy fúrja fel a hálószobába a függönykarnist. Nem csak vele szúrok ki: ha már van karnis, akkor legyen függöny is, függönyt pedig nem teszünk pucolatlan ablakra, úgyhogy a mai extra az ez lesz: megsikálom a hálószoba ablakát.
Van remény az új gyerekszoba számára! Az unokatesómról kiderült, hogy remekül és gyorsan fest, és kajával (no meg némi nyafogással) kellőképp hajlítható az az óriási szíve ahhoz, hogy eljöjjön, és beszálljon a festős buliba. Tényleg ki kell választanom a falszínt.
… mindez persze csak akkor, ha nem kerülök megint „halálos veszedelembe/fogságba/karasztófába(!), mert ha igen, akkor meg kell várnom a hős mentőcsapatot (B+Drazsé), akik kimenekítenek. Kimenekítenek. MIUTÁN összeszerelték az „elhárítót” vagy a „menekítőt”, amit van, hogy nem győzök megvárni – múltkor egy teljes 20 percet dekkoltam a lépcsőfeljáróban, tele hólyaggal, és a kérdésemre, miszerint „mikor menekülök már meg, mert dolgom lenne” azt a választ kaptam, hogy tartsak ki, ne féljek, legyek türelemmel, és ha túl közel jönnének a farkasok, akkor az odakészített Micimackós ernyővel bökjem meg őket.

Még mindig szeretjük

AZT a bizonyos vendéglőt. Barátságos, békebeli, ízléses kialakítású és rendkívül finoman főznek… Ünnepeltünk már ott szülinapot, ugrottunk már be csak egy bablevesre és volt, hogy oda mentünk ebédelni -csak úgy.
Tegnap Medve szülinapját ünnepeltük, és most is mosolyogva jöttünk ki: neki halászlé és töltött borda milánóival, nekem tárkonyos pulykaragu és flekken juhtúrós sztrapacskával. Nem, a kicsi se maradt ki, elég határozottan adta le a rendelést: husikás levest kért és husikát, krumplit.
Bevallom, hogy hülyét kapok attól az elgondolástól, hogy „csak azért, mert kicsi”, rántott sajtot/húst kell ennie hasábburgonyával és ketchuppel, valami idióta „Mikiegér” vagy „Dínó menü” név alatt, úgyhogy mi mindig rendesen az étlapról választunk: tegnap vöröshagymás tejföllel locsolt betyár szeletet evett a tárkonyos pulykaragu leves után, meg káposzta salit. Hasábbal, mert azzal kérte – nyilván.
De ketchup nélkül.
Tegnap fotózgattam egy kicsit a kertben, és milyen jól tettem: ha kinézek az ablakon, ma semmihez sincs kedvem ebben a fos időben, de tegnap még ezer ágra sütött a nap. Medve megmetszette az összes fát (rá is esett egy ág a fejére), én pedig rengeteg ibolyát találtam, már kibújtak a tulipánok is, és rügyeznek a fák, szóval a kertünk „csakazértistavaszvan” üzemmódba kapcsolt. Ez egy kicsit bennünk is tartja a lelket.

Ma elküldtem a csilliárdnyi kérdésemet a komondoros embernek, remélem mihamarabb kapok rá választ. Nem hajt a tatár, de azért akarok mindent elrendezni, mert tudom, hogy hamarosan semmit nem tudok majd megoldani, konkrétan a „túlélésért” küzdök majd, Gergő születése után pedig úgy be leszek havazva, mint Moszkva.

Tervek

Egészen rövid távra: 
  • Istenem, csak maradjak ébren:)! Egy tejeskávé mindenképp lecsúszik majd, fogalmam sincs, mitől vagyok ennyire álmos…
  • befejezni a gardróbot: elég jól állok a feladattal, nagyjából a fele kész is! (igen, annyira féltem ettől a helyiségtől, hogy az előző mondat mindenképp megérdemli azt a bátorító felkiáltójelet…)
  • délután csokit öntünk Barnabással, úgyhogy előkészítem a tölteléknek való cuccokat: tegnap vettünk aszalt szilvát, mandulát, aszalt sárgabarackot, mogyorót…
Még a hétre:
  • dadus néniknek (oké, gondozó néni, de ezen a kifejezésen én nem tudom túltenni magam. Mintha csimpánzkölykökre vigyázna valaki) összekészíteni a húsvéti meglepit
  • befejezni a nagytakarítást (most jönnek majd a fürdőszobák és a külön vécék)
  • dekorálni a házat
  • megfőzni a húsvéti menü rám eső részét (hehe, nagyon kitaláltam, hogy ki-mit hozzon)
  • túlélni az összes hivatalos tennivalót (munka, munka, munka – egy megnyitó, egy közönségtalálkozó és a többi)
Hosszú távra:
  • azt hiszem eldőlt a dolog: jövő tavasszal új kiskutya érkezik a családba. Egy ideje fontolgatjuk, de eredetileg későbbre terveztük, de valószínűleg az lesz a megoldás a becsöngető, ólálkodó emberek ellen. Nem, nincs semmi komoly: ez nem az a környék, ahova szervezetten, előre kitervelten mennének betörni. Inkább amolyan „bepróbálkozós” a dolog: ha nincs ellenállás, bemegy, elhozza, amit a kertben talál. Egyszerű emberek ezek, egy kutya pont elég riasztó ide (ettől persze még rohadjanak meg, ha bejönnek), de a legjobban attól félek, hogy ötletszerűen beugrik valaki a kertbe, körbenéz, én pedig pont akkor megyek hátra valamiért, az meg megijed, hogy felismerem, és leüt. Leszúr. Mittudomén. Csodálatos a telek fekvése, de pont az, ami az előnye (nincs a szánkban senki, nem látni rá a kertre az utcáról és a kert végében nincs szomszéd, hanem egy kis domb van) a hátránya is (senki nem venné észre, ha bármi történne).
  • … úgyhogy amint lesz erre pénzünk, erősebbre cserélük a kerítést. Amíg nincs kész, addig nem jöhet az új kutyus, ugyanis az a fajta, amelyikre a választásunk esett (ez elég demokratikusan hangzott, de valójában Medve ilyen kutyát akar, és kész), nem való egyszerűen lebontható kerítés mellé…

… terveink szerint ugyanis egy KOMONDOR kölyök érkezik hozzánk jövőre – vagy azután. 

Ültetünk

Mindössze 7, azaz 7 kilométerre van tőlünk „A” kiszemelt faiskola. Mégis sikerült több, mint egy órát autóznunk…
Útháború van: én nem szeretem az autópályát, Medve viszont akkor is pályán megy, ha dupla hosszú úgy az út (ott lehet nyomni, nem jön a sok barom). Most is megvolt a szokásos merre menjünk balhé, de észérvekkel ugyan nem lehet meghatni az Uramat: irány a pálya. Dupla hosszúságú így az út, de sebaj: süt a nap, meleg van, mi baj lehet?

Nem sok. Csak annyi, hogy
  • nem tudjuk, hogy hol a retekbe van az autópálya felhajtó. Pest felé oké, de a másik irányba még nem mentünk fel. Nem baj. Megtaláljuk. Majd a csalhatatlan férfi megérzés.
  • úttalan utakra visz a tábla, temető mellé, horgásztó mellé, pincesor mellé – közben a férjem menti a helyzetet és tárlatvezet: hát nem csodálatos kis bokor ez itt jobbra? hát nem tündéri ez a… a… kapubeálló?
  • sebaj, van gps.
  • nagyjából 20 perc szomszéd-község élménytúra után (coop, lovasszobor, buszmegálló, templom, csodálatoskisbokor, tündérikapubeálló) kiderül, hogy oké, hogy van gps, csak nincs rátöltve a frissítés.
  • de mi nem kérünk útbaigazítást, nem lehet olyan bonyolult egy nyomorult autópályát megtalálni!
  • újabb 20 perc kavargás, majd felhajtunk az autópályára 
  • gps hang megszólal: 3 km (!) után hajtson le a pályáról
  • ugyan van egy lehajtó, de az még nincs 3km-re, így Medve ott nem megy le. 
  • ismételt probléma: nincs szoftverfrissítve az a szar, így ott, ahol a gps jelzi, hogy le kell hajtani, nincs lehajtó.
  • pisilni kell. NAGYON. 
  • „menjen tovább 14km-t, majd forduljon vissza” – innentől fagyott csend, néma kuss a kocsiban
  • visszafordulunk
  • vissza 14 km
  • én közben folyamatosan dühöngök magamban: mégis mit hitt?  Hogy Gödöllő akkora metropolisz, hogy 2 lehajtót építenek neki????
  • „mi-a-bajom?” „semmi”
  • odaérünk
és innen folytatódik a történet: Sieberz kertészetbe be, ott  pedig az alábbiakat vettük (szigorúan külön, ő választotta a gyümölcsfákat, én a többi lomot):
körte duó: egyik oldala piros, másik sárga. először azt hittem, hogy varázslat, de csak simán két fajta van egy tőre oltva.
cseresznye duó
mandula
Vettünk még két növényt (fogalmam sincs mit) a sziklakertembe, nem tudom, milyen kényszerképzetem van, de szilárd meggyőződésem, hogy a sziklakert az olyasmi, mint a kaktusz: nagyon-nagyon nehéz kiirtani.
Hazafelé beültünk béke-ebédelni – velős (ne kérdezd!) borjúragu krumpli tócsni lett a kiszemelt (Ádám pacalt evett, naná), utána pedig a helyi kertészetben vettünk még egy kis birsfát és egy másik mandulafát is.

Becuccoltunk a garázsba, ránéztünk a kis erdőnkre (oké, egyelőre husángok), és olyan jó érzés volt: csak 3-4 év, és lesz bőven gyümölcsünk! El sem tudom képzelni, milyen lesz kiszaladni a kertbe és behozni egy tálnyi sárgabarackot (nem, nem vagyok szenilis, sárgabarackot, szilvát és egy cserkót már korábban ültettünk), majd sütit sütni belőle.

Be kellett hoznon a pálmát a teraszról

Hideg van, nincs mese: zokni, melegítő és tea.

Munka munka hátán, de most jó, nagyon jó dolgok történnek, és ezért roppant hálás vagyok.

A saját gépem a szervizben, most tervezek venni egy nagy asztali gépet, kell a bivalyerő a munkához, ugyanezt egy laptop csak több százezer forinttal többért tudná.

Lemegy ez a hét és egy kicsit lassítok: több időm lesz blogot írni, új projekteket átgondolni és gondozni a régieket, most egy kicsit ilyen szempontból is várom/vágyom az őszt: talán pont ez lesz AZ a három hónap, amikor végre minden a helyére kerül. Mindenféle értelemben.

Szegény kis tujáink nem nagyon bírták itt a teraszon: sárgulnak-barnulnak rendesen. Most ősszel még adunk nekik egy újabb utat: kiültetjük őket a kertbe…. hátha.

Szeretnénk gyümölcsfákat ültetni: egy körte, egy cseresznye és egy sárgabarack nagyon jó lenne, továbbá szeretnék áfonyát, ribizlibokrokat és szedret meg málnát is, meglátjuk mi lesz belőle.