Itt is megtalálsz:
Browsing Tag:

rózsaszín napló

    Egyéb

    Basszameg. Hála az Égnek.

    Ez most úgy kijött belőlem – nem tudom, hogy miért pont most, tényleg nem.

    Pedig nem friss sztorik.

    Lényeg a lényeg, amióta megírtam az első KÉRLEK bejegyzést ketten jelentkeztek, hogy bizony diagnosztizáltak náluk mellrákot. Basszameg, hogy… ezt nem kell magyarázni. Hála az Égnek, hogy IDŐBEN kiderült.

    Az első csajt már végig is kísértem, rendben van, megnyugodhatunk.

    A másik lány már túl a kemókon, vár a műtétre, és az ő kezét sem fogom elengedni.

    Egyetlen. Pillanatra. Sem.

    Megosztás:
    Egyéb

    CA15-3: 11 / CEA: 0,9 / CA125: 11

    Most madarat lehetne velem fogatni.

    Nem is tudom, hogyan folytassam ezt a bejegyzést.

    ————–

    Pl felemás hírekkel.

    Oké, örülünk.

    És ezzel a hírrel leszakadt a lelkemről a bilincs, és most már be merem vallani magamnak, hogy másra vágyom.
    Változásra vágyom.

    A munkáért nagyon hálás vagyok, de változtatni szeretnék, új emberekkel szeretnék dolgozni, és erre úgy fest, minden lehetőségem meg is van.
    Adja az Ég, hogy ez a munka megadja az anyagi hátteret, a biztos anyagi hátteret még egy ideig, amíg az álmaim megvalósulnak, szárba szöknek.

    Adja az Ég, hogy én dönthessek, hogy én oszthassam be, hogy ismét ragyogjak.

    Már az sem tántorít vissza, hogy ez túl nagy kérésnek tűnik.
    Az.

    Minden bizonnyal.

    Mégis merem kérni.

    Megosztás:
    Egyéb

    Na most az van,

    hogy kedden derül ki, van-e csontáttétem. Szerintem egyébként nincs. Fájdogál a bordám már egy ideje, de ez lehet bármitől: rossz melltartó, mellműtét után egyenetlen terhelés, khömmm némi túlsúly… Nos, a csontszcintigráfián bejelzett a gép. Igen, ott, ahol a legjobban fáj.
    Nem egyértelmű, nagyon nem egyértelmű, az a minimum, hogy figyelgetni kell, kontroll kell, úgyhogy kedden megpróbálom valahogy megszerezni az előző csontszcinti képét (csak az eredményt kaptam meg, az tök negatív volt), hogy össze lehessen hasonlítani, hogy ott olyan-e a bordám csak úgy, mert így nőtt ki, vagy valami (érteed…v-a-l-a-m-i) miatt megvastagodott.
    Kurva élet.
    No, ami igazából a nyugtató oldalra tartozik, az az, hogy nagyon szimmetrikus, hisz mindkét oldalon van, ugyanott, ugyanúgy, no meg az, hogy nagyon nem egyértelmű a képlet.
     “Nem így néz ki egy áttét, nem így néz ki egy áttét” -hajtogatta a vizsgálatot végző cuki szakasszisztens, de annyit mindig hozzátett, hogy nem egyértelmű. 
    A másik, ami miatt szilárd talajt érzek a talpaim alatt (na jó, ami miatt nem érzem hipersebességűnek a futóhomokot), az az, hogy tumormarkerek csekkolva, oké. Tüdő csekkolva, oké. Cici-nyirok csekkolva, oké.
    Ami a nem megnyugtató kategória, az az, hogy egyáltalán felmerült…
    Úgyhogy (és itt most fanfárok, dobpergés, trombita):
    Keddig minden páros szervetek csuriban, okszi? Petefészkek is, vili?:D
    ————————–
    A gyerekek pedig Anyunál vannak – nem lehettek tegnap a közelemben az izotóp miatt. Úgyhogy a tegnapi napot kihasználtuk, és az izotóp meg a vizsgálat közötti 3 órát a wasabiban töltöttük, ahol hülyére zabáltuk magunkat mindazzal, amit már 7 hete nem eszünk, és nagyjából újabb 2 hónapig nem is fogunk… és döbbenetes volt. 
    Újra ugyanazok a tünetek. Haspuffadás, feszítés, hasfájdalom, rossz közérzet.
    Mindegy, hősök voltunk, nem adtuk meg magunkat az elővigyázatosságnak, és belakmároztunk MINDEN tiltott dologból. 
    Már csak miheztartás végett is.
    Megosztás:
    Egyéb

    Nem jobb.

    Pedig próbáltuk hipnózissal is, és a létező legmegdöbbentőbb dolog felé irányított a tudatalattim? én magam? a hipnózismanó? mittudomén.

    Mi a megoldás? Mi az, ami lehetővé teszi, hogy itt maradjak, felneveljem a gyerekeimet és utána még boldogan éljen nagyon sokáig?

    Gimnáziumi tesióra villant be. Zöld póló. A régi Puma edzőcipőm. A gimi udvara, 100 m-es síkfutás.

    Elhessegettem.

    Majd általános iskola. Parkkör. Nyüzsgő gyerekek, köztük én. Futunk. Süti az arcunkat a nap, zöld minden.

    Megint blokk.

    Majd otthon, a coop felé vezető úton találom magam, a nagy réten, és egy kurva ronda kerti törpe közeledik. Nem ellenséges, csak leszarja, hogy mi van velem. Kérdezem, hogy mit tegyek, de hátat fordít. Távolodik. Kiabálok, hogy várjon, nagyon fontos.

    Fuss. Ennyit mond.

    —————

    Lehet, hogy indirekt módon arra utal ez az egész, hogy fussak?

    Utálok futni. A gondolatától is rosszul vagyok. Csoportosan még jobban utálok futni, utálom, hogy nem bírom, hogy nyígok, hogy nyöszörgök, mint egy hülyegyerek kábé az utca végénél.

    Nem akarok futni.

    Fusson a f@szom.

    és mégis, mégis… megkérdeztem. Választ kaptam. Hülye lennék nem megpróbálni.

    Jaj.

    Hogy kezdjem???

    Megosztás:
    Egyéb

    Hullámokban tör rám a rettegés.

    Egyszerűen nem tudok tenni ellene – pedig pontosan tudom, hogy mit kellene. Milyen gyakorlatokat, gondolatokat és feladatokat kellene végigfuttatni, de nem megy.
    Pánik. Félelem. 
    Most talán jobb, hogy kiírtam.
    Butaság, tudom, nem kéne, tudom, de ebben igazán senki nem lehet okos. 
    Megakadtam, eltévedtem és nagyon jó lenne megint visszatalálni az útra: amit most csinálok az veszélyes, félelmetes és nagyon nem vezet sehova – és a legszomorúbb benne, hogy nagyon is tipikus így a rák után.
    Újra és újra elolvasom a leleteimet, és nem is tudom, hogy igazából miért. Hogy talán észreveszek valamit, amit eddig nem?
    Hogy hirtelen kiderül, hogy áááá, hülyeség, tévedés és nem is volt baj?
    Nem tudom, hogy hol akadtam el, de nem jó így.
    Megbénít a félelem.
    Megosztás:
    Egyéb

    Kérdeztétek / felmerült

    Mellbimbó: nem onnan indult. Ductalis invasiv carcinomám volt, ami a tejcsatornából indul. A legtöbb melldagi ilyen. Hiába tejcsatorna, nincs köze a terhességhez: 70 fölött is príma ductalis daganatokat tudnak képezni a nők. 
    Kiütés: nem kiütés, ez egy speciális, melldaganatra jellemző bőrtünet. Nem mindenkinél jelenik meg. Észre se venném, ha nem mentem volna keresztül azon, amin előtte. Mindössze 3, apró, tűfejnyi pontról van szó. Bőrszínű, beleolvad a környezetébe. Nem a bőrgyógyász kompetenciája. És ez nem maga a daganat. Ez egy kísérő bőrtünet lehet.
    Mindenérzékenység: Barnabás nem pszichésen reagál így. A “pszichésen így vezeti le a gyerek” az a körömrágás, hogy átjön éjjel leellenőrizni, hogy befekszik mellém aludni. A “mindenre oda kell figyelni diéta” az innen-onnan összeszedett családi örökség, és inkább az az aggasztó, hogy együttesen van jelen. De kurva jó zsömlét sütöttem tegnap és szuper változatosan lehet kajálni, szóval megoldható a dolog.
    Mikor lett gyanús: a mellemen lévő bőrtünet sosem volt gyanús. A dió méretű csomó a jobb mellem felső negyedén  na az rohadtul az volt, és egy fürdésnél vettem észre. Egyébként nem fájt, nem viszketett, szóval olyannyira nem aggódtunk. Egészen az utolsó pillanatig nem…
    Tumormarker: jelzi, hogy mennyi a vérben jelenlévő rák-ellenanyag. Van a speciális emlőtumor-marker, meg van egy általános tumormarker, nekünk volt melldagisoknak ezt a kettőt nézik, és mind a kettő nagyon-nagyon alacsony. Figyelgetni kell, hogy nő-e KIUGRÓAN.
    Nem álltam vissza a húsra. Megettem pár szelet csirkesonkát, meg egy szelet recegős húsvéti sonkát, de alapvetően nem kívánom a húst. Ma rizstészta lesz zöldségekkel, tojással. Ádámnak lesz mellé husi. 
    @Kószáló pszicho-izé, dobnál egy mailt a haromhonap kukac gmail.com-ra? 
    Nem esik jól: összességében a szervezetünk nem hülye. Nehéz elfogadni, hogy így van, de így van: pontosan jelzi, mi kell neki.
    ———–
    Megosztás: