Boldog, boldog…:)

… Barnabás, mert ő az indián törzsfőnök. Anyuval kis sátrat állítottak a szobában és tollas fejdíszt is kapott, úgyhogy csak úgy ragyog a kis pofája:)

… Medve, mert ma kapirgálhat a kertben, levághatja a füvet és nem kell mennie dolgozni, hanem itthon lehet egy kicsit. Csak egy napot, és még így is elnyelni majd a számítógépe pár órára, de mindegy, lesz egy kis ideje pihenni is.

…. én, mert

  • Gergő változatlanul fejvégű, beékelődött, a méhszáj már felpuhulva és egy kicsit nyitva, és mikor benyúlt a doki érezte a fejét.
  • együtt vannak a fiúk, együtt reggeliztünk és a-kár-mi-kor elordítom magam, hogy Hol vagy?, egyszerre válaszol a két gyönyörűségem: a férjem meg a nagyfiam.
  • mert megyek ma fodrászhoz (igen, tudom. de mosás után derült ki, hogy mégsem sikerült annyira a festés…)
  • mert szülinapom lesz a hétvégén – málnás, barackos vagy mangós túrótortát szeretnék. A mangóra nem látok reális esélyt…:)

…. Drazsé, mert kapott tepertőt. Libatepertőt. Ennél több neki nem kell, nem egy bonyolult lélek.

Memo

  1. A dolgozómban lakó gyönyörű növény neve zamioculcas zamiifolia. Mostantól Zami. Iszonyű büszke voltam, hogy mekkora király vagyok és sikerült életben tartanom (nem feltétlen jellemző ez a növényeinkre), de kiderült, hogy iszonyú igénytelen, mindent eltűr, mindent elvisel. Így engem is.
  2. A Müllerben 31%-kal olcsóbbak lesznek a Somat termékek, úgyhogy 2 vagy 3 XL pack mosogató tabletta haza is jön velem most pénteken.
……………………………………………………………..
és még
  • tegnap fodrásznál jártunk, a gyerek szívdöglesztő lett az új frizkóval és én is beújítottam: rezes alapszínbe mentek most a nagyon szőke satír csíkok. Nyár van, vagy mi…:)
  • megvettem a homeopátiás-szüléses bogyókat 
  • névnapi fagylaltozást csaptunk Barnabással
  • végre süt a Nap, úgyhogy van rá esély, hogy meg is száradjanak a ruhák, így mosok és mosok és mosok egész nap
  • Medve pedig permetezi a sárgabarackot. Nagyon úgy fest, hogy 2-3hét múlva beérik, és akkor lesz isteni sárgabarack lekvárunk is!

Ez-az

Be kell valljam férfiasan: benéztem azt a pénztárcát. Csábító volt, puha bőr és színes, de tökéletesen alkalmatlan arra, amire nekem kell, én ugyanis egy egész LOVAT belepakolok a pénztárcámba, papírokkal, huszárral, karddal. Kellett egy nagyobb. Igazi szerelem lett ez is, minden kritériumnak megfelel (hiába, az ember akkor tudja meg, hogy ki volt a tökéletes, amikor lecseréli egy használhatatlanra:)), tök ugyanolyan, mint az eredeti kopott, de fekete, puha lakkbőr. Nagyon klasszik.
A kis bőrdíszműves lelőhelyemmel szemben új bolt nyílt, elég volt egyetlen pillantás a kirakatra, és tudtam, hogy a frissen felvett honoráriumomat itt fogom elba… hasznos dolgok megvételére fordítani. Mikor beléptem,még nem tudtam, hogy v-a-l-ó-b-a-n álom ez a hely. Van például a méretemben melltartó. SZÉP melltartó, ezerféle színben, fazonban. Megfizethető áron, ugyanis ők a gyártók. Szoptatós melltartó is van a méretemben – igen, ezt nem győzöm hangsúlyozni, ugyanis Triumph és Felina szerint is speciális boltban kell keresni a dd/e kosaras cickófixeket. Oké,  a mama-melltartó nem egy csipkecsoda, de kincset ér az első hetekben, mikor úgy érzem, hogy két időzített bomba van a melleim helyén.
Tökéletes, hosszú, remek esésű pamutruha, pont amilyet kerestem (ebből feketét és egy nagyon(!) szép taupe színűt vettem). Szuper bugyik. Lézervágott is. Medvére való hatalmas atléta – és nem az volt a kérdés, hogy van-e, hanem az, hogy hófehéret, tört fehéret, melange-színt, szürkét, kekit, feketét kérek-e… 
Kismama hálóing (legombolható elől és nem kell pólót felhúzva szoptatni), hasszorítós bugyi, nem-lepöndörödős leggings… soroljam még?
Zoknik, harisnyák, alsónadrágok (zokniból és alsónadrágból most csak egyet-egyet hoztam, hogy jó-e a fazon meg a szín, amit gondoltam), de mivel minden tökéletes lett, hamarosan visszatérünk és nagyon bevásárolunk.
Igen, még ennél is jobban:)
……………………………………………………………….
Ezen a hétvégén hatalmas adag chili con carne készül majd (a fagyasztónak, kiporciózva), az is remekül melegíthető, életmentő Medve-kaja lesz az első hetekben. Ha lesz lelkierőm, akkor egy adag derelyét is készítek, az is jól jön majd:), de előbb el kell menni bevásárolni és ideje lenne teljesen összepakolni a kórházas cuccot ÉÉÉÉÉÉS a homeopátiás szerek listáját kigyűjteni!
Kategóriák
alma meg a fája

Remekül értünk hozzá, hogy túlbonyolítsuk

az amúgy egyszerű életet.
Barnabásnak 39.5 a láza, így nem jön a nagyi. Éjjel közöttünk aludt, ölelgettem a kis forró testét és nem győztem lázat mérni és fájdalmat csillapítani. Ilyenkor csak úgy alszik el, ha simogatom a fejét. Órákon át. Én vagyok a világon a legszerencsésebb, hogy nekem jut ez a feladat. 
Még befőztem tegnap egy adag meggyet, úgy volt, hogy ma jön a következő, de nem: Medvének be kell mennie dolgozni, aztán megy a Nagyihoz Fehérvárra, utána meg a telekre valami málnát vagy mit kiásni – ezzel nagyjából el is megy a  mai napja, cserébe viszont holnap belefulladhatunk a meggybe, egész nap csak magozni és magozni és befőzni és csomagolni fogok.
Addig pedig jöjjenek az aktuális szívszerelmek
  • Tegnap, amíg Medvére vártam megnéztem a Hart of Dixie évadzáróját. Wade, ó, Wade!
  • Mindenképp vennem kell egy fekete maxiruhát. Farmerkabáttal, kendővel, nagy nyaklánccal, önmagában…
  • Ez a kis forgó az ágy fölé:
  • Sokszor eszembe jut, hogy kellene nekem Hermione időnyerője. Pinteresten megtaláltam a „mását”:)
  • Csodásan kipucolta medve a meggyfa körüli részt: ami átláthatatlan dzsungel volt, az most egy nagyobb, meredekebb, vadregényes sziklafal-szerűség, ahol végig-végig gyönyörű zöld talajtakaró futók laknak, csak nem látszottak a bozóttól. Nagyjából másfél méter a szintkülönbség, elég meredek a fal, úgyhogy oda robusztusabb növények kellenek, mint a kis sziklakertembe. Szívem szerint levendulát ültettem volna oda, de nincs elég fény ott neki, árnyékolja a meggyfa. 

Hm.

Igazából egyetlen nagy gócpont van még a házban, amit nem sikerül kipakolnom (oké, most a lakó szintről beszélek, Medve dolgozója nem tartozik ide. Nem, nem és nem. Az atomharc sújtotta terület.), ez pedig a konyhával közös nagy nappalinak az ülőgarnitúrája.
Orbitális kupleráj van itt, és hiába próbálok minden áldott nap tenni ellene, valahogy ide gyűlik a lom, és beborít, nos, mindent. 
Hm.
—–
Tegnap befejeztem a bodzazselé befőzést: almás-pirított mandulás és sima citromos-vaníliás adagok készültek még tekintélyes mennyiségben. Medve leszűri a bodzát és lefagyasztom, remélem még majd a meggyhez is tudok keverni kicsit.
Isteni lecsós csirkemellet főztem, rizzsel esszük majd, és én még egy tojást is ráütök, miközben melegítem: i-m-á-d-o-m a tojásos lecsót! Holnapra kacsahusi lesz pitában, salátával, öntetekkel és mivel múltkor az alsó mélyhűtőbe betettem egy nagy, 2 literes vanília fagyit (hehe, Medvének eszébe sem jut ott keresni), így lehet, hogy brownie-t is sütök. 
Hmmm…:)
—–
Azt hittem, hogy lesz végre egy nyugis-dolgos hétvégénk, de NEM, Medve nagymamája kitalálta, hogy ő bizony ezen a hétvégén ellátogat hozzánk. 
És ha ő kitalál valamit, az ki-van-találva. Az „akarva van”. Mert ő csak segíteni akar nekem a szülés előtt. Ez a következőkből áll:
  • Mindent, amit nem tud értelmezni és/vagy elől van, megfog (mint egy darab sz@rt), és megkérdezi, hogy mi ez, és hol a helye. Ha nincs helye, miért nincs helye.
  • Kifejti, hogy náluk MINDIG délben, pontosan volt ebéd (azt, hogy kacsahúsos házi pita lesz, nem is merem mondani előre. Olyan hétvégi ebéd, amit kézzel kell enni????)
  • Édes szívem, ez igazán nem róható fel neki, de folyton beszélgetni kell vele. Nekem, mert előre borítékolom, hogy Medve kimegy a kertbe, én pedig itt ragadok a gyerekszoba-konyha-nagy nappali háromszögben a nagyival, aki folyamatos szórakoztatást igényel. Én meg egy kis csöndet, végre. Feloldhatatlan az ellentét.
  • Meg fog fázni a kisgyerek. Kimelegszik. Barnuska, hol az okos fejed? Mondj egy mondókát. Ne rohangálj. Egyszerre csak egy játékkal játszhatsz. Miért pakol szét? Miért nem eszik levest? Jaj, csak nehogy balkezes legyen!!! 

Hm.
—–
Kategóriák
alma meg a fája

Szuperhatékony

Talán ez a jelző illik leginkább erre a hétvégére. Szombaton este még elmentünk egy OBI- Metro körre, úgyhogy letudtuk a nagybevásárlást is (a végén már minden bajom volt), de lényeg a lényeg: az Eurovíziós döntő alatt már vígan pucoltam a zöldséget a Vasárnapi Nagy Feladathoz.
Ó, igen.
3,5 kg darált hús
1,2 kg hagyma
fél liter vörösbor
egy egész fej fokhagyma
2 liter paradicsompüré
1,5 kg sárgarépa
egy nagy zeller
fűszerek
Ragu. Hat órán át főzve, majd hűtve, zacskózva, fagyasztva. Ha csak kiolvasztom, jó ciabattába zöldséggel. Ha hozzáöntök egy jóféle hámozottparadicsom konzervet, akkor remek szósz tésztára. Ha besamellel keverem, akkor csak a lasagne lapok közé kell tenni, de sajttal a tetején isteni lesz a házi pizzán is.
Igen, Gergő születése utáni időszakra tárazok, és próbálom a lehető legjobban megkönnyíteni a saját dolgomat.
—————————————-
Ehhez persze kellett az is, hogy Medve teljesen kitakarítsa-kifertőtlenítse a régi fagyasztót, kipakolja a lenti spájzból a soha nem használt régi konyhaszekrényt, így most befért oda a fagyasztó, és egy nagy működés után már biztosan mondhatom: hűt, mint állat:)
—————————————–
Átutaltuk Gubanckára az előleget, megnéztük a friss képeket-videókat, majd egy kicsit felemás érzéssel megállapítottam, hogy sok esetben egy nő nem kap annyi figyelmességet, jó szót, kedvességet a szülés után, mint ahogy a tenyésztő beszélt az anyakutyával… A képen 2 hetesek a pockok.
————————————–
Alakul a mosókonyha is: már csak az új mosógép van benn, szépen apad a ruha halom is (csak mosom-csomagolom-szortírozom, adomány, kuka, szekrény), úgyhogy nagy a boldogság: kezd igazi mosókonyha formája lenni a történetnek. Még alaposan felsúrolom a csempét, elrendezem a polcon a tisztítószereket, és akkor oké lesz az is.
A mosással viszont nem volt szerencsém. Basszus… mindössze 3 percen át zuhogott az eső – az a fajta eső, ami a ragyogó napsütésen át támad, és még az eget sem homályosítja el. Arra azonban tökéletesen elég, hogy 3db tripla szárítón átnedvesítse a majdnem teljesen száraz ruhákat. Ehh….
————————————–
Barnusnak kész lett a szekrénye. Ezzel kellett volna kezdenem, akkora változást hozott:) Véééégre mindennek van helye, sok polc lett, így könnyen megtalál mindent, ezáltal ügyesen, EGYEDÜL tud öltözni. Óriási élmény, hogy alhatok még 3 percet, mert EGYEDÜL talál magának alsónadrágot és melegítőt, miután levette a pizsamát.
————————————-
A maradék rebarbarából szív alakú tortát sütöttem (pillanatok alatt elfogyott), ez volt a záróakkordja az Első Teraszon Elköltött Vasárnapi Ebédünknek. Leveshez nem volt hangulatunk (egy szép fehérbor levesnek számít? Ha igen, akkor volt:)), de a krumplipüré, spárgás-tejszínes-zöldborsós csirkemell és a rebarbarás torta osztatlan sikert aratott… 
————————————-
Holnap egész délelőtt amolyan kényszerprogramon leszek: Medve helyett nekem kell elvinni a kocsit a szerelőhöz (nem természetes a mosolyom), és amíg szerelik, addig
1., szórakoztatni Barnabást, ha nem megy bölcsibe, mert továbbra is szörcsög. Egy vicc egyébként, ami megy. Teljesen egészségesen adom be a gyereket a bölcsibe, hogy nehogy megfertőzze a többi gyereket. Más meg beküldi begyógyszerezve-lázcsillapítózva, atom fikával, arcüreggyulladással… és a gyerekem három nap múlva megint beteg lesz. Lassan azért nem jár ő bölcsibe, hogy az idiótább szülők nyugodtan kórházat-lábadozót csinálhassanak a csoportszobából. A dadus nénik kivannak teljesen, de meg van kötve a kezük: ha nem lázas a gyerek és nincsenek pöttyei, nem küldhetik haza, márpedig beantibiotikumozva-lázcsillapítózva pont kihúzza szegény kisgyerek láz nélkül a gondozási időt. Max bágyadt, mint a harmat és fekszik ide-oda.
Szóval szórakoztatni Barnabást, mert ha nem látok javulást, azért nem küldöm be, hogy egy nap alatt még rosszabbul legyen, aztán egyből a Heim Pálban nyissunk, mert rámegy az asztmás tüdejére… Ha jön velem, akkor fogalmam sincs, mi a búbánatot csinálunk másfél-két órán keresztül.
2., egyedül megyek és bemegyek a MOM-ba lődörögni. Vagy moziba. Vagy benn maradok a kocsiban, és kialszom magam, amíg szerelik:)

Rebarbara, tea, szortírozás

Tegnap megtört a jég: annyi éven át kerülgettük egymást, de tegnap végre egymáséi lettünk: visszavonhatatlanul rebarbara rajongó lettem. Már csak az volt a kérdés, hogy Medve hogyan értékeli a rebarbara savanykásan fanyar ízét, de mint később kiderült, nem kellett volna aggódnom. Nekik mindig volt a kertben, amikor kisfiú volt, köszöni, nagyon szereti és mi lenne, ha ültetnék ide hozzánk is? Mi lenne, mi lenne?! Hajrá, Buzz, a végtelenbe és tovább!
Asztmás rendelésen, légzésfunkción, vérételen túl azt hittem, már nem lehet sűrűbb a napom, de tévedtem: hazafelé beugrottam a sötétítőkért (álomszép, gyönyörűen varrott, óarany), aztán bementem a vegyszerboltba (bórax, mosószóda, perkarbonát és a szappankészítéshez nátrium hidroxid), majd a gyógyszertárba (savlekötő, asztma gyógyszerek, magnézium), utána pedig a Herba-házba mentem.
Jojoba olaj, sárgabarackmag olaj, egy kiló kókuszvaj, bio köles, bulgur, árpa, rozsliszt, fűszerek, tönkölyliszt, pelyhek… és engedtem a csábításnak, vettem Clipper teát.
Irány haza, összeszedtem Barnust a bölcsiből, aztán elmentünk a matracáért, csodaszép lett, kókuszos-habos-anatómiai akármis, szóval olyan igazi nagyfiús – a kis tulajdonosa pedig roppant büszke, hogy ilyen óóóóriási matracon aludhat.
Holnap autószerelő és szőnyeg, Barnabás ruhásszekrényébe polcok és szortírozás ezerrel: szombaton Medve lomtalanít (juhhú, komolyan, az önkormányzati lomtalanítást jobban vártam idén, mint a szülinapomat!), én pedig dolgozom: menyasszony – tanítványok – testkezelés, aztán protokoll – cikkjavítás – mentorálás azán pedig sajtó – kommunikáció – szervezés. Egyszer majdcsak vasárnap lesz:))

Koncert, szalonna, hurka, mosoly

A koncert nagyon jó volt. Mindig, minden egyes alkalommal megdöbbenek, hogy ugyanúgy szól, mint az albumon – ez most sem volt másképp. Megbeszéltük azonban, hogy legközelebb nem jövünk, vagyis nem itthon, nem ide…, hanem kimegyünk Rómába és a Stadio Olimpicoban hallgatjuk meg a következő koncertet.
Szalonna: én nem tudom, hogy mi van velem, de minden reggel „bicskázhatnékom” van. Paprikás erdélyi szalonnát kívánok, hol káposztasalátával, hogy ecetes uborkával, hogy káposztával töltött uborkával, hol eperlekvárral. Igen. Jól olvastad. Mák, hogy lehet kapni durván szénhidrátcsökkentett kenyeret, így ehetem, és semmi bajom nem lesz tőle. A 32. héten vagyunk, és 2 és fél kilót híztam (igaz, már nem nagyon volt hova:)).
Hurka, azaz Hurka-Gyurka. Egyelőre kis csipásgyík, bolyhos hurka, de már egy hetes is elmúlt: Isten hozta a nagyvilágon a kiskutyánkat, akinek még nincs neve. Még nem tudjuk, milyen kezdőbetűs az alom, de megpróbáljuk ahhoz tartani magunkat. Csodás a tenyésztő, megérdemel majd egy külön bejegyzést, de egyelőre itt vannak a gombóckák, és valamelyik a miénk.
Mosoly: komolyan, már csak mosolygunk. A „sikerszériánk” folytatódik: hörghurut Medvének és defekt a kocsinak. Minden nap dob ránk valamit az élet, de megoldjuk. Mindig megoldjuk. Megoldjuk a feszített munkatempót, az éjszakázást, a betegségeket, a nehézségeket. 

Csit-cset

Dezike itthon van! Szülinapi ajándék lett volna, de birtokba kellett vennem, mert a másik már nem

igazán akarta azt, amit én… Dezike szép, ügyes és ahogy egy nagyon kedves barátunk mondaná: sokkal okosabb nálam. Még a tok-kérdést kell megoldani, és együtt vághatunk a nagy kalandokba, a végtelenbe és tovább.

Barnabás tegnap antibiotikumot kapott, meg egyéb kiegészítő cuccokat, és remélhetőleg így véget vetünk a 6.(!) hete tartó huzavonának. Már nagyon elég volt.
Ma mosós nap lesz, hihetetlen, hogy hogy fel tud gyűlni a koszos ruha pár nap alatt! Legalább 3-4 adagot kell mosnom-teregetnem, hogy beérjem magam (és ne boruljon le a szennyes a tartó tetejéről).
Ma van a KONCERT! Alig várom, rongyosra hallgattam az új albumot! – Isteni receptet kaptam a tegnapi csirkéhez, apu pedig rendelt jó kis háztáji csirkemellet nekünk is, úgyhogy a vasárnapi menü fixnek látszik. – Égő, narancsos-paprikapirosas lakkot láttam, Selly Hansenben. Még gondolkodom rajta.

Kategóriák
alma meg a fája

Elromlott

  • a laptopom. Egyelőre kérdéses, hogy meg lehet-e javítani, de roppantul szeretném, ha nem kellene most újat venni.
  • a telefonom. Igazság szerint egy ideje már véres a torka, de kezdi teljesen megadni magát, az meg nem annyira szerencsés, így a szülés előtt, ha nem vagyok elérhető/nem tudok telefonálni. Megvan az új kiszemelt, hello HTC DesireX;)!
  • az idő: koromfekete az ég, fúj a szél, jön a vihar, pedig reggel még napsütés és tejszínes kávé volt…
 …………………………………………………..
Mindenképp össze kell írnom azt is, ami jó, egyébként a kis lelkemet is ellepnék a felhők:
  • koncertre megyek most szerdán, jön Eros Ramazzotti. Mikor múltkor itt járt, akkor is terhes voltam. Családtervezési szempontból érdemes lenne tudnom, hogy mikor jön ki az új album, és az ahhoz kapcsolódó következő turné.
  • van itthon egy csomó sajtos és szezámos pogi. Egyszerűen isteni!!! Most azon gondolkodom, hogy a hűtőben árválkodó csicseriborsó konzervből (nem, nem tudom, miért teszek konzervet a hűtőbe, nem szoktam, de ez a kettő hónapok óta ott van) összedobok egy laza hummuszt mártogatósnak.
  • elkezdtem tervezgetni a kis indulós-padot a garázsba: mindenkinek saját hellyel, akasztóval a táskáknak, kosárral a cipőknek…
  •  gyöngyöt fűzünk Barnussal. Az övé hosszú, zöld kígyó, az enyém pedig színes-bohókás nyaklánc.
…………………………………………………………
Egyébként
  • a 31. héten járunk (Gergőke azonban 35 hetesnek felel meg)
  • Barnabás átköltözött az Új Nagyfiús Szobába – egyelőre a kiságy matracán alszik, holnap rendeljük meg az újat
  • csodás rukkolás-pannónia sajtos pizzát készítettem
  • mivel ennyi minden elromlott, mégsem lesz baromi drága táskám/pénztárcám. A táska vár, pénztárcából meg nagyon szépet találtam elfogadható áron. Évek óta piros pénztárcám van, most egy mély, telt narancsszín, egy nagyon sötét, elegáns navy blue és egy harsány, pukkasztóan pink, ugyanakkor csodásan puha bőr darab között ingadozom.